Principessa

29.

                                 Stephanie

Kai nem veszi komolyan az állapotát. Egy pillanatra sem képes megállni és pihenni. A kórteremből iroda lett, napközben egész nap jönnek-mennek az emberek. Bár szépen javul, az orvosok szerint az is csoda, hogy életben maradt, és sokkal több energiát kellene fektetnie a rehabilitációba. Két nap múlva hazaengedik, de még hetekig kímélő üzemmódba kell lennie. Vagyis kellene, de tudjuk, hogy ez nála nem fog működni.
Sokat gondolkoztam.
Vajon minden párnak át kell mennie ennyi szarságon, vagy csak nekünk osztotta ezt az élet? Vajon tényleg ennyire ördögtől való az, hogy mi ketten szeretjük egymást? Miért kell ennyire nehéznek lennie?
Mindig, amikor azt hiszem, mostmár jól fognak alakulni a dolgok, beüt valami katasztrófa. Igazából, ha visszatekintek az elmúlt egy évre, az egész egy nagy katasztrófa volt.
Ő eljátszotta hogy megcsal, mert apám az én és a lányunk életével fenyegette, én elhittem, szenvedtem, külön voltunk, aztán szexeltünk, teherbe estem, de még mindig külön voltunk. Megtudtam, hogy hónapok óta megvezet, ő megtudta, hogy gyerekünk lesz.
Autóbalesetem volt.
Káosz.
És láss csodát, mire azt gondolná az ember, hogy igen, ez mostmár a mi időnk, a leendő férjemet és gyermekeim apját lelövik a picsába nem sokkal az esküvőnk előtt.
Pazar.
Naplót kellene írnom, ha esetleg befuccsolna a maffiafeleség státuszom, és az örökségemből is kitagadnának sokat kaszálnék a megfilmesítési jogokkal. Ennyi dráma és fordulat még egy török szappanoperában sincs. 
Gyorsan megnéztem, hogy Izzy biztosan elaludt-e, majd elindultam a kórházba. Amíg Kai bent van mi a birtokon vagyunk, így a nagyszülők tudnak vigyázni a lányunkra amikor csak szükséges. Az éjszakákat nála töltöm, délutánonként meg családostul megyünk be hozzá.
Ma a szokásosnál gondterheltebbnek tűnt amikor odaértem.
- Mi a baj? -kérdeztem, miközben vacsoráztunk.
Nagyot sóhajtott.
- Elmondom, mert megígértem, hogy nincs több titok. De ne akadj ki kérlek. Részemről ez semmiség.
- Remek, ez már jól kezdődik. Na ki vele, ne kímélj.
- Itt volt ma az ügyvédem, és hozott egy határozatot Monacóból, amiben a családod a hozományodat követeli az esküvőért cserébe. Százmillió eurót.
- Tessék??!
Nem hittem el amit hallok. Ezek nem normálisak, teljesen ledöbbentem.
- Mondtam, hogy ne akadj ki..Kifizetem és kész. Csak nem akartam, hogy mástól tudd meg. Nekem bármennyit megér az, hogy nyugodtan éljünk és az enyém legyél.
- Lófaszt fizeted ki. Kai ez rengeteg pénz, te sem gondolod komolyan. Holnap utánajárok ennek pontosabban, ez kész vicc.
Nem tértem magamhoz. Hogy van képe a családomnak azok után amit tettek pénzt követelni Kaitól.
Pofám leszakad..
- Bébi, nem akarok ebből ügyet. Nekem ez a pénz semmi.
- Nem kell fizetned értem, főleg nem a családomnak. Hagyd, hogy elintézzem, adj pár napot rá. Aztán meglátjuk.
- Jó, legyen. -mondta miközben a szemeit forgatta.
- De mostmár hagyjuk ezt és bújj ide, egész nap erre vártam. -mondta, én pedig azonnal hozzábújtam.
Habozás nélkül nyúlt be a nadrágom alá, ami ugyan váratlanul ért, de egyből megtalálta azt a pontot, így kellett pár másodperc amíg erőt vettem és megpróbáltam leállítani.
- Kai, tudod hogy nem szabad. Amúgy is egy kórházban vagyunk. Állj le.
- Biztos? A szexen kívül sok más mód van arra, hogy örömöt okozzak neked.
Végigcsókolt a fülem tövétől a kulcscsontomig, miközben ujjaival lassan körözött a csiklómon.
- Annyira nedves vagy és forró, ne ellenkezz, hagyd, hogy egy kicsit gondoskodjak rólad.
Túl jól ismert, túlságosan tudta, hogy mi kell a testemnek. Nem tartott sok időbe, mire a kezébe harapva elélveztem, és eddig fel sem tűnt, mennyire hiányzott már ez.
Hirtelen felindulásból fogtam őt kézen, és vezettem a fürdőszobába, aminek az ajtaját magunkra zártam.
- Mit csinálsz, bébi? -kérdezte, de válaszképp már előtte térdeltem, és kezdtem letolni a nadrágját.
Fel akart húzni, és azt kezdte el mondani, hogy nem kell ezt csinálnom, de a mondat vége már csak egy nyögés volt, miközben én a makkját szopogattam. Mivel látványban nem lehettem a legszexibb ekkora hassal, próbáltam mindent beleadni. Nyalogattam, szívtam, igyekeztem minél mélyebben bekapni. Hangos nyögéssel élvezett el miközben a hajamat markolta, én pedig végeztem minden cseppjével.
Másnap már korán elkezdtem telefonálgatni a hozománnyal kapcsolatban, és le is beszéltem pár nap múlva egy találkozót a királyi család egyik ügyvédjével. Gondolkoztam, hogy felhívom a szüleimet, de nem adom nekik meg azt az örömöt, hogy hallják mennyire feldühítettek.
