Principessa

13.

Kai

Nem tudtam higgadt maradni. Folyamatosan ismétlődtek a szavai a fejemben, ahogy az irodámba tartottam. Meg kell találnom azt a kis férget, aki bántotta őt. Nem emlékszem, mikor voltam utoljára ennyire kiborulva. Vérszomjat éreztem, bosszút akartam állni. Senki sem érhet egy kibaszott ujjal sem a csajomhoz.
Már várt rám pár emberem, köztük a magánnyomozóm is.
Útközben beírtam a keresőbe, hogy Stephanie hercegnő és Louis, a Google tele volt a képeikkel. Hamar megtudtam róla szinte mindent, ami a kereséshez elég.
- Hozzátok ide őt. Élve. Három napot kaptok. Az sem érdekel, ha fellőtték a Holdra, onnan is hozzátok le, megértettétek?! Ha elbasszátok, annak nagyon rossz vége lesz. - mutogattam Louis képét Anthonynak.
- Igen is, főnök. Azonnal indulunk. - hangzott az egyhangú válasz.
A munkámban mindig határozott, és kemény kezű vagyok. Nem tűrök ellentmondást, főleg, ha egy olyan ügyről van szó, ami érinti a családomat.
A magánnyomozó nagyjából fél óra elteltével küldte át az anyagokat, amiket talált Louisról.
Elkezdtem átolvasni őket.
Semmi nyoma annak, hogy bűncselekményt követett volna el. Nagyon ügyesen tisztára mosták a nevét a kis rohadéknak.
Itt volt még egy csomó kép róla és Stephről.
Hivatalos események, királyi partik képei. Stephanie szinte semmit sem változott, pont ugyan olyan gyönyörű, mint most. Nagyon furcsa érzés volt őt egy másik férfi oldalán látni. Hamar megállapítottam, hogy nem illettek össze, én sokkal jobban illek hozzá. Ilyen nő mellé csak is egy erős, igazi férfi illik, nem egy ilyen bájgúnár.
De vajon mosolyoghatok majd egyszer én is így a partnereként egy királyi eseményen? Kötve hiszem.
Gyorsan elhessegettem ezt a gondolatot a fejemből. Ezen a téren a jövőnk nagyon homályos. Még mindig nem fér a fejembe, hogy hogyan történhetett ez meg, és hogyan hunyhattak szemet felette. Milyen szülő az, aki nem akarja börtönben látni azt az embert, aki a lányát bántotta. Sokáig nézegettem az aktákat, próbáltam rést keresni a pajzson, hátha találok valamit ellene. Közben telefonáltam a rendőrségre, hogy minden simán menjen. Mivel itt mindenki nekem dolgozik, nem aggódtam egy pillanatig sem. Elvégre is, kell majd egy hivatalos verzió, ami egy kicsit kiszínezi azt, ami valójában történni fog. Egy átlagos embernek és a médiának túl sok lenne, hogy elraboltattam, megkínoztam, majd megöltem egy embert. Ez csak itt, az alvilágban mindennapos.
Ahogy kezdtem lecsillapodni, egyre jobban szégyelltem magam. Magára hagytam a szerelmemet, miután megosztotta velem ezt a szörnyűséget. El sem tudom képzelni, hogy mekkora erő kellett hozzá.
Épp Leohoz tartottam, amikor hívott az orvos, Stephnek lehet agyrázkódása, ezért pihennie kell.
Faszom.
Gyűlölöm, hogy hagytam, hogy újra bántsák. Vele kellett volna mennem, vagy el sem kellett volna engednem.
Leo felesége épp nem volt otthon, ezért nyugodtan tudtunk beszélni.
Amikor elmeséltem a barátomnak, hogy mi történt, kikerekedett szemekkel nézett rám.
- Először is meg kell kérdeznem, hogy mit gondolsz erről? Hogyan viszonyulsz ezek után hozzá?
- Mégis hogyan viszonyulnék, minek jössz ezzel a szarsággal? Szeretem Stephaniet, és ez az egész semmin sem változtat köztünk. De nem fogom hagyni, hogy megússza az a köcsög, garantálom, hogy azt is megbánja, hogy a világra jött. Már elintéztem mindent.
