megbízol egy idegenben? | hyunlix

15.

Kicsit csengett a füle, és a nyakán kívül a feje is fájt. A szíve olyan gyorsan dobogott, hogy szinte már fájt neki, nem tudta rendezni a légzését és fogalma sem volt, hogy mi történik körülötte. Laposakat pislogva ült fel, és, miután lenézett maga elé, észrevette a férfit. A fejéből ömlött a vér. Halott volt.
Felix nem tudta, hogy mi történt. Nem tudta feldolgozni az eseményeket.
Kábán nézett körül, és homályosan látta, ahogy Chan sietve odarohan hozzá miközben látszólag kiabál valamit, de Felix semmit nem értett belőle.

Legközelebb már csak a furgonban tért magához.
A nyaka eléggé fájt, és kellett néhány pillanat ahhoz, hogy felfogja, hol is van jelenleg.

– Ne aggódj, kezdetben sokan elájulnak. És a vérveszteség is hozzájárulhatott a dolgokhoz. Jól vagy?

– Valaki megölte őt... Ki volt az?

Felix tudta, hogy nem Chan sütötte el a fegyvert. Nem értett ezekhez, de azt még ő is tudta, hogy annak a pici revolvernek ami nála volt, nincs ekkora hangja. Ráadásul a lövés hátulról érkezett. Chan pedig jóval előttük volt.

– Azt én sem tudom – rázta a fejét az idősebb. – Gondolom Jeongin szólt valakinek, hogy jöjjön utánunk. De, Felix... Jól érzed magad?

Felix nem vette észre, de borzalmasan festett. A vér a pólójára száradt, verejtékezett a homloka, remegett, szédült, fájt a feje, és még mindig túl gyorsan dobogott a szíve.

– Ki tudnál tenni...?

Chan bizonytalanul bólintott.

– Hol?

– Itt.

Chan kérdőn nézett körül, nem lakott ismerős a közelben.
Felixet nem érdekelte, hogy hol vannak, muszáj volt kiszállnia a mozgó járműből.
Chan gyorsan félreállt az útról és miután Felix kiszállt, utána szólt:

– Van hová menned?

Felix hátra sem nézve bólintott, majd kezével jelezte Channek, hogy elhajthat. Miután a furgon továbbment az úton, Felix megkereste a telefonját. Csak egy kis repedés volt az üvegfólián.
Bepötyögte a keresett címet, és szépen lassan elindult a térkép szerinti irányba.
Remélte, hogy Hyunjin nem baszott ki vele, amikor egyik este megadta neki ezt a címet azzal a mondattal, hogy "ha nem tudsz hova menni, menj ide".
Tíz perc séta után meg is érkezett, és hálás volt Channek, amiért – ha tudatlanul is, de – ilyen közel hozta őt ehhez a lakáshoz.

Apropó lakás. Maga a környék is sokkal nyugodtabb volt, mint a belvárosban. Hiszen körülbelül egy óra kocsiútra van most az otthonától, az iskolától, az Ösvénytől, mindentől.
Itt sokkal több a fa, és kevesebb a ház. A keresett házat vaskerítés védte, aminek a kapuja kóddal nyílt. Hyunjin a kódot is megadta Felixnek.
Miért bízik meg bennem ennyire? Hmmm... Lehet, hogy meg sem bízik bennem. Lehet, hogy az egész egy csapda...
A bizonytalanságérzetet legyűrve belépett a vaskapun.
Máshova most úgysem tudok menni.
Egy nagyon szép fehér falú házzal találta szemben magát, amin végig borostyán futott. Jobb oldalt friss pázsit volt, aminek szélén rengeteg különféle virág nőtt.
Felix – miután megtalálta az elrejtett kulcsot – benyitott a lakásba. Nem volt túl nagy, viszont annál otthonosabb.
Mindenhol szobanövények voltak, jól lehetett érezni a légfrissítőt és minden patyolat tiszta volt. Egy kis nappali, egybenyitható konyhával, és három szoba. Ebből az egyik a mosdó, a másik kettő hálószoba. Egyértemű volt, hogy a kettő közül melyik a vendégszoba, így Felix – miután a fürdőben leápolta a nyakán lévő sebet – bement a vendégszobába és fáradtan ledőlt az ágyba. Aludni akart, de nem jött álom a szemére. Úgy érezte, hogy megint hatéves; mindenhol lövéshangok visszhangoztak a fejében, és érezte, ahogy egy könnycsepp lassan lefolyik az arcáról.

