Principessa

7.

                                 

Stephanie

Palermo belvárosa fantasztikus volt.
Imádtam az emberek mentalitását és a forgatagot, ami az utcákon volt.
Körbejártuk az összes boltot, piacos kaját ettünk, sétáltunk. Emi szinte kivirágzott, könnyedén és otthonosan mozgott ebben a közegben. Le sem tagadhatná, hogy ez az otthona.
Miután hazaértünk kipakoltam mindent, lezuhanyoztam, és mivel ma a Perseidák éjszakája van, a szobám teraszára kuckóztam remélve pár hullócsillagot.
Amikor Kai csatlakozott hozzám, kicsit meglepődtem, nem számítottam rá.
Egész este vicceskesett, úgy hülyéskedtünk, mint akik ezer éve ismerik egymást.
A hullócsillagok gyönyörűen voltak, átszelték az egész eget, én pedig nem tudtam figyelmen kívül hagyni, ahogy rám néz, szerintem még a kislábujjam is belepirult.
Jó érzés volt hozzábújni, mint amikor az ember tudja, hogy nem érheti semmi baj. Hogy jó helyen van a világban.
Azt hiszem kicsit becsíptem.
Át akartam nyúlni a mellette lévő kispárnáért, persze az alkohol felbátorított annyira, hogy a lehető legközelebb hajoljak hozzá. A melleim szinte súrolták a mellkasát.
Egy pillanat alatt az ölében voltam.
Imádtam az édeskés, de mégis fűszeres illatát. Amikor a szája végre az enyémhez ért olyan volt, mintha ezer év fuldoklás után levegőhöz jutottam volna. Magam sem gondoltam, hogy mekkora szükségem volt már erre.
Gyengéd volt, lassú, mintha attól félne, hogy összetör. Éreztem, hogy mennyire visszafogja magát, ezért meg akartam mutatni, hogy nem vagyok egy mimózavirág, és még jobban hozzányomtam a testem. Amikor megéreztem az érintését magamon, felnyögtem.
Annyira kívántam, hogy arra nincsenek szavak.
Azt gondoltam minden rendben, de egyik pillanatról a másikra ott hagyott.
Ott hagyott az ágyon, egyedül, felizgulva.
Nem tudtam mi történik.
Reggel apró mocorgásra ébredtem, és amikor kinyitottam a szemem, megláttam, hogy Izzy bújt be mellém, és vigyorogva mutogatott a TV-re.
Nagyon megszerettem ezt a pindurkát, és szerintem ő is megkedvelt engem. Korgott a pocakja, éhes volt.
A konyhában még nem volt senki, úgyhogy együtt nekiláttunk reggelit készíteni.
Bekapcsoltam a rádiót, és a kezemben Izzyvel táncolni kezdtem. Hangosan nevetett, miközben végigpörögtünk a konyhán.
Közben mindenki felébredt, és együtt megreggeliztünk, de Kai nem volt itthon.
Talán már az éjjel elment. A gondolatra, hogy máshol, vagy valaki mással töltötte az éjszakát, összeszorult a gyomrom.
Mégis mi a fene van velem? Féltékeny vagyok, pedig nem is az enyém. Nem tarthatok igényt rá egy csók miatt. Igyekeztem kiverni a fejemből az ehhez hasonló gondolatokat, és élvezni a napot.
Délelőtt Emivel és Izzyvel a lovardába mentünk, a délutánt pedig közös mesenézéssel és babázással töltöttük.
A következő három napban egyáltalán nem láttam Kait.
Ennek ellenére jól éreztem magam, minden napra jutott valami program. Sok időt töltöttem Izzyvel, furcsa kapocs alakult ki közöttünk. Összeszorult a szívem a gondolatra, hogy nem vihetem őt magammal, a jelenlegi helyzete és a szeretetem felé felébresztett bennem valami megmagyarázhatatlan ösztönt.
Az éjjel kiabálásra ébredtem.
- Nem gondolod, hogy elhagyhatsz, nem engedem! Akkor is megtartjuk az esküvőt!
Louis ökle az arcomba csapódott. Menekülni próbáltam, de nem engedett el. Lelökött az ágyra, miközben a lábaimat feszegette. Sikítottam, próbáltam szabadulni, de sokkal erősebb volt nálam. Az egyik kezével átfogta a nyakam, és annyira erősen szorította, hogy lassan minden forogni kezdett körülöttem. A tüdőm levegőért kapott, akartam, de képtelen voltam rá. Már csak tompán éreztem az éles fájdalmat, ahogy belém hatol, minden összemosódott. Már alig fájt. Azt hiszem meg fogok halni.
