Principessa

21.

                                 

Stephanie

Arra ébredtem, hogy minden testrészem sajog. Az éjszaka emléke lassan pergett a szemem előtt, én pedig mosolyogva tapogattam magam mellett az ágy másik oldalát, ami üres volt.
Hát ez remek.
A csalódottság hamar felváltotta a kezdeti boldogságomat. Bár magam sem tudom, miért reméltem, hogy marad.
A párnába fúrtam a fejem, amin keveredett a szex és az Ő illata. Magamhoz szorítottam, miközben a könnyeim megállás nélkül folytak az arcomon. Borzalmasan hiányzott ez az illat.
Bárcsak örökké tartott volna ez az éjszaka, ahogy hozzám ért, ahogy olaszul beszélt hozzám, ahogy szeretkeztünk. Annyira tökéletes volt még mindig. A picsába is, bármennyire összetörte a szívem, és megcsalt, én még mindig ugyan olyan szerelmes voltam belé.
És ekkor beugrott.
A tetoválás. Miért van a szíve fölé tetoválva a nevem?

                     A múltban..

Mindig csodálatosnak tartottam a tetoválásait, bármeddig el tudtam volna nézni őket. Kibaszott szexi volt, és mindegyiknek megvolt a maga helye és története.
A mellkasán feküdtem, miközben gyengéden cirógattam a puha bőrét.
- Miért van itt egy üres hely?
A kezem megállt a szíve feletti részen.
- Hmm?
- Ide nem ér el egyik tetoválásod se. Miért lett kihagyva?
Felkönyököltem, hogy lássam az arcát.
- Azért, mert ide kerül majd a szerelmemnek a neve. Azé a nőé, akit feleségül fogok venni. Akivel le fogom élni az életem.

                                 A jelen.

