Mission to not fall in love

19. Megsérültél?

-Jó estét Miss Gomez!-köszönt a takarítónak Rei ahogy az épületbe ért.
-Miss Larsson! Napok óta nem láttam.-örült a takarítónő hogy végre megpillantotta a lányt. Igaz. Valójában Rei belevetve magát a munkába azonnal egy kemény küldetéssel kezdett aminek meglett az eredménye. Egy vágás nyom a hasán ami igazán megnehezítette a dolgát.
-Kicsit...kirándultam.-Miss Gomez tudta kik laknak az épületben de mégsem vonták be semmilyen munkával kapcsolatos dologba őt. Persze Miss Gomez nagyon is jól tudta hogy messze nem kirándulásról érkezett a fiatal ügynök.
-Remélem jól érezte magát.
-Kivételesen jó idő volt.-mosolygott rá.-Ha nembaj, megyek és lepihenek.-nehezére esett a táskáját tartani. Minden mozdulatra húzódott a seb. Az igazat megvallva régen nem követett el hibát de amióta az életét felfordította a kapitánnyal történt dolog képtelen száz százalékosan koncentrálni. Kifújva a levegőt hogy végre az emeletre ért pillantotta meg az ajtó előtt várakozó férfit.
-Steve te mit...?-sétált lassan közelebb.
-Hol voltál? Aggódtam érted. Három napja nem nyitottál nekem ajtót.
-Te...három napja itt vársz?
-Igen.
-Te hülye vagy.-kereste a táskájában a kulcsot.
-Rei, kérlek csak beszéljünk. Nem hiszem el hogy nem tudnánk ezt megoldani.
-Már pedig nem tudjuk.-nyitott volna be de Steve elkapta a kezét. Rei arca eltorzult.
-Mi...mi a baj?-rémült meg Steve ahogy lazított a kezén.
-Semmi.
-Rei.
-Semmi komoly, rendben? Tényleg.
-Rei.
-Karcolás, nyugodj már meg.-forgatta meg a szemeit.
-Te...te megsérültél? Hol? Rei hol sérültél meg?-hadarta el.
-Steve ne idegeskedj már.
-Mutasd!
-Mi? Nem. Mi vagy te perverz?
-Rei hol sérültél meg?-kérdezte egyre idegesebben.
-Ne kiabálj már.-rakta a kezét a szájára.-Miért kiabálsz? Nem kell felhívni minden szomszédomra a figyelmet.-A lépcsők felöl hangokat hallottak mire Rei hirtelen mozdulattal húzta be magával a kapitányt az ajtón.-Rohadtul nem kell hogy mi rólunk beszéljen bárki is, így megtennéd hogy nem kiabálsz?-Steve bólintott.-Istenem...-újra egy légtérbe kerültek.
-Ugye tudod hogy most nem megyek el egészen addig míg meg nem mutatod hol sérültél meg és nem beszéltünk?!
-Steve meddig akarjuk még ezt csinálni?
-Ennyire nagy baj hogy belédszerettem?
-Igen.
-Miért? Mert félsz hogy úgy jársz újra mint a szüleiddel? Egyedül maradsz?
-Kértelek hogy ne vallj szerelmet nem? Kértelek hogy ne mond ki mert nem akartam, hogy bármelyikünk is győzzön vagy veszítsen.
-Mi az hogy nem akartad? Rei benne volt a pakliban hogy valaki elsőként de felfogja adni.
-De nem akartam hogy ennek vége legyen!-üvöltötte az arcába.-Nem akartalak elveszíteni...-mondta már halkabban.
-És azok után hogy ezt mondod, még mindig ellöksz magadtól?-Rei nem válaszolt.-Mutasd a sebed.-kérte Steve. Rei nem szólva semmit húzta fel a felsőjét.-Átütött a kötés, cseréljük le. Merre van az elsősegély dobozod?
-Steve nem kell...
-A fürdőbe?
-Folyosó végén jobbra. A szekrény felső jobb oldalán.-Steve egyenest a fürdőszobába ment ahol az iránymutatásnak köszönhetően gyorsan megtalálta a dobozt.
-Ülj le.-tért vissza.
-Ezek után még te akarsz nekem segíteni?-ült le a kanapéra.
-Mikor akartam neked ártani?-nyitotta ki a dobozt.
-Hazudtál nekem...
-Tudom. És sajnálom.-nézett a szemébe.-De...talán most az először éreztem magam újra boldognak...mikor mellettem voltál. Újra éltem.
-Ha kértél volna...maradtam volna.
-Maradtál volna ha nem vallom be hogy belédszerettem.
-Nem akarok sérülni. Elég...fájdalom ért már az életembe.-lassan húzta le a tapaszt a bőréről közbe Steve.
-Ennyire nehéz lett volna belémszeretned...? Ennyire lehetetlen lett volna...?-tárult elé a seb amit szemügyre vett. Rei nem válaszolt.-Értem...
-Te nem érted ezt...
-Én semmit se értek igaz?
-Továbbra is úgy gondolom kettőnknek külön utakon kell mennie tovább.
-Rei...
-Én nem tudom neked ígérni hogy egy életen át téged foglak szeretni, nem fogom tudni megígérni hogy örökké melletted leszek és együtt öregszünk meg. Ezt pedig azért mondom neked...hogy rájöjj én nem vagyok az a nő akit egy életen keresztül magad mellett kellene tartanod. Sharon erre alkalmasabb választás lesz.-Steve leragasztotta a sebét.
-De ha én nem őt akarom?
-Akkor találnod kell mást.
-De én nem akarok mást. Téged akarlak. Csakis téged.
-Játszhatjuk ezt sokáig de az álláspontomon ezt nem változtat.
-Akkor mond azt hogy soha nem is akartál volna velem lenni. Kérhettelek volna hogy maradj, de csak szenvedés lett volna számodra. Mintha börtönbe zártak volna.
-És te boldog tudtál volna lenni velem miközben tudod hogy nem érzek irántad semmit?-Steve szótlanul ült majd felállt.
-Kötözd néha át.-lépett ki az ajtón.
-Sajnálom...-motyogta az ajtó irányába.