Kinyitottam a szemem. Kellett pár másodperc, amíg rájöttem, hogy csak álom volt.
Ránéztem az órára, hajnali fél kettő.
Már hónapok óta nem álmodtam arról az estéről, ami öt évvel ezelőtt megváltoztatta az egész életemet.
A torkom kiszáradt, remegtem, mint a kocsonya, és a könnyeim lassan folytak le az arcomon.
Felkeltem, hogy kimenjek a konyhába vízért. Kifelé menet láttam, hogy ég a villany, és Kai a konyhapultnak dőlve nyomkodta a telefonját.
A picsába.
Gyorsan megfordultam, hogy visszaosonjak a szobámba, remélve, hogy nem vett észre.
- Steph? Miért nem alszol? - kérdezte.
A picsába, duplán.
Nagy levegőt vettem, megpróbáltam visszafojtani a zihálásom, és kerülni a szemkontaktust vele.
- Csak szomjas vagyok.
A hangom mintha nem is az enyém lett volna.
Közelebb lépett, mire én automatikusan hátráltam. Még túl élénk volt bennem az álom. Feltette mindkét kezét, és eltávolodott.
- Hé, mi a baj?
Képtelen voltam a szemébe nézni. Borzalmas szégyenérzet kerített a hatalmába.
- Minden oké. Azt hiszem, én...én csak rosszat álmodtam. Jó éjt, Kai!
Ahogy megfordultam utánam nyúlt és megfogta az egyik kezem, majd gyengéden magához húzott.
Összehúztam magam, két kezem ökölbe szorítva a mellkasára tettem, így tartva a távolságot kettőnk között. Annyira remegtem, hogy kocogtak a fogaim.
Nem engedett el.
- Shhhh, semmi baj, Bébi. Ne félj. - mondta, és
közben lágyan simogatta a hátam.
Nem tudom, mennyi ideig állhattunk ott, mire kezdett múlni a remegés, és végre teljes testemmel képes voltam átadni magam az ölelésének.
Megkönnyebbülten felsóhajtott.
- Jól van, gyere, menjünk vissza aludni.
Kézen fogva mentünk vissza a szobámba, ahová ő is követett.
Nem szólt semmit, csak bebújt mellém, és szorosan magához ölelt.
- Aludj nyugodtan, én itt leszek melletted, ígérem.
- Köszönöm.
Nem tudtam mi mást mondhatnék.
Fejemet a mellkasába fúrtam, miközben hagytam, hogy átjárjon a közelsége.
Reggel a szokásos ébresztőm volt, Izzy baba bújt be mellém, de Kainak hűlt helye volt, és ez miatt egy kicsit csalódott voltam.
Amikor kimentünk, már mindenki a konyhában volt.
Ő is.
Izzy a szokásosnál nyűgösebb volt, az egyik kezével a hajamba csimpaszkodott, a másik kezén az ujját szopta.
- Huuhh, de szarul nézel ki. Beszéljünk? - kérdezte Emi.
Le akartam tenni Izabellt, erre neki állt rugdalózni és sírni, úgyhogy intettem a kezemmel, hogy később.
Vissza indultam a szobába, de Kai utánam jött.
- Minden oké? - kérdezte.
- Nem tudom, nagyon nyűgös, lehet, hogy beteg lesz.
Próbáltam lerázni és reméltem, hogy nem hozza fel a tegnap éjszakát.
- Nem Izzyre gondoltam, hanem rád.
Mikor nem válaszoltam, mire elvette tőlem a kicsit.
- Menj, reggelizz meg, igyál egy kávét. Majd én rendezem őt.
Megpuszilta az arcom.
- Rossz álmod volt, ugye? - kérdezte Emi, mikor kiültünk a teraszra.
- Az. De minden oké, megvagyok. Csak ne beszéljünk róla.
- Tudom, tudom..de nem szeretlek így látni. Úgyhogy ajánlom, hogy ma éjjel bevedd az alvós bogyód, mert jobb lesz, ha kialszod magad. Holnap este buliii. - sikkantotta.
Egy fekete, spagetti pántos selyemoverált vettem fel, ezüst színű magassarkú szandállal.
A hely nagyon modern, mégis elegáns volt, rengetegen voltak.
- Na akkor, egészségünkre! Kezdjük meg az estét!
Emi kikért legalább négy felest, amit egyből lehúztunk.
Aztán még négyet.
Csörgött a telefonom.
Kai hívott, de nem vettem fel.
Aztán egy SMS jött.

