Different ▸ Michael Clifford

15. fejezet

Allie szemszöge.

Nyögdécselve ébredtem fel, megpróbáltam felülni, de az éles fájdalom a testemben nem engedett. Ásítottam és végigfürkésztem a környezetem. Egy korházi szobában voltam. A jobbra néztem, Michael is ott feküdt egy ágyon. Ahogy jobban körülnéztem, rájöttem, hogy ez egy nem átlagos korházi szoba. Sok olyan gépezet volt, amit nem ismertem fel és az ablakok is be voltak rácsozva. Hallottam, hogy az ajtó másik oldalán veszekednek, de nem tudtam kivenni, hogy min. Sóhajtottam és lehunytam a szemem. Homályosan emlékszem az égető, elviselhetetlen fájdalomra és Michael dühöngő arcára, ahogy próbál elérni, de egy ismeretlen erő visszatartja. Emlékszem, hogy zokogok, ahogy Michael eszméletlen teste fekszik mellettem és alakok rajzanak körülöttem és mérhetetlen fájdalommal jár minden mozdulatom. Majd a rendőrség tört be a házunka, gyorsan kérdéseket tettek fel, majd Michael-t és engem elvittek a kint váró mentőautóhoz. A rendőrök és az orvosok rengeteg kérdéssel bombáztak meg. Végül Michael felébredt és őt is kikérdezték. Hosszú gondolkodás után eldöntöttem, hogy elmondom nekik, mi történt és Michael biztosította, amit mondtam. Hihetetlenkedve meredtek ránk, majd beinjekcióztak minket, amitől álomba merültünk.
És most itt vagyok. Az ajtó kinyílik és az anyukám, Michael anyukája, egy nővér és két doktor sétált be rajta.
- Allie? Jól vagy? - rohant anya az ágyamhoz, de nem ölelt meg, mintha félne, hogy összeroppantana.
- Fáj mindenem. - válaszoltam őszintén.
Ez egyik doktor intett a nővérnek, mire ő birizgálni kezdte az IV-m. - Adni fogunk néhány fájdalom csillapítót.
- Hol vagyok? - kérdeztem.
- Korházban, drágám. - mosolygott anya szomorúan.
- De mi az ott az ablakon? És mi ez a sok gépezet?
- El fogjuk mondani mikor Michael is felébred.
- Mondjátok el most! - mondtam durván.
- Nyugodj meg, édesem. - anya az egyik kezét rátette a vállamra.
- Mondjátok el hol vagyok! - próbáltam felülni, de összerezzentem a fájdalomtól.
- Nem javaslom, hogy mozogj. - mondta a nővér.  Michael végre felkelt és felnyögött.
- Hol a francba vagyok? - kérdeztem újból.
Anya sóhajtott és megrázta a fejét. Az egyik doktor mellém jött és szomorúan mosolygott. - A Smith korház elmegyógyintézetében vagytok.
- Mi a franc? Nem vagyok őrült! - ordítottam a doktornak.
- Kérem, nyugodjon le!
- Nem! Nem vagyok őrült! Miért vagyok itt? - tovább ordítoztam. - Miért engedted, hogy a lányodat bezárják egy elmegyógyintézetbe? Tudod, hogy nem vagyok őrült! - kiabáltam anyára.
- Nem tudom, Allie!
- Fejezd be! - szólalt meg Michael anyukája. - Mindketten tudjuk, hogy a gyerekeink nem őrültek!
Anya szúrósan rápillantott. - Honnan tudnám? Michael valószínűleg veszélyes és ő rángatta bele ebbe az egészbe a lányomat.
- Ne merészeld sértegetni a fiamat! - Ms. Clifford tett egy lépést anya felé.
- Ő az oka annak, hogy a lányom itt van!
- Ugye tudod, hogy még mindig itt vagyok? - ordítottam félbeszakítva a vitájukat. - És Michael is!
- Maradj csöndben, Allie! - mondta anya.
- Ki vagy te és mit tettél az anyámmal? Azt hittem szeretsz.
- Igen is szeretlek, pont ezért próbálom a legjobbat tenni számodra és ezért próbálom Michael-t is eltávolítani ebből a szobából.
- Már elmondtuk, asszonyom. Nem választhatjuk külön őket.
- Miért nem? Nem akarom az én Allie-met egy őrült, veszélyes fiúval látni!
- Most azonnal be kell fejezned! - ordította Ms. Clifford. - Én sem sértegetem a te lányodat!
- Ti vagytok az ok, amiért itt van a lányom!
- Elég! - üvöltöttem, könny csordult ki a szememből.  - Kérlek, hagyjátok abba!
- Megkérem önöket, hogy távozzanak! - mondta nekik a doktor, aki eddig még nem szólalt meg.
- Rendben - mondta anya.
- Sajnálom, Allie. Tudom, hogy te és Michael nem tartoztok ide. - Ms. Clifford egy puszit nyomott Michael és az én homlokomra és gyorsan távozott.
- Le kell nyugodnod! - mondta a nővér.
- Bocsánat - motyogtam.
- Fel szeretnél ülni? - kérdezte, én pedig bólintottam, ezután megnyomott egy gombot, amitől az ágy ülő pozícióba állt.
- Allie? - szólalt meg végre Michael. - Hol vagyunk?
- Van néhány dolog, amit el kell magyaráznunk. - az első orvos mondta.
- Csak tessék - mondtam.
- Kezdjük ott, hogy most a Smith elmegyógyintézetben vagytok.
