Principessa

10.

                                 

Stephanie

Az agyam teljesen felmondta a szolgálatot. Hallottam, amit Kai mond, de képtelen voltam rá reagálni. A szívem szinte ordított, hogy ugorjak a nyakába, de mégsem tudtam mozdulni.
Azt akarja, hogy a barátnője legyek?
Az előző kapcsolatom katasztrófa volt, éppen hogy csak megúsztam élve. Nem biztos, hogy Kai a nekem való, sőt, ami azt illeti leginkább én nem vagyok neki való.
Bepánikoltam.
- Kai én nem is tudom, hogy mit mondjak. Mégis hogyan működhetne ez az egész?Szerintem nem vagyunk egymáshoz valók.
Zavartan, vontatottan mondtam ki a szavakat, miközben a szívem és az agyam véres háborút vívtak.
- Nem vagyunk egymáshoz valók? Steph te is tudod hogy ez nem igaz, nagyon is jók lennénk együtt.
- Kérlek, ne nehezítsd tovább. Hiba volt az egész, túl messzire mentünk egymással. Nem szabadott volna. A kettőnk világa túlságosan különbözik.
- Hiba?
Nem válaszoltam, mire megrázta a fejét.
- Egész életemben egyetlenegy nőt akartam igazán, és pont az az egy nem akar engem. Hát ez igazán parádés. De ha te így látod jónak, akkor legyen, visszaviszlek a birtokra.
Próbált higgadt maradni, de láttam rajta, hogy belül tombol. Egész úton nem szólt semmit, majd mikor megérkeztünk, jéghideg tekintettel rám nézett.
- Na, kiszállsz?
A hangja félelmetes volt. Pont ilyennek képzeltem őt az alvilágban.
- Kai, én nem akartalak megbántani, csak..
Nem hagyta, hogy végigmondjam.
- Kurvára nem érdekel Stephanie, csak szállj ki és felejtsük el ezt az egészet.
Csak álltam ott, és néztem ahogy elhajt.
Már most bántam az egészet.
Egész éjjel nem aludtam egy percet sem, folyton ő járt a fejemben. Rettegtem, hogy valami baja esik, és annak én leszek az oka, mert egy kibaszott idióta vagyok.
Nem jött haza az éjjel.
Reggel zombi módban kevergettem a kávém.
- Jó reggelt napfény, de jó passzban vagy. - grimaszolt Emi.
Nem szóltam semmit. Lassan indulnom kellett a reptérre, de csak húztam a perceket. Már így sem tudtam abbahagyni a sírást Izzy miatt, azt pedig végképp nem akartam tudomásul venni, hogy Kai el sem köszön.
Miután búcsút vettem a családjától, csak Emi jött ki velem a reptérre.
- Gyere vissza, amint tudsz. És ha bármi gond adódik, szólj. Szeretlek!
Átöleltem a legjobb barátnőmet, és felszálltam a magángépem fedélzetére.
Amikor leszálltam a királyi birtokon, már sikítva rohantam volna vissza Szicíliába. Gyomor idegem van már a palota látványától is. A gálát holnap este tartják, így van egy kis időm amit a szüleimmel tölthetek, ami még jól is elsülhet.
- Drága kislányom, de örülünk, hogy végre itthon vagy! Anyáddal már nagyon vártunk.
Édesapám mosolyogva köszöntött.
Együtt megvacsoráztunk, elmondták a fontosabb történéseket, hogy holnap mindenből naprakész legyek.
- Holnap este rengeteg hajadon férfi fogja várni, hogy megismerjen téged, kislányom. Jövőre végzel az iskolával, lassan ideje lenne gondoskodni az országod jövőjéről. Mármint, egy megfelelő férj sokat lendítene a dolgaidon. - mondta anyám negédesen.
Erőltetetten mosolyogtam, és már előre sajnáltam magam a holnap miatt.
Hányinger.
Ez a második éjjel, hogy nem tudok aludni.
A második éjjel, nélküle.
Hiányzik, elmondhatatlanul hiányzik.
Összehúztam magam az ágyban, és elképzeltem, hogy a karjaiban vagyok, és róla álmodtam.
Másnap már korán reggel nagy volt a sürgés-forgás, mindenki az estélyre készült.
Öt percenként nézegettem a telefonom, hogy írt-e valamit.
Semmi.
Talán nekem kellene írnom neki, vagy hívjam fel?
Picsába az egésszel.
Délután órákig sminkeltek és csinálták a hajam, mire a végeredmény egész elfogadható lett. Valahogy eltüntették az elmúlt két nap nem alvását.
