[BakuDeku]Te az enyém vagy!

35.rész

Bakugou sebesen rohant vissza a szobájához.
-A francba!! Megint egyedül hagytam őt,ilyen helyzetben...
Gondolatai nem hagyták nyugodni.
-Izuku!
Kiabálta,miközben berontott az ajtón. Azonban meglepődött. A fiú mozdulatlanul,a fal felé fordulva feküdt az ágyán. Ahogy közelebb sétált,hallotta hogy hangosan szuszog. Már az ágy felett állva,bánatosan nézett le a fiúra. Kezével lassan a hajába túrt,és közelebb hajolt,hogy adjon egy csókot az arcára,azonban valami megállította. Szemeit nagyra nyitotta,aggodalom ült az arcán,míg azt össze nem ráncolta,majd hogy nem sírni tudott volna. Izuku arca nedves volt,egyértelműen sírt,miatta! Ekkor gyengéden mellé bújt,majd át ölelte.
-Sajnálom! Annyira nagyon sajnálom!
Suttogta,miközben közelebb bújt hozzá.

Másnap reggel!

-Mi? Milyen nap van?
Bakugou szemei lassan kinyíltak. Felült az ágyon,és kómásan a telefonjáért nyúlt.
-Mii? Még csak reggel 5 óra?  A fasznak keltem fel ilyen korán!!
Dühöngött,majd egy fordulattal vissza szeretett volna feküdni,de meglátta a mellette alvó Midoriya Izukut. Közelebb hajolt,nyomott egy csókot az arcára. Mikor elhajolt kezével gyengéden az arcát simogatta.
-Mindent rendbe hozok! Nem kell tovább ezzel szenvedned! Te nem ilyen voltál! Ez mind az én hibám! Sajnálom!
Ezt kimondva kipattant az ágyból,gyors össze szedett pár tiszta ruhát,majd halkan elhagyta a szobát. Letusolt,fogat mosott,ezután már frissen indult a konyha felé,mert eldöntötte,hogy ágyba viszi a reggelit,szerelmének. Lefelé haladva látta hogy világosság van. Valaki már biztos van ott. Amint le ért Kirishimát és Harut pillantotta meg,akik éppen együtt főztek.

-Ti meg mi a fenét csináltok itt ilyen korán?-Kérdezte,miközben közelebb lépett.
-Bakugou!!  -Örült meg Kirishima,amint megpillantotta barátját.
-Teát főzünk!  -Válaszolt Haru.
-Teát?  -A szőke furcsán nézett rájuk
-Uhum!  -Bólintott a vörös.
-Együtt?  -Kérdezte Bakugou.
-Igen együtt! Mivel hogy már csak mi ketten maradtunk a koliba!!
Válaszolt Haru.

-Miii???
Kiabálta be,miközben értetlenül nézett.

-Gondoltam,hogy baromira el fogod felejteni! Tudod ma lesz szent este,holnap már karácsony! Mindenki haza ment,én is mennék,de úgy alakult hogy csak délután tudom el hagyni a sulit,Kirishima pedig úgy döntött,velem marad addig.
Mutatott közben a mellette álló fiúra.

-Tényleg...Akkor Izuku..Mégis...miért?
Az nem lehet,hogy miattam maradt még mindig itt...ugye?
Gondolta Bakugou,miközben kívülről minden érzelme vissza tükröződött az arcára.

Haru ezt észrevéve,szemit összébb húzta.
-Hé,ugye nem basztad el már megint?
Kérdezte,de a szőke csak ijedten nézett vissza.

-Ekkora marhát!
Haru a kezében lévő rongyot a pulthoz csapta,ezután elindult a szőke irányába.
Közvetlen előtte megállt.
-Figyelj! Van még valami amiben tudnék segíteni...ha képes vagy el fogadni.

A szőke aggodalommal teli arckifejezéssel nézett félre,majd vissza a fiúra.
-Nem hiszem,hogy most tudnál segíteni.

-Bízol bennem?
Kérdezte Haru.
-Huh? Persze hogy nem!!!
Válaszolt Bakugou,dühöngve. Amitől Haru elmosolyodott.

-Haru: Tudod,nem hoztam fel eddig a családi kötelékeket,és nem is szeretném,mert nekem ez még nagyon fura!!! De próbálok megváltozni,és most segíteni szeretnék nektek,talán ezzel próbálom helyre hozni azt amit eddig tettem. Az erőmmel fel tudok hozni régi emlékeket. Ez nem kerül nagy erőfeszítésébe,így meg tudhatod,mikor szerettél belé. Ez után már minden világosabb lesz számodra!! Nem lesznek határok!

-Teljesen felesleges,elmondta hogy ő már régóta szerelmes belém. Én azonban tudom,hogy csak pár hónapja táplálok iránta érzéseket.

Válaszolt Bakugou,mire a fiú kezeit egy hírtelen mozdulattal a vállára helyezte.
-Mi a fasz?  -Lepődődött meg a szőke.
-Nem lehet igaz!!! Az nem lehet,hogy te csak nemrég szerettél belé!!! Ilyen erős kötelék ami kettőtök között van,nem lehet,hogy csak most kezdődött el!
A francba,most már én is kíváncsi lettem!!