Kait holnap engedik ki, és amíg lábadozik, maradunk a birtokon. Nagyon izgatott voltam, hogy végre újra itthon lesz, egész nap tettem vettem. Délután időpontom volt ultrahangra, ahol megnyugtattak, hogy minden rendben van Nicoval. Este Izzy még mesét nézett lefekvés előtt, én pedig nyakig beleástam magam ebbe a hozomány témába. Észre sem vettem a földszintről jövő hangzavart, csak azt, hogy a lányom rakétaként pattant ki az ágyból.
Az ajtóban az apja állt, hatalmas vigyorral az arcán.
- Meglepetés!
Én is azonnal felugrottam az ágyból.
- Jézusom, te meg mit keresel itthon? Miért nem szóltál, hogy hazajössz? -mondtam, miközben apró csókokat adtam a szájára.
- Hirtelen ötlet volt, és az sem volt biztos, hogy az orvos belemegy. De ha már így alakult, gondoltam megleplek titeket.
Izzyt le sem lehetett vakarni róla az este további részében, és elég késő volt, mire elaludt és mi is ágyba kerültünk.
- Jó hogy itthon vagy Kai. Nagyon hiányoztál.
- Jó itthon lenni szépségem. Jól érzed magad? -kérdezte, miközben a pocakomat simogatta.
- Mhhmm, most már jól.
A következő két napot együtt töltöttük, legfőképp Izzy volt a középpontban, és igyekeztünk enyhíteni az elmúlt hét stresszén.
Ma találkozom a királyi jogásszal, így viszonylag korán elindultam otthonról. Egy palermoi kávézóba ültünk be, és miután lerendeztük a formális dolgokat, egyből a lényegre is tért.
- A hozomány akármennyire elavultnak is hangzik, igenis egy létező dolog. Mivel a leendő férjét az uralkodó nem ismeri el örököseként, ezért ki kell vásárolnia, ezzel kárpótolva a családot. Tudom, hogy ez így nagyon visszataszító, de röviden így tudnám összefoglalni. Ha nem akar fizetni, akkor a legkézenfekvőbb megoldás az, hogy még az esküvő előtt önként hivatalosan lemond a címéről.
- Értem. Más megoldás nincsen?
- Természetesen az esküvőt nem tudja megakadályozni az, ha nem fizetik ki a hozományt, de valószínűleg évekig tartó pereskedést és vitatkozást vesznek ezzel a nyakukba. Ezért ajánlottam ezt a két lehetőséget, jelenleg ez a két járható út van.
Attól függetlenül, hogy sosem találtam igazán a helyem hercegnőként, most mégis megrémített az, hogy lemondjak róla. Úgy éreztem, megfosztanak valamitől, ami a születésem óta velem van.
Hazaérve Kai egyből faggatni kezdett, de úgy döntöttem egyenlőre nem mondom el neki a teljes igazságot, csak annyit, hogy megvan a megoldás, de ahhoz Monacóba kell utaznom.
Már hazafelé az autóban meghoztam a döntést. Igazából legbelül nem is gondolkoztam rajta. A családom most már itt van, hozzájuk tartozom. Ők a mindeneim, és az az élet amit Kai mellett élhetek, túlszárnyalja minden vágyam.
Kellett pár nap amíg mindent előkészítettünk, de a sajtót csak akkor értesítettük, amikor a gépem felszállt.
Menni fog.
Odamegyek, elmondom a kis beszédem és nyilvánosan, teljesen hivatalosan lemondok a hercegnői címemről, ezzel kikerülve az örökösödési sorrendből. Vagyis nem lesz belőlem királynő.
Persze mire leszálltam már az egész internet a a nagy, rejtélyes bejelentésemmel volt tele, Kai pedig megállás nélkül hívogatott.
- Most szállt le a gépem.
- Mire készülsz, Amore mio?
Tudta, hogyha olaszul becéz attól mindig ellágyulok.
- Teszem, amit tennem kell. Mondtam, hogy bízz bennem, minden rendben.
- Teszed amit tenned kell??! Nem kell tenned semmit, megmondtam hogy bármennyit kifizetek.
- Egyáltalán nem megoldás az, hogy megvásárolsz, mint egy kutyát, már mondtam.
- Nem úgy értettem, de baszki nem akarom hogy miattam hozz meg egy olyan döntést, amit a későbbiekben megbánhatsz. Nem akarom hogy bármit is feláldozz értem.
- Nem egy státusz határozza meg, hogy ki vagyok, nem a megszólításomtól vagyok az, aki vagyok. Szeretlek Kai, estére hazaérek.
Megszakítottam a vonalat.
A hajamat elegáns kontyba kötöttem, és egy egyszerű, de mégis elegáns ceruza szoknyás kosztümöt választottam, de most kimondottan ügyeltem arra, hogy szépen kihangsúlyozzam a pocakom.
Idegesen nézegettem az órát, majd hallottam, hogy felkonferálnak. A vakuk villogtak, az emberek izgatottan, csillogó szemekkel tartották felém a mikrofonokat amikor a pódiumhoz sétáltam.
Csend lett. 
Nagy levegő, Steph, menni fog.
Felnéztem, és belekezdtem életem egyik legmeghatározóbb beszédébe.
Belekezdtem abba a beszédbe, amiben lemondok arról, amire életem nagy részében készültem.
Pár perc múlva már nem leszek hercegnő.