Different ▸ Michael Clifford

13. fejezet

Allie szemszöge.

- ALLIE VICTORIA ROBINS, GYERE IDE AZONNAL! - anya hangja visszhangozta körbe a házat ezzel felébresztve engem.
Felnyögtem és megfordultam, hogy megnézzem hány óra. - Anya! Még csak nyolc óra! Mit akarsz?
- Gyere le most, fiatalhölgy! - ordította, mérgesnek hangzott. Legurultam az ágyról, a kezemmel lelapítottam a kócos hajam és lesétáltam a lépcsőn. - Még is mit jelentsen ez? - kérdezte anya hangosan.
- Micsoda? - ásítottam, ahogy megdörzsöltem a szemem.
- EZ! - mutatott a nappali felé, beletelt pár másodpercbe míg az álmos szemem újra helyreállt. A nappali katasztrófa volt. A lámpa le volt esve és eltört, a kanapé fel volt borulva, a székekkel egyetemben, a párnák pedig össze-vissza voltak a földön, a fényképeim szét voltak törve és a függöny is szét volt cincálva.
- Úristen - a szám elé helyeztem a kezem. - Mi történt?
- Te tetted ezt? - kérdezte anya.
- Nem! - lassan a nappaliba sétáltam. - Mikor este lefeküdtem minden a helyén volt.
- Akkor hogy történhetett?
- Szerinted valaki betört? - lehajoltam és felvettem az összetört képet rólam, míg anya felszedte a szilánkokat.
- Nem tudom - rázta meg anya a fejét. - Csak ez lehet az egyetlen lehetőség.
- Miért nem hallottunk semmit?
- Fogalmam sincs.
- Tennünk kéne valamit? - kérdeztem anyát, aki épp fel-alá járkált.
- Semmit se loptak el. Bárki is tette csak rombolt, nem lehet rájönni ki volt. Csak be kell lakatolnunk az ajtót és hagyni ezt az egészet. Nem sérültünk meg és nem hiszem, hogy visszajönnének. - sóhajtott anya, felvéve a párnákat.
- Szóval nem csinálunk semmit? - tágra nyílt szemekkel néztem rá. Valaki betört és nem cselekszünk semmit.
- Be fogok szerezni egy riasztót, mást nem nagyon tehetünk. Ha felhívnánk a rendőrséget az csak drámát vonzana maga után és valószínűleg a tettes sem kerülne elő. - sóhajtott. - Takarítsunk fel.
Ahogy anya felsepregette az üvegdarabkákat, én levettem a függönyt és felállítottam a kanapét. Anya feltakarította az összetört lámpát, én pedig helyükre raktam a párnákat. Két óra elteltével végeztünk.
- Később megyek és veszek új képkereteket, lámpát és függönyt. - mondta anya, ahogy eltette a seprűt.
- Rendben. Pár óra múlva találkozok Michael-el, nem baj?
- Nem, csak estére érj haza és ne kerülj bajba! - mosolygott.
- Köszönöm, anya - én is mosolyogtam és a konyhába mentem kaját szerezni. Megfogtam egy almát, egy pirítóst és egy narancslevet, mielőtt felmentem volna az emeletre.
A szobámban az ablakok tárva nyitva voltak, az ágyam pedig rendbe volt téve.
- Anya? Te csináltad meg az ágyam? - kiabáltam a szobámból.
- Nem!
- Furcsa - motyogtam. Mikor lementem a földszintre én nem csináltam meg. Leraktam a kaját az asztalomra, majd észrevettem egy darabka papírt az ágyamon díszelegni. Felvettem és kinyitottam.
" Most már túl késő. Nincs menekvés. Ő döntött, hogy marad és te fogsz ezért fizetni. Ha ezt bárkinek is megemlíted, akkor az időd hamarabb le fog járni, mint tervezed. "
Pirossal volt írva, talán vérrel. A kezem remegni kezdett, ahogy körbenéztem a szobámban. A villany pislákolni kezdett és egy halk kacaj hallatszott. Eldobtam az üzenetet és a kezemet a fülemre helyeztem, így próbáltam blokkolni a hangokat. Az ajtóm becsapódott, az ablakokkal egyetemben és a lámpa kialudt. Leszorítottam a szemem és mikor kinyitottam egy borzalmas arccal találtam szembe magam. Bár sötét volt, így is tisztán látható volt az arc. Szemei vérben forogtak, bőre pedig már-már szürke volt. Az arca úgy nézett ki, minta rohadna. Szája felfelé görbült, így felvillantva hegyes fogait. Sikoltottam és megfordultam, próbáltam elfutni. Könnyek gördültek le az arcomon, ahogy az ajtót kerestem. Egy újabb arc jelent meg előttem. Ennek sárga szemei voltak és vér folyt le az arcáról. Próbáltam ordítani, de inkább elfojtott zokogásként jött ki. Éreztem, hogy ez hideg kéz megfogja a bokámat és leránt a földre. A szobámban korom sötét volt, így nem láttam semmit, ahogy a fejem a padlóba vertem. Felnyögtem a fájdalomtól, hangok rajzották körbe a fejem.
