Principessa

28.

Kai

Nehéznek éreztem minden porcikám, még a levegővétel is nehéz volt. Percek teltek el, vagy órák, napok, nem tudom, de Ő itt van.
Érzem őt.
Az illata átjárja az egész testem, a hangja vezet ezen a sötét úton.
Sír, érzem a könnyei nedvességét a kezemen. Miért sír?
Ki akarom nyitni a szemem, látni őt, hogy jól van. Meg akarom érinteni, megnyugtatni, hogy nincs semmi baj, itt vagyok, vigyázok rá.
De nem megy.
Miért nem megy? Haldoklom?
Erősebben kell akarnom, keményebben kell küzdenem. Rá gondolok, a családunkra, az együtt töltött szép napokra és hagyom, hogy átjárjon az emlékeink melegsége.
Még nem volt elég belőlük, még élni akarok velük, értük.
Küzdök, életem egyik legkeményebb csatáját vívom. Sikerül kinyitnom a szemem, és mintha egy furcsa álomból ébrednék fel.
Ez egy kórház, kórházban vagyok.
Próbálok összpontosítani, kutatok az emlékeimben.
Meglőttek. Bassza meg.
Egymás után próbáltam megmozdítani a végtagjaimat.
Jobb láb, megvan.
Bal láb, megvan.
Jobb kéz, működik.
Bal kéz, működik, de valami itt van. Stephanie arca pihen a kezemen. Tényleg itt van, szóval mégsem álmodtam. A másik kezemmel óvatosan megsimogattam a haját.
Miért itt alszik? Miért nem hoztak neki egy ágyat, vagy valamit? Mennyi ideje lehetek itt?
Összerezzent az érintésemre, és felkapta a fejét.
- Kai???
A hangja végtelenül szomorúnak és kétségbeesettnek hangzott, de mégis én voltam a legboldogabb ember, hogy újra hallhatom.
- Sz-szia Kicsi.
- Istenem, felébredtél, ébren vagy. Azonnal szólok egy orvosnak. - zokogott fel, miközben a kezemet puszilgatta.
Nem akartam, hogy elmenjen, ezért bevetettem az összes erőmet, hogy visszahúzzam a kezét.
- Maradj még, kérlek.
- Minden rendben lesz most már, csak hagyd, hogy hívjak egy orvost. Nekem nem is szabadna itt lennem. Amint megvizsgáltak visszajövök, ígérem.
Lehelet finoman megcsókolt, és kiment a szobából.
Hamarosan több orvos érkezett. Miközben vizsgáltak, elmondták mi történt, hogy rengeteg vért vesztettem, hogy többször is összeomlott a keringésem, hogy órákig a műtőben voltam, és hogy nem sok esélyt adtak az életben maradásomra.
A fejem kezdett rendesen kitisztulni, lassan összeállt a kép. Az a kibaszott Fernando és az emberei tüzet nyitottak ránk. Abban biztos vagyok, hogy még a föld alól is előkutatom, és kivégzem az egész családját.
Miután az orvosok kimentek, Steph azonnal visszajött, és le sem lehetett volna törölni az arcáról a boldogságot. De még ez a mosoly sem leplezte a hatalmas sötét karikákat, és a duzzadt, piros szemeit. Én csak negyed óráig hittem azt, hogy nagy baj történt az autóbalesete után, és majdnem belehaltam. Ő órákon keresztül volt kétségek között, nem is tudom mit érezhetett.
- Hogy vagy szerelmem? - kérdezte, miközben a kezem összekulcsolta az övével.
- Most már jól, hogy itt vagy. Rettenetesen sajnálom kicsi, bele sem merek gondolni, hogy mit élhettetek át.
- Nem számít semmi sem, csak az, hogy vissza jöttél hozzám. Az orvosok azt mondták, nagyon erős vagy és teljesen fel fogsz épülni. Ez a legfontosabb.
- Nem is érek rá itt heverészni hetekig, az én munkámban nincs betegszabi. Meg hát ugyebár, oltár elé kell vinnem a világ legszebb nőjét.
- Mindent a maga idejében Don, a munka megvár, meg nekem sincs túl sok választásom már. - halkan felnevetett, és a hasára mutatott.
Ekkor kopogtak, és egy nővér nyitott be, de legnagyobb meglepetésemre nem hozzám jött.
- Miss Grimaldi, kérem jöjjön velem.
- Nemsokára visszajövök, és bármelyik pillanatban ide érhetnek anyádék is, Izzyvel. Addig pihenj egy kicsit.
Mi a fasz? Most meg hova megy? Remélem nincs semmi gond.
Kicsit megtapogattam a hasam, hát, ez lehet tényleg nem fog rendbe jönni két nap alatt.
