[BakuDeku]Te az enyém vagy!

26.rész

Kacchan és én éppen együtt táncolunk. Egy hatalmas erkélyen,ami gyönyörűen ki volt világítva. A hangulat igazán romantikus volt. Mélyen a szemeimbe nézve mondta azt a szót,amit soha nem lehet elégszer hallani. Szeretlek. Majd közeledve ajkaimhoz,lágyan megcsókolt. Olyan boldog voltam,minden olyan tökéletes volt. De akkor hírtelen egy épület tetején találtam magunkat. Sötét volt,körülöttünk a távolban a lámpák fénye visszatükröződött. A szél hangosan süvített. Kacchan előttem állt,majd hírtelen megindul előre. Felmászott a tető szélén lévő peremre,és felém fordult. Görbült szája mosolynak indult,majd oldalasan kinyújtva karjait,lassan hátradőlt.
Ekkor szemeim nagyra nyitva,indultam meg felé gyors iramban. De mire oda értem már késő volt. Karja után nyúltam,de már nem értem el.Akkor torkomszakattából a nevét kiáltottam.

-Kacchaaaaaaaaan!!!!!!
Ekkor Deku hangosan a nevét kiáltva pattant fel ülő helyzetbe. Teljesen ledermedt,nem tudta hírtelen hol van. Egész teste remegett,szemei könnyesek voltak. Karját maga előtt,hosszasan kinyújtotta.

-Deku!!!!
Törte ki a hipnózis alól egy lágy érintés vállai irányába,és hangja ami a nevén szólította.

Ekkor odakapja zavarodott tekintetét,majd megpillantja a fiút aki aggódva néz vissza rá. Egy ideig nem tudta eldönteni,hogy mi a valóság. Vajon most is álmodik?

-Hé? Mi baj? Mi történt? Miért kiáltottad a nevem,talán rosszat álmodtál?
Szólalt fel lágy,aggódó hangon Bakugou.

Deku-nak ekkor kellett rájönnie,hogy ahol most van az a valóság,és az előbbi csak egy rossz álom volt,semmi több. Abban a pillanatban,Bakugou nyakába ugorva hangosan felsírt. Közben erősen belemarkolt a szőke pólójába. Amit ő zavarodottan nézett végig.

-Bakugou: Hé,Deku,történt veled valami?
-Deku: Nem...csak rosszat álmodtam...
Mondta szipogva.

Bakugou aggódva megérintve arcát,maga elé emelte.
-Akarsz beszélni róla?

-Deku: Nem szeretném újra felidézni!!
De...kérhetnék tőled valamit?

Bakugou epekedve nézett a zöld szempárokba.
-Persze...bármit!!

Deku ekkor szorosabban megragadta Bakugou pólóját.
-Kérlek,a mai napon egy pillanatra se hagyj magamra...

A szőke hajú értetlenkedve hallgatta meg kérését. Nem tudta mi történhetett,azonban látta rajta,hogy zaklatott.
-Rendben! Nem hagylak magadra!

-Deku: Ígéred?
-Bakugou: Ígérem!!

Ekkor Deku szorosan karjaiba fonta a szőke hajút. Aki ettől elérzékenyülve,megérintette a zöld hajkoronát. Majd bele fúrta arcát.

-Valamiért,nagyon rossz érzésem van.
Gondolta Deku,miközben szorosan belemarkolt a fiú hátába.

Egy ideig egymás karjába voltak,legszívesebben örökre úgy maradtak volna,de Bakugou aggódott. Vállánál megragadva tolta el magától a fiút.

-Egyébként minden rendben?
Kérdezte,mire Deku csak értetlenül pislogott rá párat.
-Hogy érzed magad?

Tovább nézte őt értetlenül,mire rájött,hogy miért is kérdezi ezt tőle. A felismeréstől,hírtelen belenyilallt a fájdalom. Majd akaratlanul,a nyakához nyúlt. Érezte,hogy le van fedve a seb. De ami neki fájt az nem a nyaka volt. Ekkor eszébe jutott minden. Majd lassan az egész arca egy paradicsommal volt egyenlő.

-Bakugou: Fáj,igaz?
Kérdezte,hangja aggodalmat sugallt.

Azonban Deku ekkor határozottan emelte fel a hangját.
-Remélem nem azért kérdezed,mert megbántad?!