megbízol egy idegenben? | hyunlix

24.

..........................................
———
..........................................

Felix verejtékben úszva ébredt fel az ágyban, levegőért kapkodva. Kellett neki egy kis idő, hogy a szívverését le tudja csillapítani.
Újra és újra. Ugyanaz az álom...
Bármit csinált, nem tudott menekülni attól az emléktől, ami nem hagyta őt aludni éjszakánként. Altató nélkül legalábbis biztos nem.
Megint elfelejtettem bevenni...

– Miért nem alszol...? – Suttogta az idősebb a fiú nyakába. Felix a nyakhajlatában érzett lehelettől hirtelen összerezzent. Majd csukott szemmel tűrte a nyakát érő csókokat.

– Csak kimegyek inni – suttogta a – mostmár – fekete hajúnak, aki ezután bólintva hátradőlt az ágyban, és nagyon úgy látszott, hogy kész volt visszaaludni.

Felix – akinek azóta szintén megváltozott a hajszíne; sötétbarna haja most izzadtan hullott az arcába – félálomban felkelt az ágyból, és miután felkapta magára az este folyamán elhajított alsóját és Hyunjintól "kölcsönvett" pólóját, kicammogott a konyhába.

Egy jó hideg pohár vízzel a kezében állt meg a konyhapult előtt, és csak bámult ki a fejéből.
Mostanában úgy érezte magát, mintha valaki kényszeresen visszatartaná őt a célja elérésétől; úgy érezte, hogy nem halad előre, elakadt.
Már nyolc hónapja próbálkozik... És minél közelebb kerül az igazsághoz, annál távolibbnak érzi az egészet.

Fél éve sikeresen elvégezte az iskolát, és, bár az anyja sokszor felvetette az egyetem gondolatát, a fiú túl makacs volt, végül nem adta be a jelentkezését sehova.
Most két helyen dolgozik egyszerre, de legalább a hete nagy része szabad, és elegendő mennyiséget keres ahhoz, hogy az anyukája elfelejthesse az egyetem témát.

Fél éve szinte minden egyes nap Hyunjin mellett ébred fel az ágyban, és talán ez az egyetlen dolog, ami még tartja benne a lelket. A fekete hajú mindig mindenben próbál segíteni neki, és a legjobbat akarja a fiatalabbnak.
Amikor először felmerült az összeköltözés, Hyunjin volt az, akit meg kellett győzni, mivel tudta, hogy Felixnek mennyire közeli a kapcsolata az édesanyjával, és bár tény és való, hogy a szeplős mindkét munkahelye csak egy köpésnyire van a – mostmár – közös otthonuktól, az is igaz, hogy egyórányi autóútra van a régi otthonától.

Az is más kérdés, hogy a fiúk szinte minden nap hajnalban kelnek, csak azért, hogy időben beérjenek az bunkerbe, de mindketten tudják, hogy ez a legbiztonságosabb megoldás. Ráadásul, Felix minél messzebb van az anyukájától, annál nagyobb biztonságot tud neki adni. Bár az édesanyját nem kell félteni.

Apropó félteni: Felix – csakis Hyunjinnak köszönhetően – ügyesen bánik a pisztollyal, még akkor is, ha néha utána órákig kell őt nyugtatni. Mostmár képes kizárni a gondolatait, de csak addig, amíg a fegyver a kezében van. Ha kiesik a szerepéből egyből összetörik. De már jól halad.

