The prince of demons (Befejezett)

40.rész (Taemin POV)

- Merre tartasz? - szólított le apám, mikor átsiettem a nappalin. - Futni. Minden reggel szoktam - léptem bele a futócipőmbe, ezzel is igazolva az igazamat. - Még mindig nem szoktál le róla? - fintorgott, és ment is tovább a dolgozószobájába, ahol a napjai nagy részét szokta tölteni. Mióta Kibum elment tőlünk Jisubhoz, azóta egyre furcsábban viselkedett, és engem is elhanyagolt, csak néha tartott velem egy kávéra, hogy fenntartsa a boldog apa-fia látszatot. - Elmenteeem! - kiabáltam el magam hangosan, hogy az is hallja, aki nem akarja, majd közepes tempóban futni kezdtem a már jól megszokott útvonalon a park felé. Ott senki sem zavart, és a kora hajnali órákban szerencsére üres is volt, így gond nélkül találkozhattam Minhóval, a démonnal, aki már réges-régen elcsavarta a fejem. Mivel a suliban csak keveset lehettünk együtt, meg máshol sem sokat, mert ellenséges fajhoz tartozunk, ezért reggeli futás álnéven tartottuk a kapcsolatot. - Vége az életednek! - jött az ijesztő hang mögülem, de még mielőtt esélyem lett volna megfordulni, már hason feküdtem a fűben, lefogott karokkal. - Mit... akar? - préseltem ki magamból a szavakat. - Csak egy csókot - kászálódott le rólam, és felrántott. - Te idióta, a frászt hoztad rám! - ütöttem mellkason Minhót, aki szemlátomást nagyon is jól szórakozott rajtam. - Elbambultál, gondoltam, megmutatom, milyen könnyen le lehet szerelni a nagy angyalt - kacsintott egyet, majd magához húzott, és végre megcsókolt. - Ma nagyon jó kedved van - mosolyogtam rá, mert már régen láttam ilyennek. Általában rengeteg dolga volt Kibum miatt, aki fenekestül felforgatta az alvilágiak életét. Nem gondoltam volna soha, hogy a puhány, kedves, szeretni való kisöcsémből gyilkos démon lesz. Nehéz volt őt elengedni, nemcsak nekem, hanem Chanyeoléknak is. Mind úgy éreztük, hogy elárultuk őt, és megértettük, hogy nem igazán fog megbocsájtani nekünk, apánknak pedig végképp nem. - Kiderült, ki a herceg - hajolt közelebb hozzám, és súgta a fülembe a nagyszerű hírt. - Ez elképesztő, akkor kérhetjük, hogy engedélyezze a kapcsolatunkat! - harsogtam izgatottan, mire Minho befogta a szám, és úgy röhögött. - Hangosabban is megy? - kérdezte viccelődve, közben elvette a kezét. - Bocsánat, elragadott a hév. Ki az? Mondd el - kezdtem el faggatni. - Majd elmondom - fonta össze a kezeinket, és sétálni kezdtünk, amihez belátom, semmi kedvem nem volt, mert tudni akartam a nevét, de ismertem már annyira, hogy minél jobban erőlködöm, annál inkább nem mondja el. - Kibum jól van? - tértem át egy másik témára. - Mondjuk. Jonghyunnal szerintem végleg összevesztek a múltkori incidense után, szóval most Kris-szel és a vámpírral van majdnem mindig. - Nálatok mindig van valami - sóhajtottam lemondóan. - Legalább izgalmas az életünk - állt meg a szokásos padnál, és leültünk. - Szeretlek - adtam egy puszit az arcára, majd a fejem a vállára hajtottam. - Én is szeretlek. Amúgy az öcséd az - tette hozzá. - Mi az öcsém? - kaptam fel a fejem, kis híján lefejelve Minho állát. - Kibum a herceg, Taemin - mondta el másodjára érthetően is, de nem voltam képes befogadni az információt. - Hát ez jó vicc volt - csaptam egyet a vállára röhögve, mert tényleg jó viccet talált ki. Csakhogy ő nem röhögött egy kicsikét sem. - Meg akart lépni Jonathanékkal, amikor elkaptuk őket. Donghae és én majdnem megöltük Krist, a vámpír meg Jonghyunt, ekkor változott át. Ha nem előttem történt volna mindez, akkor én sem hittem volna el. Még a saját bácsikája is meg akarta ölni, de Key végül csak