The prince of demons (Befejezett)

42.rész (Jonghyun POV +18)

Key-vel a szülinapjakor találkoztunk utoljára, amikor elküldött, és közölte, hogy vegyem búcsúnak a csókunkat. Akkor békén hagytam, de másnap este meg akartam látogatni, viszont Kris azt mondta, Johnnyval ment el pár hétre kikapcsolódni, kettesben. Ekkor veszítettem el teljesen a reményt, hogy megbocsájt nekem. Csalódottan mentem vissza az alvilágba, ahol Tao egyből bemutatott egy új srácnak, aki aznap került át hozzánk Angliából. Alaposan végignéztem a fiút, és nem volt rossz: Barna haj, gyönyörű szemek, és a stílusából ítélve még meleg is lehetett. Legalábbis nekem ez jött le róla. - Szia, Brian vagyok - nyújtotta mosolyogva a kezét. - Jonghyun - fogadtam a gesztust, bár nem igazán volt kedvem az ismerkedéshez. Kibumot akartam, tudnom kellett, hogy hol van, mit csinál, és hányszor adja meg magát a vámpírnak. Ezektől a gondolatoktól csak még idegesebb lettem. - Vezesd körbe, kérlek - passzolta le nekem az újoncot Tao. Mielőtt elkáromkodtam volna magam, elszámoltam magamban tízig. - Menjünk - indultam el, ő pedig követett. Így ismerkedtem meg a sráccal, akivel egész jól kijöttünk, ökörködtünk. Ő persze fülig belém volt zúgva, én azért annyira nem, csak Kibum felejtésére használtam, de neki azt mutattam, hogy elcsavarta a fejem. Távol kellett tartanom magam Key-től, és ez csak így ment. Brian helyes volt, kedves, gazdag és könnyen irányítható, szóval semmi gond sem volt. Csak éppenséggel egyre többször akartam Kibumot látni, aki még a második héten sem jött haza. Biztosra vettem, hogy teljesen elfelejtett, és Jonathannel hempergett egész nap. Így jutottam arra a következtetésre, hogy tényleg békén kell hagynom őt, és erre csak egyetlen megoldás volt: Le kellett kötnöm magam Brian mellett, akkor is, ha nem szerettem annyira. Taóval lebeszéltem, hogy estére egy hotelben leszek a sráccal, úgyhogy ne zavarjon. Kicsit akadékoskodott Key miatt, de a végére feladta, és elengedett minket. A hotelben nem sokat kellett győzködnöm a srácot, hogy feküdjön le velem. A törvényekkel tisztában volt, meg amúgy is annyira szeretett, hogy vakon belement az egészbe, bár láttam rajta, hogy kicsit fél. - Vigyázok rád, nem kell félned - simítottam meg a tarkóját, és az ajkaira tapadtam. Többször is csókolóztunk már, de egyszer sem éreztem azt a tüzet, amit a kis hercegemnél, és ez hiányzott. Viszont nem akartam ilyenekre gondolni Brian megfektetése közben, hiszen tudtam, hogy vele kell majd leélnem az életem hátralevő részét, ezért erősen belemarkoltam a seggébe, mire belenyögött a csókunkba. Óvatosan elkezdtem lehámozni róla a pólóját, majd az enyémet is levettem, és rádöntöttem az ágyra. Élvezte, láttam a kék szemeiben. De ezt akarom? Elveszíteni végleg Kibumot? A srácot, akivel gyerekkorom óta jóban vagyok, és évek óta szeretek? Egyáltalán nem voltam biztos a döntésemben, de semmi reményt nem láttam, hogy van még esélyem nála. Elbasztam mindent a viselkedésemmel és a hazudozásommal, de akkor sem akartam nélküle élni. - Ne feküdj le vele! - hallottam meg Kibum hangját, és halálra ijedten, meglepetten,mégis boldogan ugrottam le Brianről. Ott állt előttem ő, és megakadályozta, hogy hülyeséget csináljak. - Kibum? - léptem kettőt felé. - Ne tedd meg, kérlek - rázta buzgón a fejét. - Mit akarsz? Nem látod, hogy dolgunk van? - kérdezte bunkón Brian, mire fejbe csaptam magam. - Ne beszélj így vele, Brian. Az életeddel játszol - fordultam felé szigorú tekintettel. - Ennyire azért ne védd a volt szerelmed - forgatta a szemeit. - Nem csak a volt szerelmem, de jelenleg a herceg áll előtted - vakartam kínomban a fejem, mire a srác szemei elkerekedtek, és elhallgatott. Ezt valahogy elfelejtettem közölni vele eddig. - Jonghyun...