Different ▸ Michael Clifford

9. fejezet

Allie szemszöge.

- Michael! - szóltam utána, mikor elrohant, de nem használt, tovább futott. Luke-hoz fordultam és újra pánikolni kezdtem, halk nyögések szöktek ki szájából. A tanárok gyorsan mozdítottak le róla a romokat, míg más tanárok próbáltak rájönni, hogy ez hogy történhetett és a diákokat kérdezték ki, mint tanukat. Engem is próbáltak kikérdezni, de nem tudtam válaszolni.
- Menj a nővérhez, drága. Nem nézel ki túl jól. Elvisszük őt a korházba, nem aggódj.
Pár tanár épp telefonált, ahogy kimentem. Valaki szülőkkel beszélt, valaki az iskolaszékkel, valaki pedig hívta a mentőket. Fogalmam sincs, hogy mi a fasz történt és ez kiakaszt. Miért omolna össze a pillér így? A mennyezet többi része épp maradt. A törmelék is csak Luke-ra esett.
Ahogy az orvosiba értem sírni kezdtem, alig kaptam levegőt. Az ápolónő adott zsebkendőt, meg vizet, mondta, hogy feküdjek az ágyra, és hogy csak le kell nyugodnom.
Kérdések cikáztak össze-vissza a fejemben. Luke rendbe fog jönni? Nagyon remélem, bár olyan élettelennek tűnt. Úristen, nem gondolhatok erre. A szívem zakatolni kezdett, ahogy a tehetetlen testére gondoltam a törmelékek alatt, és ahogy sírt a fájdalomtól. Összerezzentem, sose voltam még ilyen szörnyűségnek tanúja. De Michael miért rohant el? Megijedt? Ő is megsérült csak nem vettük észre? Nem is tudom, mit gondoljak. Pár perc múlva fájni kezdett a fejem az aggasztó gondolatoktól. Épp, ahogy felkeltem, hogy kérjek fájdalomcsillapítót, anya jött be az ajtón.
- Mit keresel itt? - kérdeztem megdörzsölve a fejem.
- Mindenki haza lett küldve. Ebédszünetem van, szóval jöttelek felvenni.
- Először össze kell szedni a cuccaimat a szekrényemből.
- Rendben, találkozzunk az iskola előtt.
Ahogy sétáltam, láttam, hogy mindenki meg van rémülve. Már biztos mind hallottak az esetről.
- Allie, jól vagy? - kérdezte a barátom, Sam, ahogy a szekrényemhez értem. Az övé az enyém mellett volt.
- Nem mondanám - válaszoltam őszintén.
- Szerintem pár hétig rémálmaim lesznek. Örülj, hogy te nem láttad a testét.
Szemeim kitágultak. - Annyira súlyos?
- Mondhatni, hogy lélegzik. Minden olyan gyorsan történt. A mentősök berohantak és el is vitték. A teste véres volt és a keze sem úgy állt, ahogy kellene. - borzongott Sam.
Szemeim könnyekkel teltek meg. - Ez szörnyű - mondtam alig hallható hangon.
- Igen - megrázta a fejét lágyan.
- Anya már vár rám. Szia - intettem Sam-nek, ahogy elindultam. Valakinek nekiütköztem, felnéztem és megláttam Michael-t.
- Michael! Hol voltál?
Szemei pirosak voltak és zihált. - S-sehol.
- Jól vagy? - kérdeztem. Leszorította a szemét, majd megrázta a fejét és elfutott. Utána szóltam, de nem figyelt. Sóhajtottam, majd sarkon fordultam és kimentem az iskolából. Anya az autóban várt, én pedig beültem.
- Luke mellett ültél mikor történt? - kérdezte anya, ahogy elindította a motort.
- Anya, nem akarok róla beszélni.
- Édesem, egy bizonyos pontom beszélned kell róla. Ha túl sokáig magadban tartod, akkor az őrületbe fog kergetni.