- Na akkor most jól figyelj. Borzalmas ami vele történt, de te most még borzalmasabbá tetted, azzal, hogy ott hagytad. Ne haragudj meg, de egy orbitális barom vagy. Ha komolyan gondolod vele, akkor meg kell tanulnod visszafogni az indultaidat, és figyelembe kell venned az ő érzéseit is, különben el fogod veszíteni. Így is elég ijesztő lehet a világunk neki.
Igaza volt. Mindig igaza van. Bassza meg.
- Tudom, hogy elbasztam, de mégis hogyan kezelje jól az ember azt, ha bántják akit szeret?
- Nem lehet jól kezelni, de mellette kellett volna maradnod. Mindig mérlegelni kell, és most Stephanienak szüksége van rád. Már neked kell lenni annak a férfinak, aki biztonságot és megnyugvást nyújt neki. Az ügy, a volt faszijával várhatott volna pár órát. De akkor gondolom sikerült intézkedned. Szóval, mi a terv?
- Hamarosan ide hozzák, Anthony és Roberto már úton vannak Franciaországba. Én magam fogom kezelésbe venni. Már beszéltem Paullal is, a rendőrség elkezdett dolgozni a hivatalos részén.
Leo hangosan ujjongott és a levegőbe bokszolt.
- Alig várom, hogy megérkezzen. Nálad jó kezekben lesz. Nincs jobb egy szerelmes szicíliai férfi bosszújánál. - nevetett.
- De komolyra véve a szót, szerintem most menj haza, hozd rendbe amit elbasztál, legyél az férfi akire szüksége van. És beszéljétek meg, te se fojtsd magadba, amit ezzel kapcsolatban érzel, úgy mind a ketten könnyebben tudtok tovább lendülni ezen.
Így lesz.
Hazafelé beugrottam kaját venni, és reménykedtem, hogy helyre tudom hozni.
Úgy izgultam, mint egy kisgyerek.
Mikor beléptem a lakásba, csend volt. Épp pakoltam ki a szatyrokból, amikor Steph megállt a konyha másik végében. Alig volt rajta ruha, a mellei szinte teljesen átlátszottak azon a vékony anyagon, és én le sem tudtam venni a szemem róla.
Hogyan gondolhatta egy pillanatig is, hogy tudnék undorodni tőle? Nincs a világon nála dögösebb nő, ezt bizonyítja az is, farkam egyből reagált a látványára.
Én szüntettem meg a távolságot, két kezemet az arcára tettem, és rákészültem egy irdatlan nagy bocsánat kérésre. De két szót sem tudtam kinyögni, mivel Steph átvette az irányítást, és vadul csókolni kezdett. Ahogy hozzám ért a teste, elvesztettem a fejem. Napok óta nem szexeltünk, a teste sürgetett, úgy ki volt éhezve, ahogy én. Olyan nedves volt, hogy semmi szükség nem volt előjátékra. Durván, határozott mozdulatokkal dugtam őt, miközben egyik lábát a nyakamba vettem. Kibaszott csodálatos.
Először ő élvezett el, majd hamarosan követtem. És ez még megismétlődött legalább háromszor, mire kielégülten elnyúlt a mellkasomon. Imádom, hogy ennyire bírja a tempót amit diktálok, úgy érzem, sosem elég belőle. Gyengéden simogatta a mellkasom, miközben lelassult a légzésünk.
Kihasználtam ezt a pár percet, hogy megejtsük azt a beszélgetést, amit már reggel kellett volna.
Beleadtam minden tőlem telhetőt a bocsánat kérésbe, ami annyira jól sikerült, hogy végre kimondhatom, Stephanie hivatalosan is az enyém.
A párom. Az én csajom.
Olyan határtalan boldogságot éreztem, hogy bármire képes lettem volna abban a pillanatban.
Vacsora és zuhany után bekentem a zúzódását, majd bebújunk az ágyba. Úgy éreztem, tartozom neki annyival, hogy elmondom, mire jutottam ma a Louis ügyben. Annyira már ismer, hogy tudja, nem fog tudni megállítani, így csak arra kért ne öljem meg. Az én gyönyörű lelkem, még egy rossz ember halálát sem akarja. Számomra ez szinte hihetetlen volt.
