The prince of demons (Befejezett)

6.rész

Lassan tisztulni kezdett a kép előttem, bár szédültem még egy kicsit. Nagyokat pislogva néztem körül. Azt hittem, hogy apa van velem, helyette Kris mellett ültem, aki rémülten fürkészte az arcom. Mikor látta, hogy magamnál vagyok, felsóhajtott, de az úton nem szólt semmit. Otthon egyből a kanapéhoz kísért a hallban, és leült mellém apámmal együtt, aki óvatosan odanyúlt a fejemhez. A szőke hajamon már csak a megalvadt vér látszott. Szigorúan nézett Elira, aki lehajtotta fejét. Észre sem vettem, hogy ott vannak. - Mi történt, Kibum? - A hanglejtéséből ítélve nagyon dühös lehetett, de az arcán csak az aggodalom látszódott. - Beütöttem a fejem a kőfalba, aztán megint éreztem a fura érzést, hogy figyel, és a fejem is hasogatni kezdett. Aztán megszólalt, tisztán hallottam a hangját. Azt mondta, hogy zavar, amit mond, és hogy ti nem hisztek nekem, pedig ő figyel, és hogy Tae bolondnak néz engem - ismételtem meg mindent, amit mondott a hang. - Közben pedig végig éreztem magamon a tekintetét, ami nem engedte, hogy megmozduljak, hogy elfuthassak. –motyogtam, miközben a hideg rázott. - Felkísérünk a szobádba, próbálj meg aludni, rendben? - lassan bólintottam, és elindultam felfelé apám és Kris kíséretében. Először bementem a fürdőbe, hogy lezuhanyozhassak, és lemoshassam a ragacsos vért a fejemről. Közben hallgattam a beszélgetésüket. - Nem tudom, mi van vele, tegnap is ezt csinálta már. Ellenőriztük a területet is, de nem volt sehol senki. Szerintem csak hallucinál - magyarázta apám. - Reméljük is, hogy csak hallucinál, mert akkor nemsokára elmúlik, de nekem nem úgy tűnt. Látnod kellett volna, amíg fel nem kaptam a földről, csak ült, remegett, és valakihez tényleg beszélt. Ha így folytatja, meg fog zakkani, és kárt is tehet magában – hallottam Kris aggodalmas észrevételét, közben gyorsan nekiálltam zuhanyozni. Siettem, amennyire csak tudtam, hogy hallgathassam, még mit beszélnek. - Mondom, fura érzésem volt vele, és mikor a telefonba mondtad, hogy elmentek focizni, elindultam arra, amerre menni szoktatok. Ekkor vettem észre őt a földön, a srácok pedig nem tudták, mit csináljanak, ezért elhoztam. Amint felvettem, hirtelen elkezdett csökkenni a remegése, és lassan megnyugodott. A fiúk viszont nem láttak ott senkit. - Elszomorított a tény, hogy nem találják, mikor tényleg ott volt. Viszont a dokim hitt nekem, legalábbis nem mondta azt egyből, hogy megzakkantam. Felhúztam a felsőm, és kimentem. - Na, egy fokkal jobban nézel ki - lépett oda mellém apám. Mindketten megvárták, hogy lefeküdjek, és szerintem el sem mentek, míg el nem aludtam. Éjjel megint elkezdett fájni a fejem, csak úgy hirtelen a semmiből. - Szép jó estét, Kibum - szólalt meg ismét a hang, mire felugrottam. – Csak nem felébresztettelek? Nem akartam ám – mondta hangosan nevetve. Újra a fülemre tapasztottam a kezem. - Ne csináld ezt, úgyis hallani fogsz, hisz' a fejedben beszélek. Erre már rájöttél, nem? - Hagyj békén, nem akarlak hallani! – kiabáltam hangosan, mire valaki odarohant mellém, és magához ölelt. A fájdalom kezdett megszűnni a hanggal együtt. - Mindjárt elmúlik – beszélt halkan Kris. Belenyomtam az arcom a vállába, és hosszú percekig meg sem mozdultam. Igaza volt, lassan, de elmúlt. - Nem fog békén hagyni! - adtam fel, miközben eltávolodtam tőle. - Nem tudjuk, mi van veled. Apád azt hiszi, anyátok halála miatt van, mert még nem dolgoztad fel. Szerintem meg nem, ha ennyire megvisel a hang, amit hallasz, akkor nem hallucinálsz. De megígérem, hogy veled maradok és megkeressük, aki szórakozik. - Komolynak tűnt, és ez bizalommal töltött el. Jólesett, hogy hitt nekem, és hogy velem volt. - Próbálj meg aludni még! - simított végig a fejemen, és kiment. Nemsokára vissza is aludtam, és szerencsére többször nem szólalt meg a hang. Reggel arra ébredtem, hogy teljesen elzsibbadt mindenem. Mondjuk, nem is csodálom, mert olyan bonyolult testhelyzetben