- fogta meg a karom Key, hogy újra felé forduljak. - Miért vagy itt? - Mert nem... én nem... - kezdte el, de valahogy nem tudta kinyögni a mondatot. - Most, hogy elhatároztam magamban, hogy végleg békén hagylak, megjelensz, és nem tudsz megszólalni? - nevettem el magam. Annyira ráillett ez a fajta viselkedés. Pillanatnyi bátorság, aztán semmi. - Nem akarom, hogy békén hagyj, maradj velem! - mondta határozottan, és sikerült ismét meglepnie. Nem értettem, mit akar, hogy csak szórakozik-e, vagy tényleg úgy gondolja. - És két nap múlva megint elküldesz? Ne játssz velem, én sem teszem. Menj szépen a vámpírhoz, és legyél vele boldog. Örülj neki, hogy megszabadulsz tőlem - fogtam meg a vállát, és az ajtó felé toltam. Nem akartam újra megbántani, de féltem, hogy csak rosszabb lesz mindkettőnknek, ha ottmarad. - Szeretlek - csapott erősen a mellkasomra, és elsírta magát. - Mindig is szerettelek, de féltem, hogy csak szórakozol velem. De már ez sem érdekel, csak maradj velem, ne hagyj el - döntötte a vállamnak a fejét. Szeret? Kimondta hangosan, többször is, hogy szeret. Hirtelen annyira boldog lettem, hogy ott helyben megcsókoltam volna. - Jonghyun, mi lesz? - türelmetlenkedett a feltüzelt démon az ágyon. - Menj haza, Brian, majd később beszélünk - küldtem el kedvesen. - Van egy olyan érzésem, hogy nem fogunk - kapta magára a pólóját, és becsapta maga után az ajtót. Nagyon úgy tűnt, hogy igaza van. - Szóval szeretsz - túrtam bele a hajába, és finoman hátra húztam a fejét, hogy a szemembe nézzen. - Igen - ismerte be újra. - Akkor bizonyítsd be, Kibum, hogy nem csak szórakozol velem. Ha tényleg annyira szeretsz, mint én téged, akkor feküdj le velem, és kösd össze velem az életed - tartottam még mindig a fejét. Szerettem őt, és biztos voltam benne, hogy nem tudnám elviselni a hiányát. Ha nemet mondtam volna, másnap vagy még akkor visszahívtam volna Briant, és végleg vége lett volna köztünk, még akkor is, ha belehaltam volna a hiányába. - Most azonnal? - pillantott a vállam felett a hatalmas franciaágyra. - Most azonnal - markoltam meg erősebben a haját, és már meg is csókoltam. Nem kellett kimondania ahhoz, hogy tudjam, mi a válasza. Kibum végre az enyém lesz, és már senki sem veheti el tőlem. - Nem akarlak elveszíteni - fúrta a fejét a nyakamba, és szorosan magához húzott. - Nem fogsz, ígérem. Soha többé nem bántalak meg. -Teljesen őszintén gondoltam, amit mondtam. -Biztos ezt akarod? Ha megtesszük, Jonathannal le kell zárd a kapcsolatod, csak barát lehet - emlékeztettem a szabályokra, bár sokkal inkább örültem volna, ha barátok sem lennének. - Johnny hozott ide, és szakított velem, hogy veled legyek. Mindenki tudja, hogy téged mindennél jobban szeretlek - emelte fel a fejét, és nézett a szemembe. Annyira édes volt, és annyira akartam is, hogy elkezdtem kigombolni az ingét, amit végre sikerült levennem róla. Elkezdtem a nyakát kényeztetni, mire eldöntötte a