csökkentette nála a démoni erejét. Röviden így történt - mondta el a mesélnivalóját, mégsem tudtam elhinni. Kibum nem lehetett a herceg, hiszen ő ahhoz túl kedves volt. Az elődjei mind gonoszak, szívtelenek és könyörtelenek voltak, de ezekből egyik sem illett a testvéremre. Hiszen amikor kéksárkány lett, akkor sem ölte meg Taeyangot, mert ő nem gyilkosnak született. - Én ezt még mindig nem tudom elhinni. - Biztos csak szórakozott, vagy csak valamit szívtak, és beképzelték az egészet. - Nemsokára tartunk neki egy köszöntő ünnepséget, ami egyben lesz a szülinapival, utána gyere el Kris házához, és akkor beszélhetünk vele - magyarázta el a napi programot. - Szerinted ő el fogja tudni intézni? - kérdeztem bizonytalanul. - Kibum mindenre képes. Annyi meglepetést okozott nekünk már, hogy egy hajszálnyit sem kételkedem benne - küldött egy biztató mosolyt felém. - De attól, hogy ti, démonok belementek, apám nem fog - mondtam elszomorodva. Lehet, hogy az öcsém a herceg, de még ő sem Isten, hogy mindent megváltoztasson. Szerettem volna ezt hinni, de ésszerűen gondolkodva nem sok esélyt láttam rá. - Engem nem érdekel az apád, csak Kibum áldására várok. - Key haragszik rám, főleg amióta átvertük. Nem hiszem, hogy vigyorogva bele fog egyezni. - Még én sem tenném a helyében. Talán engem tart a legrosszabb embernek, mert tőlem várt segítséget a nehéz pillanatokban, amikor én inkább hátat fordítottam neki. - Sokkal jobban gyűlöli most Jonghyunt - próbált kicsit nyugtatni, de én ettől nem éreztem magam jobban. - De akkor is ott van még az apám - akadékoskodtam tovább. - Taemin, Key most már a hat nagy hatalmú hercegek egyike, simán szembeszállhat vele, ha akar, és mi, démonok mellette fogunk állni - húzta ki magát büszkén. Na igen, a hat nagy herceg, a misztikus lények hercegei. Én csak hárommal találkoztam személyesen az idők alatt, általában nem nagyon hagyják el a területeiket. Az egyik az apám volt, az angyalok vezére, a másik a vámpíroké, aki Jonathan apja, és a harmadik a saját öcsém. A másik három a vérfarkasoké, a tündéreké és a kentauroké. Ők hatan álltak a piramis tetején, de talán Kibum egy kicsit feljebb állt tőlük, mint mindig. Valamiért a démonok hercege sokkal jobban kitűnt a többiek közül, és kicsit még a másik öt is tartott tőle. Talán a tapasztalatok miatt, amiket az egymás utáni hercegek tettek, de úgy tűnt, Kibum más lesz... - Hééé, minden rendben? - lökdösött meg Minho. - Persze - húztam mosolyra a szám -, csak elgondolkoztam. - Azt látom. Amúgy azt mondtam, hogy ideje indulni, neked lassan suliba kell menned - simított végig a hátamon. - Te nem jössz? - néztem rá csalódottan. Nem szerettem, ha nem volt ott velem, vagy legalább a közelemben. - Ma egyik démon sem megy tőlünk, ünneplünk - emlékeztetett a délelőtti programjára. - Mind az ötszáz iskolás démon? - Igen, és majd utána találkozunk Kris házánál Kibummal, jó? - Rendben, legyen úgy - álltam fel vele, de a jókedvem is kezdett elszállni, mert tudtam, hogy eljött a búcsú ideje. - Akkor jó sulit, Tücsök, jó legyél - kacsintott rám, teljesen megbolondítva a szívem. - Szeretlek - húztam magamhoz egy csókra. - Én is szeretlek - engedett el, és eltűnt. Legszívesebben én is teleportáltam volna, de inkább maradtam a kocogásnál. Legalább apám is láthatta, hogy tényleg futni voltam, habár az eltöltött idő felében nem is azt tettem. Ha megtudta volna, hogy az ellenséggel randiztam, helyben gyilkolt volna meg, nem foglalkozva azzal, hogy a fia vagyok. Legalábbis az utóbbi időben már nem igazán érdekeltem, és bár tudom, hogy Kibum miatt volt ez, én nem