The prince of demons (Befejezett)

19.rész

- Ébresztő, Jisub beszélni akar veled - ébresztett fel Jonghyun. Jó volt megint a szobámban látni, mint az első hetekben, amikor még nem volt Sekyung. Azóta tényleg alig volt velem, inkább a városban mászkáltak. - Jó, majd megyek - nyöszörögtem a takaró alatt. Nem érdekelt Jisub szónoklata sem az eltűnésemről, sem a vizsgáról. Csak szerettem volna kipihenni magam. - Héj, ne kezdd megint. Ha holnap átmész a vizsgán, akkor felmegyünk a városba, és ugyanolyan életed lehet, mint ezelőtt - győzködött. - Átmegyek a vizsgán? - kérdeztem vissza flegmán, amin elég szépen meglepődött. - Jonghyun, Taeyanggal kell megküzdenem! Azzal a Taeyanggal, aki az idejövetelem óta zaklat, és el akar tenni láb alól! - mondtam tovább idegesen, közben már fel is ültem. - Key, Tae csak akkor ölhet meg, ha belemész az életre-halálra szóló részbe. Ha ott azt mondod, hogy nem, akkor életben kell hagyjon. Utánanéztünk a fiúkkal, hogy mindenképp jól gyere ki a dologból - mesélte komoran. Hirtelen hatalmas kő esett le a szívemről, de pillanatok alatt vissza is került. ,,Meg kell ölnöd..." jutott eszembe Dreg parancsa. Bár ha nem ölöm meg, akkor maximum nem leszek herceg, de életben maradhatok. Amúgy sem fűlik a fogam ehhez az egészhez. - Ez jól hangzik - erőltettem mosolyt az arcomra. - Jonghyun, Sekyung keres - jött be Minho. - Megyek, te pedig menj Jisubhoz - állt fel Jonghyun, és már ki is viharzott. Csalódottan néztem utána, és közben gondolatban fojtogattam a csajt, hogy megint nem beszélgethettem a barátommal. - Mikor látod be, hogy belezúgtál? - hallottam Minho hangját, amire felé kaptam a fejem. Éppen becsukta az ajtót, majd leült szorosan velem szembe, kezét a térdemre helyezve. - Megint kezded? Nem vagyok meleg, kicsit sem! - förmedtem rá, pedig nem voltam mérges. Vagyis, nem Minhora, csak az elméletére, ami egyáltalán nem volt igaz. - Kibum, hány lányt néztél meg eddig itt lent? - kérdezte vigyorogva. - Alig vannak tízen, mit nézzek rajtuk? - meredtem rá értetlenül, de ő csak hangosan röhögni kezdett. Hogy miért? Hát, jobb esetben is azért, mert ha jobban belegondolok, akkor az itteni csoport negyven százaléka lány volt. - Tessék, ha lefordítom a válaszod, akkor kiderül, hogy egyetlen egy lányt sem néztél meg eddig. De ha megkérdezném, hogy hány... - Hagyd abba - sóhajtottam. A vége az lett volna, hogy hány pasit néztem meg eddig. A válasz három vagy négy lett volna. Kris, Jonghyun, Jonathan és ő. Szóval akkor most tényleg meleg lennék? De az meg olyan gáz, a többi srác még ennél is jobban kirekesztene. Jonghyun megutálna, mivel ő a nőket szereti, Minho... talán ő elfogadna úgy is. Na, de mi van velem? Képes lennék egy sráccal csókolózni, ismerkedni, majd ezután egy párt alkotni? Olyan nehéz belegondolni, hogy tényleg Minhonak lehet igaza. - Nincs semmi baj, Kibum. Többen is vagyunk így itt lent. Senki nem fog megszólni érte - simogatta biztatóan a hátam, de én leragadtam a vagyunknál. Ezzel arra akart utalni, hogy ő is... meleg? Kicsit ijedten néztem az arcát, várva a pillanatot, amikor elröhögi magát, és közli, hogy hülyét csinált