A szeplős a hónapok alatt szinte kisujjából kirázva vitte véghez a különböző feladatait a szervezetnél, és profin tudta elkülöníteni a "munkáját" a magánéletétől. Az viszont, ami alig egy hónapja történt, nem hagyja nyugodni egy percre sem.
Megfigyelésen volt Minhoval és Jisunggal. Beosztották, hogy melyikük a bázis melyik részén tartózkodjon, és, hogy hol találkozzanak.
Felixnek persze már nem volt újdonság, amikor meglátott maga előtt egy talpig feketébe öltözött fegyveres kapuőrt, hiszen hajnali három volt, ez ott normális.
De amikor körülbelül egy perc – vérrel járó – verekedés után a csávó lehúzta a szeplős fejéről a maszkot, és hirtelen lefagyott; na ott a barna hajú nem kicsit jött zavarba. A férfi nem tudott megszólalni, úgy nézett ki, mintha szellemet látott volna. Felix tisztán emlékszik a maszkos szavaira: "...Te...? Ez nem lehet..."
Onnantól kezdve a fiúk már biztosra tudták, hogy Felixnek igenis van múltja a szervezettel.
Még mindig az tűnik a legreálisabbnak, amit Minho mondott neki: "Ha valakit ilyen módszerrel akarnak megölni – utalt a hátán levő hegre –, azt biztosan megjegyzik. És mivel te elég jól láthatóan élsz, így nyilvánvalóan lesz néhány tag, aki felismer és nem tudja majd hova tenni. Velem is volt már ilyen."

– Bárcsak emlékeznék... – motyogta maga elé bágyadtan a barna hajú.

– Azt mondtad, csak vízért mész – hallotta meg maga mögött a már jól ismert hangot. – Megint elfelejtetted bevenni a gyógyszert? – kérdezte Hyunjin, miközben bal kezével megsimította a fiú vállát. Felix csak álmosan bólintott. – Tudod, mondanám, hogy ez jobb is így, de azt szeretném, ha végre tudnál normálisan aludni. Én mindent megteszek, hogy lefárasszalak, de eléggé megnehezíted a dolgom... – Próbálta felvidítani a kisebbet, de úgy látszik egy kisebb píron kívül nem sokat ért el vele.

– Jinnie... Be kell végre mennem oda.

– Erről már beszéltünk... Amit te akarsz csinálni, az felérne egy öngyilkos akcióval.

A szeplős csak sóhajtva lehajtotta a fejét a pultra.

– Ha jól felszerelkezünk, akkor nem lesz semmi baj. Nyilván nem egyedül mennék... És persze ezt nem csak magam miatt tenném. Chan amúgy is vérbosszút tervez.

– Ez érthető, most ölték meg az apját!

– És te nem akarnád ezt megbosszulni?! – emelte fel a fejét értetlenül Felix.

Hyunjin erre megfeszült. De. Teljesen meg tudta érteni Chant. Most az egyszer.

– Dehogynem... – suttogta maga elé. – De akkor is veszélyes!

Annak érdekében, hogy a kialakulni készülő vitát elkerülje, gyorsan felkapta Felixet – aki erre szinte már reflexből az idősebb nyaka köré fonta a kezeit és a nyakhajlatába bújt –, majd visszasétált vele a hálóba.
Felix durcásan húzta magára a takarót, amit Hyunjin egy apró mosollyal figyelt.

– Majd megbeszéljük, rendben? Most pihend ki magad, és örülj, hogy bármeddig aludhatsz, holnap szabadnap van...

Felix nem válaszolt, csak megfordult a takaró alatt úgy, hogy háttal legyen a párjának.
De Hyunjin már ismerte Felixet, és tudta, hogy ilyenkor milyen buta gondolatok kavarognak a fejében; ilyenkor nem szabad egyedül hagyni őt.
Mosolyogva közelebb bújt hozzá és hátulról átkarolta őt, mire a barna hajú egyből ellazult, és szinte azonnal a fekete hajú felé fordult, hogy belebújhasson az ölelésébe.
Miközben beszívta Hyunjin pólójának illatát, érezte, ahogy a már jól ismert pillangók csapdosnak a hasában, és hirtelen lenyugodott. Hyunjin volt az egyetlen, aki erre képes volt. Ő tudta a legjobban, mi kell a kisebbnek.

– Szeretlek – suttogta a fekete hajú puszit nyomva a barna hajkoronába, mire Felix csak még jobban elmosolyodott.

– Én is szeretlek – suttogta a fiú pólójába Felix, majd Hyunjint továbbra is ölelve próbált visszatérni az álmok világába. Remélhetőleg nem a rémálmokéba...