Ebben a pillanatban lépett be az ajtón Izzy, majd a szüleim. Leírhatatlan érzés volt újra átölelni a kislányom. Ezentúl sokkal jobban kell vigyáznom magamra, látni akarom a gyerekeimet felnőni. Életem első közel harminc évét félelemmentesen éltem, semmi sem számított, azt hittem halhatatlan vagyok. De most már családom van, akiknek szüksége van rám.
Apám megnyugtatott, hogy mindent kézben tart, én most koncentráljak a felépülésemre.
- Nem tudod, miért vitte el egy nővér Stephaniet? - kérdeztem anyámtól.
- Nagyon megviselte az elmúlt pár óra, fájásai lettek, és az orvosok attól tartottak idő előtt megszül. Visszatartó infúziót kellett kapnia, de úgy látszik minden rendben. Gondolom nem akart terhelni.
Bassza meg. Ez miatt csak még jobban forrt bennem a bosszúvágy.
Hamarosan Steph is visszaért, még váltott pár szót anyámmal, majd ők hazamentek.
- Miért nem mondtad, hogy fájásaid voltak? - kérdeztem, miközben helyet foglalt az ágyam mellett.
- Nem akartam, hogy aggódj. Minden rendben van, Nico még biztosan bent marad pár hétig.
- Hogy lehetsz ennyire nyugodt?
- Kai, pár órája még abban a tudatban voltam, hogy elveszítelek, a fiunk koraszülött lesz, és özvegy leszek két félárva kisgyerekkel. Azt hittem, vége az életemnek. És az, hogy most itt beszélgetek veled úgy, hogy Nico még a pocakban van, a lehető legcsodálatosabb érzés. Most pedig jobb lesz ha alszol egyet, sokat kell pihenned, hogy megerősödj.
- Hamarosan átvisznek egy VIP szobába, ahol számodra is lesz egy ágy. Ott majd lepihenünk, együtt. Anyuék intézik Izzyt, úgyhogy semmi akadálya, hogy te itt maradj velem.
- Hát persze, már el is felejtettem, hogy a neved milyen kiváltságokkal jár még itt is.
- Hamarosan te is Denaro leszel, úgyhogy jobb ha hozzászoksz. Na, gyere ide, csókolj már meg.
Mosolyogva hajolt felém, és ahogy összeért a szánk, lassú csókolózásba kezdtünk. Borzalmasan hiányzott már.
Fél órán belül már az új szobában voltunk, ami igaz nem egy luxusszálloda lakosztálya, de így is fényévekkel jobb mint az előző. Mivel fogalmam sincs mennyit kell még bent lennem, megpróbáltam kihozni a legjobbat a helyzetből.
Hamar elnyomott az álom, és ki is voltam ütve szinte egész nap, gondolom a rengeteg fájdalomcsillapító amivel tömnek.
Mikor felébredtem, már majdnem sötét volt, Steph pedig a kelleténél kétszer gyorsabban vette a levegőt a jobb oldalamon. Valami nincs rendben vele.
Akármennyire próbáltam elérni, a kibaszott testem alig mozdult. Kibírhatatlan egy helyzet ez.
- Bébi?
- Hmm?
Közelebb húzódott hozzám, én pedig azonnal megéreztem milyen gyorsan ver a szíve, és tiszta verejték a homloka.
- Steph, kicsi, mi a baj? Rosszul vagy?
Hangosan kifújta a levegőt, és a hátára fordult.
- Semmi baj, az infúzió mellékhatása. Szóltak róla, hogy ez lesz. Ne aggódj, jól vagyok.
- Nagyon sajnálom. Bármit megadnék, hogy visszacsináljam, ugye tudod?
Pár pillanat múlva halk, de annál inkább szívszaggató zokogás tört fel belőle.
- Szerelmem, shhh, ne sírj kérlek. Gyere ide, bújj hozzám.
Ahogy óvatosan letette a fejét a mellkasomra, a testem minden pontja sajgott, de annyira hiányzott már hogy ilyen közel legyen hozzám, hogy a fájdalom eltörpült mellette.
Megszakadt a szívem, hogy miattam sír. Megint.
- Kai, istenem, én annyira féltem. Nem tudnék nélküled élni.
- Ezt mondogattad nekem tegnap éjjel, ugye?
- Tessék? Hallottál engem?
- Igen, de először azt hittem, csak álmodom, nagyon furcsa volt az egész. Sötét volt és hideg, aztán megéreztelek. Nem láttalak, csak éreztelek. Hallottalak a fejemben, ahogy sírsz, és ahogy szólongatsz. És én semmi mást nem akartam, csak megnyugtatni téged. Aztán kinyitottam a szemem, és te ott szuszogtál a kezemen.
