A félelmen túl {JeongGuk fanfici} - Befejezett

16. rész

- Nem ezt akkor sem fogom megtenni Jen, arról szó sem lehet!

Jelentettem ki szigorúan barátnőmnek, aki összeráncolt szemöldökkel pislogott vissza rám a tükörből. Kb már vagy húsz perce azon vitázunk, hogy ha a professzor ma felkeres akkor kérjem meg rá, hogy a találkozóinkat -mert ugyebár azonnal több is lesz, mért ne- ide, a szobánkba szervezzem, mert ugye úgyis be leszek ide zárva a héten és nem mehetek sehová a csoporttal. És JaYoon szerint ez tökéletes helyszín lenne a "segítség nyújtáshoz".

- Most mér'? Itt aztán úgyse zavarna titeket senki. Én is dobnék előtte egy üzit, hogy jöhetek-e, biztos nem rontanék rátok. -kacsintott.

- Jézusom JaYoon! Te mégis miket képzelsz mit csinálnánk ha valóban megkérném jöjjön ide? -csaptam homlokomra.

- Pff passz. Tudod mindenki más és más segítséget igényel. És mellesleg nem bűn ha kevered a kellemest a hasznossal. -öltötte ki nyelvét.

- Na jó, talán valami új fajta gyógyszert szedsz amiről tudnom kéne?

- Naná, bátorság szérumot, neked is ki kéne próbálnod. -fordult felém majd fel is állt székéből.

- Ezt inkább hagyjuk Jen. -feküdtem vissza jó meleg ágyamba, ha már úgysem mehetek sehová.

- Te tudod. De nem fogsz semmit sem haladni az állapotoddal ha nem vállalsz kockázatot. Na léptem, nem akarok én lenni az utolsó. Azért majd írj ha van kedved. Puszi! -és kitrappolt az ajtón.

A szobát hamar ellepte a csend, semmi mást nem hallottam csak saját légzésemet és lassan, ütemre dobbanó szívemet. Egy jó darabig a plafont bámultam, aztán a falakat na meg persze az érdekes bútorokat, majd egy idő után meguntam a semmittevést és egy tiszta fehérnemű szettet magamhoz kapva a fürdőbe csoszogtam. Telefonomat is vittem ha esetleg anyámnak kedve támadna újra hazakönyörögni. Na meg persze ha Jenre is rájön az öt perc kb nyolcszáz üzenetet küld egyszerre, amire ha nem válaszolok fél percen belül akkor áttér a videóhívásra. Jobb ezeket megelőzni.

Kb tíz perc alatt lezuhanyoztam, nem vagyok az órákig tartó zuhanyzás híve, épp elég időt vesz el a hajam kifésülése. Amit megnehezít az, hogy a fésűmet otthon hagytam és kénytelen vagyok a szállodától kapott kellékeket használni, ami persze annyira silány termék, hogy csupán kétszer használtam de már négy foga kitört. De valahogy azért csak megoldottam. Igaz 15 percbe telt de a hajam normális állapotba került nem úgy néztem ki mint aki most szabadult valamelyik bokorból. Miután mindennel kész lettem egy hirtelen fellángolástól vezérelve magamhoz vettem telefonom és írtam egy üzenetet Jen anyukájának kakaotalkon. Ritkán szoktunk beszélni és akkor is általában a fóbiánkról ami összeköt minket. Szoktam tanácsokat kérni mit hogyan csináljak, milyen döntéseket hozzak 1-1 bonyolultabb helyzetben. Természetesen anyát is kikérdezem de ő mégsem tud annyira pontos tanácsokat adni mint Bai asszony. Remélem most is tud segíteni.

BaiSeBin:
*Áh drága MiNa, szia! Örülök, hogy hallok felőled.
Ne haragudj, hogy eddig nem válaszoltam neked de nem igazán volt időm, kb semmire. Tudod JaHyuk sok energiámat felemészti.*

MiNa🦋:
*Ugyan már ne kérjen bocsánatot. A család a legfontosabb!
Sőt én örülök, hogy egyáltalán időt szakít rám és a nyavajgásomra.*

BaiSeBin:
*Jaj angyalom ne mondd ezt, egyáltalán nem nyavajogsz csak nem tudod mitévő legyél. Ez egy normális dolog. Mesélj inkább, mi történt veled? Mi az a nagy áttörés amit említettél az üzenetedben?*