belőlem. Nem történt ilyen. Ő is ugyanolyan rezzenéstelen arccal nézett engem, mint én őt. - Te... te meleg vagy? - nyögtem ki nagy nehezen, még mindig tartva a szemkontaktust. - Az vagyok - válaszolta teljesen közömbösen. Meglepődtem, hogy az egyik legmenőbb srác az alvilágban meleg. A fiúkat szereti, és nem a szebbnél szebb lányokat, akik a lábai előtt kúsznak. - Hazudsz - nevettem el magam zavaromban, de ő még mindig rezzenéstelen arccal ült velem szemben. - Nem hazudok, Kibumie. Sosem érdekeltek a lányok. Kaijal már voltam is együtt, majdnem két évig, de szakítottunk. Ő másba lett szerelmes, én pedig elengedtem - mesélte el röviden, de én nem hittem neki. Jonginnal elég szoros barátságban voltak, ezt még a hülye is észrevette volna. Ha pedig jártak, és szakítottak, akkor nem lehetnének ilyen kapcsolatban. Esélytelen. - Figyelj, megértem, hogy most próbálsz megnyugtatni, hogy nem rossz dolog, ha meleg vagyok, de azért nem kell hazudnod. Majd feldolgozom - motyogtam kedvtelenül. - Nem hiszel nekem? - kérdezte hitetlenül, mire válaszként megráztam a fejem. - Akkor várj - mondta, én pedig vártam. Csak nem tudtam, mire. Ugyanúgy ültünk egymással szemben, és nem történt semmi. Aztán hirtelen közelebb hajolt hozzám, és megpuszilta a szám. Csak egy egyszerű puszi volt, mégis megállt bennem a vér. Minho egy aprónyit eltávolodott, hogy rám nézhessen, majd lassan közeledett megint. El kellett volna rántanom a fejem, hogy bizonyítsam, nem vagyok meleg, de semmi ilyet nem tettem. Talán azért, mert kíváncsi voltam, hogy milyen lehet csókolózni vele. Finoman összeérintette az ajkainkat, majd gyengéden puszilgatta, ízlelgette őket. Mikor tudatosult benne, hogy nem húzódok el, ráharapott kicsit az alsó ajkamra, hogy bebocsájtást nyerjen. Ekkor viszont kitisztult a fejem, és eltoltam magamtól. - Bocsánat, én... - Nem kell szabadkozz, viszont most menj el, kérlek - vágtam közbe, és az ajtó felé mutattam. Kezdtem kibukni a sok új dologtól, és erre Minho csak rásegített. - Key... - Tudom, sajnálod, de most kifelé - mondtam újra, még türelmes hangon. Minho felállt, és az ajtóhoz ment. Mielőtt elhagyta volna a szobát, még egyszer rám nézett, de mégsem mondott semmit. Mikor végre egyedül maradtam, a létező összes nyelven leszidtam magam, hogy mekkora barom voltam, amiért hagytam Minhonak, hogy megcsókoljon. Tiszta idiótának éreztem magam, de legfőképpen zaklatottnak. Valljuk be, hogy nekem is leeshetett volna a dolog, amikor már Jonghyun is emlegette az első nap. Vagy amikor a pályán Minho kockáin legeltettem a szemem. De még Kris is ott volt, akinél megfordult a fejemben, hogy lekapom őt. Nem tudtam elképzelni, hogy ennyi jele volt, és én mégis tagadtam, hogy aztán egy Choi Minho-féle bunkó, egoista nyissa fel a szemem a vérfagyasztó csókjával, ami mégis tetszett. Igen, be kell vallanom, hogy a srác baromi jól csókol. Mégsem akartam, hogy tovább menjen. Megijedtem és még kényelmetlenül is éreztem magam, mivel csak azért tette, hogy bebizonyítsa, hogy ő is meg én is melegek vagyunk. Miért nem várhatott ezzel a vizsga utánig? - Key, olyan feszült vagy, hogy szétreped a fejem