The prince of demons (Befejezett)

29.rész

Én fogok vele menni, nem pedig te! - Ez volt az első mondat, amit korán reggel hallottam. Mondjuk szerintem a szomszéd is, ugyanis Sekyung kiabálása elég hangos szokott lenni. - Felejtsd el, úgysem akarna veled menni - fújtatott Taeyang, és csodálkoztam, hogy milyen nyugodt még. Általában ugyanis nagyon gyorsan agresszív állapotba szokott kerülni. - Szia. Ezek min veszekednek? - léptem oda Minho elé, és adtam neki egy gyors puszit a szájára. - Szia - húzott magához mosolyogva. Nekem még mindig fura volt a helyzet, de igyekeztem alkalmazkodni. Az egyetlen, amit úgy éreztem, nem fogok tudni megszokni, az Jonghyun. Talán tényleg egyszerűbb lett volna, ha hagyom elmenni őt a csajával, akkor nem látnám minden nap, és Sekyung sem tudná a titkom. Mégis, annyira féltem, hogy teljesen eltávolodna tőlem, hogy ameddig csak lehet, magam mellett akartam tudni. - Kibum - lengette meg előttem a kezét Minho. - Igen? - pislogtam rá nagy szemekkel. - Csak mondtam, hogy rajtad vitatkoznak - mosolygott megint azzal cuki kisfiús mosolyával. - Rajtam? - néztem rá értetlenül. - Igen, mert a bácsikád kijelentette reggel, hogy két ember kísérjen el a suliba is meg haza, ez a kettő meg egymásnak ugrott - biccentett a két személy felé. Tiszta jó, hogy azt kértem tőlük, ne csináljanak semmi feltűnőt, erre ilyet műsort produkálnak kora reggel. - Még szerencse, hogy egyikőjükkel sem akarok menni - sóhajtottam reménytelenül. - Na, abbahagyták már? - jöttek be a többiek is az étkezőbe. - Nem - válaszolt Minho. - Nem értem, tegnapig egyiket sem érdekelted, ma meg egymást gyilkolnák meg, hogy veled lehessenek - morgott Jonghyun. Amikor ránéztem, megint teljesen elkalandoztam. Csak egy fehér csőfarmer és egy feszülős póló volt rajta, de annyira tökéletesen nézett ki, hogy azt szavakkal nem lehet leírni. - Srácok elég már - próbálta Jisub lecsitítani a két jómadarat, de semmi eredménye nem lett. - Fogjátok be, és üljetek le! -kiabáltam rájuk, mire mindenki meglepetésére abbahagyták a cirkuszt, és helyet foglaltak az asztalnál. Komolyan megetetem őket Dreggel, mert le fognak buktatni. - Most, hogy nyugalom van, lépjen előre a két ember. Nem akarom, hogy Kibum egyedül császkáljon, veszélyes lenne - karolta át a vállam. - Én biztos, hiszen a pasija vagyok - lépett mellém Minho. Reméltem, hogy a másik személy, az Jjong lesz, de amikor Kevin állt mellém, kicsit csalódott lettem. Nem akartam elfogadni, hogy a legjobb barátommal ennyire megromlott a kapcsolatom. Annyira jó volt újra vele szórakozni, most meg olyan volt, mintha tök idegenek lennénk egymásnak. - Remek, Key, ők veled lesznek, de ha bármi van, akkor a többiekhez is mehetsz. Na, de induljatok, mert elkéstek - vette le rólam a karját, a többiek pedig elmentek cipőt húzni. - Kibum, figyelj, kivel barátkozol az iskolában. Ha a srácok azt mondják, kerüld el, akkor tedd azt. Nagyon sok démon jár oda, akik Taóhoz tartoznak, és nem tudhatjuk, mit tervez. Hallgass rájuk, rendben? - kért meg aggódva Jisub, mikor én is indulni akartam. - Nyugodj meg, nem akarok még több problémát okozni - mosolyogtam rá, utána pedig futottam a többiek után. Belebújtam a cipőmbe meg a bőrkabátomba, magamhoz vettem a táskám, és egy gyors integetés után siettem az autókhoz. Mivel sokan voltunk, ezért kettővel jártak iskolába. Én abba szálltam be, amelyikbe Minho is, ha már együtt voltunk. - Gyerekek, ő az új osztálytársatok, Kim Kibum - mutatott be az osztályfőnök az többieknek. Bevallom, kicsit zavarban voltam, mert nem igazán szerettem az ilyeneket, de sajnos ez elkerülhetetlen volt. - Sziasztok, Kibum vagyok - hajoltam meg, és részemről le