A félelmen túl {JeongGuk fanfici} - Befejezett

24. rész

Ez a reggelem sem úgy indult ahogy kellett volna. Kezdve a rosszabbnál rosszabb rémálmaimmal. Rengetegszer felriadtam amivel sajnos a mellettem békésen szunyókáló férfit is néhányszor felébresztettem. Persze ő erre azt mondta, hogy nem zavarja, sőt meg is vígasztalt minden alkalomnál, de az utolsó után inkább már vissza sem aludtam csak a szemközti falat bámultam amíg reggel nem lett. Szörnyen éreztem magam amiért miattam nem tud normálisan aludni, így ez méginkább ébren tartott.

Mikor már a nap sugarait kezdtem látni úgy döntöttem elég volt a fekvésből, hisz már úgysem megyek vele semmire. A konyhába mentem. Pillanatok alatt főztem egy jó nagy adag kávét amit még forrón el is fogyasztottam. Aztán készítettem mégegyet ha JeongGuk felkel és inni akarna. A fürdőben sokkal hamarabb végeztem mint minap így mikor kijöttem Guk még mindig aludt. Nem akartam felébreszteni -ha már miattam nem tudott aludni egész éjjel- így csendben írtam neki egy üzenetet miszerint hazamegyek és majd felhívom ha sikerült mindent tisztáznom az anyámmal. Egy mágnes segítségével felragasztottam a hűtőre és halkan magamra kaptam kapátom és cipőmet majd kiosontam a házból.

A kinti hideg szinte belekarcolt bőrömbe de még ez sem tudott eltántorítani. Volt időm egész éjjel gondolkodni és rájöttem JeongGuknak igaza van, nem lehetek az aki egykor voltam és csak akkor sikerül egy új MiNanak lennem ha lezárom a múltamat. Ezért eltökélve hagytam magam mögött az utcákat és meg sem álltam hazáig.

A házunk előtt parkoló idegen autó némi félelemmel töltött el, de mivel az apám csak a hét végén szabadul bizonyára ez azé a nyomozóé lehet akiről többet hallottam mint kéne. Bementem és kb minden szem rám szegeződött amint megpillantottak az ajtóban. Anya volt az első aki odarohant hozzám, de kibújtam ölelése alól és a kanapéhoz siettem ahol JungSik ült egy idegen férfival szemben. Illedelmesen meghajoltam az idősebb úrnak kinek arca meglepően ismerősnek tűnt számomra. Biztos voltam abban, hogy már láttam valahol de sajnos az nem rémlik, hogy hol. A férfi kedvesen kezet rázott velem majd megkért üljek le. Meg is tettem, majd anya is csatlakozott hozzánk.

- Nem tudom emlékszel-e rám MiNa de én vagyok az a rendőr aki segített a hatóságoknak elfogni az édesapádat, még régen.

Oh, tényleg. Hát onnan ilyen ismerős! Tudhattam volna. Mégis honnan máshonnan ismernék én egy nyomozót? Bár még akkor nem volt az.

- Igen uram, emlékszem önre. Elmondja miért van most nálunk?

Igyekeztem magabiztos lenni és kizárni a zavaró tényezőket, úgy mint az anyámat és JungSiket. Csak én és a nyomozó voltunk, akitől végre értelmes és őszinte válaszokat reméltem.

- A szüleid nem mondtak semmit? -itt kb mindenkire nézett, nem csak rám.

- Hát nem valami sokat. Az anyám úgy vélte jobban teszi ha nem mond semmit, így csak annyit tudok, hogy az apám hamarosan kiszabadul.

- MiNa kicsim...

- Ne anya, most ne! A nyomozó úrral szeretnék beszélni. -vágtam hozzá hűvösen, mire meglepő mód elhallgatott- Szóval nyomozó, kérem árulja el hogyan lehetséges az, hogy az apám napokon belül szabad ember lesz?

- Az eddigi forrásaim szerint HyungGeun vádalkut kötött a bírósággal és néhány rosszfiúért cserébe enyhítést kapott a bűntetésén. A tizenöt évből három és felet elengedtek neki a maradék másfél pedig a jómagaviselet miatt törlődött. Így a maradék tíz letöltendő a jövőhéten jár le. Nagyon sajnálom MiNa.

Úgy éreztem magam mintha valami rosszul sikerült vígjátékban lennék, ahol mindenki érti a poénokat csak én nem. Rossz kedvem csak rosszabb lett és könnyeim is újból erőre kaptak.