nehezteltem rá emiatt. Mindig is szeretett volna vele lenni, de az anyával való válásuk után a bíró szétválasztott minket, hiába tett meg bármit. Mindig is hiányolta őt, de ezt sosem vallotta volna be, ahhoz túl büszke volt. - Megjöttem! - kiabáltam el magam az érkezésemkor, és már siettem is a szobámba, hogy gyorsan lezuhanyozzak és elkészüljek az iskolába. Mások hülyének néztek, hogy ötkor futni megyek, mikor aludhatnék, de szerencsére Chanyeolék tudták, mi a helyzet, ezért falaztak nekem. - Jó reggelt - ültem le a srácok és apám közé az asztalhoz, miután lezuhanyoztam és elkészültem a reggeli teendőimmel. - Kifutottad magad? - kérdezte apa, fel sem nézve a telefonjából. Ismerve, biztos megint a reggeli híreket nézte. - Ki, és még azt is megtudtam, hogy az éjjel megjelent a démonok hercege - újságoltam el nekik a hírt, miközben beleharaptam a szendvicsembe. - És ki az? - kérdezte Chanyeol, mielőtt belekortyolt a narancslevébe. - Kibum - válaszoltam őszintén, mire Chany kiköpte az italt a szájából. - Kicsoda?! - hangzott egyszerre a kérdés mindenkitől. - Asszem, ezt nem eszem már meg - tolta el a narancslében fürdőző szendvicsét Baekhyun. - Bocs - röhögte el magát a tettes. - Honnan veszed, hogy ő az? - tért vissza a tárgyhoz D.O. - Két démon beszélt róla reggel. Először nem hittem a fülemnek, pedig igaz. A kisöcsém lett a hercegük - füllentettem a forrásom kilétéről apám miatt, mert megölt volna, ha megtudta volna, hogy Minhóval voltam. - Taemin, az öcséd a kéksárkány, hogy lehet herceg? - faggatózott tovább Chanyeol. - Náluk ez nem lényeg, a kéksárkány rangot átadhatja másnak, akinek akarja, így csak a herceg lesz majd - motyogtam teli szájjal, közben apámat figyeltem, aki teljesen magába zuhanva bámult ki a fejéből. - Apa? - szólítottam meg, hátha figyel, de semmi reakció nem volt. Látszólag nagyon meglepte a dolog, amin nem is csodálkoztam. Már az is megviselte, hogy Key újra elment, és démon lett. Nagyon szerette volna visszakapni őt, ezt mind tudtuk. - Sooman? - lebegtette meg a karját előtte Baekhyun. - Hm? - fordult hirtelen felé. - Minden rendben? - Persze - állt fel az asztaltól. - Megyek dolgozni, suli után beszélünk - intett egyet erőltetett mosollyal az arcán, és otthagyott minket. - Szerintem most végleg összetört a szíve - suttogta D.O. - Múltkor hallottam, hogy vissza akarta hozni ide Kibumot, annak ellenére, hogy démon - mesélte Baek. - Így már nem fog menni neki. Esélytelen, hogy harc nélkül lemondjanak róla. Ráadásul főellenség lett belőle, nemcsak Soomannak, de Taonak is. - Mondhatni veszélyben az élete - mondtam ki nyíltan, amit D.O. körülírt. Erre nem is gondoltam, pedig elég egyértelmű volt. Én csak azzal voltam elfoglalva, hogy végre közelebb kerültem Minhóhoz, az nem is érdekelt, hogy milyen helyzetbe került a testvérem. - Nem lesz neki könnyű, szerencsétlen tényleg vonzza az ilyen helyzeteket - csóválta a fejét Baekhyun. - Na, induljunk, mert elkésünk a suliból - indított meg minket Chany, mi pedig engedelmeskedve ugrottunk fel az asztaltól. Nem sok kedvem volt suliba menni, de sajnos nem sok választásom volt. A suli egész gyorsan elment, főleg, hogy a diákok fele hiányzott, mivel a hercegüket ünnepelték. Mi sem vettünk új anyagokat, és még rövidített óráink is voltak. - Akkor te később jössz, igaz? - álltak meg a kapuban a srácok. - Igen, még dolgom van - intettem nekik, és miután elmentek, elindultam Kris háza felé. Az út feléig azon gondolkoztam, hogy mit is kellene mondanunk Kibumnak, amikor találkozunk vele, de semmi értelmes nem jutott eszembe. Még egy tábla csokiért