feküdtem, hogy azt elmesélni sem tudom. Miután valamennyire életre keltettem a végtagjaimat, a fürdőben próbáltam elfogadható külsőt varázsolni magamnak, ami nagyjából sikerült is. Mivel még elég korán volt, úgy döntöttem, hogy lemegyek reggelizni is. Kivételesen az ajtóm előtt nem állt senki, ami nagyon gyanús volt, főleg, hogy apám mennyire aggódott értem. Kíváncsian indultam el az étkező felé, ahol csak Taemin ült. - Hol van apa és a többiek? – kérdeztem egyből. - A dolgozóban, éppen Eli-al beszélnek, hogy mi lesz – válaszolta közömbösen. Nem értettem, hogy mégis miről beszélhetnek, de végül leesett a dolog. Futólépésben haladtam apám dolgozószobája felé, és amikor odaértem, akkor sem akartam lassítani, de rá kellett jönnöm, hogy tiszteletben kell tartanom őt. Sétáltam pár kört az ajtó előtt, majd bekopogtam. - Szabad! – jött a válasz bentről. Lenyomtam a kilincset, és beléptem. Apám, az asztala mögött ült, Kris, Luhan és Eli pedig vele szemben. – Valami baj van, Kibum? – kérdezte Kris aggódva. - Nem, nincs semmi – ráztam meg a fejem, majd apához fordultam. – Nem küldheted el Elit – tértem a lényegre. Mindenki egyből felém fordult. - Ezt én döntöm el – közölte teljesen nyugodtan, amivel kicsit felidegesített. Legszívesebben vitatkoztam volna vele, de meg kellett tanulnom, hogy néha muszáj nyugodtan kezelni a dolgokat ahhoz, hogy elérjek valamit. - Tudom, hogy te döntesz, de nekem fontos, hogy Eli velem legyen. Ebben a pár napban, nagyon megkedveltem, ne vedd el tőlem. A tegnapi pedig csak egy véletlen volt. Megint kezet fogtam Minhoékkal, pedig te megtiltottad. Ő csak nekem akart jót. A fejemet pedig azért vertem be, mert hirtelen engedtük el egymást, és elvesztettem az egyensúlyom. Kérlek, ne rúgd ki – hajtottam le a fejem, és reménykedtem, hogy meggondolja magát. Eli tényleg nagyon rendes srác, teljesen megértjük egymást, és ő úgy bánik velem, mint egy baráttal, nem pedig egy srácra, akinek a seggét kell védenie. - Rendben, maradhat – kezdte apám, mire felkaptam a fejem. – Te pedig, egy hétig nem hagyod el a házat. – Kulcsolta össze a kezeit az asztalon. - Köszönöm – kerültem meg az asztalt, és öleltem meg. A legtöbb fiatal ettől a büntetéstől, már a falat kaparta volna, de nekem nem volt rá okom. Haverom úgysem volt, akivel elmehettem volna bárhova is, szóval úgy gondoltam, valahogy tuti elütöm majd az időt. - Nincs mit – veregette meg a hátam. Az első négy nap elég szépen eltelt. A hang is csak ritkán szólalt meg a fejemben. Általában este, de nagyon gyenge volt. Nappalonként általában gépeztem vagy a medencében szórakoztam, néha pedig a Jonghyuntól kapott gitáron játszottam. Később viszont a hang megint kezdett erősebb fejfájásokat előidézni. Ameddig csak bírtam, próbáltam eltitkolni a dolgokat, de nem mindig sikerült. Éjjelente egyre többször keltem fel, és emiatt reggel úgy néztem ki, mint egy holdkóros. - Megint baj van? – kérdezte meg az egyik vacsoránál Kris. - Megint kezdi, egyfolytában magyaráz, minden marhaságot – válaszoltam neki a tányéromat fixírozva. - Este benézek majd, hogy minden rendben van-e – mondta halkan, hogy apámék ne hallják. Nem azért, mert titkolózni akartunk, hanem mert ők nem hiszik el, hogy tényleg van valaki, aki az agyamra megy. Este szokás szerint zuhanyoztam, majd lefeküdtem. Nem tartott egy óránál tovább, és már fel is ébredtem, mert kezdődött. - Miért akadsz ki mindig tőlem? Jó, tudom, kicsit fájdalmas, de kibírhatnád ám! Várj, így jobban fáj? – kérdezte, és egy eszméletlenül hangos, visító hangot adott ki. - Kris! - kiáltottam sírva a nevét, és egyre jobban szédültem a hangtól. A doki egyből ott volt mellettem, de a hang nem akart csitulni. Már annyira hangos volt, hogy zsibbadni kezdett az agyam. Aztán egy pillanatra elsötétült minden. Tényleg csak épp, hogy pár percre, aztán már hallottam is Kris szuszogását a nyakamnál. - Apának... ne mondj semmit...erről - suttogtam erőtlenül a mellkasába. Finoman