fejét, hogy jobban odaférjek. Lassan haladtam lefelé, de hirtelen megtorpantam. Ott volt a hegesedő, összevarrt seb, amit én okoztam neki. Elképzelni sem tudtam, mekkora fájdalmat élhetett át akkor. Nem is értettem, hogyan szerethet még azok után is. - Ne foglalkozz vele, már nem fáj annyira - cirógatta a mellkasom, de képtelen voltam levenni róla a szemem. - Nagyon szégyellem magam, hogy ilyen kárt tettem benned - motyogtam, közben végighúztam az ujjam az összevarrt seb körvonalán. - Mondtam, hogy nem érdekes - sóhajtotta, és maga felé fordította a fejem. - Itt vagyok, ne törődj mással. - De... - kezdtem volna bele, de befogta a szám a sajátjával, jelezve, hogy túlbeszéltül a témát. Igaza volt, nem azért álltunk félmeztelenül a szoba közepén, mert a hibáimat akartuk kivesézni. Megint elindultam az ágy felé, Kibumot lassan tolva magam előtt, míg meg nem állt. Nem hagytam neki, hogy elszakadjon tőlem, hanem ledöntöttem, mire belenyekkent a csókba, majd elnevette magát. - Ön kinevet engem, hercegem? - támaszkodtam meg felette, és mérgesen néztem rá, mire abbahagyta. - Nem lesz baj, hogy velem leszel? - kúszott ki alólam, és befeküdt az ágy közepére. -Ne menekülj - ültem rá a csípőjére, mielőtt felült volna. - Nem lesz baj, én attól még ugyanúgy csak sárkánydémon maradok, semmi több. Utoljára kérdezem meg, Kibum. Akarod? - Igen - bólintott egy aprót, én pedig végleg megnyugodtam. Megpusziltam a homlokát, orrát, majd a száját, de mielőtt reagálhatott volna, már áttértem a nyakára, és haladtam lefelé, amiket kisebb remegésekkel díjazott. Amikor párszor megnyaltam, majd játékosan megharapdáltam a mellbimbóját, nyöszörögve kapott bele a hajamba. Nem tépte túl erősen, de engem ezzel csak még jobban feltüzelt. Még játszadoztam kicsit, de közben a kezem már az övét matatta, hogy még kevesebb ruha legyen rajta. Lassan akartam csinálni, de annyira féltem, hogy megállít, meggondolja magát és elsiet, hogy inkább nem játszadoztam sokáig vele. Mielőtt megszabadítottam a farmerétől, felpillantottam rá, de csak a csillogó szemeit láttam és a szapora lélegzését, ellenkezésnek semmi nyomát. Ráadásul a nadrágjában ágaskodó haverja is azt mutatta, hogy tetszik neki a dolog, ezért perverz vigyorral az arcomon simítottam végig rajta a kezem. - Jonghyun - szegte hátra a fejét. - Tetszik, mi? - kérdeztem csak úgy, és a bokszerével együtt húztam le róla a gatyáját, így szembetaláltam magam a farkával. - Olyan gyönyörű vagy - másztam fel hozzá, hogy megcsókoljam, de nem bírtam ki, hogy közben ne markoljak rá a merevedésére, amivel olyan erotikus nyögést váltottam ki nála, hogy már attól elélveztem volna. Újra szenvedélyes csókba kezdtünk, de a kezemmel nem hagyta abba a kényeztetését, emiatt gyorsabban lélegzett, és egyre gyakrabban nyögdécselt közben. - Ne kínozz, kérlek – nyöszörögte, miután elváltunk egymástól. - Nem kell kétszer kérned - gomboltam ki a saját nadrágom, és szabadultam meg minden rajtam maradt ruhadarabomtól. Míg visszamásztam hozzá, alaposan megbámul. Az álló farkam láttán csak nyelni tudott, és már fel is húzta a lábait, utat engedve nekem, hogy befészkeljem magam közéjük. - El sem hiszem, hogy végre együtt leszünk - suttogtam a fülébe, közben elővettem a párnák közül a kikészített síkosítót, amit még Briannél tettem oda. - Én se...sem - akadt meg egy pillanatra, mikor