Túl késő menekülni.
Távol kellett volna maradnod.
A pokolba fogunk juttatni.
- Ne! - ordítottam, ahogy próbáltam felállni. Oda rohantam, ahol szerintem az ajtónak kéne lennie, de csak a falnak ütköztem. A zokogásom kezelhetetlenné vált és éreztem, hogy belekarmolnak a hátamba. Nyöszörögtem a fájdalomtól és leszorítottam a szemem.
- Allie? - hallottam anya hangját kintről. - Minden rendben?
Nem mondhatod el senkinek!
Az ajtó kinyílt és fény töltötte be a szobát. - Allie?
- Jól vagyok, anya! - idegesen nevettem. Még mindig éreztem a szellem körmét a hátamban.
- Mi a baj? - felkapcsolta a lámpát.
- Csak kialudt a villany és elestem. Nem nagy ügy, szerintem csak meghorzsoltam a térdem. - felálltam.
- Rendben van, édesem. Biztosan jól vagy? - kérdezte.
Ne mond el!
- Igen - mosolyogtam.
- Oké, elmegyek a boltba kaját venni, meg még néhány dolgot, amik eltörtek.
- Jó mulatást! - mondtam, mire ő intett és kiment a szobámból. Remegve az ablakomhoz mentem és elhúztam a függönyt, hogy még több fény szűrődjön be. Néztem, ahogy anya beszáll a kocsiba és elhajt.
Addig amíg titokban tartod, életben maradsz!
Légzésem rohamosan gyorsult és újra sírni kezdtem. Levettem a pólóm, megfordultam, hogy meg tudjam nézni a tükörben a hátam. Öt mély vágás húzódott végig a hátam alsó felén, vér szivárgott ki belőlük. Összerezzentem, nem is törődtem azzal, hogy visszavegyem a felsőm, a zuhany alá álltam.  Ahogy a víz elérte a hátamat a fájdalom nagyobbodott, de muszáj volt lemosnom a vért. Mikor végeztem óvatosan megtörölköztem, kötszerrel körbetekertem magam és felvettem egy bő pólót. Megnéztem a mobilom és láttam, hogy jött egy üzenetem Michael-től; azt írta, hogy 10 perc múlva itt lesz. Felfogtam a vizes hajam és belebújtam a cipőmbe. Hallottam, hogy a csengő megszólal, gyorsan megfogtam a telefonom, elraktam a pénztárcám a táskámba és leszaladtam a földszintre, hogy kinyissam az ajtót.
- Szia, Mikey! - öleltem meg.
- Szia, Allie! - lágyan megcsókolt. - Hogy vagy?
- Jól - hazudtam és egy mosolyt is adtam hozzá, hogy ne gyanítsa, nem mondok igazat. - És te?
- Nagyszerűen. - mosolygott.
- Valaki tegnap éjjel betört hozzánk. - meséltem neki, ahogy bezártam magunk mögött az ajtót.
- Tényleg? - szemei kitágultak.
- Igen, az egész nappali romokban hever, de nem vittek el semmit. Azt mondta anya, hogy be fog szerezni egy riasztót.
- Nem hívjátok a rendőrséget? - megfogta a kezem és összekulcsolta ujjainkat.
- Anya azt mondta nem, mivel úgy se derül ki, hogy ki volt a tettes és nem akar felhajtást.
- Ez furcsa, de legalább nem lesz tele rendőrökkel az utcánk. - kötekedett Michael, én pedig megforgattam a szemem.
- Azt hiszem - kuncogtam. Megálltunk a járda közepén és Michael rátette a kezét a derekamra.
- Mi a baj? - kérdezte.
- Mi? Semmi! - próbáltam meggyőzni őt.
- Allie! - nyafogott. - Csak mondd el.
Sóhajtottam. - Tényleg semmi - próbáltam magammal is elhitetni, hogy semmi. De, ha amit az üzenet írt az igaz, akkor még is volt valami. Valami komoly. Hamarosan meghalhatok.
- Rendben. Ha nem akarod elmondani, akkor megpróbálom elfelejtetni veled. - mosolygott és megcsókolt. Michael ajkai lágyan mozogtak az enyéimmel, kezei pedig lágyan megszorították a derekamat. Ahogy csókolóztunk az incidens lassan visszaköltözött a fejembe. Tudom, hogy nem felejthetem el. Nem fognak elmenni.
Igazad van, nem fogunk.