Az agyam alig tudta feldolgozni az információt. Össze voltam zavarodva, és szerettem volna válaszokat kapni. Már semmit sem értettem.
Kimentem a konyhába, remélve, hátha még itt van. A lábaim úgy remegtek, mint a kocsonya.
Elisabeth a konyhában tevékenykedett.
- Jó reggelt. Izzy merre van?
Furcsának tartottam, hogy nem ébresztett fel.
- Jó reggelt Stephanie. Izzy kiment a lovardába a papával, már ébredés után. Ebéd előtt szerintem nem jönnek vissza.
Erőtlenül ledobtam magam az egyik bárszékre, és a kelleténél nagyobbat sóhajtottam.
- Ejj ha. Akarsz róla beszélni?
Hangjában vidám kíváncsiság bújkált, miközben kitöltött nekem egy kávét.
- Köszönöm. Nem igazán van miről beszélni. - rántottam meg a vállam.
- A nyakad máshogy gondolja.
Baszki, el is felejtettem. Az ágyékom akaratlanul is összehúzódott, ahogy odakaptam a kezem, és eszembe jutott, hogy mekkorát élveztem miközben szívta a nyakam.
Baszki baszki baszki.
- Hát, ez most rettenetesen kellemetlen.
- Ugyan Cara, felnőtt független nő vagy, egy csodásan helytálló szingli anya. Ami jár az jár, néha mi is lehetünk rosszak. Nem dől össze a világ egy egyéjszakás kalandtól. - kacsintott.
Idegesen rágcsáltam a szám szélét, miközben lesütött szemmel mondtam ki a szavakat.
- Én..Én Kaijal voltam.
Elisabeth szemei döbbenten elkerekedtek, majd hatalmas mosoly ült ki az arcára.
- Dehát ez csodás hír. Istenem, annyira tudtam, hogy ki fogtok békülni.
- Pont ez az, hogy nem békültünk ki. Igazából nem beszéltünk semmiről. Mire felébredtem szó nélkül lelépett. Reméltem, hogy még itt találom.
- Nem találkoztam vele, biztosan korán elment. Miért nem beszélsz vele? A férfiak néha úgy viselkednek, mint a gyerekek. Melyikőtök kezdeményezett?
Furcsa volt ezt pont az anyukájával megbeszélni.
- Hát, nem is tudom. Hajnalban haza értem, lezuhanyoztam, és mire végeztem, a szobámban volt. Aztán..Tudod..
- Persze, értem Drágám. Megtörtént. A szerelem ilyen, nincs rá épeszű magyarázat.
Igaza volt. Beszélnem kellett vele.
Hamarosan megérkezett a lányom, megebédeltünk, elmesélte milyen volt a lovardában, és kicsit lepihentem vele. Nagyjából egy órácskát szundítottam, majd halkan kiosontam a szobából. Összekészülődtem és Kai lakására indultam.
Mivel nem hívott és nem is üzent, nem számítottam semmi jóra. Mikor kiléptem a liftből, nem fogadott hatalmas mosollyal, de legalább nem volt itt másik nő.
Ez is valami.
Beszélnünk kell. -mondtam.
- Ahogy az éjjel te is fogalmaztál, nekünk nincs miről beszélnünk.
- De..Az éjjel..
A hangom olyan kétségbeesett volt, hogy most az egyszer nem bántam, hogy félbeszakít.
- Dögös voltál, én meg felszívtam pár csíkot, aztán megdugtalak. Nosztalgiának elment, de semmi kiemelkedő. Ne láss bele többet, mint ami volt.
Bele akartam dögleni ezekbe a mondataiba. Úgy fájt a szívem, hogy szavakba se tudtam volna önteni.
- Miért van a nevem rátetoválva a mellkasodra?
Nem válaszolt.
- Válaszolj, te rohadék!
Löktem egyet a mellkasán, miközben éreztem, hogy a sírás kerülget.
- Elég legyen, Stephanie! Menj el. Nem mondom mégegyszer. És ne próbálj meg kezet emelni rám többször.
- Baszd meg, Kai. Gyűlöllek.
- Az éjjel még nem ezt mondtad, bébi.
Ez volt az a pont, ahol nem tudtam tovább kontrollálni magam. Minden erőmet beleadtam a pofonba, ami Kai arcán visszhangzott.
Hirtelen mozgott, és fájdalmasan szorított neki a falnak.
- Azt mondtam, ne próbálj meg kezet emelni rám még egyszer. -mondta lassan.
A fejemtől pár centire ököllel beleütött a falba. A szeme izzott a dühtől, és áradt belőle a whiskey szaga.
Én pedig rettegtem tőle.
A múltam aljas módon kúszott vissza az elmémbe.
- Eressz el, Kai, részeg vagy. Kérlek, ez fáj.
Az egyik pillanatban még erősen tartott, a másikban már méterekkel távolabb volt.
Szó nélkül távoztam.
A szívem és a lelkem szanaszét volt. Minden minden sebemet lassan, könyörtelenül tépte fel, és annyira fájt, hogy azt hittem beleőrülök.