- Kai?
- Mondjad, bébi.
- Szeretlek.
Magam alá fordítottam, és lágyan csókolni kezdtem.
-  Ti amo alla follia, per te farei di tutto.
Végig csókoltam a nyakát. Annyira finom volt.
- Imádom amikor olaszul beszélsz, annyira más vagy ilyenkor. Megígérem, hogy megtanulom, bár már így is elég sok mindent értek a spanyol miatt.
- Na, akkor mit mondtam az előbb? - cukkoltam.
- Hát, valami olyasmit, hogy nagyon szeretsz.
- Valami olyasmit.
Elnevettem magam.
- Akkor mond, mit mondtál pontosan?
- Azt, hogy őrülten szerelmes vagyok beléd, és hogy bármire képes lennék érted.
Elmosolyodott, láttam rajta, hogy boldog. És ha ő az, akkor én is az vagyok.
Mikor felébredtem, az ágy üres volt mellettem. Ránéztem az órára, délelőtt tizenegy volt.
A konyhából a húgom nevetése hallatszott. Felöltöztem, és kimentem hozzájuk. Steph éppen reggelit csinált, aminek az illatára korogni kezdett a gyomrom.
- Jó reggelt lányok, Em te mit csinálsz itt?
- Jöttem megnézni a legjobb barátnőmet, talán gondod van vele?
Kinyújtotta rám a nyelvét, mire én forgattam a szemeim.
Odamentem a csajomhoz, átöleltem a derekát és megcsókoltam.
- Jajj ne már, még a végén elhányom magam. - gúnyolódott a húgom.
- Akkor akár le is léphetsz.
- Kai, elég. Emi addig marad ameddig akar.
Steph rám mosolygott.
- Hát persze, megeszem a reggelim, és lelépek a dolgozószobába.
Amíg a csajok megbeszélték a csajos dolgaikat, én felhívtam Anthonyt, és megtudakoltam, hogy hogy haladnak. Elmondta, hogy holnap érkeznek Louissal, már megtalálták őt, jelenleg megfigyelik.
Kis idő múlva Steph kopogtatott, majd bedugta a fejét.
- Bébi, neked nem kell kopognod, bármikor bejöhetsz.
- Nem akartalak zavarni, csak szólok, hogy Emi elment.
Bánatos kiskutya szemekkel nézett rám.
- És ez miatt most szomorú vagy? - kérdeztem.
- Nem, csak nem akarom, hogy miattam unatkozz bezárva a lakásba, és ami azt illeti szeretnék kérni is valamit.
Megbeszéltük, hogy amíg nem halványul el a zúzódás a buksiján, addig jobb, ha a lakásban marad. Nem lenne szerencsés, ha egy lesi fotósba botlana, vagy bárki felismerné így.
- Miattam ne aggódj, én egyenlőre imádok itt bezárva unatkozni veled. - mondtam, majd megpusziltam a homlokát.
- Na de mi az, amit kérni szeretnél?
- Nem hoznád át holnap Izzt? Nagyon szeretném már látni és jól le tudom sminkelni az arcom, meg amúgy sem olyan vészes már. Kérlek, úgy hiányzik nekem.
- De, persze, holnap reggel elmegyek érte. Akár itt is maradhat, mivel nekem holnap délután lesz egy kis dolgom, legalább nem leszel egyedül.
Erre a nyakamba ugrott, és millió puszit kaptam.
- De jó, annyira örülök. Köszönöm.
- Most, hogy a te kérésed le van tudva, én is kérnék valamit.
Felemelte a szemöldökét és várt.
- Reggel hiányoltalak az ágyból.
Közelebb húztam, és csókolni kezdtem, mire kézen fogott, és egészen a hálószobáig húzott.
- Gyere, kárpótollak.
Lehúzta a nadrágom, leültetett az ágy szélére, és a lábam közé térdelt.
Oh, nagyon is tudom mire készül.
- Meg akarlak kóstolni.
