Principessa

22.

                                       

Kai

Eltelt újabb két hónap, ami azt jelenti, hogy már lassan öt hónapja nem vagyok Stephanieval. És még mindig úgy szenvedek, mint egy kivert kutya.
Ma van Szenteste, és én egyedül ülök a kanapémon. A tavaly karácsonyra gondolok és arra, hogy milyen boldog voltam. Az ember sokszor tényleg csak akkor tudja meg mije is volt igazán, amikor már elveszítette.
Emi nemrég üzent, hogy nem tudja elhozni Izzyt, mert nem szállt fel a gépe valami hóvihar miatt. Hirtelen ötlettől vezérelve intéztem úgy, hogy akkor holnap én menjek el érte. Annyira szeretném látni Stepht. Nem tudom már sokáig csinálni ezt, megoldást kell találnom arra, hogy újra az enyém lehessen. Elmondhatatlanul szégyelltem magam amiért olyan agresszíven viselkedtem vele Emi születésnapja után. Bocsánatot kell kérnem tőle.
Legalább három millió pillangó repdesett a gyomromban, amikor másnap pár apró kopogtatás után benyitottam a bejárati ajtón. Hiába próbálta leplezni, a szemében még mindig ott volt ugyan az a csillogás, amikor rám nézett.
Izzy végig szerette volna nézni a meséjét, és ezt egy égi jelnek vettem. Nem sokat haboztam, hiszen tudtam, hogy ez egy vissza nem térő alkalom. A tervezett bocsánatkérésem pedig elég szenvedélyesre sikerült. Annyira jó volt őt újra érezni, csókolni. Kibaszottul senki sem érhetett a nyomába. Úgy éreztem, van értelme az életemnek. Ha a lányunk nem lett volna a másik szobában, ott helyben a magamévá tettem volna. Elmondhatatlanul hiányzott.
De igen, az a drága kislányunk, mindig megtalálja a legjobb időzítést.
Az ajtóból bátortalanul fordultam vissza.
- Steph?
- Tessék?
- Akkor éjjel, Emi születésnapján..Én teljesen tiszta voltam..És ami utána történt, azt őszintén sajnálom. Sosem bántanálak, remélem tudod.
Az arcáról semmit sem tudtam leolvasni.
- Köszönöm, Kai. - mondta szomorúan, majd visszasietett a házba.
A karácsonyunkból megpróbáltam kihozni a legtöbbet, hogy Izzy legalább boldog legyen. A kedvéért a birtokon töltöttünk pár napot, ami azt jelentette, hogy minden este megkaptam az egész családtól, hogy mekkora isten barma vagyok, és térjek már észhez. Emi pedig a szokásosnál is jobban fixírozott és bunkózott. Kurvára idegesítettek már. Ha tudnák legalább csak egy töredékét annak, amit érzek, sokkal könnyebb lenne.
Bárcsak elmondhatnám valakinek. De nem kockáztathattam, őket nem. Az én feladatom védelmet nyújtani nekik, és ha ennek az az ára, hogy nem lehetek velük, akkor gond nélkül bevállalom.
Bármit bevállalnék értük.
Az ünnepek ahogy jöttek, úgy mentek.
A szilveszter éjjelt egy privát buliban töltöttem, ahonnan három nagyon készséges lány is hazakísért. Tudom, hogy undorító, de nem tudtam rájuk nézni. Minden alkalommal lehunytam a szemem és azt képzeltem, Stephanieval vagyok.
Beteges.
A következő két hétben sikerült visszatérnem a régi kerékvágásba.
Ital, drogok, nők. Néha egy kis munka.
Ez lett az életem, egy kész katasztrófa. Fogalmam sincs meddig fog még így menni, meddig bírom el a sok szart.
Egy átlagos szombat estének indult ez is.
Két kis szöszi illegette magát fel-alá a lakásomban, miközben a ruháik sorra a padlón landoltak.
A lift hangjára kaptam fel a fejem, mivel nem vártam senkit.
És akkor kilépett belőle Ő.
Nem, ez nem lehet. Steph nem lehet itt.
Biztos egy csíkkal többet szívtam fel a kelleténél.
- Beszélni akarok veled.
A hangja zaklatott, szemei duzzadtak, az egész teste remegett. Ez nem félelem volt, de nem ám. Stephanie dühös volt.
Kurvára dühös.
- Ha nem látnád, most nem alkalmas.
Nem eshetek ki a szerepből.
- Kai.
Gyilkos hangsúllyal ejtette ki a nevem. Tudom hogy beteges, de baszott szexi volt.
- Stephanie, nem érdekel miért vagy itt, vagy hogy mit akarsz, tűnj el innen. Értsd már meg, hogy köztünk vége.
- Tudok mindenről.
Egy könnycsepp gördült le az arcán, a tekintetében pedig benne volt minden.
- Mi?
Teljesen lefagytam. Nem tudhatta, az nem lehet, hiszen senkinek se mondtam el.
- Az anyám mindent elmondott, mivel a te gyermekedet hordom a szívem alatt. Tizennégy hetes terhes vagyok. De tudod mit, Kai? Kurvára nem érdemelsz meg sem engem, sem pedig azt, hogy az apja legyél ennek a gyereknek. További jó mulatást.
Hanyagul ledobta a mappát a pultra, amit eddig a kezében tartogatott, majd a liftbe lépett. Úgy ugrottam fel a kanapéról, és olyan gyorsan futottam, hogy utolérjem, mint még soha.
