The prince of demons (Befejezett)

30.rész

- Már vártam, hogy mikor fogsz hívni - mondta Kris, mikor a ház előtt leállította az autót. Neki köszönhetően már lenyugodtam, és kevésbé volt kedvem megölni Minhót és Taemint. - Honnan tudtad, hogy foglak? - kérdeztem meglepetten. - Tudakold meg Dregtől, aki három fát döntött ki - pillantott rám egy féloldalas mosollyal az arcán, én meg egyre beljebb süllyedve az ülésben próbáltam felszívódni. Teljesen kiment a fejemből, hogy a hangulatom rá is hatással van. - Sajnálom - nyöszörögtem halkan, hogy lássa, mennyire bánom. - Ne nekem mondd - emelte maga elé a kezeit. Na persze, egy ideges sárkány biztos megérti. - Na, menjünk be - nyitotta ki az ajtaját, és kiszállt. Én ugyanígy tettem, majd megvártam, míg bezárta a kocsit, és együtt indultunk befelé. - Eli is itt van? - néztem körül, de sehol sem láttam. - Nincs mindig itt, csak ha unatkozik - válaszolt Kris, majd a konyha felé vette az irányt. - De hát együtt vagytok - jelentettem ki kicsit hisztérikusan, miközben ösztönösen leültem az asztalhoz. Mintha tudta volna, mit akarok, elém tett két szendvicset meg egy pohár innivalót. Otthon elfelejtettem reggelizni, meg időm sem nagyon volt a késői kelés miatt. - Kibum, mit is hallottál te múltkor? - nézett rám kérdőn. - Valami olyasmit, hogy ,,Ne olyan durván, te állat, ez fáj!" - próbáltam idézni a mondatot kisebb-nagyobb sikerrel. - Akkor most elmondom. Eli azért volt itt, mert Taemin kicsit ideges volt, nekirontott apátoknak, és ő avatkozott közbe. A bátyád sikeresen hátba verte, én meg ezzel próbáltam kezdeni valamit - sóhajtotta unottan, közben figyelte a reakciómat. - Szerinted ezt most elhiszem? - húztam fel a szemöldököm. Mind szép és jó volt, amit mesélt, de nem tudtam komolyan venni. - Elinak felesége van, és nemsokára gyerekük is lesz. Nem meleg, most már érted? - ült le mellém. Azt sem tudtam, hogy barátnője van, nem hogy felesége meg gyereke. Igaz, nem voltunk sokat együtt, de senki nem említette. - Értem. De te meleg vagy - mutattam rá, ő pedig megforgatta a szemeit, majd sunyin elmosolyodott. - Csak nem tetszem, Key? -jött egyre közelebb hozzám, mire úgy megijedtem, hogy félrenyeltem a falatot, ami a számban volt. Hirtelen köhögőroham kapott el, szerencsétlen meg a hátamat veregette. - Nyugi, csak szórakoztam - magyarázott nekem. - Remek, legközelebb smárolj le egyből, és akkor kapásból feldobom a pacskert - lihegtem, közben fogtam a poharat, és lehúztam a tartalmát. - Nem szokásom csak úgy csókolgatni másokat. Te meg amúgy is száz évvel fiatalabb vagy nálam - borzongott meg. - Jó, tudom - vigyorogtam rá, és folytattam az étkezést. Szerettem Krist, de nem olyan értelemben. Ő csak egy nagyon fontos személy volt számomra, aki mellett mindig biztonságban érezhettem magam, és tudom, hogy ő is maximum az öccsének tekintett, nem a kiszemeltjének. - Ha mész ki Dreghez, zárd be az ajtót. Én elugrom a kórházba, mert ma dolgoznom kell. Estére itthon leszek. Ha nem muszáj, ne mászkálj el itthonról - kötötte az orromra, mint egy óvodásnak. - Igenis, uram - tisztelegtem előtte. - Délután jön egy vendéged, mikor mentem érted, akkor beszéltem vele. Alkohol van a hűtőben, nasi meg a felső szekrényben. Csak azért mondom, hogy ne akarjatok lelépni - mutogatta meg a dolgokat. Na, most ha ezt a bácsikám, vagy apám hallotta volna, szerintem kitértek volna a hitükből. Egy tizenhét éves srácot alkohollal kínál a dokija, ez kicsit sem rendellenes. - Biztos vagy benne, hogy alkoholt kéne innom? - pislogtam meglepetten. - Legalább nem leszel idegsokkos. Majd jövök - kócolta ismét össze a hajam. - Kris! - kiabáltam utána, de már ajtón kívül tartózkodott. Nem is voltam idegsokkos, csak... csak talán egy picikét. Miután befejeztem a