Még két napig maradtam Szicíliában, amit a birtokon töltöttünk. Emi is csatlakozott, de Kai nem jelentkezett. A legjobb barátnőm megpróbált mindent elkövetni, hogy jobb kedvem legyen.
- Felfogadunk verőembereket. Vagy egy bérgyilkost. Mit szólsz? -mondta nevetve.
- Jesszusom Em, ő a testvéred. -forgattam a szemeim.
- Attól még egy szemétláda. Bántott téged és ezt nem fogom neki sosem megbocsátani.
- Nem értem Emi, tényleg nem értem. Az éjjel úgy viselkedett, mintha én lennék a mindene, utána meg mintha idegenek lennénk. Borzalmasan fáj.
- Tudom Bella, de hidd el, el fog múlni. Sok idő lesz, de újra boldog leszel. Kai pedig örök életére bánni fogja, hogy elengedett téged.
- Úgy legyen.
Idegesen álltam a mosdó szélére szépen felsorakoztatott tesztek felett a fürdőszobában. Több, mint egy hete késett a menstruációm.
A telefonom időzítője jelzett, hogy lejárt az öt perc, én pedig sorban meredtem a tesztekre.
Pozitív, pozitív. Uram isten, mind a négy pozitív.
A lábaimból kiment minden erő, így a földön kuporogva zokogtam.
Mi lesz velem?
Terhes vagyok egy olyan férfitől, aki a háta közepére sem kíván.
Egy valamiben voltam csak biztos. Akarom ezt a babát. Mert ez a baba a bizonyítéka annak, hogy a szerelmünk valódi volt. Kezemmel lassan simogattam a hasam.
- Szia picikém. Megígérem, hogy nagyon vigyázni fogok rád. Mindent rendbe fogok hozni, oksi?
Következő hétre kértem időpontot a nőgyógyászomhoz. Reméltem, hogy minden rendben van a babámmal. Féltettem, hiszen az elmúlt pár hét nagyon stresszes volt számomra.
Az ultrahangon még csak egy alig kivehető kis paca volt látható, de ott volt. A kis szíve gyorsan, hangosan dobogott, aminek hallatára könnyek gyűltek a szemembe.
- Gratulálok, Stephanie. Ön hat hetes terhes.
A magzattal minden rendben van. Ha nincsen semmi panasza, hat hét múlva jöjjön vissza, a tizenkét hetes kontrollra.
Még legalább egy órát beszélgettünk, elmondta, hogy mire számíthatok, milyen tünetekkel jár az első trimeszter, milyen vitaminokat kell szednem és miket kell ennem. És azt is elmondta, hogy tizennegyedik hétig nem repülhetek.
Ahogy beültem az autóba, egyből tárcsáztam Emit. Még nem mondtam el neki. Igazából senkinek sem szóltam.
- Szia Bella. Na, miújság?
Hangja vidám volt, mint mindig. És a gondolatára, hogy a legjobb barátnőm egyben mind a két gyermekem nagynénje is, elérzékenyültem.
- Szia Em. Monacóba kéne jönnöd, amint tudsz.
- Mi a baj, Steph? Megijesztesz. Mondj már valamit.
Nagy levegőt vettem.
- Terhes vagyok.
A barátnőm azonnal jött, amiért én nagyon hálás voltam.
Mindent elmeséltem neki, azt is amiket az orvos mondott. Hatalmas izgalommal és érdeklődéssel hallgatta minden szavam, majd lehajolt és megpuszilta a pocakom.
- Nagyon büszke vagyok rád Steph, ugye tudod? Borzalmasan erős nő vagy.
Hosszú percekig öleltük egymást.
- Mikor mondod el neki?
- Nem tudom Em..Ez nem olyan dolog, amit telefonon vagy az ügyvédeinken keresztül el tudok intézni. Fogalmam sincs, hogy hogy fog reagálni. A családomról ne is beszéljünk. Meg amúgy sem repülhetek tizennégy hetes terhes koromig. Szerintem addig kivárok. Ott már biztos lesz minden, és senki nem bánthatja őt.
- Azt gondolod, bárki is azt mondaná, hogy vetesd el?
- Őszintén, nem tudom. Nem akarom eltitkolni, csak annyira zavaros még minden. Bízhatok benned, ugye?
- Hát persze, tiszteletben tartom a döntésed. Nagyon szeretlek, és mindenben mellettetek fogok állni.
Egy hét múlva Izzyt Szicíliába vitték a nagyszülei, így pár napot egyedül töltöttem.
Eddig nagyon jól viseltem a terhességet, minimális reggeli rosszulléteim voltak, és fáradékonyabb lettem.
Ahogy egyre hidegebb lett az idő, úgy a hetek nagyon gyorsan teltek, és már a pocakom is gömbölyödött.