belé vezettem az első ujjamat. Egyáltalán nem látszott rajta, hogy fájt volna neki, maximum kellemetlen lehetett. A másodiknál, de még a harmadiknál sem jelezte, hogy rossz volt. Biztos voltam benne, hogy a vámpírnak köszönhető, akivel nemrég még együtt volt, de igazából már nem érdekelt, nem voltam féltékeny. Kibum ott feküdt előttem, és miattam nyögdécselt, mert velem akart lenni. Életem legszebb pillanata volt. - Hát akkor mostantól végleg együtt - igazítottam a bejáratához a farkam, és egy mozdulattal merültem el benne. - Anyám - szisszent fel a hirtelen támadásomtól. - Nem tudom, Jonathan milyen volt, de én szenvedélyesen szeretem, nem nyugdíjasan - hajoltam egész közel hozzá, szinte már majdnem megcsókolhattam volna, helyette viszont elkezdtem mozogni benne. Key annyira szexi volt, ahogy lihegett és nyögdécselt alattam, hogy tovább fokoztam a tempót a hangosabb hatás érdekében, amit meg is kaptam. Mindig is szerettem volna hallani ezeket a hangokat, amiket miattam adott ki. - Ne... hagyd abba... - mélyesztette bele a körmeit a vállamba. - Még nem szabad - álltam le, és kínzó lassúsággal folytattam. - Mééég! - lökött egyet a csípőjével. - Mondd ki még egyszer, hogy szeretsz - folytattam a lassú tempót, tovább húzva az idegeit ezzel. - Szeretlek... nagyon szeretlek - húzott le magához egy csókra. - Olyan jó hallani, Kibum - morogtam, és megint belekezdtem a gyors tempóba. Annyira jó érzés volt vele szexelni, hogy felülmúlta a gondolataimat. Sok emberrel lefeküdtem már előtte, de egyik sem hasonlított ahhoz, amit Kibummal éltem át. Minden egyes lökésnél boldogság járt át, mert vele tehettem meg. Mikor már láttam, hogy nagyon a végénél jár, ráfogtam a tagjára, és ugyanolyan iramban mozgattam rajta a kezem, mint a csípőm. - Jonghyuuun - feszült ívbe a háta, és szorított rám a fenekével, miközben elment, és ezzel egy időben nekem is sikerült.Fáradtan húztam ki magam belőle. - Szeretlek -hajoltam oda hozzá egy még egy csókra, majd kihalásztam pár zsepit az éjjeliszekrény fiókjából. Az egyikkel Key hasát törölgettem le, a másikkal pedig magamat tisztítottam le. -Mit csinálsz? - kérdeztem, mikor felkelt mellőlem, és felhúzta az alsóját. - Tudod, Kris nem tudja, hogy itt vagyok, és biztos keresni fog, szóval nem szeretnék teljesen meztelenül lenni - adott ésszerű magyarázatot. -Igaz - értettem vele egyet, és én is felhúztam, majd visszafeküdtem, Kibum pedig bemászott mellém. -Örülök, hogy megtettük - tette a fejét a mellkasomra. - Én is. Aludjunk? - kérdeztem, mikor ásított egy nagyot. - Maradhatok? - dünnyögte félálomban. - Ha akarnád, sem engednélek most el - simogattam meg a haját, és magunkra húztam a takarót. Ekkor még egyikünk sem gondolta, hogy a legszebb esténk fogja majd hozni a legrosszabbat is. - Ébresztő, fiatalok! - ébredtem fel Tao hangjára. Tao? Olyan hirtelen könyököltem fel, hogy féltem, megütöttem Kibumot, aki szerencsére kicsit távolabb feküdt már tőlem, és éppen ébredezett. - Jjong? - támaszkodott fel ő is, majd amikor meglátta Taót és a másik három, számára idegen démont, nyakig magára húzta a paplant, és szorosan hozzám bújt. - Mit csinálsz itt? - kérdeztem, és közben megnéztem az időt. Fél kettő volt. - A hercegért jöttem, egyértelmű, nem? - forgatta meg mosolyogva a szemeit. Tudtam, hogy nem bántaná Key-t, és semmi rossz szándék