reggelizést, és elpakoltam magam után, megálltam a hátsó ajtóban. Kicsit féltem találkozni Dreggel, de bíztam benne, és tudtam, hogy nagy kárt nem tenne bennem. Maximum leharapja valamelyik végtagom, vagy úgy megijeszt, hogy szívinfarktust kapok. - Dreg? - szólítottam halkan, de semmi mozgolódást nem hallottam. Sajnos arra sem emlékeztem, hogy múltkor merre volt, mivel vaksötétben bolyongtam, mindenféle lámpa nélkül. Délelőtt meg félkómásan követtem Krist, tehát az meg nem maradt meg a fejemben. Az egyetlen dolog, ami az előnyömre szolgált, az a sárkányom nagysága volt. Nem hiszem, hogy egy körülbelül öt méteres lény csak úgy el tudjon tűnni. Amikor már nem láttam a házat, akkor találtam meg őt. Teljesen beásta magát a földbe, épp hogy csak az orra látszott ki. - Menj innen - morogta nem túl kedvesen. Oké, megértettem, hogy haragudott rám, de nem tehettem róla. - Sajnálom, túl sok volt nekem így egyszerre, nem akartam neked rosszat - guggoltam le a hatalmas nózija mellé, és nagyon óvatosan megsimogattam, mire a sok levél és föld mozogni kezdett. Ösztönösen másztam sokkal hátrébb, nehogy rám essen valami. - Tudod te, hogy mekkora pusztítást végezhettem volna itt, ha nem nyugszol le? - emelte feljebb a hangját, és olyan mérgesen szikráztak a kék szemei, hogy egy pillanatra megállt a szívem. - Tudom, de értsd meg, hogy hirtelen kerültem ennyi ember közé, aztán kiderült, hogy Minho csak átvert, és még Jonghyun is rosszkor volt ott - panaszoltam a gondjaimat. - Megmondtam, hogy Minhót hagyd békén, de te nem hallgattál rám. Ami az embereket illeti, az a többiek hibája is. Tudhatták volna, hogy előbb hozzá kell szoktatni téged a jelenlétükhöz, nem egyből odaengedni többszáz közé - morogta még mindig, de már barátságosabb volt a hangja. - Nem tehettem róla. Azt hittem, működni fog Minhóval, ha megpróbálom, de erre nem számítottam - mondtam lelombozódva. - Neked nem esett bajod, ugye? - néztem végig rajta. - Nekem azért kicsit több kell, hogy kárt tegyek magamban, de nem vagyok hozzászokva az őrjöngéshez - feküdt vissza a földre, úgy, hogy a feje mellettem legyen. - Egyre nagyobbak a tüsijeid - bökdöstem meg az egyiket. Már elég hegyesek és erősek voltak, simán felnyársalhatott volna velük egy kisebb borjút. - Ahogy a te erőd fejlődik, úgy alakulok én is. Lassan el kell kezdeni az edzésed is, de itt fent nem fog menni - töprengett lehunyt szemekkel. Az életben nem gondoltam volna, hogy egyszer lesz egy saját sárkányom, aki mondhatni egy rész belőlem. - Dreg - szólítottam meg. - Hm? - nyitotta ki félig a szemét. Ha emberként ilyen szeme lenne, tuti egy pillanat alatt belezúgnék. Teljesen meg tudott babonázni. - Mi olyanok vagyunk, mint a testvérek? - kérdeztem tőle. - Azok vagyunk. Egy időben születtünk, és a lelkünk is közös. Mondhatni egy fura ikerpár vagyunk - nevette el a végét. - Én is így gondoltam - birizgáltam tovább a buksiját. - Beszélnünk kell majd Krissel, hogy valahogy lejussak az alvilágba, mert itt nem jó - közölte Dreg. - Miért, nem jó itt fenn? - tudakoltam kíváncsian, mert azt hittem, szeretett fent lenni a többiekkel. - De, csak itt nem maradhatok. Lassan elérem az eredeti méretem, és úgy már nem tudok majd elrejtőzni. Tíz méter nagyon sok, most is már hat vagyok, és a szárnyaimnak sem egészséges, ha egész nap csukva vannak - ecsetelte a gondjait, amit meg is értettem, én sem szeretem, ha elzsibbad a karom, bár a kettő nem ugyanaz. - És hogyan fogsz lejutni? - pislogtam nagyokat. - Egyszerűen odateleportálsz velem sárkányföldre - válaszolt, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog. - Ugye tudod, hogy a teleportálási képességem nem működik túl jól? - nevettem, mert eddig csak egyszer teleportáltam, de akkor is teljesen máshova, mint kellett volna.
