The prince of demons (Befejezett)

4.rész

- Alaposan felmértél, megfelelek a követelményeidnek? - vigyorgott a képembe Kris, én meg csak enyhén bólintottam. Elővett a táskájából egy lázmérőt, és a számba dugta. Amíg várt, addig apával beszélgetett. – Majdnem negyven fok. Jó magas, ezt le kell vinni mielőbb. Mondj egy Á-t - mutatott rám a lámpácskájával, amivel megnézte a torkom is - Ez egy vírus, nem vészes, ha levisszük a lázad. Kapsz egy injekciót, és estére lejjebb megy, ha szerencséd van. - Injekció? - Na, ennyi kellett nekem, hogy bespurizzak az ágy sarkába, a takaróm alá. Mindig is utáltam a dokikat, és ezzel csak rontott a helyzeten. - Figyelj, ígérem, hogy gyors leszek, rendben? – húzta le a fejemről a paplant, és szembetaláltam magam vele. Jézusom azok a szemek... Ha nem lennék fiú, tuti lesmároltam volna. Úristen, miket beszélek itt össze, ez csak a láztól van biztos. Mire észbe kaptam, már a kezében volt a szuri, és én hagytam, hogy beadja. Fogalmam sincs, miért, de megbíztam benne. Mikor már kifelé húzta, felszisszentem, és odakaptam a karomhoz. - Na, látod, nem volt vészes. - Neked nem... - sziszegtem. Puha tenyerével megsimogatta az arcom, amibe beleremegtem. Mielőtt elment, írt fel gyógyszert, és megígérte, hogy este benéz. A nap legnagyobb részét kisebb megszakításokkal átaludtam. A lázam tényleg kezdett lemenni, de még mindig pocsékul voltam. Az estét viszont nagyon vártam... vagyis inkább Krist. Nem tudom, miért, de hiányzott a közelsége. Utoljára Jonghyunnál éreztem ezt, csak akkor még nem tudtam, mit is. Most viszont tudom, hogy a doki mellett teljesen biztonságban éreztem magam. Puha kezek simogatására ébredtem. Kómásan néztem fel, hogy ki ébresztget. A fekete szempár beleégett az elmémbe, ezért felugrottam. Kris ült az ágyam szélén. - Jó estét. Mizu? - kérdezte sápadtan. Olyan volt, mintha ő is beteg lenne, pedig reggel még semmi baja nem volt. - Semmi, kicsit jobban vagyok - vallottam be neki. Gyorsan megmérte a lázam, ami már csak harmincnyolc fok volt. Ennek megörültem. Közben apa felhozta a vacsit is, amiből bármennyire is akartam, pár falatnál többet nem tudtam lenyomni magamba. - A héten ágyban kell maradnod, néha benézek majd, hogy lássam, mi a helyzet veled, rendben? – Boldogan bólogattam válaszként, de már kezdett elmenni a jókedvem, mert tudtam, hogy elmegy. Összekócolta a hajam, és kisétált a szobából. Az első négy nap gyorsan elment, mert aludtam. Egyik délután Taemin és apa bejöttek, hogy el kell menjenek egy partira, és majd csak reggel jönnek haza. - Ne csinálj semmi hülyeséget, kérlek! - figyelmeztetett aggódva apa. - Nyugi, nem fogom belefojtani magam a párnámba, ha erre gondolsz - mondtam neki fintorogva, mire fejcsóválva kimentek. Meg sem fordult a fejemben, hogy bármi hülyeséget csináljak. Jjongnál igen, de már a gondolat is elriasztott a dologtól. Már teljesen jól éreztem magam, ezért vacsi után gépeztem egy kicsit, majd úgy döntöttem, hogy lefekszem, mert Kris nyolc óra után úgysem jön már, bár aznap csak egyszer jött, akkor is csak két percre. Kikászálódtam az ágyból és kinyitottam a szobám ajtaját. - Hova-hova, Kibum? - nézett rám szúrós szemekkel Eli. - Csak mondani akartam, hogy lefekszem aludni - feleltem felhúzott szemöldökkel. A testőröm csak egyetértően biccentett, én pedig visszamentem az ágyba, lekapcsoltam a villanyt, és bebújtam a takaró alá. Reggel arra ébredtem, hogy valaki felhúzza a redőnyt a szobámban. Ránéztem az órámra, és megállapítottam, hogy még korán van. Nekem legalábbis a tizenegy óra korán volt. - Ébresztő, fiatalúr! - Egyből odakaptam a fejem az ablakhoz. Kris vigyorgott rám. - Neked is jó reggelt – köszöntöttem tőlem telhetően vigyorogva - Felkelhetek ma már, ugye? - néztem rá boci szemekkel, ő pedig hosszasan eltöprengett. - Ha rendesen reggelizel, igen, de figyelni foglak - lóbálta meg az ujját a levegőben intésként, de