is tudtam az egészet. Amúgy is tudták, hogy jövök nemsokára, mivel Jisub azt mondta év elején a dirinek, hogy autóbalesetem volt, és kórházban lábadoztam. Kris meg egyébként is írt egy fél éves felmentést testnevelésből, mivel féltette a még fejlődésben lévő tüdőmet. - Hm, mivel láttam, hogy Minhóval és Kevinnel jöttél, ezért ülj Jimin és Suga elé- mutatott a két srác felé, akik már az első perctől nem voltak szimpatikusak. Ráadásul Minhóék is olyan riadt arcot vágtak, hogy egyből levágtam, kerülnöm kell őket. - Tanárnő, most komolyan? - szólalt meg Taeyang teljesen ellenszenves hangon. - Tudom, hogy én sem vagyok egy mintapéldány, de ha ahhoz a kettőhöz ülteti, akkor egész nap csesztetni fogják a szerencsétlent -fintorgott is, és közben úgy nézett rám, mintha a háta közepére sem kívánna. - Jó, akkor üljön melléd - változtatott a tanár a döntésén. - Remek - forgatta meg a szemeit Taeyang, én meg odamentem mellé, és leültem. Alig észrevehetően egy cetlit csúsztatott elém, amin az állt, hogy csak azért beszélt bunkón, mert így tudta elintézni, hogy ne kelljen a két másikhoz ülnöm. Én csak rajzoltam egy vigyorgó fejet neki, jelezve, hogy semmi probléma nincs. Az első óra elég unalmasan telt el, talán mert sose szerettem az osztályfőnökit. Teljesen értelmetlen volt, mivel általában semmit sem csináltunk rajta. Aztán végre kicsengettek, engem meg mintha puskából lőttek volna, siettem is előre Minhóhoz, hogy kimenjünk a folyosóra. A suli elég nagy volt a maga három szintjével és négy szárnyával. Az alaprajza felülnézetből egy H betűre hasonlított, emiatt legalább eltévedni nem nagyon lehetett. - Ez pedig a mosdó - álltunk meg az utolsó helyen, amit megmutatott. - Szép iskola - ismertem be a végén. Mondjuk csalódtam is volna, ha egy ilyen nagy hírnévvel felruházott intézmény nem lett volna ennyire felszerelt. -.Sziasztok - hallottam magam mögött pár ismerős hangot, ezért egyből meg is fordultam a tengelyem körül. Meg sem lepődtem, amikor Taeminék álltak előttem. Egy pillanatra összezavarodtam, mert örültem nekik, majd eszembe jutott, hogy mit tettek velem. A képek úgy hasítottak az elmémbe, mint a villámcsapás. Nem fogom tudni elfelejteni, soha az életben. - Sziasztok - köszöntem közömbösen. - Ti hogyan... ? -kérdeztem egykori barátaimat. - Apád átíratott minket ide - válaszolt készségesen Chanyeol. - Nekem olyan nincs - mondtam ridegen, mire Minho megszorította a kezem. - Minho, nem is tudtam, hogy az öcsémmel kavarsz - nézett a kezünkre Taemin. - Pedig igen, de még nagyon az eleje - mosolygott kedvesen a testvéremre. De abban a mosolyban nem csak kedvesség volt, ezt még a hülye is láthatta. Úgy pillantottak egymásra, hogy még én éreztem magam zavarban. - Nem gondoltam volna, hogy utánam vele jössz össze - vigyorgott még mindig. Jártak? A pasim meg a bátyám, komolyan együtt voltak? - Van ilyen- rántotta meg a vállát Minho. - Most megyünk, sziasztok - intett egyet a szabad kezével, majd megfordultunk és otthagytuk őket. - Te... te komolyan vele? - biccentettem a hátam mögé. Én egyszerűen nem voltam képes elhinni, hogy ez valóban megtörtént. - Key, ne akadj fenn ezen, jó? - kérte mosolyogva. - Minho, nem az a bajom, hogy jártatok, hanem az, ahogy egymásra néztek - kezdtem kicsit hisztis lenni, de halványlila gőzöm sem volt, miért. Egyáltalán nem voltam féltékeny, még egy hajszálnyit sem. - Tudod, nagyon szerettük egymást, amolyan szerelem mindörökké stílusban, de mikor kiderült, hogy ellenséges fajból származunk, Jisub és Sooman tiltotta a kapcsolatunk, ezért... - Megfogadtuk, hogy majd a hercegtől kérünk segítséget, addig pedig a sajátjainkkal randizgatunk - jelent meg újra Taemin. Na, én