my sister's boyfriend || jikook ✓

51.

Nayeon szemszögéből:

Furcsán éreztem magam amiatt, hogy Jungkook Oppa többet nem jött haza. Mármint nem olyan értelemben, hanem délutánonként. Megszoktam, hogy a fiú mindig egy kedves mosollyal ölelt magához iskola után, össze borzolta a hajam, s aztán elvonultunk beszélgetni. Bár nem lakott Jimin-nél, csupán két hete, attól nekem még erős hiányérzetem volt, s szerettem volna, ha a testvérem haza jön. Persze nem vártam el tőle, s tudtam nagyon jól, hogy neki jobb helye van a fekete hajúnál, de mégis kissé önző módon azt akartam, hogy költözzön vissza. Mondjuk ezt a tényt a világért meg nem osztottam volna vele, elég ha én tudok erről.

-Hol a laptopom?-Nyitott be Jihye váratlanul a szobámba, míg én szemöldök ráncolva emeltem rá haragos tekintetem, s húztam ki fülesem a fülemből.

-Nem tudsz kopogni? Tudtommal eomma és abeoji neked tanította meg először.-Szidtam meg, s persze ő azonnal fel is kapta a vizet.

-Ne szájalj nekem! Azt kérdeztem, hogy hol a laptopom?!-Rivallt rám.

-Honnan a picsából kéne tudjam? Menjél és keresd meg, nem vagyok a csicskád. Különben sem az enyém, miért tudjam, hogy te merre hányod el a cuccaidat? Ember..-Pirítottam rá, aztán be is csaptam az ajtót, minek következtében nővérem elátkozott a falap túloldaláról. Esküszöm ha ezt így folytatja, akkor én is elköltözöm.

Idegesen pakoltam össze a dolgaimat, majd egy táskát felkapva téptem fel ajtómat -amit aztán be is zártam-, s végül az előtérbe igyekeztem, hogy fel húzzam magamra a cipőmet. Nem szóltam anyáéknak, hogy el megyek, ők mondták, hogy bármikor induljak el, ha úgy érzem, hogy szükségem van rá. Egy üzenetet azért küldtem nekik, hogy tudják; távoztam.

Minho-hoz igyekeztem, aki azt mondta, hogy bármikor mehetek hozzá, ha baj van. Ő is tudja, hogy milyen a helyzet itthon, s hogy a nővérem milyen személyiséggel rendelkezik. Úgyhogy nem is volt kérdéses, hogy bármikor nagyon szívesen látott. Ez jól esett, főleg, hogy régóta tetszett már a fiú, s végre együtt is lehettem vele. Jó érzéssel töltött el.

-Szia Jagiya!-Nyitott ajtót egy széles mosollyal Minho, majd egy puszit nyomott puháimra.-Mi történt?-Állt félre az útból, míg én sietősen be is léptem a házba, s aztán levettem magamról a cipőmet, s felhúztam a nekem bekészített papucsomat.

-Jihye! Rajtam keresi az összes dolgát, mintha én hánytam volna el őket. Nincs otthon Jeongkook, aztán muszáj valaki mást szapulnia.-Sóhajtottam nagyot ahogy leültem a kanapéra.-Bár mondjuk még mindig azt mondom, hogy inkább engem szapuljon, mintsem a bátyám. Eleget szenvedett már emiatt a ripacs miatt.-Csóváltam fejemet, míg a fiú mellém ült, s aztán keresett valamit a TV-ben, hogy azért mégis legyen egy kis háttérzaj.

-Tudod, hogy milyen a nővéred! Jungkook is sokat panaszkodott róla, mikor veletek élt. Őt így kell elviselni.-Biggyesztette le ajkait Minho szomorúan, majd aztán átkarolt, s honlokomra puszilt.-De tudod, hogy ide bármikor jöhetsz!

-Tudom és köszönöm!-Mosolyodtam el halványan, majd fejemet combjaira helyeztem, s elfeküdtem a kanapén. A fiú ujjai hajzuhatagomba vándoroltak, s lágyan cirógatni kezdett velük, aztán a TV-t kezdtük el nézni. Valami mese ment benne, nem értettem miről szólt, hisz' nem láttam az előzményeket, ám nem tűnt rossznak, úgyhogy végül itt is hagytuk azt.

Nem sokkal később a fiú szülei is haza értek a vásárlásból, s örömmel fogadták, hogy náluk vagyok, sőt, az anyuka annyira izgatott lett emiatt, hogy azonnal neki is állt főzni. Felajánlottam a segítségemet, amit a nő örömmel fogadott is, úgyhogy én követtem őt a konyhába, addig pedig Minho az apjával kezdett el beszélgetni a nappaliban.