Different ▸ Michael Clifford

28. fejezet

Michael szemszöge.

5 óra.

Hogy a francba telhet ilyen gyorsan az idő? Nem is tudok lépést tartani vele. A hangok és a véres nyomok mondják meg, hogy mennyi időm maradt még hátra, hogy megmentsem Alliet.

Mikor azt mondom véres nyomok, szó szerint értem. A falakon vérrel vannak üzenetek felírva és szavak halott embereken. Szerintem a második emeleten vagyok. Remélem, mivel nem hiszem, hogy meg tudnám csinálni, ha nem lennék közel. Bár lehet így se.

A szám száraz és a testem sajog. Megállás nélkül futok és folyamatosan verekedésbe keveredek az egyik őrült pácienssel, aki a sötétből bukkan elő. A zseblámpám kialudt, így csak a beszűrődő kis fényt látom.

Addig futok, míg elérek egy falat. Nekinyomom az arcom, amennyire csak tudom és egyik ajtótól a másikhoz megyek. Találnom kell egy térképet, így meg tudom találni merre van a lépcső.

Érzek valami éles, műanyag dolgot a falhoz ragadva és hunyorítok a sötétségbe. Homályosan ki tudom venni az alakját és a szavakat.

- Jézusom, de sötét van - motyogom. Jelenleg a harmadik emeleten vagyok. Basszus. Sietnem kell. A lépcső mögöttem van, a másik oldalt. Felsóhajtok és beleverem a fejem a falba. Elég gyengéden, hogy ne bántsam magam, de elég erősen, hogy kiengedjem a frusztrációm.

Meleget érzek mögöttem, megfordulok és tűzzel találom szembe magam. Hogy hogyan alakulhatott ki, nem tudom. Csak azt tudom, hogy forró lángok nyüzsögnek körül az emeleten, ahol most vagyok. A tűz mindent elnyel, ami az útjába kerül, és hamuvá égeti azokat.

- Basszus - nyögöm. A terem másik végébe kell jutnom, anélkül, hogy megégetne ez a rohadt tűz. A pólómat ráhúzom az orromra és a számra, megelőzve a füsttől való megfulladást. A falnak nyomom magam és lassan menni kezdek, elkerülve a tüzet. A füst égetni kezdi a torkom, így mikor félúton járok becsusszanok egy elkülönített szobába. Köhögve leülök a legközelebbi székre és próbálok levegőhöz jutni.

4 óra, 45 perc.  

Istenem, meg pihenni sem tudok. Ilyen ütemben, mire feljutok el fogok ájulni a fáradságtól vagy a kiszáradástól, talán mindkettőtől. Felköhögök és a pólómmal letörölöm az izzadságot a homlokomról, majd nyögve felállok. Lassan kimegyek a szobából, a testem a falhoz nyomom, távol tartva magam a tomboló tűztől. Visszatartom a lélegzetem és futni kezdek.

- Baszki - a kezem hozzáér valami forróhoz, jobbra nézek, ahol egy égő széket látok. Biztos kezdek megvakulni vagy valami, mivel nem is vettem észre. Vetek egy pillantást a most már hólyagos kezemre és összeszorítom a szemem fájdalmamban. Lassan megkerülöm a széket és a lépcső bejárata felé rohanok.

A lélegzésem nehéz és őrülten köhögök, megpróbálva kijuttatni a füstöt a tüdőmből. A szemem szúr és könnyes. Hunyorítok és ránézek a lépcsőfokra, agyafúrt lépcső. Egész végig fel kell másznom és nem késhetek, ha időben meg akarom menteni Alliet. Lassan teszek egy lépést felfelé, majd gyorsan kihagyok pár lépcsőfokot, hogy mihamarabb feljussak. Félúton orra esek, de gyorsan felállok és folytatom a futást. Az orrom nagyon fáj és érzem, hogy vér folyik le az arcomon, de nem foglalkozok vele. A lépcső tetején kiviharzom az ajtón, mire elvesztem az egyensúlyom és elesek.

- Egy kicsit ügyetlen vagy, nem? - hallok egy hangot, felnézek és egy lányt pillantok meg. Egy pisztoly van a kezében, de nem szegezi rám. Az ujja körül forgatja és mosolyog rám.