- Nem nehéz, csak összpontosíts arra a helyre, ahova menni akarsz, és sikerülni fog - magyarázta el az elméleti részt, ami így elég egyszerűnek tűnik, de messze nem az. A koncentráció nem nehéz, de nagyon kell figyelni, és közben semmi más nem járhat a fejedben, csak az az egyetlen hely. - Nem lenne könnyebb, ha Kris vinne? - néztem rá boci szemekkel, hogy kibújhassak a felelősség alól. - Nem tudok mással menni, csak akihez tartozom, ez ilyen bonyolult dolog - felelt kicsit morcosan. - Remek, akkor majd gyakorlok - mosolyodtam el bátorítóan, de szerintem nem Dreget, hanem magamat nyugtatgattam ezzel. - Pihenj kicsit, fáradt vagy - emelte fel az egyik szárnyát, mint múltkor. - Nem is vagyok - nyafogtam kicsit lányokat megszégyenítő módon. - Igen, azért nyelsz le lassan egyben - utalt a három ásításra, amit a vele eltöltött idő alatt műveltem. - Na gyere - lökött meg a fejével, én pedig szó nélkül másztam be a biztonságot nyújtó helyre. - Vendégünk van - morogta Dreg, ezzel felébresztve engem is, miközben felült. Nem is emlékeztem, hogy mikor aludtam el. Kimásztam a helyemről, és én is arra néztem amerre ő, így szembe találtam magam Jonathannel. - Te... hogyan? - tudakoltam kicsit rémülten. - Éreztem a jelenléted, és megkerestelek - vont vállat, és letelepedett mellém. - Szép sárkány, talán az eddigi legnagyobb, amelyik élt - mérte végig Dreget, aki nyugodtan bámult rá. Semmi morgás meg ilyenek, csak figyelte. - Még azóta is nehéz elhinnem, hogy a herceget akartam megölni aznap este - mosolyodott el, mikor felidézte a szituációt. - Te tudtad? - tátottam el a szám hitetlenségemben. Egyszer sem utalt arra senki sem, hogy Jonathan tudja a kilétem, még ő maga sem. - Persze. Amikor megharaptalak, éreztem a véredben, de nem szóltam, mert nem akartam, hogy ne bízz meg bennem -mesélte el a dolgot. A szívem sokkal gyorsabban kezdett verni, mint előtte, de nem azért, mert féltem, hogy elmondja bárkinek is. Benne is bíztam valamiért, annak ellenére, hogy vámpír volt. Köztudott tény, hogy a két faj ki nem állhatja egymást, én mégis megszerettem őt az első perctől fogva. - A többiek is? - Ja, Krisék is tudják, hogy tudom, azért lehetek itt veled. De menjünk be, mert kezd hűvös lenni így délután - dörzsölte meg a karjait. - Persze, mehetünk - álltam fel. - Ha gáz van, csak szólj, és lesz egy jó vacsorám - mondta Dreg. - Úgy lesz, ígérem - nevettem hangosan. - Mi lesz? - nézett rám Jonathan. - Semmi, Dreggel beszéltem - legyintettem egyet, és örültem, hogy Elion kívül senki sem hallja, mit mond. - Amúgy Kris mindent elmesélt. Sajnálom - mondta, amikor már a kertben sétáltunk a ház felé. - Jonathan, nem akarok erről beszélni - jeleztem neki, hogy számomra ez elég pocsék téma. Túl friss volt, hogy normálisan tudjak róla beszélni. - Anyám, ne Jonathanozz már, hívj Jonnak, vagy Jonny-nak - vert háton, nekem meg majdnem a fülemen jött ki a tüdőm. - Azért a szerveimet a helyén hagyhatnád - mozgattam meg a vállaimat. - Beengedsz? -toporgott a hátsó ajtó előtt, mikor észrevette, hogy az zárva van. Vigyorogva vettem elő a kulcsokat a zsebemből, és nyitottam ki az ajtót. Jonny sietve berontott, majd a nappaliban elhelyezkedő kandallót