The days of our love // Charles Leclerc

7.

Cora Penelope Klimmer 

2022. Március 22. Kedd. Ausztrália, Melbourne

Amint a napfény halványan besütött az ablakon keresztül, a fény beterítette az egész szobát, naracssárgává varázsolva a szoba falait és az ajtót, beterítve arany színekkel a helyiség minden négyzetcentiméterét, egyaránt a bútorokat is. Nem volt ismerős a hely, mikor nehézkesen kinyitottam szemeim, ezért pánik fogott el. Amint realizáltam a ma vagy tegnap történteket, ezt őszintén nem tudtam megállapítani, a szívem nyugodtabb tempóban kezdett verni, s eltűnt a félelem érzése is a testemben. 

A fáradtság érzését eltörpítve magamban felültem, majd álltam is, ami a megszokottakhoz képest nagy erőfeszítésembe került, s megkapaszkodva a szekrényben próbáltam az ajtóhoz eljutni mindenféle lábtörés és egyebek nélkül. Teljesen úgy éreztem magam, mint aki tegnap este sok alkoholt fogyasztott, ma pedig teljesen másnapos. 

Végül pár perc múlva sikerült elmásznom az ajtóig, majd kinyitva azt rögtön megpillantottam az éppen telefonáló Daniel Riccardót értetlen és kifejezetten szórakoztató fejjel. Amint észrevett, azonnal nagy mosolygásokba kezdett, s nagyban magyarázni kezdte a vele beszélő embernek, hogy dolga akadt. Szóval egy dolog lennék?

- Igen, majd visszahívlak. - bólogatott az illetőnek, aki ezt nem láthatta. - Holnap délután felé érkezünk meg, szóval jó lenne, ha ott lenne az autó. 

Amíg Daniel telefonált, felmértem a lakást, ami valószínűsíthetőleg a pilótáé lehetett, eltekintve a feketével kombimált erős színeket, ami mindenhol visszaköszönt, s teljesen Ricre vallott. 

- Köszönöm, Mich. - vigyorgott, mint a tök. - Tudom, hogy imádsz. - nevetett fel. - Akkor holnap. 

Az instabilitásom miatt rögtön elterültem a nagy bőrkanapén és a plafont kezdtem el kémlelni, ahol a Forma 1-es pályák körvonalai voltak láthatóka, természetesen mindegyik különböző színben. Ekkor már nem kételkedtem benne, hogy ez Daniel lakása.

- Jó reggelt, baby! - termett azonnal mellettem az a személy, akinek a lakásában tartózkodtam. - Hogy aludtál? 

- Baby? - kérdeztem tőle még mindig feküdve. - Nagyon sokat aludtam, azaz ágy pedig nagyon kényelmes volt, szóval soha jobban. 

- Tudom én mi a jó. - vigyorgott önelégülten. - Magamnak csak jó ágyat veszek. 

- Az a te ágyad volt? - kérdeztem tőle. - Akkor te hol aludtál? - ültem fel, értetlen fejjel. 

- A kanapén, kicsi lány. - dőlt most el ő a kanapén. - Szerintem ez is eléggé kényelmes. 

- Hm, nem rossz, nem rossz. - mocorogtam, hogy felmérjen Daniel jelenlegi fekhelyét. - Azért nem panaszkodhatsz. 

- Rá? Sosem. - mosolygott, ahogy kihallottam a hangjából. 

- A babyre nem kapok magyarázatot? - mondtam, miközben ásítottam egy nagyot. - Mármint teljesen oké, csak nem szoktak így hívni. 

- Általában a közeli barátaimat szólítom így. - nézett rám félve. - Természetesen a lányokat. 

- Ooo, gondolom sok van. - húzogattam szemöldökeimet. - Ez már megszokásból jön, biztos vagyok benne. 

- Na jó, hagyjál békén! - állt fel rögtön. - Reggel van amúgy is, nemhogy még ehhez. - futott ki a konyhába. 

- Mondanám, hogy sajnálom. - kiáltottam utána. - De nem sajnálom.

- Kedvességed határtalan. - kiáltott vissza. - Te még túlteszel Michen is! 

- Majd tolmácsolom ezt neki! - nevettem a kanapén eldőlve, mint az őrültek.