———

Felix arra kelt, hogy valaki rázogatja őt.
Fáradtan, de lzaklatottan nyitotta ki szemeit, amik nedvesek voltak.
Hyunjin rázogatta a vállait, úgy tűnt, aggódik valami miatt.

– Jól vagy? Miért nem szóltál, hogy itt vagy?! Csak azután tudtam jönni, hogy Chan elmondta, hol tett ki téged! Még a karperecet is a furgonban hagytad... Szerencséd, hogy idejöttél...!

– Minek keltettél fel...? – válaszolta Felix, miután üres, semmitmondó arccal felült az ágyon.

– Mert... sírtál álmodban... Minden oké?

Felix csak ekkor realizálta, hogy miről álmodott.
Megint arról a napról. Ugyanaz a képkocka. Ugyanazok a hangok. Csak most sokkal erősebben és intenzívebben.

– Lix?

Felix csak a becenév hallatára eszmélt fel, de sokat ezután sem csinált. Nem tudta, mit mondhatna. Csak bámult Hyunjin aggódó tekintetére könnyes szemekkel.

– Tudok valamiben segíteni?

Igen. Maradj velem. Kérlek.

Mivel nem érkezett válasz, Hyunjin bólintva felállt az ágy széléről, majd az ajtó felé indult. Már ki is lépett volna a szobából, amikor a szeplős beszélni kezdett.
Ő maga sem tudta, hogy miért, de úgy érezte ki kell adnia magából azt, ami nyomasztja őt.

– Volt egy testvérem. – Az idősebb a mondat hallatán elengedte a kilincset, és lassan visszafordult a kisebb felé. – Egy évvel volt fiatalabb nálam, és ahogy én sem, ő sem volt tervezett gyerek. Az én apámat sosem ismertem, elvileg otthagyta anyát amikor megtudta, hogy ő terhes. Hyunsoo... A féltestvérem volt. Anyának nem volt szíve elvetetni őt sem. Ugyanúgy szeretett minket. Mi voltunk a mindenei. – Felix szaggatottan beszélt, és néha muszáj volt, hogy szünetet tartson a felgyülemlett könnyek miatt. – Hyunsoo ötéves volt, amikor megölték. Utcai lövöldözés volt, a tetteseket sosem fogták el. Én... Én ott voltam aznap... A szemem láttára lőtték le... – A sírástól a feje is megfájdult, és ettől egy pillanatra összezavarodott. A szemeit fájdalmában összeszorította, és várta, hogy elmúljon az éles fájdalom.

Hyunjin erre aggódva megszólalt:

– Maradj... Maradj itt, Lix! – Kiszaladt a mosdóba, majd a konyhába, hogy összeszedje a szükséges dolgokat ahhoz, hogy ellássa Felix sebeit. Nagyon sok minden kavargott a fejében, még meg sem emésztette a hallottakat. Sosem látta ezelőtt Felixet ilyen sebezhetőnek.

De a szeplős nem akart egyedül maradni, főleg nem azután, hogy kiadta magából a legféltettebb titkát. Úgy érezte, mostmár védtelen Hyunjinnal szemben. Az idősebb szobájába kullogott, mert azt hitte, ő oda ment. Nem értette, hogyha a nyakát szúrták meg, akkor miért a feje fáj. Odanyúlt a fájó ponthoz, és miután visszaemelte a kezét maga elé, látta, hogy véres a tenyere.

– Basszus. Beütötted a fejed? – kérdezte Hyunjin, miután megtalálta a kisebbet a szobájában. – Mutasd!

A szeplős megfordult, és Hyunjin szerencsére csak egy apró ütésnyomot talált, az horzsolódott az esés következtében.
Felix csendben hagyta, hogy Hyunjin ellássa a sebeit, és miután a nyakán is elállt a vérzés, szótlanul felnézett a vele szemben álló fiúra.
Nem mondott semmit, csak könnyekkel küszködve átkarolta Hyunjint, miközben erősen markolta a fiú pólóját. Az idősebb gyengéden visszaölelte Felixet, és – igaz, tudatán kívül, de – belepuszilt a szőke hajába.