"- Azóta akarlak, amióta megláttalak. Olyan, mintha folyamatosan mardosna a pokoli éhség, amit csak te tudsz csillapítani.
Nem hagytam neki lehetőséget a válaszra, a szám egyből megtalálta az övét, de most nem voltam gyengéd. Mohón csókoltam, harap...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Kai
Ebben a kis patkányban semmi férfiasság nem volt. Jobban féltette a szaros életét, mint eddig bárki, akivel dolgom volt. Nem apróztam el a dolgokat, beletelt pár órába, amíg végeztem vele. Azt akartam, hogy szenvedjen, hogy kínok között dögöljön meg, és élveztem minden percét. Az embereim a terv szerint elrendezik a továbbiakat, így az egyik külvárosi lakásomba igyekeztem lezuhanyozni és átöltözni. Közben végig az járt a fejemben, hogy mit mondjak Stephnek. Nem akartam hazudni, de nem tudtam, hogy fog reagálni. Nem tudtam, mennyit bír el ebből az életből. Ő olyan tiszta és jó lelkű volt, mindenkiben meglátta a szépet. És kurvára jobbat érdemelne nálam. Tizenegy óra körül értem haza, Steph szinte belerepült az ölembe. Felnyögtem, amikor megéreztem a nyelvét a számban, és közelebb húztam. Imádtam, ahogy a teste reagált, olyan volt, mintha nekem teremtették volna. Már majdnem átadtam magam, amikor megszólalt a fejemben a vészcsengő. El kell mondanom neki ami történt. Nem szépítettem, egyből a lényegre tértem, aztán csak vártam. Nem szólt egy szót sem, majd sírni kezdett. Át akartam ölelni, de amikor hozzáértem elhúzódott. Nem tehettem mást, megadtam neki az időt és a teret, és reménykedtem, hogy hamar megbocsát. Még csak lefeküdni sem tudtam, ültem a kanapén órákig, és csak járt az agyam. Rajta, rajtunk, magamon, és hogy mennyire nem hittem a szerelemben amíg meg nem ismertem őt. Rengeteg új érzést tapasztaltam az elmúlt időszakban, amik eddig nem mutatkoztak meg bennem. Vajon a szülei mit fognak szólni? Arról már beszélt, hogy a törvény szerint nem házasodhat rangon alul, én pedig kétségkívül rangon aluli vagyok. Sőt, talán a legrosszabb vagyok, akit egy szülő a lányának kíván. Rettegtem a gondolatától is, hogy elszakítják tőlem. A fejem már lüktetett a sok szarságtól, amikor zajt hallottam a hálószoba felől. Amikor megláttam Stephaniet közeledni, azonnal felpattantam. Nem állt meg, mindkét karját körém fonta, és csak annyit mondott, hogy menjek be aludni. Zaklatott volt, éreztem, ahogy vette a levegőt, és ahogy a teste megremegett, amikor hozzá bújtam. El akarom mulasztani, soha többé nem akarom, hogy rémálma legyen. Az összes rossz emlékét, mindent ami kísérti, ki akarok törölni. Finoman megcsókoltam, miközben simogattam a hátát. Pár perc elteltével már egyenletesen vette a levegőt, és teljesen ellazult. Reggel arra ébredtem, hogy Izzy közénk mászott, és úgy csimpaszkodott Stephbe, mint egy kis majom. Szerettem volna velük maradni, de már így is késésben voltam, ezért sietve öltöztem fel. Rengeteg dolgom lesz ma, és a legtöbb mocskos dolog, nem sok kedvem volt hozzá. Épp indulni készültem, amikor Stephanie kijött a konyhába. - Már mész is? - Mennem kell, így is elkéstem. Sietek haza, hívj ha bármi van. Szeretlek. Megcsókoltam, majd a lifthez mentem. Próbáltam tényleg sietni, minél előbb elintézni mindent, hogy végre eltölthessek egy normális estét a családommal. Délután hívott Steph, hogy a rendőrség ki akarja hallgatni, ezért vissza kell mennie Monacóba, így a normális estének annyi. A picsába, hogy nem gondoltam erre, pedig tudhattam volna, hogy amíg nem találják meg Louis testét, kérdezősködni fognak. Hazafelé szóltam Eminek, hogy vigye vissza anyuékhoz Izzyt. Feszült voltam, nem tudtam Steph hogy fogja kezelni a kihallgatást. Szarul éreztem magam, hogy hazudnia kell a rendőröknek, miattam. Azonnal átöleltem őt, amint beléptem a lakásba. Nyugodt volt, mosolygott, ezért próbáltam én is a legjobb formámat hozni, mert hát ki látott már majrés