tőled. Mondtam, hogy ezentúl hatással leszünk egymásra, szóval rám is gondolj, kérlek - morogta Dreg a fejemben. - Sajnálom, csak izgulok - motyogtam magam elé, közben kihalásztam a szekrényből tiszta ruhát, és elmentem lezuhanyozni. Nem tudom, ki találta ki azt a szöveget, hogy egy zuhany, nyugtató hatással van az emberre, mert nálam nem működött. Ugyanúgy pörögtek a fejemben a gondolatok, mint előtte. Még mindig nem tudtam azt sem, hogy a vizsgán mit tegyek. - Key, hol vagy? - jött a kérdés a szobából. - A fürdőben, hol máshol lehetnék, ha rám zárod az ajtót? - kérdeztem vissza, miközben magamra rángattam a fehér melegítőnadrágom. - Magadnak köszönheted - szólt vissza, de én csak sóhajtottam egyet. - Jisub, nincs kedvem a kioktatásodhoz. Nincs mentségem a tettemre, maximum az, hogy egy kicsit megijedtem. De egy darabban hazakerültem, mint látod - hadartam el neki a legfontosabb információkat, hogy minél előbb elmenjen, és megint egyedül lehessek. - Ne találkozz többet azzal a vámpírral - ült le az ágyamra. - Jonathan a neve, és rendes srác! - javítottam ki, némi éllel a hangomban. Nem szeretem, ha dirigálnak nekem. - Kibum, a vámpírokkal nem vagyunk jóban. Ellenségek vagyunk, neked meg pont az örökössel kell haverkodnod? Tudod te, hogy milyen ő egyáltalán? - kérdezte kissé felháborodva Jisub, és csak most lehetett látni, hogy mennyire hasonlít apámra. Le sem tagadhatta volna, hogy az öccse. Apám is ugyanezt csinálta, amikor Minhoékkal haverkodtam: Ne beszéljük velük, ne találkozz velük. Ők rosszak, undorítóak és hasonlók. Jisub pedig ugyanezekkel jött elő. - Beszéltél valaha is vele? - tettem fel a fontos kérdést. - Nem, de az apjával igen, és nem egy démont öltek már meg - sziszegte a fogai között. - Akkor neked is elmondom azt, amit apámnak mondtam, amikor Minhoéktól tiltott. Nem tilthatod meg, hogy valakivel barátkozzak, főleg nem úgy, hogy nem is ismered az illetőt - közöltem vele, és kicsit sem lepődtem meg, amikor kiakadt. - Nem érted, hogy megölték a démonjainkat?! - emelte feljebb a hangját - Ahogy ti is öltetek vámpírt, de nem ez a lényeg. Jonathan nem tehet róla, ő jó fej srác, meg sem ölt engem - próbáltam a vámpírom mellett érvelni, de magamban már beláttam, hogy nehéz dolog a bácsikámat meggyőzni. - Akkor is kerüld el őket. Ahogy a koboldokat, tündéket, varázslókat, griffeket, és az észak felé élő összes lényt. Ők Taot szolgálják, és nem szeretném, hogy egyik nap a holttesteddel fussak össze a kapuban - próbált szigorúan nézni, de azért az aggodalom is megcsillant a szemeiben. - Rendben, majd igyekszem elkerülni őket - egyeztem bele, de csak azért, hogy megnyugodjon. - Akkor jó. Ami a vizsgát illeti, csak ne fogadd el a feltételét, és akkor nem ölhet meg. Minho mindent megtett, hogy megtalálja a kiskaput. Szerencséd, hogy kevesebb, mint fél éve vagy démon - tért vissza a kedvesebb énjéhez, amit sokkal jobban szerettem. - Igen, tudom. Szeretnék aludni kicsit, még fáradt vagyok, ha nem gond - próbáltam finoman elzavarni, nehogy bunkónak nézzen. Szerettem őt, de az utóbbi időben egyre többször kaptunk össze valamin, ami nem erősítette meg az amúgy is