Principessa

1.

                                

Stephanie

Elégedetten néztem végig a megterített asztalon. A lakótársam és egyben legjobb barátnőm, Emilia családja először jön látogatóba Szicíliából. Tökéletes estét szerettem volna, tudtam, szicíliaiak lévén milyen fontos nekik a család, az együtt töltött idő.
Emivel tavaly ismerkedtünk meg egy divatbemutatón, és egyből egy hullámhosszra kerültünk. Ő az NYU-n pszichológia szakos, én joghallgató vagyok a Columbián. Sok közös van bennünk, mindketten befolyásos európai családból származunk, gazdag szülőkkel, és rengeteg elvárással. Mindketten egyedül próbálunk boldogulni New Yorkban. Mindketten kicsit elcseszettek és őrültek vagyunk. Talán ezért lettünk legjobb barátnők.
- Azt hittem sosem végzünk. Ha tudtam volna, hogy ennyire fárasztó összehozni egy vacsorát, nem hagytam volna, hogy rábeszélj erre az egész főzőcskézésre. - nyavajgott a szemeit forgatva.
- Hidd el, egy házi koszt sokkal jobban összehozza a családot. Még szerencse, hogy kettőnk közül valaki tud főzni - kacsintottam játékosan, mire Emi csak legyintett.
Ő beérte volna azzal is, ha rendelünk valamit egy közeli étteremből.
Én viszont imádtam főzni, és gondoskodni a szeretteimről. Erre a gondolatra összeszorult a szívem. Bárcsak az én családom is eljönne, hogy együtt töltsünk egy estét. De az én családom merőben más.
Monaco uralkodói családjából származom, pontosabban a megszólításom Stephanie Olivia Grimaldi monacói hercegnő, avagy Serenissimus fenség.
A hideg is kiráz attól, hogy egyszer vissza kell térnem a palotába, és úgy kell majd élnem, mint a szüleimnek.
Érdekházasság, uralkodói protokoll és etikett nap mint nap. Persze szeretnek engem és egymást is a maguk módján, de a királyi családokra jellemző távolságtartás és hűvösség végigkísérte a gyermekkorom.
Csengetés hozott vissza a jelenbe, megjött Emi családja, ideje indulnom.
- Minden szuper, ne izgulj. Érezzétek jól magatokat. Szeretlek. - dobtam egy puszit a barátnőmnek, miközben felvettem a kabátom. Nem akartam őket zavarni, ezért az estémet a könyvtárban szándékoztam tölteni. Amúgy is lenne mit tanulnom a közelgő vizsgáimra.
Először a szülei léptek be, az édesapja első ránézésre is sztereotipikus szicíliai, az édesanyja nagyon elegáns, kifinomult nőnek tűnt.
Unokahúgát a szülei nevelték, mert nővére Beth elhagyta a családot. Emi halasztott is egy szemesztert, hogy otthon segítsen amiben kellett, nagyon nehéz időszak volt számukra.
És akkor belépett az ajtón Kai, Emi bátyja. Róla csak annyit tudtam, hogy miután a nővérük lelépett, az apjuk visszavonult és jelenleg ő a hálózat vezetője. Emi szerint nem sok időt tölt a családdal.
Szívdöglesztően jóképű, legalább százkilencven centi magas, és olyan rosszfiús aura lengi körbe, amitől szerintem minden lány ledobja a bugyiját.
Mert hogy ő rosszfiú. - dorgáltam magam.
Sőt, ő volt a szicíliai maffia feje, hahó.
Egy bűnöző, igazi Don. De könyörgöm, akkor sem tudtam levenni róla a szemem.
Emi sorban bemutatott a családtagjainak, mire az unokahúga, Isabella hatalmas szemekkel vizslatott.
- Te tényleg igazi hercegnő vagy? Nincs is koronád - fintorgott.
Meglepett, hogy ilyen szépen beszél angolul. Mindenki nevetett, mire a nagymamája elmagyarázta neki, hogy nem Elsa vagyok a Jégvarázsból, az igazi hercegnők nem viselnek éjjel-nappal koronát és estélyit. Mindenesetre jót nevettünk a szituáción.
- Örülök, hogy végre megismerhettelek titeket, de nekem most már indulnom kell - mondtam mosolyogva.
- Maradj, Cara mia, szeretnénk jobban megismerni. Gondolom a lányom nem egyedül fáradt ennyi étellel - mondta az anyukája.
- Nem szeretnék zavarni, ez egy családi este, használják ki, hogy végre együtt tölthetnek egy kis időt.
De mindannyian ragaszkodtak hozzá, hogy maradjak, így hát visszatettem a kabátom és leültem az asztalhoz.
Az este nagyon jó hangulatban telt, ha csak kis időre is, de láttam, milyen egy jól működő, szerető család. Nagy érdeklődéssel hallgatták a sztorijaimat a királyi családról, hogy milyen volt az életem Monacóban. Rengeteget nevettünk, amikor Emi a new yorki életünkről mesélt nekik. Igazi impulzív, hangos szicíliaiak. Viszont nem tudtam figyelmen kívül hagyni azt a zöld szempárt, ami egész este rám szegeződött. Bizsergett tőle az egész testem, melegem volt, de mégis volt benne valami, amitől halálra rémültem. Kai nem sokat beszélt, kicsit úgy tűnt, nem igazán van ínyére ez a családosdi.
Vacsora után Isabella, aki alig lehetett három éves, felém nyújtotta a kezeit, és vigyorogva mondogatta: - Játszunk, játszunk!
Az ölembe vettem, és elmentünk a szobámba keresni egy tiarát. A fejére tettem, mire hangos viháncolásba kezdett.
- Nézzétek, hercegnő vagyok!
- Kai! Csinálj róluk egy képet, az én telefonom a táskámban maradt. - kérte Elisabeth, az anyukája.
Viccesen, vigyorogva pózoltunk.
Az este további része hamar eltelt, majdnem tizenegy óra volt, mire elmentek és Emivel mindent elpakoltunk.
Ragyogott a boldogságtól, örültem, hogy ennyire jól sikerült minden.
Épp lefekvéshez készültem, amikor SMS-em érkezett. Egy ismeretlen szám, egy fényképet küldött:

'Jól mutat a kezedben.'