The days of our love // Charles Leclerc

8.

Cora Penelope Klimmer

2022. Március 22. Kedd, Ausztrália, Melbourne

A döbbenet, ami akkor lehetett az arcomon, eddig soha nem látható lehetett, mivel valljuk be, ki szokott kapni üzeneteket Charles Leclerctől, este 10 órakkor? Hát nem én, az biztos, ezért is lepődtem meg, na meg persze az eddig viharos kapcsolatunkat sem lehetett csak úgy elfelejteni. 

A válaszra sokat várattam, mert fogalmam sem volt, hogy mit válaszolhatnék neki, s persze én nem ott voltam ahol ő, jelentsen ez bármit is, hanem ausztráliában, ami egyenesen ki volt zárva, hogy ott tartózkodjon. Végül e mellett az érv mellett maradtam. 

Cora: Ausztráliában vagyok Dannel együtt. 

Gépeltem be azt a mondatot nagy gondolkodások után, ami számomra felettébb idegőrlő volt. Természetesen én sem maradhattam le a várakozás hosszú listájáról, ami még idegesítőbb volt, mint a folyamatos gondolkodás a válaszolás miatt. Viszont ezen a ponton már csöppet sem éreztem szervezetemben a fáradságot és a kimerültséget, ami nem tetszett nekem. Nem kellene izgatottnak lennem csak azért mert írt nekem. Állíts le magad Corina!

Charles: Még jó, hogy én is. 

A válasza felettébb meglepett, az arcomon pedig a döbbenettel keveredve egy kis mosoly is helyet kapott, amit rögtön le is töröltem az arcomról, amint tudatosult bennem. Egyenesen őrült vagyok vagy kezdek az lenni? 

Mivel megint teljesen tehetetlen voltam a válasszal kapcsolatban, ezért a rózsaszín mamuszomban kicsoszogtam Danielhez, aki szintén az alvás határán táncolhatott, miközben a tévében valami orbitális hülyeség ment. Csak, hogy pontosítsak gyerekmese. Már azt is megkérdőjeleztem, hogy honnan a csudából volt neki rózsaszín papucsa, na de az, hogy miért nézte a spongyBabobot, egyenesen ésszel felfoghatatlan volt.

- Danny. -suttogtam neki, s nagy meglepetésemre meg is hallotta. 

- Cory. - suttogott ő is, majd törökülésbe helyezte magát, miközben én leültem mellé a kanapéra. Igen, ez még mindig határozottan kényelmes volt. 

- Charles írt, hogy ő is ausztráliában van és ha akarok, akkor elmehetek vele a magánrepülőgépével Dzsiddába. - mondtam halkan, miközben a színesre csináltatott körmeimmel babráltam. 

- Oké. - nézett rám furcsán, majd beletúrt az elfeküdt hajába. - És vele fogsz? 

- Nem tudom.. - sóhajtottam lemondóan, majd a mellkasának dőltem, s lehunytam szemeim. - Azért jöttem ide, hogy megkérdezzem, te mit csinálnál. 

- Csak ezért, Cora? - viccelt. 

- Daniel, ez most teljesen komoly. - nyitottam ki becsukódott szemeim. - Szükségem van rád. 

- Most mennyire vagytok jóba? - kérdezte egy ásítás közepette. - Mert azért ez döntőérv. 

- Megvagyunk egymás mellett. - vakargatta tanácstalanul a tarkómat. - Mostanában van, hogy kedves. 

- Hát nem akarom, hogy itt hagyj, de szerintem menned kellene. - kezdte simogatni a fejemet. - Mármint jó lenne, ha jóba lennétek, mert még 2 évet ki kell vele bírnod. 

- Igen, így nézve tényleg. - bújtam közelebb hozzá. - Na látod, tudsz te normális is lenni. 

- Ha szükséged van segítségre, akkor gyere hozzám és én mindig segíteni fogok neked, Cory. - ölelt meg, majd puszilta meg a fejem tetejét. - De azért ne mondjál nekem ilyeneket, mert én verlek meg. 

- Köszönöm. - érzékenyültem el. - Jó pszihológus lennél. 

- Valószínűleg pályát tévesztettem. - sóhajtott fel drámaian. - De még válthatok!