vette célba. - Már nem azért, de te vámpír vagy - emlékeztettem a fajtájára. Vérszívóként nem folyt az ereiben vér, ezért nem is fázhatott. - Tudom, de ha belegondolok, hogy milyen hideg van kint, akkor szeretek melegben lenni, még ha nem is érzem - pakolta a fákat mértani pontossággal egymásra. Egy fehér garbó volt rajta meg egy sötétkék farmer, és nem mondom, elég szépen kihangsúlyozott mindent rajta. Alapból egy marha jóképű srác volt, minden lány és meleg fiú álma. Talán... még Jonghyunnál is helyesebb volt. - Key, meddig bámulsz még? - bökdöste a mellkasom. - Ööö... semeddig, bocsi - fordítottam gyorsan hátat, és kisiettem a konyhába, ahol a hűtő tartalmát kezdtem el tanulmányozni. - Olyat ihatnánk - szólalt meg mögöttem vámpír barátom, közben a vodkás üvegre mutatott. - Előtte vacsorázzunk - vettem ki szendvicsnek valókat, és a pultra pakoltam azokat. - Segítek - vett elő egy kést a fiókból Jonny, és amíg én a kenyeret vágtam, ő a zöldségeket szeletelte fel hozzá. Amikor mindketten végeztünk, tányérra raktuk őket, és leültünk az asztalhoz. - Jó étvágyat - emeltem fel az egyiket, és beleharaptam. - Csak azért eszek, hogy ne egyedül tedd. Nekem ez olyan, mintha ízetlen vackot ennék - vont vállat, de azért tényleg próbált jóízűen enni. - Igaz - biccentettem egyetértően. - Amúgy miért lógsz velem, ha egyszer nem bírjátok a fajtánk, meg fordítva? - kérdeztem teli szájjal. - Te is velem lógsz - vont vállat. Oké, igaza volt, de pont azért kérdeztem rá, mert nem tudtam, miért teszem. Mármint nem volt vele semmi bajom, hiszen jól éreztem magam a társaságában, szerettem, hogy olyan lökött, de komoly is egyben, csak ez a szitu, hogy mi ketten jóban, a többiek rosszban, fura volt. - Nem mondod, tényleg? - forgattam meg a szemeim, de ő csak vigyorogva figyelt. - Várom, hogy megtudjam, milyen herceg leszel. - Miért? -fejeztem be az étkezést, és összefontam a kezeimet az állam alatt. - Mert hibrid vagy, nem tiszta vérű -mondta ezt úgy, mintha mindennapos dolog lenne. - Eddig egy ilyen herceg sem volt. Mind nemes démoni vérrel voltak megáldva, erre Dongwoo téged választott, aki többszörösen is hibrid - folytatta a beszédét. Jó, arról tudtam, hogy kevert vérű vagyok, mivel apám angyal, anyám démon, de mi az, hogy többszörös? - Ezt nem értem - húztam össze a szemöldököm. - Apád részéről nincs gáz, ott csak angyalok és démonok vannak, de anyádnál mi a helyzet? -tette fel a milliós kérdést. - Nem foglalkoztam anyám családfájával ilyen téren -vallottam be őszintén. A nevekkel nem volt gond, mert sulis feladat volt, de a többi nem volt ismert számomra, akkor még nem tudtam, hogy nem az vagyok, aki. - Az egyik dédnagyanyád tiszta vérű vámpír volt - húzta mosolyra a száját, de nekem nem ment. Kicsit sokkolt a dolog, és még lélegezni is elfelejtettem. - Az nem lehet - suttogtam magam elé. - Szerinted miért viselsz el a közeledben? A saját fajtád nem engeded oda kajálás közben, nekem múltkor egy szót sem szóltál - kalandozott vissza egy újabb emlékhez, nekem meg ismét igazat kellett adnom neki. - És Lukát is a közeledben akarod tudni, mert félted. Démon ilyet nem csinál, még angyal sem, csak vámpír védi a sajátját. Az tény, hogy