Egy gyönyörű, selymes anyagú rózsaszín estélyit választottam.
Gyorsan küldtem egy képet Eminek, egy perc sem telt el, már hívott is FaceTime-on. Beszéltünk pár percet, de mivel megérkeztek az első vendégek, nekem mennem kellett.
A telefonom nem igazán tudtam hova tenni, ezért beraktam az ágyamon lévő táskámba és elindultam a bálterembe, ahol a fogadás már megkezdődött.
Nagyjából fél óra elteltével untam halálra magam a sok köszöntéstől és a sablon szövegtől. Folyton csak az járt a fejemben, hogy ez mennyire nem az én világom.
Pedig az. Ez kellene, hogy legyen az én világom. Végig néztem az embereken, a párokon. Senki sem mosolygott, mindenki kimérten, távolságtartóan viselkedett és mélységesen boldogtalannak látszott.
Én nem akarom ezt az életet, nem akarok boldogtalan lenni.
Én Kait akarom.
Ez a gondolat szinte fejbevágott. Úristen, mekkora hülye vagyok. Megbántottam azt az embert, aki mellett először éreztem, hogy élek. Azt az embert, aki talán szeret. És én is szeretem őt. Igen, szeretem. Holnap reggel vissza megyek és elé állok, egy életem egy halálom.
Épp a kezemet mostam a mosdóban, amikor kattant a zár, és felnézve a tükörbe egy olyan arc nézett vissza rám, amit soha többé nem akartam viszontlátni.
- Hello Stephie, meglepetés!
- Louis, te meg mit keresel itt?
Próbáltam nyugodt maradni, de képtelen voltam kontrollálni az arckifejezésem.
- Ugyan már, ne vágj ilyen rémült arcot.
Ahogy közeledett hozzám, egyre jobban úrrá lett rajtam a remegés és a pánik.
- Ne merj közelebb jönni, vagy nagyon megbánod! Takarodj innen!
Elővettem a lehető leghatározottabb hangomat, nem akartam, hogy lássa a félelmemet.
- Csak beszélgessünk egy kicsit, a régi szép idők emlékére. Kérlek, Stephie! Megbántam ami történt, jóvá akarom tenni. Megváltoztam.
- Nekünk nincs olyan, hogy szép idők, és most kérlek, hagyj menni, várnak a vendégek.
Elindultam az ajtó felé, de el akarta kapni a kezem, mire én minden erőmet összeszedve egy hatalmasat húztam be neki.
Dühösen felkiáltott, miközben neki lökött a mosdónak, aztán le akart rántani a földre.
- Te hülye kis szuka, azt hiszed elveheted tőlem a királyi címet? Akkor is hozzám jössz feleségül, ha minden nap félholtra kell hogy verjelek hozzá. Tudod, eljön az a pont, amikor már könyörögni fogsz. Egyszer már eljött, emlékszel?
Na ez volt az, amikor valami elszakadt bennem. Meglódítottam a térdem, és a legfájdalmasabb pontjába céloztam. Elengedte a csuklóm, így egérutat nyerve ki tudtam menekülni a helyiségből.
Az emberek zavarodottan néztek rám, miközben a szobám felé rohantam. Intettem két testőrnek, hogy jöjjenek az ajtó elé, és senkit ne engedjenek be.
Tíz perc sem telt el, de már melegítőben száguldottam a magángépem felé. Csak a táskámat hoztam el.
Nem tudtam abbahagyni a sírást.
Szükségem volt Kaira.
Hajnali kettőkor landoltam Palermoban.
Ilyen állapotban nem szívesen mentem volna a birtokra, ezért kivettem egy hotelszobát. Remegő kézzel nyomtam Kai nevére a telefonomban.
- Steph?
- Kai, merre vagy?
Minden próbálkozásom ellenére a hangom eléggé kétségbeesettnek tűnt.
- Még dolgozom, hamarosan indulok haza. Mi a baj?
- Itt vagyok a Grand Hotelben, Palermoban. 225-ös szoba. Ide tudnál jönni, kérlek?
- Indulok. - mondta, és le is tette.
Bementem a fürdőszobába, és elöntött a pánik, amikor megláttam a tükörképem. A halántékomon egy csúnya zúzódás éktelenkedett, a szemeim duplára voltak dagadva. Kerestem a táskámban egy fájdalomcsillapítót, majd leültem az ágyra, és vártam. Nem sokkal később kopogás hallatszott. Amikor ajtót nyitottam és meglátott, a szemei szinte elfeketedtek.
- Megmagyaráznád, hogy mégis hogy a kurva életbe került egy hatalmas zúzódás az arcodra?