ingatag kapcsolatunkat. - Rendben, akkor hagylak. Vacsorára lejössz? - állt még meg egy pillanatra. Elgondolkoztam egy kicsit, hogy mennyire vagyok éhes, és hogy van-e kedvem lemenni a tömegbe. - Nem, kihagyom. Majd reggel eszek a vizsga előtt - másztam rá az ágyamra, ezzel újból jelezve neki, hogy menjen. - Akkor pihenj - intett egyet, és elhagyta a szobám. Szerencsére tényleg elaludtam, így nem kellett gondolkoznom semmin. Sőt, még csak nem is álmodtam, ami meglepett. Általában mindig álmodom valamit, és emlékszem is rá, de most nem. Még a fáradtságra sem foghattam, mert a Dreggel való találkozásom óta szinte egyfolytában aludtam, mint egy kisbaba. - Key, készülődj. Egy óra múlva kezdődik - bökdöste az oldalam Jonghyun. - Szia - mosolyogtam rá, majd felültem. - Felöltözök, és mehetünk is - rugdostam le magamról a takarót. Nem tudom, miért vigyorogtam, mikor minden testrészem merev volt az izgalomtól. - Valami hosszút vegyél fel, de olyat, ami nem túl meleg. Az a fekete kapucni nélküli melegítőd pont jó lenne, az nagyon kényelmes - lelkendezett az egyik ruhámról, amiről nekem tudomásom sem volt. - Jonghyun, nekem ilyenem nincs is - akadékoskodtam vele. Igaz, az itteni ruhatáram felét nem húztam még fel, de azért tudtam, hogy mi van a szekrényemben. - De van, csak még az első nap lenyúltam, mert tetszett - vigyorgott, és a kezembe nyomta a melegítőfelsőt. - Tudod, nem tehetek róla - váltott át a kiskutya nézésére. - Aham, persze, minden kleptomániás ezt mondja - vágtam fejbe a párnámmal. - Igaz - értett egyet. - Te kivel leszel párban? - Zicoval, nem lesz vele probléma. Csak Sekyungot féltem nagyon - szomorodott el hirtelen. - Mert ő... ? - néztem rá kíváncsian. Sekyung nem volt túl erős démon, de azért gyengének sem lehetett mondani. - GD húzta ki, aki minden évben a halálra utazik, nem foglalkozva azzal, hogy lány vagy fiú az ellenfele. Őt még én sem biztos, hogy le tudnám győzni, nemhogy Sekyung. Meg fogja ölni - térdelt le az ágyam elé, és fejét a takaróba fúrva sírt. Megszakadt érte a szívem, de nem lehetett mit tenni. GD Taeyang legjobb haverja, nem is csodálkoztam azon, hogy ő is gyilkolni akar. - Jonghyun... én nem is tudom,mit mondjak - guggoltam le mellé, és a hátát simogattam. - El fogom veszíteni őt, és ha nem figyelsz, akkor még téged is. Taeyang képes véletlenül is megölni téged, bár nem hiszem, hogy ellenszegülne Jisubnak, mert akkor neki is kampec. Kibum, nekem ő túl fontos lett ebben az egy évben - zokogott tovább. Bármennyire is fájt beismernem, de látszott rajta, hogy tényleg az életét is odaadta volna a lányért, annyira szerette. Pár percig még simogattam a vállát, majd amikor kissé megnyugodott, abbahagytam. - Megígértem neki, hogy nem fogok sírni, de nem bírtam ki - kezdte el törölgetni a szemeit, utána pedig a fürdőbe ment, hogy megmossa az arcát. Átéreztem a fájdalmát, mert én is szenvedtem miatta, amikor halottnak hittem. Biztosra vettem, hogy ha a csaj meghal, Jjong depressziós állapotba fog kerülni, ami nem lenne a legjobb. - Mehetünk? - tudakoltam, amikor kijött a fürdőmből. A szemei egy kicsit vörösek voltak, de nem