itt vesztettem el a maradék józan eszem is, aminek már akkor a határát súroltam, mikor kiszálltam az autóból ennyi ember közé. A bácsikám említette, hogy meggyűlhet ezzel a bajom, de nem vettem komolyan. De amikor az összesre rávetettem volna magam, már jobban kellett koncentrálnom. - Magyarul kihasználtál, Choi? Csak azért kellettem, hogy kitöltsem az unalmas napjaidat, amíg a herceg megjelenik, aztán kidobsz, mert a bátyám kell? Ezt akartad? - sziszegtem egyre ingerültebben a fogaim között. - Oltári jó srác vagy, komolyan, és ha nem lenne Minnie, akkor veled képzelném el az életem, sajnálom. Nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan kiderül -sajnálkozott Minho, de nekem úgy jött le, nem azt sajnálja, hogy átvert, hanem hogy túl korán derült ki. - Tudod mit? Rohadj meg! - fújtattam dühösen, és már egyre nehezebben uralkodtam magam felett. - Kibum, nyugodj meg. Ha itt démon leszel, szétszeded az iskolát - aggodalmaskodott Taemin, de én már nem figyeltem rá. Mérges, csalódott és szomorú voltam, ez pedig minden démonra hatással szokott lenni. - Már kék a szeme, és a karma is nő - lépett arrébb Tae, amit jól tett, mert angyal kiléte miatt őt támadtam volna meg először. - Akkor pusztul az iskola is, nem érdekel - morogtam, és egyre közelebb mentem feléjük. - Velem jössz - ölelt magához hátulról valaki, pont mikor teljesen átalakultam. - Nyugodj le - suttogta hátulról a fülembe. - Engedj el, megölöm őket! - kezdtem el lökdösni az elrablómat, aki szembefordított magával. - Akkor előbb tedd meg velem, mert nem engedem - alakult át Jonghyun is démonná. Normális esetben megálltam volna, de rá is haragudtam, ezért pillanatok alatt ugrottam a torkának. Nem tudom, hogy ösztönösen vagy véletlenül hozott-e az alvilágba, de szerencsére ott voltunk, ezért senki nem zavarhatott meg. - Nagyon szívesen megteszem, mert te is ugyanolyan szemétláda vagy, mint azok ketten - ragadtam meg a nyakánál, és az egyik sziklának taszítottam. Már a hang is borzalmas volt, ahogy nekicsapódott, de az elborult agyam miatt nem foglalkoztatott. Újra előtte termettem, és megismételtem az előzőt, még az sem érdekelt, ha megölöm. - Te tényleg ki akarsz csinálni?-kérdezte hangosan, mikor feltápászkodott. Egyik kezével a hátát simogatta. - Megérdemled, nem? - mentem oda elé, és a sziklához passzíroztam. Megint az a helyzet állt fel, amikor megtámadtam a bácsikám, és ő maradt velem, mert tudta, hogy nem bántanám. Talán azért is hozott ő ide, mert ebben bízott. Csakhogy akkor nem haragudtam rá, és nem éppen azelőtt közölték velem, hogy csak egy pótlék vagyok. Bevallom, nem voltam szerelmes Minhóba, de kedveltem őt és fontos lett nekem. Több volt, mint barát, de kevesebb, mint társ. Mégis nagyon megviselt, utáltam, ha kihasználtak. - Figyelj, Minho miatt ne engem büntess - nézett a szemeimbe határozottan. - Én nem tettem semmi rosszat, Key - fogta meg a karom, de így is én voltam erősebb, mert nem tudott eltolni. -Biztos vagy te ebben?! - kiabáltam a képébe. Annyira agyatlan volt, hogy azt sem tudta, mivel bántotta meg a legjobb haverját. - Azt mondtad, mikor újra találkoztunk, hogy mindig velem maradsz, emlékszel? - próbáltam rávezetni, de kicsit nehezen ment idegesen. - Veled is vagyok, most is meg mindennap - meredt rám értetlenül. - Nem, már nem vagy. Amióta megtudtad, hogy kéksárkány vagyok, és még meleg is, teljesen elhanyagolsz, Jonghyun. Úgy kerülsz, mintha egy leprás lennék, aki fertőző, még el is akartál menni, mert azt hitted, téged szeretlek. És tudod mit, bevallom, szerettelek, mert mindig foglalkoztál velem, biztattál és megvédtél, ha kellett, de ez már elmúlt - hadartam a szöveget, ami