A félelmen túl {JeongGuk fanfici} - Befejezett

12. rész

Azután sem lett jobb kedvem mikor hazaértem. Egyfolytában azon járt az agyam mi lesz velem ha el kell mennem arra az utazásra. Persze tudom, hogy tanulás szempontjából kitűnő esély arra, hogy többet tudjak meg a választott szakomról és a diplománál is jól jön ha ez a kis plusz út szerepel az eredményeim közt, de más gondolatban eljátszani a dologgal mintsem a valóságban megtenni. Mégis hogyan mehetnék el? Ráadásul két hétre? Ezt nem tudom végig csinálni, még ha akarnám sem.

....

Vacsoránál fagyos volt a hangulat, senki nem szólt senkihez. YoNa ma sem volt jó kedvében így veszekedés helyett inkább mérgesen túrkálta az ételt. Én meg sem mertem szólalni, nehogy én legyek az aki egy újabb vitát generál. De aztán olyasmi történt amire még én sem számítottam.

- Te is mész Seoulba nyomi?

És igen, ez a kérdés nekem szólt, igen anyáék előtt, és naná, hogy pillanatok alatt lebuktam. Kössz YoNa...

- Ööö... még nem tudom, én...

- Mi, miről van szó MiNa? -nézett rám anya kerek szemekkel. Ez a beszólás nem a legjobbkor jött.

- Hát... van egy ilyen felkészítős tanulmányi út féleség ahová a kezdő hallgatók, azaz mi, nyertünk egy két hetes "táborozást".

- És erről mért nem szóltál nekünk?

- Csak ma tudtuk meg anya, vacsoránál akartam elmondani. De YoNa beelőzött. -mondtam cinikusan és mérgesen néztem a mellettem ülő árulóra, aki csak szélesen elmosolyodott.

- Szívesen. -kacsintott.

- Amúgy honnan tudsz te erről? -pillantottam rá gyanúsan.

- Megvannak a forrásaim. Különben is az összes gólya erről beszél. Szerinted süket vagyok vagy mi?

Igaz. Mért is gyanúsítottam meg? Hisz még én is hallottam a folyosón mennyire hangoztatták a többiek, hogy milyen jó lesz nekik Seoulban és mennyi helyre fognak majd elmenni ha kapnak szabadidőt. Talán tényleg fel kéne hagynom ezzel folytonos idegeskedéssel, már néha azt sem tudom hol áll a fejem.

- És el akarsz menni kicsim? -kérdezte anya kedvesen.

- Hát... Sajnos kötelező. -és ezzel asszem' mindent elmondtam.

Láttam anya szemében az együttérzést és a sajnálatot amiért el kell mennem itthonról olyan hosszú időre, egyedül. De ez a kötelező dolog őt is megfogja és nem tud mit tenni ellene, maximum támogat és elmondja, hogy ha bármi baj van telefonáljak és ő ott terem másodpercek alatt.
Szomorúan álltam fel és sétáltam táskámhoz, hogy kivegyem belőle a kapott papírokat és odaadjam szülőm elé. Kérdőn pislogott rám.

- Ez meg mi szívem?

- Beleegyező nyilatkozat. Alá kell írnod, hogy elmehessek.

- És aláírjam? Biztos vagy benne?

- Sajnos kötelező anya és ha nem megyek el bűntetést kapok és jele lesz a diplomámban, muszáj elmennem.

- Rendben kincsem. -és alá is firkantotta, így akármennyire is nincs ínyemre a dolog már nem visszakozhatok- Ha bármi baj adódna hívj fel és ha kell akár az éjszaka közepén is felkocsikázok Seoulba, rendben? -na mit mondtam?

- Kössz anya de...

- Jaj már istenem. -csattant fel YoNa- Ennyire óvni ezt a kis strébert! Elmegy két hétre nagy ügy. Vannak rosszabb dolgok is az életben mint két hétig máshol lenni. -pattant fel idegesen, úgy még a széke is hátra dőlt- Nem gondoljátok, hogy már rettentő túlzásba viszitek ezt a fóbia dolgot?