A kezébe vette a farkam, majd lassan a szájába vette a makkom. Nem sietett, centiről centire kényeztetett. Hangosan felnyögtem, és a matrac szélébe markoltam. Nem tudtam, hogy reagálna, ha megfognám a fejét. Gyorsított a tempón, és keményen szopni kezdett. Basszus, kibaszott jól csinálta, mindjárt elmegyek.
Egy pillanatra megállt, és a szemembe nézett.
- Pont olyan finom vagy, mint ahogy képzeltem.
Na, ezzel a mondattal totál kicsinált.
Lerúgtam magamról a nadrágot, talpra állítottam, és az ágyba húztam.
- Hé, még nem fejeztem be. - nyafogott.
Nem érdekelt.
Belenyaltam a puncijába, majd hasra fordítottam, és hátulról beléhatoltam. Tudtam, hogy ez a póz az én méreteimmel rizikós, így óvatos voltam, figyeltem minden mozzanatát. Nem akartam fájdalmat okozni neki.
Ez volt az egyik kedvenc látványom. Mindkét kezemmel a fenekét markoltam, miközben mozogtam benne. A háta tökéletes ívbe feszült mikor hangosan beleélveztem, majd ő is követett.
A nap további része hasonlóan telt, filmeztünk, kaját rendeltünk, este kimentünk a jaccuzziba pezsgőzni.
Másnap reggel elmentem Izzyért, és amikor megérkeztem vele egyből Stephaniehoz futott.
Ő felkapta, és szorosan magához ölelte.
Az ajtónak támaszkodva néztem őket, a családomat és határtalan szeretetet éreztem.
Izzy nekiállt pityeregni.
- Hiányzol. - mondta Stephnek.
- Édes kisbabám, te is hiányoztál nekem. De most már itt vagy, és megígérem, hogy nagyon sokat leszünk együtt, oksi?
- Oksi.
Steph rám nézett, és valami teljesen új dolog volt a tekintetében.
Egész délelőtt játszottunk, majd ebéd után közösen lefektettük Izzyt.
- Bébi, kérdezhetek valamit?
- Persze. - mosolygott rám, miközben a játékokat pakolta össze.
- Izabell már most nagyon kötődik hozzád, mi lesz, ha a később összezavarodik a szüleit illetően? Nagyon picike még, nem hiszem, hogy bármiféle emléke maradt volna Bethről.
- Mindig Bethany marad az édesanyja, és ezt Izzynek is tudnia kell. Nagyon megszerettem, és szeretném, ha minél több időt töltene velünk. Szüksége van ránk. Még nagyon az elején vagyunk, majd idővel kialakulnak a dolgok. De én el tudom képzelni magunkat, mint egy családot, persze ha te is akarnád.
- Én lennék a legboldogabb. És megígérem, hogy arra fogok törekedni, hogy mellettem maradj, és hogy mindent megadjak nektek.
A telefonom csörgése zavarta meg a pillanatot. Anthony hívott, megérkeztek. 
- Ne is mondj semmit, csak nagyon vigyázz magadra kérlek. És siess haza hozzánk. - mondta.
- Mindig. Szeretlek.
Megcsókoltam, és az autómhoz indultam.
A raktárépület, ahova Louist hozattam, a város mellett volt, egy elhagyatott helyen.
Amikor megláttam, mindenem bizseregni kezdett a dühtől.
Végre itt van ez a kis patkány.
Ijedt volt a tekintete, látszott rajta, hogy nem érti miért van itt.
- Ki vagy te? Mit akartok tőlem? Van pénzem ha az kell, meg ismeretségem, csak engedjetek ki innen.
Kétségbeesett volt.
Szánalmas, nulla férfiasság, pont ahogy képzeltem.
- Helló Louis. A nevem Kai, és azt hiszem van egy közös ismerősünk, a neve Stephanie.
Teljesen lesápadt a neve hallatán.
- Kérlek, beszéljük meg, ne bánts, bármennyit kifizetek.
Behúztam neki egyet.
- Innentől csak akkor beszélsz, amikor kérdezlek, megértetted?
- Szóval, Stephanie a barátnőm. És miután Monacóba ment, csúnya sérülésekkel tért haza hozzám. Definiálnád kérlek, hogy hogyan szerezte őket?