The days of our love // Charles Leclerc

14.

Cora Penelope Klimmer 

2022. Április 08. Péntek, Ausztrália, Melbourne 

- Cora! - kiáltott oda nekem Binotto. - Beszélhetnénk, kérlek? 

A válaszom csak egy apró bólintás volt, majd Charles csapattársának a boxja előtt megálltam, Ausztráliában a ragyogó napsütésben, egy csodás pénteki napon. A kedvem viszont nem volt a legcsodásabb. 

- Az előző nagydíjkor mondtam, hogy Ms. Stylest elbocsájtjuk, ami meg is történt, de senki megfelelőt nem találtunk a helyére. - mondta a csapatfőnök egy lélegzetvétellel. Ezért az egész csapat együttes egyetértéssel eldöntötte, hogy ha neked is megfelelelő lenne a munka, akkor várunk szeretettel Carlosnál is! 

- Tessék?! - kérdeztem értetlenül. - Ezt nem értem. 

- Szeretnénk, ha te készítenél ebben a szezonban Carlos Sainzról is képeket, és persze minden vele járó dologról. - mosolyodott el az olasz. - Vállalod? 

- Én.... - kezdtem volna bele, de fogalmam sem volt, mit fogok válaszolni. Még inkább, hogy mit a kötelességem válaszolni. - Kaphatok egy kis gondolkodási időt? 

- Persze, Cora. - bólintott beleegyezően. - Csak szólj, ha döntöttél. 

- Mindenképp. - mondtam, majd búcsúztam el sietősen Mattiától. 

Kavargó gondolatokkal, izzadt kézzel, és hatalmas léptekkel vágtam át a boxutcán, egészen a Ferrari homejához, egyenesen be az irodámba, hogy lenyugtassam a szívverésem, és helyreállítsam a lélegzetvételeimet is. Nem történhet meg újra, főleg nem itt. 

Becsaptam magam után az ajtót, és próbáltam lenyugtatni saját magam, és megakadályozni magam, hogy újra pánikrohamom legyen. Levegő be, levegő ki. Ezt mantráztam magamban, miközben a kis helyiségemben folyamatosan járkáltam. 

Pár percnyi önnyugtatás után sikerült elűznöm az önmarcangoló gondolatokat a fejemből, és már nem is remegtem, amikor a telefonom hangos rezgésbe kezdett a zsebemben. A kijelzőn Charles neve jelent meg, ami nem segített a helyzetemen, főleg nem akkor, amikor eszembe jutott az előző nagydíjon történt incidens, ami véletlenszerűen történt, mégsem volt ártatlan. 

Emeltem volna már az ujjam a piros gomb felé, amikor rájöttem, hogy ő csak a főnököm, és nem rázhatom le csak úgy. Végül egy sor szitkozódás után, de megnyomtam a fogást jelző gombot. 

- Mi kell, ami nincs? - próbáltam normálisan beleszólni a telefonba. 

- Kerestelek, Cora. - mondta ki a nevemet, mire becsukódtak a szemeim. - Hol vagy? 

- Az irodámban. - mondtam egy kis gondolkodás után. - De ne gyere ide!

- Miért? - kezdte rögtön. - Baj van? 

- Nem, dehogy. - tagadtam rögtön. - Kellek valahol? 

- Nem, csak beszélni akartam veled. - hallottam egy kicsit távolabbról a hangját. - Még egy óra van a faggatózdisból. 

- Rendben. - sóhajtottam. - Majd találkozunk. 

Szóltam bele, majd nyomtam ki a telefont, és süllyesztettem vissza az eredeti helyére. Összekaptam magam, és a cuccaim is, és már robogtam is vissza a boxokhoz, amikor szembe találtam magam Angelával. Elég gondterhelt fejet vágott, ami egy kicsit megrémisztett, a mindig mosolygós nő aggódó arcát látva. 

- Minden rendben? - kérdeztem rá rögtön. 

- Csak a szokásos, kicsi lány. - sóhajtott fel fáradtan. - Az autó kaotikusan rossz, Lewis pedig őrjöng, mert persze nem ezt érdemli, és még ott is van, hogy George jobban teljesít nála, ami az önbizalmát viszi le, és már a felmondással fenyegetőzik, nélküle a csapat pedig kalap szar...