De nem sikerült. A szemem előtt száguldott el az autójával.
Visszasiettem a lakásba, hogy felöltözzek, és a keresésére induljak.
- Ti mit csináltok még mindig itt Takarodjatok! -ordítottam a két lányra, akik ezután sietősen távoztak.
Folyamatosan próbáltam hívni, de nem vette fel.
Úgy éreztem, összeroppanok. Megőrülök.
Már majdnem megfeledkeztem a mappáról, amit itt hagyott.
Kinyitottam.
Ultrahang képek, orvosi leletek, és egy pocakos kép Stephről.
Istenem, ez hihetetlen. Úgy remegett a kezem, hogy alig bírtam olvasni a papírokat. Amikor a legfrissebb ultrahang képet tartottam a kezemben, és megláttam a babát, a könnyeim megállás nélkül folytak.
Istenem, mit tettem?
Végül egy lezárt boríték akadt a kezembe, amit bizalmasan Stephanienak címzett egy monacói magán laboratórium.
Miért nem bontotta fel? Megfordítottam, és a hátulján az ő írásával az állt: Kainak. Gondolkodás nélkül téptem fel. Egy apasági teszt volt, amiben feketén fehéren ott állt, hogy én vagyok az apa.
Minek csináltatott ilyet? Azt gondolta meg fogom kérdőjelezni? Tisztán emlékszem arra az éjszakára, amikor ez a gyermek fogant. Csodás éjszaka volt. Figyelmeztetett, hogy abbahagyta a gyógyszert, nagyon jól tudtam, hogy mit kockáztatok.
A kelleténél legalább háromszor gyorsabban tapostam a gázpedált, és a birtokra mentem először.
Elég szarul nézhettem ki, mert anyám arcát nem láttam ilyen rémültnek mostanában.
Képtelen voltam megszólalni, csak szorosan átöleltem őt.
- Fiam, mi történt? Mi a baj?
- Anya, mindent tönkre tettem. Elmartam magam mellől életem szerelmét, mert túl gyenge voltam.
- Először is nyugodj meg, aztán pedig mondd el mi történik.
- Sosem akartam elhagyni őt, érted.. Meg akartam kérni a kezét. Ő a mindenem, annyira szeretem, és azt hiszem, most már nem tudom helyrehozni.
Elhadartam röviden, hogy minden azért volt, mert az apja megfenyegetett, hogy bántani fogja őket.
- Azonnal hozzánk kellett volna fordulnod. Annyira tudtam, hogy valami nem stimmel. De egy biztos, szeretitek egymást. Az minden akadályon átsegít.
- Ma eljött hozzám. Beszélni akart velem, de én..Szóval nekem társaságom volt. Egy paraszt voltam. Majd a fejemhez vágta, hogy tud mindenről. Merthogy..merthogy Steph terhes. Terhes, a közös gyermekünkkel.
- Tessék? És hol van most?
Anyám arcáról millió érzelem ordított. Legfőképp az, hogy élve megnyúz ha Stepnek és az unokájának baja esik.
- Nem tudom..Nem tudtam utolérni. Reméltem, hogy ide jött. De ezek szerint nincs itt.
- Szólni kell az embereidnek. Azonnal meg kell találnunk őt. Édes jó istenem, az a szegény lány mit élhet most át. Biztos azt gondolja, hogy mindenki tudott róla. Édes gyermekem, fogalmam sincs, hogy lehettél ennyire hülye.
Mindenkit mozgósítottam, az összes emberem őt kereste. Idegőrlő volt minden egyes perc.
Nagyjából negyed óra elteltével az apám aggódó tekintettel lépett be a helyiségbe.
- Fiam, most hívtak, hogy Stephanie autója balesetet szenvedett a hetvennégyes városból kivezető szakaszán. Azonnal be kell mennünk a kórházba.
Nem fogtam fel. Mozdulni sem tudtam.
- Megsérült?
- Kai, mennünk kell.
- Azt kérdeztem, hogy megsérült? Válaszolj!
Szinte magamon kívül ordítottam.
- Mást nem mondtak, fiam. Sajnálom.
Nem emlékszem hogyan jutottam el a kórházig. Sosem éreztem ehhez fogható félelmet. A legnagyobb ellenségemnek sem kívánnám ezt az érzést. Tudtam, ha valami baja lesz neki, vagy a babának, abba belepusztulok. Nem veszíthetem el őket. Nem lehet.
Az első orvos kinézetű embert megállítottam a kórházba, hogy vigyen hozzá.
- Uram, kérem..Nyugodjon meg. Szóval, Önök az autóbalesetes kismama hozzátartozói?
- Igen, Stephanie párja vagyok. Ők itt a szüleim. Kérem, mondjon valamit.
- Szerencsére a kisasszony nem szenvedett súlyos sérüléseket, és a baba is rendben van, de az állapota miatt nem tudtunk se röntgent, se MRI-t végezni, ezért nagyjából egy hetet bent kell maradnia megfigyelésen, hogy nincs-e belső vérzése vagy bármilyen sérülése.
Hatalmas kő esett le a szívemről, és már száguldottam is a kórterem felé, ahol feküdt.
Két ápoló állta el az utamat.
- Uram, sajnálom, de nem mehet be. A kisasszony nem fogad látogatókat.
Ugye ez most csak valami vicc? Fél kézzel pakoltam arrébb ezt a két bazári majmot, majd benyitottam a szobába.