nincs benne, mégis féltettem tőle kicsit. - Hagyd most békén, majd velünk jön magától is - próbáltam hatni rá, de nem úgy nézett ki, mint akire sikerült. -Kibum velünk jön! - mordult rám, ezért elhallgattam. Nem volt gyáva vagy hasonló, csak szimplán Tao volt a vezető, nem ellenkezhettem vele. Viszont Kibumot sem állt szándékomban átadni neki. - Gyerünk, öltözz! - dobta oda neki a ruháját Jared. - Azért a hangnemre és viselkedésre figyelhetnél, Kibum jóval feletted áll - oktatta ki a keresztapám. - Megmondtam, hogy nem megyek sehova - sziszegte Key idegesen, és éreztem, hogy teljesen merevvé vált a testtartása. - Tao, ne erőltesd - próbáltam fegyelmeztetni, de nem igazán hallgatott rám. - Kibum, ne kelljen erőszakhoz folyamodnom, nem akarok rosszat - lépett egyre közelebb hozzá. - Nem érdekel, mit akarsz. Megöltétek anyámat, ne hidd azt, hogy nem tudom, hogy te álltál mögötte - türtőztette magát még mindig, de én már nagyon jól tudtam, hogy ki fog törni. - Ez nem lényeg, majd megbeszéljük, de most jössz - állt meg mellette az ágy szélénél, és már nyúlt felé, mire Key pillanatok alatt változott át, kis híján lelökve a szárnyaival az ágyról. - Szebb, mint képzeltem - gyönyörködött benne ő is. Igaza volt, Kibum lenyűgözően nézett ki hercegként is. - Tartsd magad távol tőlem, Tao, mert képes vagyok gyilkolni - jelent meg a kezében egy érdekes színű gömb. Tisztában voltam vele, hogy az egy gyilkos energia, és abban is, hogy Kibum tényleg nem szórakozik. - Igaz, téged egyedül nem tudlak legyőzni, de ne felejtsd el, hogy én alapból a gyilkos démonok közé tartozom, és ha téged nem is, de őt megölhetem - mutatott rám, mire elkerekedtek a szemeim. Képes lenne a saját keresztapám megölni, hogy megszerezze a herceget magának? - Szórakozol, ugye? - nevettem el magam kínomban, de amikor Ravi mögém lépett, lesokkoltam. Komolyan gondolta. - Ne legyünk ellenségek. Csak tarts velem, és semmi baj sem lesz - alkudozott tovább. Key aggódó tekintettel nézett rám és a mögöttem egy blackersttel a kezében álló démonra. - Ne foglalkozz velem, ha meg is öl, te simán végezhetsz velük - igyekeztem nyugodt maradni, bár belül már halálra fostam magam, hogy végleg végem lesz. - Megvagy! - használta ki Tao Kibum figyelmetlenségét, és hirtelen lefogta, majd egy elég erős kábító gömböt nyomott belé, amitől hirtelen összerezzent, és elájult. Még a hülye is tudta volna, hogy hagyta magát, és direkt nem ellenkezett. Hercegként simán kiszabadulhatott volna a szorításból, de ő mégsem tette, mert engem védett. - Hogy tehetted ezt? - keltem ki magamból. - Add rá a farmerét, és vigyétek el Jareddel - utasította a Ravit, aki otthagyott, és tette a dolgát.- Te meg velem jössz - intett nekem. Kelletlenül és dühösen keltem ki az ágyból, és öltözni kezdtem, közben Kibumot már felkarolták, és elteleportáltak vele. - Miért csináltad ezt? Már velem van, úgyis segített volna, ha nem erőszakkal viszed el! -kiabáltam a képébe. - Nem jött volna, hallottad. - Tényleg... tényleg te ölted meg az anyját? - kérdeztem hitetlenkedve, mert egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ilyet tett. - Nem én voltam - válaszolt vállat vonva. - Mi? De miért nem mondtad? Akkor... - Majd elmagyarázok mindent, ha eljön az ideje. Induljunk - ragadta meg a karom, és átteleportáltunk az egyik alvilági helyünkre. - Hol