A félelmen túl {JeongGuk fanfici} - Befejezett

Prológus

Mielőtt belekezdenék, először is szeretném minden régi és új olvasómat üdvözölni!🫰💜
Remélem ez a történet is elnyeri majd tetszéseteket!

Csak azért írok, hogy időben szóljak, ezúttal NEM MINDENNAP lesznek részek. Hogy miért? Nos... mondjuk úgy, hogy akadtak némi problémáim. Ezért is döntöttem úgy, hogy inkább írni kezdek, hisz az mindig megnyugtat, plusz remek mentsvár ha az ember menekülni akar. De nyugi nem vagyok pszichopata sem mártírkodni nem akarok, csak nem vagyok toppon lelkileg. (NEM FIÚ MIATT mielőtt találgatnátok) Szóval kérlek értsetek meg és várjátok izgatottan és szeretettel a részeket, mert én is sok-sok szeretettel írom nektek, bízva abban, hogy örömöt okozok az olvasással. Ha rendbe jövök visszaállok a napi részekhez, addig légyszi ne hagyjatok cserben és várjátok a részeket türelmesen.🙏
Cserébe egy roppant izgalmas és kidolgozott könyvet kaptok cserébe. Köszönöm!🫶
Ja és ui: JeongGuk nem az első perctől kezdve lesz részese a történetnek. Csak az izgalom részéről.😜

Még a nyári szünetben

Jó meleg az idei nyár, szinte elolvadok. Még este is 30 fok közelében van a hőmérséklet. És ezen az sem segít, hogy a harmadik fagyimat eszem.

Épp Görög országban vagyunk nyaralni a családommal. Gyönyörű hely, bár nem túl sokat láttam belőle. Javarészt a szállodában ücsörgök vagy ha anya könyörög nekem akkor lesétálok vele a tengerpartra. Ne értsen félre senki nem hisztizem vagy játszom a sértődött kislányt, nem erről szó sincs, csupán a fóbiám az ami folyton folyvást visszatart. Mióta itt vagyunk hatszor ájultam el ha egy srác a közelembe jött. És nem azért mert büdös lett volna vagy pia szagú. Nem. Nem tehetek róla de az androfóbiám magától tör elő, sokszor olyan váratlanul, hogy időm sincs rá reagálni. Szörnyű egy állapot de nem tudok mit tenni ellene. Ez van.

A kezemben lévő fagyi már az ujjaim közt folyik le mire észreveszem, hogy mennyire elbambultam. Megrázom fejem és már törölném is ragacsos mancsomat a nadrágomba avagy felsőmbe, ha lenne rajtam. De mindössze csak egy bikinit viselek, így hála az égnek időben kapcsolok és tényleg milliméterekre állítom meg kezem testemtől. Mérgesen dobbantok a pult előtt, ahová leültem megenni a finomságomat, mire még az az elernyedt tölcsér is kiesik kezemből.

- A franc essen beléd te rohadék! -káromkodom fennhangon.

Nem zavartatom magam, hisz Görögbe vagyunk itt kb senki sem ért koreaiul max angolul, aki meg mégis csak beszéli a nyelvünket az fogja be a fülét.

- Ejnye már mit vétett ellened az a fagylalt?

Az idegen hangra odakapom fejem, és mielőtt hozzá vághatnám, hogy „Te meg mi a francot szólsz bele?” leesik, hogy egy fiú áll előttem. Egy aprócska törölközőt tart felém és mosolyogva lépked közelebb. Meglepett, hogy érti mit mondok sőt az anyanyelvemen válaszolt úgy, hogy abszolút nem néz ki ázsiainak, de még ez sem foglalt le annyira, hogy ne jöjjön elő a fóbiám. Azonnal izzadni kezdek és légszomjam lesz, szorít mellkasom és érzem, hogy minden egyes másodperccel közelebb vagyok az ájuláshoz. Nem akarom ezt, sosem akartam! Próbálom irányítani, mély levegőket veszek, mantrázom magamban a megszokott szövegem „nyugi ő csak egy fiú, nem akar semmit, állj le”. Úgy tűnik használ mivel már nem érzek akkora késztetést a padlóval találkozni. Ahogy a srác egyre közelebb jön én úgy hátrálok hátha rájön, hogy ő egy idegen és tartsa tiszteletben a három lépés távolság szabályát. Úgy tűnt vette a lapot mert megállt, majd felém nyújtott egy nedves törölközőt.

- Nem kell félned, itt dolgozom, az a munkám, hogy kiszolgáljam és segítsem a vendégeket. És úgy tűnt te segítségre szorulsz. Tessék! -mosolygott kedvesen. Hangjában semmi rosszindulat nem volt mégis megrémültem tőle.