The days of our love // Charles Leclerc

15.

Cora Penelope Klimmer 

2022. Április 09. Szombat, Ausztrália, Melbourne 

- Mi a szar ez, Cora? - mutatott a telefonjára egy csöppet dühösen Charles. 

- Mi?! - hajoltam közelebb a telefonhoz. 

- Az egész sajtó erről beszél! - kiáltotta el magát. - Neked azért tudnod kellene erről, ha már te vagy rajta. 

- De ez csak egy ártatlan kép. - mutattam rá a fotóra, ahol Daniellel együtt sétáltunk, egymás kezét fogva. 

- Ahol egymás kezét fogjátok! - pötyögött közben a telefonján. 

- És ez miért is gond, ha megtudhatom? - húztam fel a szemöldökeim. 

Egy csodálatos reggelre ébredtünk Ausztráliában, egy szombati napon, ami persze a harmadik szabadedzés, és az időmérő napja is, és Charles dühös kiakadásáé is. Pedig most jó volt a kedvem. 

- Te is tudod a felháborodásom okát, kicsim. - figurázta ki a nevemet, ahogy Dan szokott hívni. 

- Ne merészelj így hívni, Charles! - figyelmeztettem, miközben a megszólítás egyszerre volt furcsa, mégis édes tőle. Szokatlan érzéseket váltott ki bennem, ahogy az ő szájából hallottam azt az egyetlen szót. Hasonlítani sem lehetett a Danieléhez. 

- Oh, értem én. - dugta zsebre a telefonját. - Danny nyugodtan hívhat így, de én nem. 

- Mi is a problémád ezzel? - kezdtem én is egyre dühösebb lenni. 

- Semmi, Cora, semmi. - rázta a fejét folyamatosan, a boxutcát kémlelve. 

- Hihetetlen vagy, komolyan mondom! - fújtam ki a levegőt. 

- Még hogy én?! - kiáltott fel drámaian. 

- Hát nem is én! - fordultam 180 fokot. 

- Szerintem hagyjuk ezt az egészet. - legyintett egyet, majd óriási léptekkel elindult végig a boxutcán, otthagyva engem teljesen vörös fejjel a dühtől, és fizikailag képtelenül normálisan gondolkodni. 

Egy pillanat erejéig eszembe jutott, hogy talán féltékeny, de azonnal elvetettem az ötletet, hiszen miért is lenne az, semmi komolyabb oka nincs rá? Rendben, Dannel tényleg fogtuk egymás kezét, de semmi sincs köztünk, csak barátok vagyunk. 

Pár percig még maradtam Charles boxjában, aztán megelégelve a helyzetet a kamerámmal a nyakamban elindultam a csapatfőnök irodája felé, átvágva a boxutcán, és a paddockon is, egészen a Ferrari motor homja előttig. Hatalmas erővel nyitottam, és csuktam is be az ajtót, majd rohamlépésekben haladtam Mattia irodája felé. 

Az ajtót kicsapva egy kopogás után beléptem, ahol szembe találtam magam a Ferrari pilótájával, Leclercel, aki paradicsom vörös fejjel állt az asztal előtt, mögötte pedig egy szintén hasonló helyzetben lévő férfi volt, kívülről is látható, felháborodott fejjel. Nem jókor érkeztem. 

Magam mögé söpörve mindenféle kétséget, léptem be a szobába, kapkodtam a levegőt a futástól, kavargó gondolatokkal, és dühös érzésekkel Charles felé. 

- Szeretném elfogadni az ajánlatodat, Mattia. - szegtem fel az államat, majd néztem át a pilótán, egyenesen a csapatfőnökre. 

- Azt hittem nem fogod elfogadni! - mosolyodott el. - De természetesen nagyon örülök neki. 

- Át kellett gondolnom, de végül úgy láttam jónak, ha elfogadom. - mosolyodtam el, mindennek ellenére. 

- Mivan?! - nézett folyamatosan rám, és Binottóra a monacói pilóta.