The days of our love // Charles Leclerc

9.

Charles Leclerc 

2022. Március 24. szerda, Szaúd Arábia 

A magánrepülőmről leszállva Corával és a dühös, s álmos Daniel Riccardóval az oldalamon haladtunk az utóbbi kék McLarenjéhez, nagy veszekedés után, hogy kinek az autójával menjünk a szállodához. Végül kő, papír, ollóval döntöttük el, hogy az ausztrál autója lesz a nyerő, amit kisebb felháborodással fogadtam csak el. Veszíteni egyenesen utálok, de hogy ne az én autómmal menjünk? Felháborító volt. 

Miután sikeresen megüzentem, hogy a Ferrarimat szállítsák át a szállodához, száműzve lettem a hátsó ülésre, amit már igazán nem bírtam ki némi felháborodott megszólalások nélkül. Úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, akinek kötelessége az autó hátsó felében ülnie, mert még nem engedik meg neki vagy túl alacsony az első üléshez. 

- Ezt még megbánjátok! - hisztiztem tovább. - Teljesen kínosan érzem itt magam! 

- Akkor mostantól mindig ott fogsz ülni! - vigyorgott az ausztrál pilóta. 

- Támogatom! - kiáltott hátra Cora, miközben a telefonján írt valamit, valami Kimnek. Fogalmam sem volt róla, hogy ki lehetett az. 

A fél órás utat végig beszéltük, inkább Daniel és én, mivel Cora még mindig írt, ami lassan inkább már egy biblia lett, mint üzenet. Kíváncsiságomat palástolva, majd később elfeledve haladtam fel a szállodához vezető hatalmas lépcsőn, mögöttem a két jómadárral. 

Miután sikerült szót értenünk egymással az éppen pultban tartózkodó nővel, megkaptuk a szobánk kulcsait. Még Cora és én közel egymáshoz kaptuk a szobáinkat, addig Daniel legalább lét emelettel felettünk tartózkodott, amit nem felejtett megemlíteni nekünk. 

- Nem hiszem el, hogy ilyen messze vagyok tőletek! - morgolódott annyira hangosan, hogy a recepciós is meghallja. - Ez kész kibaszás! 

- Köztünk csak egy szoba van. - löktem meg fotósom vállát, utalva, hogy övé a 67-es szoba, enyém pedig a 69-es. 

- Cserélhetünk, Danny. - maradt le a másik pilótához Cora. - Én úgysem akarok közel lenni hozzá. 

- Ez igazán sértő, Ms. Klimmer! - kiabáltam hátra. - Soha többet nem utazik velem. 

- Miért magázódtok? - kérdezte értetlenül. - Azt hittem, nagyjából jóba vagytok. 

- Az nagy túlzás! - vágtam rá. - Még nem is ismerjük annyira egymást. Amúgy meg kollégák vagyunk. 

- Tényleg ne essünk túlzásokba! - vágott vissza Cora is. - Csak azt tudom mondani, mint Charles.

- Oké, ez akkor is fura. - ráncolta homlokát. - Én csak a főnökökkel szoktam magázódni. Sőt, velük se. 

- De ő még csak egy hete jött. - túrtam bele a szerte szét álló hajamba. - Ha pedig úgy vesszük, én a főnöke vagyok. Ezentúl kérem hívjon így. 

- Te te vagy, Daniel. Ja, és még mit nem, Mr. Leclerc!! - mutatott ránk a fotósom, miközben kiszálltunk mind a ketten a második emeleten. - Majd hívlak! 

- Rendben, bébi! - integetett, majd bezáródott előtte a lift ajtaja. 

- Bébinekk hívja magát? - néztem a folyosó vajszínű falait, miközben ezt a kérdést tettem fel neki némi féltékenységgel a hangomban. 

- Nem tudom, hogy miért hív így, de nem zavar. - suttogta, miközben megvonta a vállát. - Most meg fogja ölni? 

- Én? - tettem fel értetlenül a kérdést. - Nem tervezem.