van? - kérdeztem egyből, amint megérkeztünk. - Az egyik szobába vitettem, ott kényelmesebb, mint egy cellában. Teleportálni nem lehet onnan. Nyugodtan bemehetsz hozzá, gyere - intett, és elindult előttem. Nem értettem őt, egyáltalán nem. -Kibum! - rontottam be a szobába, miután Tao kinyitotta azt. Már elképzeltem, ahogy eszméletlenül fekszik majd az ágyon, de valahogy megint nem úgy történt. - Hogy lehetsz ébren? - lépett mögém a keresztapám is. - Tao, naivabb vagy, mint gondoltam - Kibum lenéző pillantást vetett rá, és elindult felénk. Még mindig a hercegi alakjában volt, és messziről lehetett látni, hogy nagyon rossz kedve van. - Úgy néz ki - mondta magabiztosan, de azért megijedt, még én is. - Esélyed sincs ellenem egyedül, de még a démonjaiddal se sok. Csak azért vagyok itt, mert hagytam magam. Abból a gyenge szorításból, pillanatok alatt kiszabadulhattam volna, és egyszerre intézhettelek volna el mindannyitokat úgy, hogy Jonghyunnak egy hajszála se görbüljön - állt meg közöttünk. - Szóval ez az igazi herceg: erős és magabiztos. Jó látni ezt az oldalad is - nézett rajta végig. - A felét sem látod annak, amire valójában képes vagyok, főleg, ha azokat bántod, akik közel állnak hozzám. - Ugyan, nem vagy te ennyire könyörtelen - kezdett el vigyorogni Tao, mire Key elkapta a nyakát. - Engedd el - ugrott egyből a két démon az ajtóból, hogy védjék a vezérüket. - Ti sosem tanultok - jelent meg egyszerre két blackerst a kezében, és tétovázás nélkül ölte meg őket. Kibum a szemem láttára gyilkolt, ami miatt kicsit én is félteni kezdtem az életemet. - Szóval kezdjük ott, hogy miért ölted meg az anyámat? - Nem én voltam - mondta halkan Tao. Gondolom, nem lehetett könnyű úgy megszólalni, hogy közben kis híján összeroppantották a torkát. - Ne hazudj! Apám és Jisub is azt mondta, te voltál, ahogy a sárkánydémonokat is te gyilkolod le - vádaskodott tovább, de itt már nekem sem stimmelt valami. Én is sárkánydémon voltam, és soha sem bántott, de szerintem közülünk senki mást sem. - Key, engedd el - léptem mellé. - Ne védd őt, nem akarlak téged is bántani, Jonghyun - nézett rám szikrázó szemekkel. Annyira felpörgette magát, hogy teljesen elvesztette már a józan ítélőképességét. - Nem ő volt, egyik sem ő volt. Gondolj bele, anyukád egyik legjobb barátja volt, szóval nem tehette. A másik pedig, hogy én is sárkánydémon vagyok, és van velünk még kettő, szóval őket sem gyilkolta le. Valami más folyik a háttérben - tettem a Tao nyakát szorító csuklójára a kezem. - Biztos vagy benne, hogy így van? – nézett rá gyanakvóan, de egyre gyengébb lett a szorítása. - Biztos vagyok – álltam ki az igazam mellett. - Ennek ellenére ne merészelj még egyszer kezet emelni a szeretteimre vagy ismerőseimre, mert legközelebb fej vagy szív nélkül végzed – engedte el, és hátat fordítva nekünk a rácsos ablakhoz ment. – Ha nem te, akkor ki az, aki ennyire ellenem van? Ki az, aki megölte az anyám, a sárkánydémonokat, és most engem akar? – tette fel a kérdéseket. - Nem tudom – masszírozta Tao a nyakát. - Akkor most én ajánlok fel neked valamit – pillantott hátra. – Ha segítesz kideríteni, hogy ki áll az egész mögött, akkor segítek neked, amiben szeretnéd. – Okos volt, nagyon is okos. Hiszen ha nem Tao volt, akkor valaki más, amit ő egyedül nem tudott kideríteni. Így legalább ő és Tao is jól jártak.