legnagyobb részben démon vagy, de az angyal és a vámpír is hozzád tartozik, még ha csak egy kicsit is - mondta a fülembe. Észre sem vettem, hogy mikor támaszkodott elém, annyira lefagytam. - Szerintem... most kéne... innunk - dadogtam a vállának, és próbáltam keveset lélegezni, mert idegesített, hogy olyan jó illata volt. - Egyetértek - egyenesedett fel, ezzel együtt én is lazítottam a testtartásomon. - Csak ezt felveszem, Kris az - halászta ki a zsebéből a mobilját. - Szia... igen, persze... rendben, adom -nyújtotta egyből felém a telefonját. - Igen? - szóltam bele a telefonba, kerülve mindenféle köszönést. - Miért van neked telefonod? Mindegy is, a lényeg, hogy nem tudok hazamenni, mert éjszakai ügyeleteznem kell, Jonathan ott marad veled éjszaka. Ha baj van, szólj Dregnek, vagy hívj - hadarta a szöveget, amit türelmesen meghallgattam. - Rendben, de nem lesz semmi baj - nyugtattam meg, hogy ne aggódjon egész este. - Aludj reggel nyugodtan, pár napig nincs suli neked. Reggel találkozunk. Szia - köszönt el, és már le is tette. - Mienk a ház, most már nyugodtan berúghatunk - kacsintott egyet Jonny, és kivette a hűtőből a vodkát, majd a szekrényből két poharat, és a nappaliba mentünk. - Te még berúgni sem tudsz - húztam el a szám, ennek ellenére neki is töltöttem, hogy egyszerre húzzuk le a tömény alkoholt, ami akaratlanul is fintort rajzolt az arcomra, és még a hideg is kirázott. Nem nagyon voltam hozzászokva a piáláshoz, ugyanis anyám nem nagyon tolerálta a dolgot. Néha volt olyan, amikor direkt a srácoknál aludtam, hogy ne bukjak le, de ez is csak párszor fordult elő. - Nem tudom milyen érzés, ezért nem is hiányzik - tette le a poharát az enyém mellé. - Amúgy honnan tudod, hogy a nagyanyám vámpír volt? - töltöttem egy újabb adagot magamnak. - Mielőtt meghalt volna, ott élt velünk, ő nevelt fel valamilyen formában. Nagyon rendes és kedves volt velem mindig, és mesélt rólad is - helyezkedett el velem szemben a kanapén. - Anyám azt mondta, hogy a nagyi negyvenöt évesen halt meg... ami azt jelenti, hogy most olyan százhetvenvalahány éves lenne - próbáltam számolni, de két vodka után már lassabban fogott az agyam. Igaza volt a dokimnak, így sokkal könnyebb volt feldolgozni a hallottakat, mint józanon. - Igen, körülbelül annyi, de két éve megölték, nem tudjuk, kik és miért. - Mit mesélt rólam? - hajtott a kíváncsiság, ezért sokkal közelebb ültem hozzá. Mindent tudni akartam, amit csak lehetett. - A neved nem mondta soha, csak annyit, hogy lesz egy sárkánydémon, aki ritkaságnak fog számítani, mert többszörösen hibrid lesz. Persze, azt nem tudta, hogy egyben a herceg is te leszel, mégis azt hajtogatta, hogy nagy dolgok fognak terhelni. Általában ennyi - vont vállat, mire a harmadik pohárral is megittam. Az elmém már sikeresen elhomályosodott, annyira, hogy ne tudjak tisztán gondolkodni, de még tudjak magamról. Szédülni is kezdtem már, a kedvem viszont nagyon jó lett, legszívesebben röhögtem volna a semmin. - Nagy dolgok... az életem egy kész katasztrófa, Jonathan. Öngyilkos akartam lenni, és lám, egy olyan lény leszek, akit várnak, és én azt sem tudom, mihez kezdjek - könyököltem a kávézóasztalra, és tartottam a