is beugrottam a boltba, hogy valamivel felköszönthessem, de ezt is inkább csak időhúzás céljából, mivel tudtam, hogy nem eszik ilyeneket. - Az pont a kedvence - lépett mellém Minho, mikor kiléptem a kis bolt ajtaján. - Nem is eszik ilyesmit - pillantottam az epres édességre. - Key mindent megeszik. Tudod, ő hibrid. - Hibrid? - néztem fel értetlen arccal. - Az. Van benne démon, angyal és még vámpír is, szóval nem egy átlagos lény - simított végig a hátamon. - Azta, ezt nem gondoltam. És még így is lehetett herceg? - Lehetett, igen. De menjünk, mert ők is nemsokára hazaérnek - fogta meg a kezem, és kicsit gyorsabb tempóra váltott. Szerettem, ha fogja a kezem, de mindig ideges is voltam, nehogy valaki meglásson minket, és baja legyen ebből. Minhónak pedig igaza lett, alig értünk a házhoz, Kris és Kibum is megjelent. Az öcsém elég zavarodottnak és idegesnek tűnt. - Szia, Bummie, beszélhetnénk? - kérdeztem tőle, mikor megálltak előttünk. - Sziasztok - nézett ránk. - Gyertek be - invitált be minket Kris a házba. Én is zavarban voltam egy kicsit, de talán a testvéremen ez jobban látszott. - Mit szeretnétek? - ült le Kibum az egyik fotelbe, mi Minhoval pedig a kanapén foglaltunk helyet. - Hát, tudod... - kezdtem bele, majd a démonra néztem segítségért. - Ha azért vagytok itt, hogy engedélyezzem a kapcsolatotokat, feleslegesen jöttetek - túrt bele fáradtan a hajába, és hátradőlt. Észre sem vettem, hogy milyen karikásak a szemei, látszott rajta, hogy nem sokat aludt a napokban. - Kibum...- kezdett bele Minho is, de Key leintette. Nem értem miért lett ilyen. Azt hittük, egyből beleegyezik majd, mégis úgy tűnt, hogy a háta közepére sem kívánja a kapcsolatunkat. Gondoltam, hogy rám haragszik, de Minhóval nem értettem, mi baja volt. - Nekem mindegy, hogy ti együtt vagytok- e, vagy sem. Nem én vagyok az, aki közétek áll, de ezt tudhatnátok. Lehet, hogy én igent mondok, de attól apánk nem fog boldogan a nyakatokba ugrani és örömtáncot járni - folytatta a mondanivalóját. - Szóval téged nem is zavar? - pislogott Minho is mellettem. - Ha zavart volna, már tettem volna ellene akkor, amikor először mondta Taemin, hogy majd a hercegtől kér engedélyt. Én már jó ideje tudom, hogy ki vagyok, akkor is tudtam, ahogy azt is, hogy ez az egész nem rajtam fog múlni - motyogta közömbösen. Kibum sokkal másabb ember lett, mióta démonná vált, mint előtte. Határozottabb lett, és már nem hagyta magát annyira befolyásolni, mint azelőtt. - Apám soha sem fog beleegyezni ebbe - sóhajtottam lehangoltan. - Ezt én is tudom, de nem tudok ellene mit tenni. Lehet, hogy herceg lettem, de ebben nincs hatalmam, ezt ti is tudjátok. Legjobb esetben is csak egymásnak ugranánk, és a végén valamelyikünk halott lenne. Veszélyben érzem magam a közelében, és erről csak ő tehet - vont vállat, mintha lezárta volna a témát. - Szóval akkor reménytelenek vagyunk - néztem csalódottan Minhóra. - Annyira azért nem. Annyit tehetek az érdeketekben, hogy a démonok elfogadják majd a más fajok közti viszonyokat, mivel én is egy vámpírral vagyok, de jelenleg ennél többet nem. A harcokat is próbálom majd beszüntetni, de ha ti megtámadjátok a mieinket, akkor nem fogok közbeszólni, amikor harcolni fognak a démonjaim, mert ti kezdtétek. Tehát ennyit csinálhatok jelenleg - hunyta le a szemeit, és mélyeket lélegzett. - Akkor már annyival közelebb vagyunk, hogy a démonok békén hagynak minket - mosolyodott el Minho. - Apáddal is alakulni fog majd a helyzet - próbált megnyugtatni, és a kezemre tette a sajátját. - Ja, amúgy boldog születésnapot - nyújtottam felé a csokit, amit