Blue Lights [L.R.H.]

- Negyedik fejezet -

C a m e r o n

- Miért nem jöttél el korábban a társaságunkba? – kérdezte komolyan Ash, miközben egy zacskó chipset szorongatott. Nos, igen, a zenétől kezdve, Calumon át, a családi kapcsolatokig mindenről szó esett már, de még mindig nem érzem kényelmetlennek a beszélgetést. Ashton olyan ember, akinek könnyű megnyílni, mert jó hallgatóság, valamint könnyen rá is tudja venni az embert, hogy beszéljen.

- Mondtam már. Rettenetesen haragudtam Calumra, valamint két hónappal ezelőttig nem is tudtam a létezésetekről – elmosolyodtam. – De ha azt veszem, ez egy újabb ok, amiért haragudhatok Calumra – elnevette magát, majd el is hallgatott, amikor meghallottuk az ideges lépteket a garázs felől.

- Most bajban vagyunk – suttogta, s felkelt a kanapéról. Én is így tettem.

Az ajtóhoz léptünk, azonban még mielőtt Ashton kinyithatta volna, az kivágódott, s Luke nézett ránk dühösen.

- Jövünk már, szöszke – mondtam gúnyosan.

- Remek, de én nem vagyok kíváncsi rátok – azzal ellépett kettőnk között, miközben meglökte a vállam.

- Hé! – fordultam utána.

- Bocs – morogta, majd el is tűnt az emelethez tartozó lépcsőn.

- Mi a fene baja van ennek? – kérdeztem Asht, miközben elindultunk a garázshoz. Az ajtó mögött egy rövidebb folyosó volt, és utána nyílt csak egy újabb ajtó a garázsba közvetlen.

- Nem tudom – mondta őszintén.

- Veletek nem ilyen? – furcsálltam a szőke tag viselkedését.

- Nem. Legalábbis nem ennyire. Van egy hülye stílusa, de tényleg nem tudom, hogy mi baja lehet veled – megvonta a vállát, majd beléptünk a garázsba... Ami inkább nézett ki egy második nappaliként, sőt, talán még hangulatosabb volt.

- Mi a probléma? – kérdezte Michael, ahogy meglátott minket. Összevontam a mellemen a karjaim, és leültem egy babzsákfotelba Mike mellé.

- Luke – válaszolta Ash helyettem.

- Uh, bocsi, felhúztuk egy kicsit – röhögte el magát.

- Engem ez nem érdekel, de ne rajtam töltse ki a dühét! – mondtam felháborodva. – Na, emlegetett szamár – morogtam, ahogy belépett a helységbe.

- Én is nagyon örülök, hogy itt vagy – válaszolta undorral, miközben ellépett előttem.

Michael elmosolyodott, mire kérdőn néztem rá. Megvonta a vállát, felkelt, és felkapta az akusztikus gitárját, amit a nyakába akasztott.

- Kezdhetjük? – kérdezte Luke idegesen. A mikrofon után nyúlt, és szétnézett a teremben. – Te mit csinálsz azzal? – nézett a gitáros tagra.

- Jézusom, Luke, állíts már magadon – akadt ki Calum. – Michael, kezdjük mással inkább. Youngblood?

Miután megszületett az egyhangú egyetértés és beálltak a srácok a helyükre, elkezdtek játszani. Megmondom őszintén, én eleinte csak lehunyt szemmel hallgattam a zenét és Luke hangját, majd elszörnyedtem, ahogy eszembe jutott a viselkedése. Nem értem, hogy miért ilyen velem. Azt hittem, hogy a játékos beszólásaink ellenére bírjuk annyira a másikat, hogy ok nélkül nem bántanánk egymást. De ezek szerint tévedtem, és ő is egy sztárnak képzeli magát, aki túlságosan is beképzelt.

John egyik nagy kedvencét játszották, amikor végig néztem a srácokon. Jó volt látni, hogy mindannyian élvezik amit csinálnak, és hogy mennyire ellazulnak zenélés közben. Calumon elidőzött a tekintetem, és szomorúan jegyeztem meg magamban, hogy igazából eddig nem is ismertem őt. Ahogy játszott a basszusgitáron és ahogy énekelt, akkor döbbentem rá, hogy neki ez az élete. És fogalmam sincs, hogy hogyan tudott nem beszélni minderről.