Kai
'Hol vagy?'

Először nem akartam neki visszaírni, de végül csak annyit küldtem, hogy a Wave-ben, Emivel.

Kai
'Ha megtudom, hogy bárki akár csak rád néz, elvágom a kibaszott torkát.'

A válasz tömör volt és egyértelmű, de nem igazán értettem, miért lett ennyire ideges.
Az este folyamán szinte mindenki figyelmét magunkra vontuk. A kedvenc R'n'B számainkat játszották, és csak táncoltunk. Szinte megszűnt körülöttem a világ, egészen addig, amíg Emi válla felett átpillantva meg nem láttam Kait. Tekintete az enyémbe fúródott, de nem igazán tudtam eldönteni, hogy mérges, vagy inkább tetszik neki az amit lát.
A felesek keveréke, és a tudat, hogy néz, csak még jobban feltüzelt. Úgy táncoltam, mint még soha. Egy percre sem vette le rólam a szemét, de nem jött oda, csak a távolból figyelt.
Kis idő elteltével egy fiatalabb férfi közeledett hozzám, és elkapta a derekam. Csábos mosollyal és vidám szemekkel nézett rám, egészen jóképűnek találtam.
Amikor belehajolt a nyakamba, hirtelen valaki elrántotta tőlem.
Kai szeme izzott a dühtől, az ingjénél fogva magához rántotta a férfit, és valamit mondott neki, erre a táncpartnerem három másodpercen belül köddé vált.
Na, itt már nálam is elszakadt a cérna.
Mégis mit képzel magáról? Semmi köze ahhoz, hogy kivel és mit csinálok.
- Faszfej. - mondtam jó hangosan, majd hátat fordítottam neki, és a kijárat felé indultam. Szükségem volt egy kis levegőre.
Már az utcán voltam, mire utolért.
- Ne gyere utánam, Kai.
- Stephanie, állj már meg. Mégis mi a franc bajod van?
Megálltam, és szembe fordultam vele.
- Kurvára nem volt jogod ahhoz, amit csináltál. Egyértelműen a tudatomra adtad, hogy nem akarsz engem. Miért zavar, ha más esetleg igen?
- Ha azt hiszed hagyom, hogy valami jött-ment idegen csókolgasson az én klubomban, kurvára el vagy tévedve. Örülj neki, hogy nem lőttem le, mert elhiheted, hogy nagyon közel jártam hozzá.
- Nem vagy normális, menj és kezeltesd magad. És szerintem kettőnk közül te vagy az, aki kurvára el van tévedve. Nem tűröm el, hogy úgy játszadozz velem ahogy kedved tartja.
Nem szólt semmit, csak megfogta a kezem, és elindultunk az utcán. Olyan volt, mintha valami átszakadt volna benne.
- Hová megyünk? Állj meg, engedj el!
Alig bírtam lépést tartani a tempójával.
- Eszem ágában sincs. A kocsimhoz megyünk, írd meg Eminek, hogy összefutottunk, fáradt vagy ezért hazaviszlek. Bár ahogy elnéztem, nem fog neki feltűnni, hogy eljöttél. Túlságosan el volt foglalva azzal, kinek az ágyában kössön ki az éjjel.
- Úristen, hogy te mekkora seggfej vagy. Tudod, igazából hálával tartozom amiért aznap este faképnél hagytál, mert nem tudnám elviselni magam ha lefeküdtem volna veled.
Nem szólt semmit, de láttam, ahogy a tekintete megkeményedett. A hazaút egy örökkévalóság volt, egyikünk sem szólt már. Idegesen húzott végig a házon, majd a szobájához érve kinyitotta az ajtót előttem.
- Gyere be, kérlek - mondta alig hallhatóan.