Közeledett a karácsony, így rengeteg tennivalónk volt. Feldíszítettük az egész házat, és csodás karácsonyfát állítottunk. Elvileg huszonötödikén érkezik Emi, és viszi Izabelt Szicíliába. A Szentestét a palotában töltöttük a családommal, és a lányom legnagyobb örömére nagyon gazdag Jézuska volt az idei. Rengeteg dolgot kapott, azt sem tudta, mivel kezdjen el játszani. Hulla fáradtan dőlt ki a kocsiban a hazafele úton.
Közben Emi hívott, hogy hóvihar miatt nem engedik felszállni a gépét, így ő késni fog, majd valaki Szicíliából eljön Izzyért.
Még az este összepakoltam neki ruhákat, hogy reggel már csak a játékait kelljen kiválasztania, és rendet raktam a lakásban.
Összegömbölyödve a fotelben kortyolgattam a forró gyümölcs teám, és a jövőn gondolkoztam.
Még két hét, és megyek vissza az orvoshoz, talán már kiderül, hogy fiú lesz vagy lány. Én ha rá gondolok, egy fiút látok magam előtt. Egy erős, bátor fiút, pont olyat, mint az apukája.
Kai gondolatára összeszorult a szívem. Még mindig nem tudom, hogyan fogom neki elmondani, és féltem a reakciójától.
Másnap délelőtt a nappaliban szedtem össze a szétszórt játékokat, Izzy pedig mesét nézett.
Kopogtattak, majd az ajtón Kai lépett be.
Köpni nyelni nem tudtam, nem számítottam rá, hogy pont ő fog eljönni a lányunkért.
- Szia Steph. Izabelért jöttem.
- Szia, persze, hozom is őt.
Hálát mondtam magamban, hogy egy hosszított, bő tunikát vettem ma fel.
- Gyere drágám, itt van érted apu.
Kézen fogtam, és kimentünk a nappaliba.
- Apuciiii, légyszi végig szeretném nézni a mesémet, mindjárt vége.
Kai rám nézett.
- Ha anya megengedi, akkor felőlem nézd. -mosolygott.
- Biztos nem gond?
- Dehogy, megvárom őt a kocsiban, addig elintézek pár telefont.
Bólintottam Izzynek, aki vissza rohant a szobájába befejezni a meséjét.
- Nem kell a kocsiban várnod, maradhatsz nyugodtan.
Nem is értem miért mondtam ezt. Biztos a hormonok. Annyira vágytam a közelségére, mint még ezelőtt soha. Vagy a kisbabánk vágyott az apjára. Nem tudtam hova tenni ezt az érzést.
Nem szólt semmit, csak bólintott, és megtámaszkodott a pulton.
- Iszol valamit? -kérdeztem.
- Megiszunk egy kávét?
- Ööö..Persze.
Amióta megtudtam, hogy babát várok kerültem a koffeint, de egy csésze forró cappuchino nem fog ártani.
Kérdően nézett a bögrémre.
- Reggel már kávéztam. -füllentettem.
- Izzy jól viselkedik? Hogy telt a tegnap este?
- Nagyon jó kislány, nála csodásabbat nem is kívánhatnék. - mondtam, majd nagyvonalakban elmeséltem neki a Szentestét.
- Persze hogy csodás kislány, hiszen a miénk. - mondta, és nem tudom, hogy ő jött közelebb hozzám, vagy én hozzá, de a vállunk már majdnem összeért. Éreztem, hogy engem néz. Felé fordultam, majd a tekintete a szemem és a szám között ugrált. Az amúgy is felfokozott érzelmeim tomboltak, mint egy kibaszott hurrikán. Már majdnem összeért az ajkunk, amikor elhúzódtam tőle.
Egyik kezével a kezem után nyúlt, és magához húzott, a másikkal megfogta az államat, és a felemelte a fejem, hogy a szemébe nézhessek.
- Ne húzódj el, kérlek.
Az ajkai súrolták az enyémeket, ahogy kimondta a szavakat, majd lágyan megcsókolt.
Képtelen voltam megállítani. Úgy tapadtam hozzá, mint mágnes a fémhez. Egyre hevesebben csókoltuk egymást, majd átfogta a derekam, és felültetett a konyhapultra. Éreztem, ahogy az erekciója hozzám nyomódik, amitől hangosan felnyögtem.
- Apucii, vége a mesének, mehetünk.
A lányunk hangja hozott vissza mindkettőnket a valóságba. Nem húzódtunk el túlságosan, csak épp annyira, hogy a szánk elszakadjon egymástól, és a tekintetünket nem vettük le a másikéról. Én voltam az, aki először mozdult. Lehuppantam a pultról, és Izzy táskájáért mentem. Elbúcsúztam a lányomtól, Kai közben átvette tőlem a táskát. Az ajtóig kísértem őket.
- Steph? - fordult vissza.
- Tessék?
- Akkor éjjel, Emi születésnapján..Én teljesen tiszta voltam. És ami utána történt, azt őszintén sajnálom. Sosem bántanálak, remélem tudod.
- Köszönöm, Kai.
Nem igazán találtam a szavakat. Sietősen mentem vissza a házba, és csuktam be az ajtót.
Mi a franc történt az előbb?