ösztönösen jött a számra, és igazából sosem akartam elmondani neki. Hát, már mindegy volt. Éreztem, ahogy a teste megfeszül a szorításom alatt. - Azt mondtad, nem szerettél soha - suttogta maga elé. - Már teljesen mindegy, Jonghyun. A paraszt viselkedésednek köszönhetően már tényleg nem, még apró színpátiát sem érzek irántad, mert benned csalódtam a legnagyobbat. Nemhogy testvérnek, de már barátnak is alig tudlak tekinteni, az egyetlen, ami számomra vagy, az jelenleg egy közömbös démon, és ha így folytatod, még ellenség is lehetsz - mondtam a szemébe, amit abban a pillanatban gondoltam, még ha a szívem is szakadt meg közben. Soha nem tudtam volna bántani őt, de ez volt az egyetlen megoldás, hogy megpróbáljam elfelejteni, mit is érzek iránta. - Nem tudod, miket beszélsz, túl labilis állapotban vagy - váltott vissza nyugodt hangnembe. - Tévedsz, teljesen tisztában vagyok magammal. És most vigyél fel! - parancsoltam meg neki, és ezzel egy időben elengedtem, de ő tovább fogott. - Azért tartottam távolságot, mert féltem, ahogy körülötted mindenki. A démonok rettegnek, hogy egyszer úgy járnak, mint Siwon - kezdett el beszélni. - Tudhatják, hogy csak azzal végzek, aki áruló. Ha nem csináltak semmit, nincs okuk félni - emlékeztettem a kéksárkány törvényére. - Tudom. Ami pedig a melegséged illeti... én csak meg akarom tartani a barátságunkat, de nehéz. Hiába mondod, hogy nem szeretsz, nem tudom elhinni, és ez kihat ránk. Nekem barátnőm van, szeretem és... - Nem érdekelsz, az előbb mondtam. Nem kell miattam aggódj, nem akarok a szerelmetek útjába állni, már semmit sem akarok tőled. Egyetlen dolog van még, vigyél fel, és utána kerülj el, ahogy eddig is - fordítottam neki hátat, tudatva ezzel, hogy befejeztem. Jonghyun egy hangos sóhajtás után megszorította a kezem, és már teleportáltunk is. - Gondold át, kérlek, nem akarlak elveszíteni, még így is fontos vagy nekem - mondta, mikor megérkeztünk egy kisebb mellékutcába. Válasz nélkül húztam el a kezem tőle, és meg sem fordulva elsiettem. Nem akartam hazamenni, nem volt kedvem senkivel beszélni a házból, még a bácsikámmal sem, ezért írtam neki egy üzenetet, hogy az estét Krisnél töltöm, ne keressen. Utána a dokinak is küldtem egyet, hogy tudjon róla. Egyből vissza is írt, hogy várjam meg, mindjárt ott van értem autóval. Leültem az egyik padra, és csak bámultam a fákat. Teljesen összetörték a szívem, és Minho a belém vetett bizalmát is elvesztette. Két napig sem voltunk együtt, de talán jobb is, hogy ilyen gyorsan kiderült ez a dolog, mert ha jobban megszerettem volna, akkor képes lettem volna még jobban magamba zuhanni. Így is fájt az elvesztése, mert már az első alkalommal a plázában megdobogtatta a szívem, és amikor elmesélte, hogy azért bunkózott velem, mert féltékeny volt, csak erősödött az érzés. Na, meg az első csókom is tőle kaptam, amit nem tudok elfelejteni. De átvert, és ez súlyos hibának minősül. - Minden rendben? - állt meg előttem Kris. Semmit nem tudtam kinyögni válaszként, csak felálltam és hozzábújtam. Ilyenkor az ő közelsége volt a legjobb meg Dregé. - Gyere - karolta át a vállam, és elindultunk az autóhoz. Érdekes módon nem sírtam el magam, pedig ilyenkor már három hisztirohamon is túl kellett volna lennem. - Kösz, hogy jöttél - erőszakoltam mosolyt az arcomra, mikor beszállt mellém. - Van is mit - borzolta össze a hajam, majd gyorsan indította az autót, hogy megmeneküljön. - Remélem, tudod, hogy nem úsztad meg - néztem rá összehúzott szemekkel, de csak röhögött. Ezért imádtam ezt a hülye pasit, mert mindig fel tudta dobni a hangulatom. Látszott, hogy ő volt a fő segítőm, mert mellette éreztem magam a legnagyobb biztonságban.