The days of our love // Charles Leclerc

5.

 Kimberly Collins

2022. Március 21. Hétfő, Amerika

- Kimberly, annyira sajnálom. - suttogta halkan barátnőm az üzenetrögzítőmre. - Tudom, hogy szörnyű legjobb barátnő vagyok és..csúnya volt tőlem, hogy nem hívtalak vissza, de elfelejtettem. 

- Corina! - bosszankodtam rajta, hiszen tudtam, hogy ő mindig mindent elfelejt. 

- Amint megkapod ezt az üzenetet, kérlek hívj fel és beszéljük meg! - könyörgött nekem legjobb barátnőm a mielőbbi helyzet rendbehozásáért. - Szeretlek titeket! 

Amint Cora befejezte monológját kifújtam a bent tartott levegőt és egy kis gondolkodás után, hogy mennyi lehet az időeltolódás, hívtam fel a legfontosabb személyt számomra. 

Pár csörgés után, mivel nem vette fel, leraktam a telefont és a lehető legtöbbször kívántam neki minden jót, főleg a legcsodálatosabb képességének, a felejtésnek. 

Az idegeskedés nem jó neki, mondta az orvosom, ezért rögtön próbáltam elfelejteni az egész szituációt, mert nem úgy, mint legjobb barátnőmnek, nekem mindig sikerül észben tartanom a dolgokat úgy, mint az iménti helyzetet is. 

Mindezek után hagytam egy üzenetet neki, miszerint amint lesz ideje, hívjon vissza, mivel én tényleg fontos dolgot akartam neki mondani. Jól meggondoltam én az egészet?

Cora Penepole Klimmer 

2022. Március 21. Hétfő, Bahrein

Az a pár órányi alvás, ami általában jutni szokott nekem, keservesen kevés szokott lenni, de az a kerek három óra, amit az éjszaka folyamán aludtam a megszokottnál is rövidebb és szükségesebb volt. 

Miután nagy nehézségek árán sikerült kimásznom az ágyból, amilyen gyorsan csak tudtam az utam a zuhanyzó felé vezetett, hogy hajat mossak és lezuhanyozzak. Amint végeztem felöltöztem és összepakoltam a cuccaim, s a lift felé szaladtam, mert szokásomhoz híven, késésben voltam. 

Az új szállodához képest a lift keservesen lassan érkezett meg, ami nem könnyítette meg, hogy minél hamarabb kiérjek a pályára. Miután kiértem a liftből, ahol a kelleténél többen tartózkodtak, rohantam a bejárathoz, ahol már ott várt a taxi, amit még a szobában hívtam. 

Kb húsz perc alatt megérkeztem a paddockhoz, ahol se perc alatt végig rohantam, majd siettem tovább a Ferrari boxjaihoz, ahol rögtön megláttam Miattiat, amint Charlessal és Carlossal beszél valamiről. 

Amint sikerült normálisan lélegeznem, odaballagtam hozzájuk, Binotto pedig egy perc pihenést sem hagyott, rögtön elkezdte ecsetelni a mai teendőket és feladataimat is. Végül hosszas beszélgetésünk után, de elengedett, hogy tegyem amit mondott. 

- Ms. Klimmer, el se búcsúzik tőlem? - nézett rám csalódottan, kitárt karokkal Charles Leclerc. - Szerdáig nem látjuk egymást. 

- Elkeserítő, hogy ilyen sokáig nem fogunk találkozni. - törölgettem a könnyeimet, amik persze nem is léteztek. - Hiányolni fogom az üdítő társaságát.

- És persze, hogy a kamera mögül bámulhasson, ugye? - húzta fel mindkét szemöldökét a Ferraris pilóta. 

- Igen, biztos vagyok benne, hogy elvonási tüneteim lesznek. - vágtam aggódó fejet.

- Nehogy kórházba kerüljön! - kapott a szívéhez. - Nem akarom, hogy a szívemen száradjon az ön sorsa. 