vészesen. - Persze. Basszus, miattam már reggelizni sincs időd - nézett az órájára. - Amúgy sem menne le egy falat sem a torkomon - próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, de nem igazán ment. - Azt hittem, nem értek ide - motyogta Jisub a pályát bámulva. A hely ismerős volt, mivel a többi démon itt gyakorolt, vagy éppen focizott, ha nem volt dolguk. Egy hatalmas betonpálya volt. Két oldalról a város magas fala szegélyezte, a másik kettőről pedig fű, ahol most az összes démon jelen volt. Sokan csak viccelődtek egymással, jó kedvük volt, de voltak olyanok is, akik idegesen ropogtatták az ujjaikat. Én valahol a kettő között voltam. Eldöntöttem, hogy nem fogom elfogadni Taeyang ajánlatát, és inkább életben maradok, főleg, hogy Jonghyun is elég ramaty állapotban volt. - Elaludtam - válaszoltam kis idő múlva. Jonghyun addigra már Sekyungot ölelgette, csókolgatta, aki a könnyeit törölgette. Ő már beletörődött a sorsába. - Eljött a kilencszázadik vizsga ideje - zökkentett ki a bácsikám kiabálása a bámészkodásból. - Mint tudjuk, ezen a napon a sorsolás által kiválasztott párok összecsapnak, hogy megmutassák, mennyit fejlődtek egy év alatt. Ilyenkor elég sok démont elveszítünk, de a törvényt csak a herceg változtathatja meg. Ez ma sem lesz másképpen, szóval a végén ismét egy gyászszertartással zárul a nap. Mindenkinek sok szerencsét kívánok. Kezdhetünk! - kiáltott megint egy nagyot, amitől még meg is ugrottam. Vártam a nagy kiabálást, éljenzést meg ilyeneket, de semmi nem történt. Néma csend vett körül egészen addig, míg az első páros ki nem lépett a betonra. Nem ismertem a két srácot, de tudtam, hogy jóban vannak. Náluk nem kellett félni, hogy halál lesz a vége. Tisztelettudóan meghajoltak egymás felé, aztán csak álltak. Egyik sem akarta bántani a másikat, de mindketten tudták, hogy muszáj lesz nekik. - Figyelj, ha harcolni nem is tudsz még, próbáld meg kikerülni a támadásait, hogy minél kevesebb találjon majd el. Öt perc után feladhatod, bár ha nem támadsz, akkor a vizsga érvénytelen - magyarázott közben Jisub. - Igyekszem majd, de Taeyang öt perc alatt is félholttá tesz - csóváltam meg a fejem, majd az említett felé néztem, aki nem messze állt tőlem. Önelégülten pillantott vissza, ami eléggé idegesített engem, közben pedig hatalmas vigyor terült el a pofáján. - Látod, ha Minhoval lettél volna, akkor ti is ilyesmit csináltatok volna - biccentett a harcolók felé, akik csak kisebb bunyót rendeztek egymás között, meg pár surenddel, alavessel és doroval támadtak. Egyik energiagömb sem volt halálos, sőt, legrosszabb esetben is csonttörést tudtak csak okozni. Én is sokkal könnyebben fogadtam volna, ha Minhoval küzdök Taeyang helyett. Az első másfél óra ugyanilyen álharcokkal telt el, aztán jött Sekyung és GD. Jonghyun remegve lépett mellém, és látszott rajta, hogy nehezen tudja visszatartani a könnyeit. Megszorítottam a vállát, majd erőteljesen a harcra koncentráltunk. Taeyang ekkor már csak nagyjából négyméternyire állt tőlünk, és szánalmas pillantással méltatta a barátom. Közben bekövetkezett, amitől Jjong félt. GD a szokásához híven ölni akart, és ezt már a kezdésnél