közben sikeresen elröhögte magát. Kivettem a szekrényemből tiszta ruhákat, és elmentem a fürdőbe. Gyorsan lezuhanyoztam, és végre rendesen beállítottam a hajam is, majd kisiettem a szobámba. Ő még mindig ott volt. Együtt mentünk le az étkezőbe, ahol elém tolt három szendvicset. Kettőt simán megettem, de a harmadikba már csak beleharapni tudtam. - Nem megy, tényleg - ráztam a fejem a dokim felé. Felkacagott, és maga elé húzta a szendvicsem. Késsel felvágta hat egyforma kockára, és odaült vele mellém. - Megeszel hármat, a másik hármat pedig megeszem én - kötött velem egyezséget. Felsóhajtottam, és egyszerre kaptuk be az első falatot, majd a másodikat és a harmadikat – Na, megy ez neked. Most mit szeretnél, mit csináljunk? - nézett rám várakozva. Többes számban beszélt, így rájöttem, hogy itt marad velem. Tudtam, hogy apám állt a háttérben, mert féltett, de én örültem, hogy Kris nem hagy magamra. - Menjünk ki a medencéhez - vetettem fel az ötletet, ami látszólag neki is tetszett. Kitelepedtünk a napozó ágyakra, és ott ücsörögtünk. Kris fél óra múlva bealudt, mert halkan, egyenletesen szuszogott. Én csak néztem, ahogy békésen szunyókál, aztán megérkeztek apámék is, akik egy cseppet sem tűntek fáradtnak. Mint kiderült, a lakásukon aludtak eddig. Vajon hány lakása van apának, amiről én még csak nem is tudok? Két napja voltam hivatalosan is egészségesnek nyilvánítva, és ez nagyon tetszett. Bár általában csak ültem a szobámban, és chateltem a fiúkkal, akik alaposan lecsesztek, hogy az első napokban nem jelentkeztem, és ők aggódtak értem. Ez nagyon aranyos volt tőlük, még úgy is, hogy a haveri kapcsolatunk az angyalos sztori után már nem volt olyan szoros. Nem tudom, miért, de már nem úgy álltam hozzájuk. Lehet, hogy azért, mert megértettem, hogy ők hárman miért voltak mindig annyira, de annyira jóban, úgy, mint én Jjonggal. De a barátságunk azért megmaradt. A szokásos, délutáni szunyókálásom után, csalódottan bambultam a telefonom, ami még csak három órát mutatott. Már nagyon kezdtem unni a folytonos otthon ülést, ezért lementem apámhoz a dolgozó szobájába. - Mi a baj? - nézett rám mosolyogva. Ha tudta volna, mennyi minden bajom volt, amióta ott voltam... - Unatkozom itthon! – vágtam rá egyből, mire felsóhajtott, utána elnevette magát. - Már vártam, mikor fogod megunni magad. Fél óra múlva megyünk a plázába Taeminnel, ha szeretnél, jöhetsz te is - ajánlotta fel készségesen. Nagyon megörültem a hírnek, és boldogan bólogattam neki. Elmélyülten bólintott, én pedig mentem készülődni. Elővettem a szekrényből egy fekete koptatott farmert meg egy kék pólót, és elindultam zuhanyozni. Jobb esetben képes vagyok hosszú percekig a víz alatt állni, de sietnem kellett, ezért le kellett mondanom erről a szokásomról. Gyorsan beállítottam az ezer éve ugyanolyan hajam, amiért Jjong már jó párszor beszólt volna, hiszen hetedik óta ugyanolyan fazonú volt. De ő már nem szólhatott be, ezért nem is igen érdekelt, hogyan áll. Még felkaptam a dzsekim, és már mentem is lefelé a hallba. Apám, mint mindig, akkor is öltönyben volt, Tae pedig márkásabbnál márkásabb farmerben és atlétában. Hát igen, neki megvolt hozzá az alakja. Sokkal izmosabb volt nálam, ezt irigyeltem is tőle. Beültünk a hatalmas limuzinba, és már indultunk is. A plázánál Taemin hadart valamit apánknak, azzal a testőrével és a három haverjával már el is tűnt. Én ott maradtam apámmal, a testőrével, és Elial. Elkezdtük bejárni a hatalmas áruházat, közben apám folyton vásárolni akart nekem valamit, ezért hagytam, hogy vegyen egy fehér farmert meg egy hozzá illő fehér cipőt, csak hogy leszálljon rólam. Közben rengeteg fotóssal is összefutottunk, ami engem nagyon idegesített. Szerencsére apámék észrevették, ezért gyorsan beültünk egy kávézóba. Rendeltem magamnak egy kólát, és ezzel voltam elfoglalva a következő egy órában. Apám minden hülyeségről kérdezett, például, hogy