maffiafőnököt. Átbeszéltük, hogy mire számíthat, és hogy mit mondjon. Holnap elutazik, és én legszívesebben vele mennék, amit jelenleg nem tehetek. Borzalmas bűntudatom volt, hogy miattam kell ezt végig csinálnia, pedig rajta semmilyen feszültséget nem láttam. Mi van, ha nem jön vissza Monacóból? Ha rájön, hogy mennyire különbözünk, elege lesz belőlem, és soha többé nem akar látni? Ezek a kérdések jártak a fejemben. - Mi lenne, ha beülnénk a jaccuzziba egy kicsit lazítani? - kérdezte. Nem kellett kétszer mondani, az ölembe kaptam, és a teraszra vittem. Lehunyt szemmel harapta be az alsó ajkát, ahogy lassan ráereszkedett a farkamra. Annyira gyönyörű volt, bármeddig el tudnám őt nézni. Azt akartam, hogy jusson eszébe amikor távol van, hogy hozzám tartozik, hogy mindig vissza kell jönnie. Mindenhol csókoltam, ahol csak értem, lassan, gyengéden szeretkeztem vele. - Steph, ugye nem haragszol rám? Ugye visszajössz? - kérdeztem a szemébe nézve. Micsoda papucsnak tűnhetek most, jézusom. Ha ezt valaki látná garantáltan visítva röhögne rajtam. - Dehogy haragszom, szívem. Túl leszünk ezen is. Hozzád mindig megéri vissza jönnöm. - mondta lágyan mosolyogva. Szívem. Azt mondta, hogy szívem. Még sosem használt semmilyen becenevet rám. Szokatlan volt, de tetszett. Az este nagyon gyorsan telt el, túl gyorsan. Amikor felszállt a gépe, csak még feszültebb lettem. Azt mondta holnap vissza is jön, és ha tényleg visszajön elutazok vele legalább egy hétre valami nagyon távoli helyre ahol csak ketten leszünk. Nagyjából másfél óra múlva írt egy SMS-t, hogy megérkezett. Órák teltek el, és nem jelentkezett. Semmit sem tudtam róla, és ez megőrjített. Aztán végre megcsörrent a telefonom, azonnal felvettem. - Hú, de gyors voltál. - szólt bele Steph. - Nagyon vártam hogy hívj, Bébi. Már azon gondolkoztam, hogy utánad megyek. - Mhhmm, az nem is lenne rossz ötlet. Épp a fürdőkádban ülök. - És mit mondjak az őrségnek, mi a jelszó? Felnevetett. Jó volt ezt hallani. - Steph, nagyon szeretném folytatni ezt a fürdőkádas sztorit, de előbb mesélj, mi történt délután? - A rendőrök nagyon udvariasak voltak, nagyjából tíz perc beszélgetés után értesítették őket, hogy meglett a DNS eredmény. Hamar visszaigazolták, hogy nem tartózkodtam az országban a tűz idején. Rólad és Emiről nem kérdeztek. - Jól van, szuper. És a szüleid? - Volt egy extra kellemetlen beszélgetésünk a szokásos dolgokról, ideje lenne haza költöznöm, megházasodnom és elfoglalni a helyem a palotában. Ez megy amióta egyetemre járok. De végülis megmondtam nekik, hogy van valakim. - Tényleg? És azt is megmondtad ki az a valaki? - Nem, az meglepetés lesz. De már előre szólok, hogy utálni fognak, és mindent el fognak követni azért, hogy ne működjön. - Ne aggódj ezen, találunk megoldást mindenre. Nem igazán tudnak olyat tenni, amivel távol tarthatnak tőled. Másnap reggel arra ébredtem, hogy valaki motoszkál a konyhában. Szinte feltéptem a hálószoba ajtaját, amikor megláttam, hogy Stephanie az. - Meglepetés! - vigyorgott. - Hát te meg hogy kerülsz ide? - kérdeztem, miközben össze-vissza puszilgattam. - Nem tudtam aludni, ezért már korán reggel visszajöttem. Pont kész lett a reggeli, gyere, együnk. Elkaptam a derekát és szorosan magamhoz húztam. - Rendben, de én előbb téged kérlek. Befektettem az ágyba, és lehúztam róla a nadrágot. A lábai közé térdeltem, és végig csókoltam a combját, majd az alhasát. Amikor lehúztam róla a bugyit, lassan kezdtem el nyalni, majd fokozatosan gyorsítottam a tempón. Olyan kibaszott finom íze volt, hogy holnap reggelig tudnám ezt csinálni. Hangosan nyögte a nevem, és nem sokkal később reszketve elélvezett. Ez volt a kedvenc látványom, mindig imádtam nézni, ha egy nő tőlem élvez el, de amit Stephanienál érzek, arra nincsenek szavak. Megpusziltam a homlokát. - Na, most már mehetünk reggelizni. Elég sok mindenről kellene