The days of our love // Charles Leclerc

11.

Cora Penelope Klimmer 

2022. Március 26. Szombat, Szaúd Arábia 

- Csak szerettem volna, ha tudja, hogy Szaúd Arábia után elbocsájtjuk kolléganőjét, Ms. Stylest és már más lesz a mezőny maradandó részében Sainz fotósa. - mondta nekem Binotto, a Ferrari csapatfőnöke. 

- Rendben. - bólogattam gépiesen, majd el is mosolyodtam. 

- Amint tudjuk, hogy ki lesz a helyettese, azonnal értesítjük önt. - folytatta Mattia már a Ferrari motor home-ja előtt. 

- Köszönöm. - válaszoltam, majd elbúcsúztunk egymástól és indultunk a saját dolgunkra. 

Éppen fordultam volna be a boxutca felé és Charles felé is, amikor meghallottam egy hangot a hátam mögül, ahogy a nevemen szólított és kérte, hogy figyeljek rá. Természetesen a hang irányába fordultam és egy mosoly kúszott az arcomra. 

- Csak azt szeretném mondani, hogy nyugodtan tegeződhetünk egymással. - próbált kedves, s mosolygós lenni, hozzá nem illő módon. Nem azt mondom, hogy nem kedves és mosolygós ember, de amikor eddig beszéltem a munkára koncentrált. 

- Persze, ez jó ötlet. - kezdtem vigyorogni. - Szólítson nyugodtan Corának. 

- Mattia, a legtöbben így hívnak. - vette le a szemüvegét, s törölte meg. A testbeszédéből kiolvasható volt a "most igazán nem tudom, hogy mit csináljak" helyzet. Láttam rajta, hogy nem sok ilyen helyzetben volt eddig része. 

- Rendben. - mosolyogtam rá biztatóan és megigazítottam a nyakamban a kamerámat. - Majd találkozunk. 

- Mindenképp. - vette vissza szemüvegét. - Csak, hogy tudd, Charles még nincs itt. 

- Oo. - lepődtem meg, mert azt hittem az időmérő miattam ma hamarabb kint lesz. - Köszönöm, hogy szóltál. 

- Igazán nincs mit, Cora. - mosolyodott el végre, s intett egyet. 

Végleges búcsúzkodásunk után már tényleg a boxutca felé vettem az irányt, meg természetesen a Ferrari boxjai felé, hogy összeszedjem a cuccaimat, s végre elkezdjem a munkámat. Pár perccel később már meg is érkeztem, amikor a csapat éppen az autón dolgozott, hogy a harmadik szabadedzésig tökéletesítsék a kocsit. Ezért is imádtam a munkámat és az élethelyzetemet. 

Beléptem Charles külön pihenőjébe, felkaptam a szükséges cuccaim, amiket itt tartottam a pilóta engedélyével, s elindultam utamra, amikor megláttam, hogy Carlos felém közeledik, Mindyvel az oldalán mosolyogva és élettel telien a piros pólójában és a levakarhatatlan vigyorával, amit mindig magára ragasztott. 

- Cora! - ölelt meg a pilóta, majd fotósa is. - Charles in ritardo, grande ingorgo. 

- Ha detto Mattia. - válaszoltam, majd sóhajtottam egyet. - Pensavo che sarebatte stato qui a quest'ora. 

- Ho anche scritto. - nézett végig a szemembe a Ferrari pilótája. 

- Na jó, ebből semmit sem értek. - szólt bele a beszélgetésünkbe a lány is. - Miről is van szó? 

- Bocsánat, ez már csak ösztönös. - kértem bocsánatot. - Charles, késik. 

- Oh, minden tértek. - mosolygott vadul a fotós. 

- Hogy, hogy beszéltél Mattiaval? - kérdezte hirtelen Sainz. 

- Csak találkoztunk a paddock közepén, aztán elkezdtünk beszélgetni. - vontam meg a vállam. - Most már tegeződünk.

- Ez nem ér! - kiáltott fel Carlos. - Nekem fél évbe telt, még én kértem meg, hogy tegeződjünk. 

- Hidd el, nehézkesen ment neki. - vakartam meg tarkómat.