- Semmiképp! - biztosítottam őt. - Majd elküldöm a kórház címét. 

- Első látogatója leszek! - nevetett fel édesen. 

- Kérem, a legjobb temetkezési vállalkozót keresse fel nekem. - szórakoztam vele tovább.  

- Ez csak természetes. Szeretném, hogy nyugodtan feküdjön a sírjában. - mosolygott rám a gödröcskéivel. 

Ezek után mindkettőnkből kitört a nevetés, amint az egész beszélgetésünk alatt próbáltunk magunkban tartani, ezért nevettünk több percig. Miután sikerült abbahagynunk a megállíthatatlan röhögő hullámot, csak néztünk egymásra, mint két sült bolond. 

- Hát akkor szerdán! - köszönt el tőlem, majd elindult végig a boxutcán a paddock felé. 

Éppen fordultam volna én is az ellenkező irányba, hogy elkezdjem a rám osztott munkát, amikor hallottam, hogy valaki hátulról fut felém, majd később csatlakozott hozzá egy hang is. 

- Megölelhetem? - nézett rám a levegőt kapkodva a futás miatt, szerteszét álló hajjal és reménykedő tekintettel. - Kérem. - suttogta. 

Gondolkodás nélkül repültem karjaiba, s ezek után rögtön a derekamon éreztem a kezeit, melyek kiszorították belőlem a szuszt is, mit sem törődve azzal, hogy a lábam már nem a talajt érintette, lehunytam szemeimet és belélegeztem az ismerős parfümjének markáns illatát. 

A következőkben csak azt vettem észre, hogy elengednek az engem tartó karok és újra a talajon állok, s nem látom magam előtt a piros pólós, barna hajú pilótát, aki már a boxutca másik felén futott, otthagyva engem megválaszolatlan kérdésekkel, kavargó és értetlen fejjel, amint a szaladó férfi hátát néztem, keserves szívvel. 

- Ninita! Todo está bien? - nézett rám aggódva Leclerc csapattársa, Sainz. 

- Bocsánat, de nem értettem. - mondtam visszatérve a való életbe. - Ez spanyol volt? 

- Si. mosolygott rám. - Azt kérdeztem, minden rendben? 

- Oo, persze, minden rendben, csak egy kicsit elbambultam. - próbáltam hazudni, hogy ne lássa rajtam a csalódottság és értetlenség jeleit. 

- Rendben, ninita. - mosolygott rám biztatóan. - Most megyek, megkeresem Charlest. 

 Miután elbúcsúztunk egymástól ő és én is mentünk a saját dolgunk elvégzése érdekében arra, amerre kellett, ami számomra csak délután két óráig tartott, mivel a csapat addigra már összepakolt és egy nap elteltével indult a következő nagydíjra. Akkor még nem tudtam, hogy mi fog következni, sem arra, hogy abban a maradék egy napban mit csinálok itt. Annyiban viszont teljesen biztos vagyok, hogy a bizonytalanság nem az én asztalom, most pedig nem is lehetnék ennél bizonytalanabb. És ebben a monacoi pilótának több rész jutott, mint valaha szerettem volna.

Sziasztok drága ide tévedt olvasóim!

Tudom, tegnap tettem ki részt, de ez viszonylag egy rövidebb fejezet volt, szóval gondoltam, hogy akkor csapjunk bele a lecsóba, írjam meg ezt is. Igaz, nagyon sok van még hátra és néha lehetetlennek tűnik ennyit másolni és kitenni, de értetek mindent alapon folytatom. Biztos az is van benne abban, hogy most több részt rakok ki, mert az elkövetkező pár napban nem leszek itthon, az augusztusom pedig maga lesz a káosz. Mindenképp megpróbálom még a nyár végéig befejezni a másolást, aztán írni már a jelenben a könyvet. Akik olvassák a könyvet és votolnak is, azoknak nagyon köszönöm, örök hálám! A kommenteket pedig szívesen fogadom.

Millió puszi!