eltolt magától, és az arcomat fürkészte. - De tudnia kell, ez már nem vicc. Azt hittem, feldobod a pacskert az előbb, mikor egy pillanatra elájultál. Nagyon megijesztettél. - Apámnak már így is elég bajt okoztam ebben a másfél hétben. Nem akarom, hogy még jobban aggódjon - érveltem az én szemszögemből, és látszott, hogy ő is elgondolkozik rajta. - Rendben a kisebbekről nem szólok neki, de ha még egy ilyen lesz, mint most... - Értem, legyen így - adtam meg magam, pedig nem túl sok esélyt láttam arra, hogy nem lesz több ilyen. - Kris, te is angyal vagy? - kérdeztem kíváncsian, mire elsápadt. - Nem, én nem angyal vagyok. - Csak ennyit mondott, és várta a reakciómat. - Akkor... - Nem tudtam elhinni, még kimondani se volt bátorságom. - Démon vagyok, Kibum, igen - fejezte be helyettem a mondatomat. Nyelnem kellett egy hatalmasat, de rájöttem, hogy nem kell félnem tőle. Mondjuk kéne, hisz' az ő fajtája minket öl meg azért, hogy magát fenntartsa - Most megijedtél - állapította meg. - Igen, egy kicsit, de nem félek, bízom benned. Ha bántani akarnál, akkor úgyis megtehetnéd - vontam kit izgat-stílusban vállat, és ásítottam egy nagyot. - Álmos vagy, mi? Itt maradok veled, így nem kell kiabálj... ha baj van - ajánlotta fel kedvesen. – Persze, a kanapén - tette hozzá hirtelen, mire elröhögtem magam. - Ez egy franciaágy, elférünk rajta ketten is, úgy, hogy bőven befér még közénk egy harmadik is - mutattam a hatalmas ágyra.
- Tudom, csak nem akartam, hogy kellemetlenül érezd magad - Erre csak szemforgatva megcsóváltam a fejem, és lefeküdtem. Ő is bebújt mellém, és mindketten a szélére húzódva, kifelé fordulva feküdtünk. Kris viszonylag gyorsan elaludt, mert halkan szuszogott mellettem. Nekem kicsit több idő kellett hozzá, de sikerült. Egyszer csak elkezdett fájni a fejem, ezért mocorogni kezdtem, egészen amíg Kris keze meg nem szorította az enyémet. Nyeltem egy nagyot, és óvatosan felé néztem. Hason feküdt, a feje kifelé volt fordítva, de a keze az enyémet fogta. Úgy néz ki, ha ő velem van, akkor nem tud kapcsolatba lépni velem a hang, de miért pont vele történik ez, egy démonnal? Miért nem angyallal? Reggel, mikor felébredtem, Kris már nem volt a szobámban. Ráérősen rendbe raktam magam, gondolván, ma mindenképp jó napom lesz. Hát, ezt a fejfájás már hamar elrontotta. - Jó reggelt. Bocsáss meg a tegnapiért, kicsit túlzásba estem, de feldühítettél - magyarázta meg a legutóbbi incidenst a hang. Mély levegővételekkel próbáltam nem koncentrálni rá, de ő csak folyamatosan jártatta a száját, és egyre erősebb fejfájásokat idézett elő nálam. Beültem az egyik sarokba, és próbáltam halkan szenvedni, hogy ne hallja meg az épp ügyeletes testőröm az ajtó előtt. Sziszegtem, mindent csináltam, de semmi nem akart használni. - Na jó, később majd beszélgetünk, látom, most nem vagy a toppon - röhögött fel hangosan, majd abbahagyta. Megkönnyebbülten álltam fel, és minden további nélkül lementem az étkezőbe. Mind ott ültek, és már nagyjából be is fejezték a reggelit. Kris az én helyem mellé telepedett le. Mikor rám nézett, becsukta a szemét, és belekortyolt a kávéjába. Látszott rajta, hogy nehezen tudja magában tartani a dolgot, de megtette. Miután leültem mellé, az asztal alatt megszorította kezem, én pedig viszonoztam. Ezzel jeleztem neki, hogy történt valami, de nem nagydolog. Akkor bokán kellett volna rúgnom. Reggeli után Kris elment a kórházba, apa a vállalathoz, Tae meg még suliba, ugyanis még három hét vissza volt a suliból, de mivel és soha nem hiányoztam, és mindenből rengeteg ötösöm volt, az igazgató lezártnak tartotta az évemet. Eltelt kis idő, mire felfogtam, hogy egyedül maradtam. Felültem az ágyamra, és vártam, hogy mikor használja ki a hang az alkalmat, hogy megint kikészítsen. De semmi, délig nem történt semmi, úgyhogy lementem ebédelni. Teljesen lekötött a tányéromon lévő kukoricás rizs és csirkemell, ezért halálra ijedtem, amikor valaki rátette a kezét a vállamra.