- Mi a faszért vagyunk egy elmegyógyintézetben? - kérdezte Michael dühösen, ahogy a nővér az ágyát is ülő helyzetbe állította.
- Elmondanánk, ha végighallgatnátok. - mondta a doktor nyugodtan. - Először is, Dr. Lenard vagyok. Én leszek az orvosotok. Ő pedig - a másik doktorra mutat. - Dr. Peters. Ő lesz a terapeutátok. És a nővéretek pedig Ms. Chloe. - a nővér egy aprót int felénk.
- Nem igazán érdekel a nevetek. - forgatta meg a szemét Michael.
- Csak mondják el, hogy mi a francért vagyunk itt. - mondtam.
- Két borsó vagytok a tavacskában, nem igaz? - kuncogott Dr. Lenard, szemében látható volt a szórakozottság. - Mindegy. Azt incidens után a Robins háznál kikérdeztünk titeket. Lehet nem emlékeztek rá a trauma miatt.
- Én emlékszem.  - jelentettem ki, ő pedig bólintott.
- Allie, egy furcsa történetet mondtál arról, hogy démonok üldöznek titeket.
- Igen - mondtam csendesen, a mérgem kezdte átvenni a félelem.
- Michael is biztosította a történteket. Sajnos, ez nem tűnik logikusnak. Démonok, tényleg? Bár hatalmas sérüléseket szenvedtetek meg és ti azt gondoljátok, hogy démonok tették ezt veletek.
- Ők tették! És újra el fognak jönni! - mondtam, pánikolni kezdtem. - Azt mondták meg fognak ölni!
- Sh, Allie! Senki se fog megölni téged. - Dr. Peters próbált lenyugtatni.
- Nem! Értem fognak jönni, esküszöm! - mondtam kétségbeesetten.
- Hinnetek kell neki! - ordította Michael.
- Miért? Amit mondtok, annak nincs értelme.
- Nem vagyunk őrültek!
- Azt állítjátok, hogy démonok támadtak meg titeket. Ms. Clifford mondta, hogy hívjunk fel egy orvost, akit Michael kiskorában látott.
- Ó ne, csak azt a seggfejet ne - motyogta Michael.
- Folytassuk - mondta Dr. Lenard. - A doktor beismerte, hogy voltak Michael-nek problémái ezekkel a démonokkal, mikor fiatalabb volt. Bár semmit se tettek ellene.
- Nem hittek nekem, mivel az ördögűző nem tudott semmit se tenni! - ordította Michael. Ördögűző?
- Pontosan, ami azt jelenti, hogy semmi baj sincs veled.
- Mert nem szálltak meg! Ezért! Ők csak kísértenek! - üvöltötte Michael.
- Kérem, nyugodjon le! Nem akarjuk fegyelmezni magát. - mondta Dr. Peters nyugodtan.
- De mi kurvára nem vagyunk őrültek! - védekezett Michael.
- Talán csak pihennetek kell. Most hagyni fogunk titeket. Nem lehet titeket szétválasztani, ezért vagytok egy szobában.
- Nem mintha panaszkodnék, de miért nem lehet elkülöníteni minket?
- A szervezetetek nem bírja. Elfogadtuk, hogy a küzdelem nem éri meg és talán még jó hatással is lesztek egymásra.
Most már össze vagy kötve.
Mindkettőtöket kísérteni és kínozni fogjuk, lassan a halálotokig.
- Ne! - ordítottam és a kezemmel befogtam a fülem. - Visszatértek! Visszatértek!
- Nyugodjon meg,  senki se fog bántani! - mondta Dr. Lenard.
- De ők igen! Meg fognak ölni! - zokogtam és ránéztem Micheal-ra, aki leszorította a szemét.
- Senki se bánthat, rendben van? Biztonságban vagy.
- Nem, nem, nem - kétségbeesetten körbenéztem a szobában. - Nem vagyok biztonságban! Soha se lehetek biztonságban!
Egy éles fájdalmat éreztem a karomban, oldalra néztem és megláttam Ms. Chloe-t, ahogy valamivel beinjekcióz. Azonnal nyugodtnak éreztem magam, bár a hangok még mindig itt voltak.
- Csak nyugtatót adtunk, nem szeretjük ezt csinálni, de nem nyugodtál le. - hallottam, hogy mondja az egyik doktor, de nem láttam, hogy ki mert ez előttem lévő falat bámultam.
- Mikor meghalok, bántani foglak - mondtam, nem tudván, hogy honnan jöttek ezek a szavak. - Mikor megölnek, vissza fogok térni. Biztosítom, hogy fizetni fogtok. Meg foglak ölni.
- Allie? - kérdezte Michael és visszarezzentem a valóságba.
- Most hagyunk pihenni. - mondta csendesen Dr. Lenard, szemei tágra voltak nyílva a sokktól. A doktorok sietősen elmentek, miután leellenőriztek pár eszközt, majd elmondták, hogy a szobánk őrizet alatt áll. Azt ajtó bezárult és a szobát csend lepte el.
- Michael?
- Úgy sajnálom, Allie - megrázta a fejét, felült és lelógatta a lábát az ágy széléről.
- Mit? - kérdeztem, kicsit lerészegedve a gyógyszertől.
- Elmondom, mikor a gyógyszer hatása elmúlik, rendben? Most csak beszélgessünk. - mosolygott Michael, én pedig felkuncogtam. - Szerintem a gyógyszer kicsit ütődötté tesz.
Újra kuncogtam. - Azt hiszem, buta.
Nem tudtam, mibe keveredtem.