A félelmen túl {JeongGuk fanfici} - Befejezett

15. rész

Minden úgy kezdődött mint egy átlagos nap. Reggel felkeltem, kicsit idegeskedtem amiért fel kell kelni, aztán letudtam a kötelezőket a fürdőben s végül ettem valamit reggelire. A gondok akkor kezdődtek mikor megláttam Jeon professzort a halban ácsorogni az igazgatóhelyettes úrral. Minket várt, azaz az egész csoportot, ugyanis ma színházi előadásra kell mennünk. Máskor imádnám a programot, hisz szeretem a színházat, de ma inkább jobban örülnék egy gigantikus hóviharnak vagy egy téli tornádónak, hogy mindenki a szállodában tudjon maradni. De sajnos leszámítva a hideget gyönyörű verőfényes napsütötte reggelre ébredhettünk, még egy rohadt kósza felhő sincs az égen. Ennél jobb nem is lehetne...

Páran kisebb csoportokra oszoltak, amolyan baráti társaság képpen, én csak Jennel voltam. Ismételten a helyi közlekedést hívtuk segítségül, hogy sikeresen eljussunk a-ból b-be. Természetesen mint mindig én leghátul ültem, hiába volt tömve a busz. Amíg vártam Jen megérkezését addig táskámat kutattam át telefonomért, mert megígértem barátnőmnek, hogy mutatok neki egy dalt amit mostanában hallgatok. Külföldi zene de jó. Hallottam, hogy lehuppan mellém én pedig sikeresen kitapogattam készülékem így picit diadalittasan helyezkedtem vissza ülő helyzetbe.

- Na végre! Ez a rohadt telefon. Ez az a zene Jen, remélem tet...

Nem tudtam befejezni mert a mellettem ülő belémfojtotta a szót, aki rohadtul nem JaYoon volt. Szemeim kikerekedtek, számat eltátottam.

- Maga meg... hol van JaYoon? -keresni kezdtem tekintetemmel de akkora volt a tömeg sehol sem láttam.

- Kb középen ragadt. Egy sráccal beszélget, és megkért vigyázzak rád nehogy rosszul legyél amíg a színházhoz nem érünk.

A kis sunyi! Méghogy egy sráccal mi? Lefogadom ez csak egy csel volt Jen részéről, hogy már csak azért is ideküldhesse hozzám a professzoromat. Ez gonosz húzás volt Jen! Ezt még visszakapod!

- Nem kell rám vigyázni, jól vagyok. -tettem durcásan keresztbe karjaim.

- Jólvan azért ha lehet ne engem gyilkolj meg gondolatban, a barátnőd kért meg rá. -emelte fel kezeit védekezően, közben naná hogy mosolygott.

- Nem, nem maga... Huh... JaYoonra haragszom. Már megbántam, hogy elmondtam neki. -ingattam fejem.

- Micsodát? -ezt egy olyan fura hanglejtéssel kérdezte, hogy rögtön olyan érzésem támadt mintha rosszra gondolna.

- Hát azt, hogy segít nekem. Kicsit... túlreagálja a dolgot.

- Oh, így már mindent értek. Már világos miért kacsintott rám mikor azt mondta egyedül vagy itt hátul. -gondolkozott vissza miközben nekem meg égett a pofámról a bőr.

- Istenem... -éreztem ahogy arcom színe pirosba vált és bőröm lángolni kezd- Bocsásson meg. JaYoon néha... nem is tudom mit mondhatnék rá. -kezembe temettem arcom annyira kínos volt ez a helyzet.

- Élénk a fantáziája? -bökte meg karomat könyökével, amivel elérte, hogy felnézzek.

- Úgy is mondhatjuk. Kérem ne vegye figyelembe amit mond, ő ilyen, jófej lány csak... Nos, szeret többet belelátni egyes dolgokba mint amik valójában.

- Megértem. És ne aggódj nem vettem a szívemre. -és a fenébe is már megint kacsintott és az a mosoly te jó ég.

Az út hátra lévő részében már nem beszéltünk. Bár ha kérdezett volna se tudtam volna válaszolni annyira lefagytam attól az egyetlen mosolytól.

Kb 1,5-2 óra alatt értünk a színházhoz. Köszönjük seouli közlekedés! Borzasztó volt végigülni az utat, de a színháznál sem volt jobb a helyzet. Az a nagy tömeg... szó szerint lezsibbadt mindenem amint megláttam hányan állnak sorba a bejáratnál. Javarészt a többi egyetem hallgatói várakoztak sorukra, akik szintúgy pályázatot nyertek akárcsak mi. Itt estig sem végzünk gondoltam magamban és beálltam a többiekkel a kb 130. helyre. Jen természetesen mellettem toporgott de én látványosan nem szóltam hozzá, ha kérdezett nem válaszoltam, ha megbökött úgy tettem mint aki meg sem érezte. Haragudtam rá és még túl friss volt az élmény, hogy ilyen hamar megbocsássak.