- Csak bolyongtam a folyosón, órák óta. Aztán az éjszakás nővér vagy megsajnált, vagy már elege volt a látványomból, és megengedte, hogy bejöjjek hozzád. Azt mondta az orvos, hogy nem biztos, hogy túléled az éjszakát, és ez megölt engem. Mégis hogy történhetett meg mindez?
- Volt egy régóta húzódó nézeteltérésünk az egyik család capojával, és ő úgy gondolta, hogy a konfliktusunk rendezésének az a módja, ha megöl engem. Hiába volt velem pár emberem, bőven túlerőben voltak. Nyilván nagyon a pozíciómra pályázott. Tudom, hogy téged ez nagyon megijesztett, de az én világomban 'normálisnak' számít, ha bekapsz egy-két golyót.
Kihagytam azokat a részleteket, hogy az ő életét fenyegették, nem akartam még ezzel is terhelni.
- Kai, majdnem meghaltál. Felfogod te egyáltalán?
- Messze volt még az a majdnem, meg amúgy is, most, hogy az enyém egy ilyen nő, eszem ágában sincs meghalni. Tudod, hogy birtokló és féltékeny típus vagyok.
- Emellett még rettenetesen komolytalan, gyerekes és felelőtlen is.
- Így szeretsz. - nevettem fel.
Ujjaival lágyan simogatta a mellkasom, lassan kezdett megnyugodni.
- Nagyon fáj?
- Lőttek már meg kicsi, kibírom. Nem vészes. Inkább miattad aggódom. Hogy van a fiam?
- Add a kezed. - mondta, majd a hasára tette.
Apró kis mozgásokat éreztem, néha egy-egy nagyobbat. Évekkel ezelőtt még elképzelni sem tudtam volna, hogy képes leszek így szeretni, főleg olyan valakit, aki még meg sem született.
Este amíg Steph vacsorázott, én elintéztem pár telefonhívást. Még nem ehetek, csak csöveken keresztül. Undorító, de ha minden jól megy, holnap kiveszik.
- Na gyere te macsó, megmosakszunk egy kicsit. - mondta, miután megjelent egy kendővel és egy vödör meleg vízzel.
- Na, ez már jobban tetszik. Nem akarsz hozzá te is levetkőzni? - incselkedtem.
Nem válaszolt, csak megforgatta a szemeit.
Alaposan megtörölgetett mindenhol, és már félig-meddig sikerült is felülnöm. Nem tagadom, élveztem a helyzetet.
Másnap reggel bejöttek a szüleim, hozták Izabelt is, és szinte egész nap itt voltak. Délután elvittek kontrollvizsgálatra, szerencsére szépen gyógyulok, az orvosok szerint egy héten belül kiengednek.
Mivel már így is kiestem négy napot a munkából, a következő egy hétben a kórházi szobából napközben dolgozószobát csináltam, az embereim minden nap itt voltak, és nekiláttunk a vendetta megszervezésének. Steph napközben otthon van Izzyvel, de minden este jön és marad is éjszakára.
Kétszer bejött a rendőrség is kihallgatni, mivel a kórháznak kötelessége volt jelenteni az esetet.
De ez mind csak formaiság, mivel én irányítom a rendőrséget is Szicíliában.
Már többször felkelek egy nap, igaz még csak keveset, de sétálok is.
A délután folyamán telefonált az ügyvédem, hogy szeretne bejönni, mert van valami amiről beszélnünk kell. Elképzelni sem tudtam, hogy mi lehet ennyire fontos, így kicsit feszülten vártam, hogy megérkezzen.
- Kai, van egy kis gond az esküvővel.
- Mégis miféle gond lenne? Tudtommal se Steph, se én nem vagyunk házasok, se kiskorúak. - próbáltam elviccelni, de sejtettem, hogy tényleg gond van.
- Valóban, de ennél kicsit komplikáltabb problémába ütköztünk. A menyasszonyod uralkodói család sarja, sőt, a monacói trón egyetlen egyenes ágú örököse. És mivel téged nem ismernek el leendő trónörökösként Stephanie oldalán, nem veheted el őt amíg nem fizeted ki a családjának a hozományát, ezzel 'kivásárolva' őt.
- Hozomány? Mégis melyik évszázadban vagyunk? Ez egy kész vicc. De ha csak ennyi, nyilván ez nem jelent problémát, írok egy csekket és juttasd el az illetékesnek.
- Attól tartok, ide nem lesz elég a csekk, hozomány mértéke százmillió euró.
- Tessék?
- Igen jól hallottad. Százmillió.