fejem, mielőtt legurul a helyéről. - Szerintem eleget ittál, már nem vagy józan - nyúlt a félig üres üveg felé, de én még időben magamhoz húztam azt. - Kris azt mondta, ihatok - tudattam vele, hogy engedélyem van berúgni, és meghúztam az üveget. - Elég volt, rosszul leszel - ragadta meg a piát, és kierőszakolta az ujjaim közül. - Add vissza, Jonny! - nyafogtam, és rajta keresztül próbáltam eljutni a vodkáig, aki a haverom lett. - Nyugszik - fogta meg a csuklóimat, és hanyattdöntve az ágyon a lábamra ült. - Nem gondoltam volna, hogy ennyire berúgsz - tartott erősen, de nekem csak kapálózni volt kedvem, hogy szabaduljak. - Nem vagyok részeg, csak becsíptem - hadartam el az egészet. - Megyünk aludni - szállt le rólam, és mielőtt eljuthattam volna a célpontig, felkapott a vállára. - Többet kellene enned, sovány vagy - magyarázott a szoba fele menet, én meg a seggét bámulva ösztönöztem magam, hogy ne hányjam le. - Jo... Jona... mosdó! - öklendeztem a hátát csapkodva, mire sarkon fordult, és beviharzott a fürdőbe. Szerencsére sikeresen elértem a WC-ig, és a szendvicsektől a piáig mindentől megszabadultam. - Jobban vagy? - simogatta a hátam, mikor már egy ideje semmi sem jött vissza. - Aha - próbáltam felállni, de nem igazán ment. - Gyere, segítek - karolta át a derekam, és bekísért a szobámba. - Ezt vegyük le - ültetett le az ágy szélére, és az ingem gombjaival kezdett el foglalatoskodni. Az ujjai nagyon hidegek voltak, ahogy a testemhez értek, de hang nélkül tűrtem. - Ezt is... - mutatott a farmeremre, de még mielőtt válaszolhattam volna, felrántott. - Kapaszkodj - csúsztatta a kezem a nyakára, miközben az övemet kapcsolta. Számomra a szituáció teljesen máshogy zajlott, emiatt ezer százalék volt, hogy el is vörösödtem. - Ez olyan... ciki - haraptam rá a számra, és félénken a szemébe néztem, de ő csak egy vigyor kíséretében visszaültetett az ágyra, hogy le tudja húzni a cipőm és a gatyám. - Nincs ebben semmi ciki, csak kényelmetlen ezekben aludni - hajtotta a ruhákat a fotelbe, amit egy szál alsóban néztem végig az ágyról. -De amint látom, neked kicsit elkalandozott a fantáziád, Kibumie - sétált elém, és egyenesen arra a pontra nézett. Egyszerűen felizgatott, ahogy nézett rám, törődött velem, és a közelemben volt. A vérem szimplán felforrt, és az agyam annyira sem működött, mint kéne. - Mars az ágyba, szépfiú -suttogta a fülembe, amibe ismét beleborzongtam. Utáltam piálni, mert ilyenkor mindent máshogy láttam, mint az a valóságban volt. - Megyek -nyeltem egy nagyot, és valahogy sikerült rendesen befészkelnem magam a takaró alá. - Jó éjszakát -kapcsolta le a villanyt, és becsukta maga mögött az ajtót. - Srácok, most már felkelhetnétek - hallottam Kris hangját, mire ösztönösen húztam magamra a takarót, és fordultam a másik irányba. Csakhogy nem voltam egyedül. Riadtan nyitottam ki a szemem, és ijedtemben leugrottam az ágyról. - Jonathan, mit keresel az ágyamban? - kérdeztem a nagyokat pislogó sráctól. - Már bocsi, de ez Kris szobája, és te jöttél át este - nyújtózott egyet, majd ő is kiszállt az ágyból. Egy sráccal aludtam részegen, és mindkettőnkön csak egy bokszer volt. Ennyit a jó híremről, ami így sem volt túl nagy.