A félelmen túl {JeongGuk fanfici} - Befejezett

1. rész

Az esetleges helyesírási hibákért előre szeretnék elnézést kérni!
Igyekszem mindet javítani és átolvasni.

Jó szórakozást az első részhez!😘

Voltam már igazán szarul, volt olyan is mikor csak színleltem, hogy ne kelljen egy adott helyre elmennem, de ma... szavak nincsenek a rosszul létemre. Nem akarok elmenni az évnyitóra, sem pedig találkozni az új csoport társaimmal. Nem. Nekem ez túl sok. Ráadásul ott fiúk is lesznek, kizárt, hogy kibírjam a napot ájulás nélkül.

Remegő kézzel és liftező gyomorral megyek le az emeletről, hogy köszönjek anyának és megkérjem írasson ki magántanulónak, mielőtt óriási katasztrófa alakulna ki. Hisz eddig is az voltam, mért ne lehetnék ezután is az nemde? Meglátom őt a konyhában és azonnal odasietek hozzá, egy arcra puszival indítok.

- Jó reggelt anya!

- Neked is kincsem. Hogy vagy?

- Szerintem jobb ha meg se kérded. -legyintek.

- Ha már most felizgatod magad akkor több esélyt adsz a fóbiádnak angyalom. Nyugodj meg.

- Ch, könnyű azt mondani. -ingatom meg fejem- Mondd csak anya, nem lehetnék mégis csak magántanuló? Eddig is olyan klasszul ment minden. -kérlelem könyörgő hangon plusz még kiskutya szemeket is meresztek hátha úgy hatásosabb.

- Igen de eddig középiskolás voltál MiNa ez pedig már egyetem, itt nem lehetsz magántanuló. Különben is te akartál annyira egyetemre menni, senki sem kényszerített rá, mi JungSikal megmondtuk, hogy támogatunk ha az érettségi után abba akarod hagyni a tanulmányaid. Mit mondtál? Nem, te tovább akarsz tanulni. Akkor itt a lehetőség.

- Igaz de azt nem tudtam, hogy itt nem engedik a magántanulást. Tökre elfelejtettem utána járni.

- Ugyan már kicsim nem lesz baj. Csak higyj magadban és minden sikerülhet! Különben is az orvosod is megmondta, hogy szépen javul az állapotod.

- Javul a nagy fenét!

- Ejnye már MiNa ne káromkodj folyton. -szólt rám szigorúan.

- Bocs anya. Akkor biztos nem maradhatok itthon?

- Nem. De hé. -sétált közelebb- Nem lesz semmi baj, rendben? -simít rá karomra mire inkább lehajtom fejem.

Nem akarok olyasmire rábólintani amiről tudom, hogy úgysem igaz. Baj lesz, ezt tudom. Persze más szemszögéből nézve semmiségnek tűnhet, csupán felhajtás az első nap iránt, esetleg kezdeti drukk de nálam nem, nem így megy. Nálam ez a "dolog" akárhányszor megtörténik mindig kiöl belőlem egy kis darabot, és fogalmam sincs mennyi maradt még bennem.

- Nálad van a hányinger elleni gyógyszered?

- Igen, mindig nálam van. -felelem csalódottan, hisz tudom úgysem úszom meg, hogy ne menjek.

- A vérnyomás szabályozó?

- Az is itt van. Jesszus anya, nem vagyok már pólyás, minden a táskámban van tudod jól.

- Akkor nem lesz semmi baj, főleg ha az előírtak szerint mindent beszeded, meglásd nem is lesz olyan szörnyű. -mosolyog rám kedvesen. Szinte még a szemeiben is látom azt a szeretetteljes csillogást amit úgy imádok.