milyenek voltak a nyaraim anyával, meg milyenek a barátaim, aztán kiderült, hogy ő ismeri őket, de azt nem mondta meg, honnan. Érdekes volt, mert nekem Chanyeolék soha nem mondták ezt. Aztán még az is kiderült, hogy este megint partira mennek, és megint egyedül leszek otthon. Remek. - Fáradt vagyok, nem mehetnék haza Elial? - hazudtam apámnak, mivel mégsem mondhattam azt, hogy elegem van a hülye tömegből. - Persze, menjetek csak, elkísérlek a bejáratig, aztán megkeresem a másikat is - mondta nevetgélve, majd kifizette a számlát, és indultunk is. Már majdnem a bejáratnál voltunk, amikor megláttam, hogy néhány alak megállt velünk szemben. Észrevettem, hogy apám és Eli egyből testtartást változtattak. Az öt srác közül a középső izmosabb és magasabb volt a másik négynél, pedig ők sem panaszkodhattak. Mindegyiken sötétkék farmer és különböző színű atléta volt. Mivel se ők, se mi nem akartunk kerülni, ezért megálltunk egymással szemben. Csak akkor vettem észre, hogy nekik is olyan fekete szemük van, mint Krisnek. - Jó napot, Sooman, Eli, éééss... Key, ha minden igaz. - Ott helyben leesett az állam, hogy honnan a francból ismert engem, mikor én még csak nem is láttam őket. - Én Choi Minho vagyok, ők pedig Kai, Donghae, Sehun és Kevin - mutatott be mindenkit, és kezet nyújtott. Fogalmam sincs, miért, de kiléptem apámék mellől, és megfogtam a kezét. Abban a pillanatban annyira kirázott a hideg, mintha egy tornádó kellős közepén álltam volna. Aztán apám hirtelen megfogta a vállam és elrántott tőle. - Menjetek - lökött át finoman a testőrömnek, aki kifelé taszigált, miközben és csak hátrafelé bámultam. Eli addig nem engedett, amíg biztonságban nem tudott a kocsiban. Értetlenül pislogtam rá, ő meg mélyeket lélegzett. - Mi volt ez az egész? - kérdeztem miután kiestem az előbbi állapotomból. - Semmi, nem lényeg - felelt ingerülten. Rettentően kíváncsi voltam, hogy mi folyik körülöttem, de volt egy olyan érzésem, hogy egy részét apám úgyis el fogja ma még mondani. Amint hazaértem, felviharzottam a szobámba, és a fejemet a párnámba tuszkoltam. Fura érzés járta át a testem. Nem ez volt az első alkalom, mert már Jonghyun halála előtt pár nappal is megtörtént ugyanez. Egyfolytában az járt a fejemben, hogy valaki figyel, pedig ahányszor körbenéztem, senki sem volt a közelünkben. Aztán miután meghalt, az érzés is elmúlt. Hiába meséltem Baekhyunéknak, erről, csak kiröhögtek és paranoiásnak tartottak. Még én is beláttam, hogy lehet, túlzásba estem. Aztán anya halála előtti nap újra visszatért ez a sejtelmem, erősebben mint előtte, és ráadásul valami halk suttogásfélét is hallottam a fejemben, de egy árva szót sem értettem, olyan halk volt. Most viszont csak a fejem fájt, semmi más, na meg a tudat is itt volt, hogy valaki figyel, de nagyon messze, és nem kell félnem... - Hé, Kibum, apa lent vár - rázta meg a vállam Taemin. Kómásan ránéztem, és felültem. Arra sem emlékeztem, hogy mikor aludtam el. - Megyek - azzal fel is álltam és elindultam a hallba. Apa ott ült a kanapén, kissé még nyugtalan fejjel. - Szia - köszöntem egy hatalmas ásítást követően, és leültem vele szembe a fotelbe. - Figyelj, Eli mondta, hogy nem értetted, mi volt az a kis incidens a plázában. Az egész annyi, hogy ők mondhatni nem a legjobb társaság számodra. Beképzeltek, szemtelenek és neveletlenek. – Hát, ilyen magyarázkodást általában a négyéveseknek szoktak mondani. Ráadásul még fel is húzott. - Négy hónap múlva tizenhét leszek, szerintem már elég idős vagyok ahhoz, hogy el tudjam dönteni, kivel akarok haverkodni, és kivel nem - mondtam kicsit talán túl flegmán, mert apám szeme kikerekedett. De mielőtt folytathatta volna, felálltam és otthagytam. Visszamentem a szobámba, és bár még csak hét óra volt, elmentem letusolni, és lefeküdtem Felesleges lett volna fenn maradnom, ha úgysem lesznek otthon. Nem is kellett sok ahhoz, hogy elaludjak.