A félelmen túl {JeongGuk fanfici} - Befejezett

19. rész

- JeongGukhh... -sóhajtottam de olyan hangon, hogy saját magamtól zavarba jöttem- Ezt .... nem lenne szabad.

- Csshh! Élvezni fogod ne aggódj. -suttogja nyakamra amitől annyira libabőrös leszek mintha csak odakint lennék- Csak szólj mikor álljak le és megteszem.

Válaszolni se tudtam olyan hirtelen esett neki nyakhajlatomnak olyan hangokat kicsalva belőlem amikről azt se tudtam, hogy léteznek. De igaza volt, nagyon élveztem a dolgot. De közben a fejemben az a picike hang tudta, hogy ez nem helyes és ordítozta is teli torokból. De mit tehetnék ha nagyon tetszik amit csinál? Néhány perc után teljesen fölém mászott, karjait szorosan törzsem mellett támasztotta meg. Rám nézett és csak mosolygott. Sötét íriszeiben pillanatok alatt elvesztem és már az a hang is teljesen megszűnt kiabálni. Borzasztó stressz uralkodott rajtam ugyanakkor eszem ágában sem volt véget vetni ennek a dolognak. Szívem hevesen vert, levegőt szinte alig kaptam de valahogy nem bántam. Felemelte egyik kezét és két ujjával elsöpörte az arcomba lógó tincseimet.

- Nagyon gyönyörű vagy MiNa, ugye tudod?

Szavaitól azonnal kipirosodok és rettentő melegem lesz. Még szerencse, hogy sötét van a szobában.

- Ne mondj ilyet, egyáltalán nem vagyok az. -felelem rekedtes hangon, suttogva.

- De igen. -lehajolt és újra nyakamat vette célba- Nekem az vagy.

És puszilta és puszilta bőrömet, újabb meghökkentő hangokat kicsalva belőlem. Közben alig észrevehetően mozgatta rajtam törzsét amitől szó szerint lángolt a testem. Kezdtem rosszul lenni mert nem tudtam miért van ez az egész. Émejgett a gyomrom de közben bizsergett is. Borzasztóan szégyeltem magam amiért nem tudtam mik ezek az érzések és nem egészen tudtam semmit kezdeni velük.

- Guk várj! -megszorítottam vállát.

- Mi az, mi a baj? -kétségbeesve nézett rám és meg se mozdult. Talán azt hihette tett valami rosszat.

Nem akartam elmondani mi nyomaszt, hiszen annyira szégyeltem tudatlanságomat, viszont azt se szerettem volna ha folytatja. Égett a pofámról a bőr amiért fogalmam se volt mit kell csinálni egy ilyen helyzetben. Addig addig frusztráltam magam míg végül sírva rohantam a fürdőbe. Le nem írható szégyen érzet és harag kettőse kavargott bennem, miközben úgy bőgtem mint egy kisgyerek. JeongGuk dörömbölt az ajtón és kérte nyissam ki de eszem ágában sem volt, ahhoz túlságosan szégyenlem magam. Viszont az, hogy Guk ennyire aggódik értem és valószínű most azt hiszi ő rontott el valamit méginkább kiborított, borzasztó bűntudatom lett. Az ajtón való dörömbölést egy pillanatra sem hagyta abba, ami olyan erőteljes volt mintha valaki a fejemen kopácsolna.

- Kérlek JeongGuk hagyd abba! Kérlek kérlek kérlek...

Arra riadtam fel, hogy valaki erősen rázza a vállam és a nevemen szólongat. Annyira megijedtem még az ágyról is leestem. Hallottam testem tompa puffanását és sajnos éreztem is. Ekkor még nem sikerült realizálnom hol is vagyok pontosan csak azt, hogy ez az egész csak egy buta álom volt. Óriási megkönnyebbülés futott át rajtam, ám ez az érzés hamar tovaszállt mikor megláttam a felettem álló embereket. Nem elég, hogy JeongGuk totál másnaposan és riadtan bámul rám de még Jen is úgy néz mintha legalább is megőrültem volna. Barátnőm felém nyújtva kezét segített felállnom a földről miközben nekem rögtön szöget ütött a fejemben az, hogy ha JaYoon itt van akkor bizonyára látott minket egy ágyban aludni. Te Jó Ég! Ki tudja miket gondolhat most rólam? Saját gondolataimtól elvörösödve kívántam azt bár végetérne ez a kínos pillanat.

- Jesszus MiNa jól vagy? -Jen gyorsan átnézett s mikor sérülés mentesnek talált elengedett- Mégis mi a jó francot álmodtál te, hogy így ordítozol? Rám hoztad a frászt te nagyon hülye! -boxolt bele vállamba.