is bizonyította, amikor egy aranyszínű, tüskés energiagömbbel indított. Ez a gömb képes annyira lebénítani az ember agyát, hogy azt az ellenfél, ha akarja, simán irányítani tudja. Szerencsére Sekyung kitért előle, és egyből visszatámadott, de sikertelenül. Ők is bepróbálkoztak pár gyengébb elemmel, amivel azért meg tudták sebesíteni egymást, de nem volt sok hasznuk, maximum fárasztották a másikat. Erőteljesen néztem az órám, hogy az öt perc elteljen, és Sekyung feladja a harcot, de ez még a tízedik percben sem történt meg. - Sekyung kezd fáradni, GD pedig olyan, mint aki csak szórakozik - rágta a körmeit mellettem Jonghyun. - Nem fog meghalni, nyugodj meg - biztattam, de én magam is láttam, hogy igaza van. A lány már túl sok energiát elhasznált, ha perceken belül nem tesz valamit, amivel a földre küldi az ellenfelét, akkor neki vége. Aztán mintha meghallotta volna a gondolatom, egy silvert jelenített meg a tenyerében. Nem is tétovázott sokat, egyből elhajította, és célba is talált. GD hangosan felüvöltött, és térdre rogyott a hasát szorongatva. Sekyung kihasználta ezt a pillanatot, és egy újabb gömböt képzett, ami ismét talált. GD hasa és jobb válla is vérzett. Még Jonghyun is fellélegzett mellettem, mert ezzel a két találattal eléggé lecsökkentette az ellenfele támadóképességét. Legalábbis ezt hittük. Sekyung egy black shadow-t idézett meg. Ezzel a gömbbel egy ereje csökkent démont meg lehet ölni, legjobb esetben is kiüti pár órára. Amikor viszont útjára engedte a gömböt, GD olyan hirtelen ugrott fel, és támadt rá, hogy felfogni sem volt időnk. Egy golden daggert idézett meg, ami erősebb a silver-nél, de gyengébb ablack shadow-nál. Ölni nem lehet vele, de képes a démon összes erejét egy pillanat alatt leszívni. Sekyungnak esélye sem volt kitérni előle. Már csak annyit láttunk, hogy összecsuklik GD előtt, aki megragadta a hajánál fogva, és erősen a falnak lökte. - Meg fogja ölni! - visította el magát Jonghyun.- Nem akarom, ne ölje meg! Jisub, kérlek - rázta meg a bácsikámat zokogva, aki szorosan megához ölelte, hogy ne lássa a dolgot. GD már egy black shadow-t tartott a lány arcához, Jonghyun pedig egyre hangosabban és fájdalmasabban sírt mellettem. Vártam, hogy vége legyen már az egésznek, de nem történt semmi, GD csak állt, és Taeyangot nézte, mint egy jelre várva. Én is ránéztem, és ő kihívóan meredt rám. Nem foglalkozva Jisubékkal, odamentem a leendő ellenfelemhez. - Állítsd meg! Jonghyun belehal, ha megöli - kértem meg, bár semmi esélyt sem adtam, hogy teljesítené is. - Mit adsz érte, Kibum? - nézett rám fintorogva. - Mit szólnál ahhoz, hogy elfogadod az ajánlatom? Igyekszem majd gyorsan végezni veled, hogy ne fájjon annyira, rendben? - kérdezte, én pedig megdermedve álltam előtte. - Rajtad múlik a döntés, Kibum. Ha elfogadod, a lány életben marad, ha nem, akkor GD elintézi - biccentett az említett felé, aki még mindig várt. Mikor körbenéztem, Jisub, Minho és mindenki a sárkánydémonok közül engem figyelt. Nem tudták, miről beszélünk, és ez jó volt. Taeyang kérdése viszont ledermesztett. Sekyung élete megér nekem annyit, hogy feláldozzam érte a sajátomat?