beszélnünk, ezért úgy döntöttem, hogy délelőtt kimegyünk az egyik tengerparti házamba, ott nem zavar meg senki. - Pakolj fürdőruhát, reggeli után elviszlek valahova. A ház nagyjából egy órás autóútra volt, egy teljesen privát tengerparton, hatalmas területtel. Kilométerekre nem volt senki körülöttünk. - Kai, ez a hely meseszép. Steph teljesen le volt nyűgözve. És én is, amikor átöltözött hófehér fürdőruhába. Még szerencse, hogy nem valami nyilvános strandra hoztam, hamar vérfürdőt csinálnék. Úsztunk, feküdtünk a parton, élveztük a kettesben töltött időt. Azt kívántam, bárcsak minden napunk így telne el. Délután lezuhanyoztunk, és összebújtunk az ágyban. - Mi lesz, ha vége a nyárnak? Mármint, mi lesz velünk? - kérdeztem, miközben a haját simogattam. Pár másodpercig nem válaszolt, majd sóhajtott egyet. - Veled akarok maradni. Lehet, hogy halasztok egy évet a suliban, aztán majd meglátjuk. - Nem halaszthatsz, azt biztosan nem engedem, ilyen kicsivel a diplomád előtt. Komolyan gondolod, hogy velem akarsz lenni? Felült az ágyban, és ijedt tekintettel nézett rám. - Talán..Talán meggondoltad magad? - Mi? Nem, ilyenről szó sincs! Gyere ide. Visszahúztam őt, majd a hátára fektettem és fölé hajoltam. - Mindig, minden körülmények között kellesz nekem, amíg csak élek. De rettegek attól, hogy majd elbaszom valamivel, vagy egyszerűen túl sok lesz neked és elhagysz. Vagy ha szeptemberben visszamész Amerikába, és megismerkedsz valakivel, aki jobb nálam. - Meg tudok birkózni a világoddal és ami vele jár. Ott van a helyem, ahol te vagy. Fogalmad sincs, hogy az élet, amit nyújtasz nekem, mennyire közel áll az álmaimhoz. Nem is kérhettem volna nálad jobbat. A kezei közé vette az arcom, és megcsókolt. - Amúgy meg, kilométeres sorban állnak a nők érted egész Európában. És ahogy hallottam, szereted is kihasználni a lehetőségeket. Szóval félnivalóm inkább nekem lenne. Felnevettem. Tényleg nem tudja, hogy működik egy szerelmes szicíliai férfi. - Előtted egész más volt minden. Nem tagadom, sok nővel voltam, de sosem szerettem bele egyikbe sem. Nem ígértem senkinek egy dugásnál többet, így nem volt kellemetlen következmény. Aztán megismertelek téged, és minden megváltozott. Hűséges leszek hozzád, Tesoro. - Mit gondoltál, amikor először megláttál? - Azt, hogy még sosem láttam nálad gyönyörűbb nőt. És emlékszem, egész este állt a farkam a feneked miatt. Játékosan rám csapott egyet. - Jesszusom, ti férfiak, javíthatatlanok vagytok. - Na, és te mit gondoltál rólam? Fogadok, hogy megijesztettelek. - Azt hittem, csak azért hívsz el akkor este, mert meg akarsz fektetni. - Ebben nem tévedtél. Játékosan kinyújtotta rám a nyelvét. - Nekem pár héten belül lesz egy nagyon komoly üzletem, még nálam is rosszabb emberekkel. Addig nem szeretném, ha bárki tudná, hogy mi van köztünk. Ezek az emberek mindenre képesek, amíg nincs meg a megállapodás félek, hogy rajtad keresztül próbálnának meg befolyásolni. - Úgy érted, elrabolnak vagy ilyesmi? - Nem tudom, de nem kockáztathatok. Évtizedek óta ellenséges a viszony a két család között, és ez a megállapodás most pontot tesz a vita végére. - Rendben, megértem. Belecsókolt a nyakamba, és az egyik kezével végig simított a felső testemen, egészen a boxeremig, majd a kezébe vette a farkam. Lassan, de határozott mozdulatokkal kezdett kényeztetni, miközben benyúltam a bugyijába. Megdörzsöltem a csiklóját, majd ujjazni kezdtem. Forró volt, és nedves. - Kaaiii, akarlak. - nyögte a számba. - Mit akarsz, mit csináljak? Direkt húztam egy kicsit. Nem válaszolt, csak elkezdett magára húzni. Abbahagytam az ujjazást, mire hangosan felmordult. - Válaszolj. Hallani akarom. Elkezdtem újra simogatni a csiklóját. - Azt akarom, hogy bennem legyél. Lerúgtam magamról az alsónadrágom, és egy mozdulattal letéptem a bugyiját. Amikor beléhatoltam, megszűnt minden más körülöttem.