egy gyenge mosoly kíséretében elfogadott. - Az egyik kedvencem, köszönöm - tette az ölébe. - Chanyeolék is mondták, hogy adjam át a jókívánságaikat - mondtam kicsit félénken, mivel nem tudtam, mit fog reagálni a srácok említésére. Egy pillanatig megdermedt, de utána egyből visszavette a nyugodtabb arcát. - Nekik is köszönöm - ásította el magát a végére. - Minho, ülj át ide, most! - kapta fel a fejét hirtelen, és parancsolt rá a démonra, aki egyből elengedte a kezem, és a kijelölt helyre ült. - Kibum, vendéged van - lépett be a nappaliba Kris, mögötte apánkkal. Egyből leesett, hogy miért tette azt az előbb a testvérem, amit. Ő már megérezte apánk jelenlétét, és így próbálta kerülni a konfliktusokat. - Taemin, gondoltam, hogy meglátogatod ma - lépett be mosolyogva apa.- Szia, Kibum - köszönt neki, de Key annyira megmerevedett, hogy teljesen belepréselte magát a fotelébe. Veszélyben érzem magam a közelében - hangzott el a fejemben az előbbi mondata. Látszott is rajta, hogy nagyon koncentrálnia kellett, nehogy hülyeséget csináljon. - Szia - préselte ki magából nagy nehezen a köszönést. - Tudom, hogy nem vártál, de gondoltam, a születésnapodon megköszöntelek, még ha a hátad közepére sem kívánsz. - Én ilyet nem mondtam, de azt sem várhatod el, hogy most sírva fussak hozzád, mert itt vagy. Elárultál, te, Chanyeolék és még Taemin is, ezt nem tudom egykönnyen megbocsájtani nektek - nézett farkasszemet az apánkkal aki meg sem lepődött ezen. - Ő a testőröd, vagy csak Taeminnel jött? - biccentett Minho felé, aki csak unottan hallgatta a beszélgetést. - A testőröm, de ha Taeminnel jött volna, az sem zavarna - jelentette ki határozottan. - Nem? A testvéred angyal, egy ellenséged, és nem zavarna? - lepődött meg apa, de még mi is Minhóval, hogy így, minden további nélkül közölte ezt vele. - Nekem nem ártottak az angyalok, ahogy én sem nekik. Engem nem érdekel, ki kivel van együtt, ameddig nem lesz belőle probléma. Neked is így kellene hozzáállnod. Nem a mi démonjaink okozzák a zűrt, hanem Tao bandája, velük kellene ellenségeskedned, nem velünk - lazított egy kicsit a testtartásán Kibum, de közben látszott, hogy Minho és Kris is ugrásra készen állnak ha gond lenne. Én nem tudtam, mit kellett volna kezdenem abban a helyzetben. Igazából apámat kellett volna védenem, de nem tudtam volna ártani sem Kibumnak, sem Minhónak. - Ennyire könnyen veszed őket? Taemin soha nem lehet boldog majd Minhóval. Ő sárkánydémon, a herceg mellett, melletted a helye, viszont Minnie nem mehet az alvilágba, mert ott meghal - váltott komorabb hangra apám, de egy szóval sem ellenezte a dolgot, ami nekem túlzottan gyanús volt. Valami nem stimmelt, éreztem. - Itt a választás csakis a bátyámon múlik. Minhóból nem lehet angyal, de belőle lehet démon - mutatott rám még mindig apámmal szemezve. - Ha egy démoni medált adsz neki, az angyali énje megöli azt, és még vele is végezhet - ijedt meg Minho, de Kris halál nyugodt maradt. Ő és Key biztosan tudott egy megoldást, különben nem ajánlotta volna fel. Mégis, engem a hideg rázott ki a halál szó hallatán. - Csakhogy én a herceg vagyok, és egyben a kéksárkány is, ami ugye tartalmazza Taemin angyali erejét egy részben, mert így mentett meg. Ezáltal a harminc- negyven százalék majdnem duplázódik, tehát a halálozási arány durván negyven százalék lesz. Amit az is tovább csökkent, hogy itt van Kris, aki megfelelő orvosi ellátásban tudja részesíteni. Tehát az egyetlen, ami itt megtörténhet, az, hogy őt legalább egy hétig kiüti majd, engem meg talán egy napig, mert sok erőt vesztek hirtelen - magyarázta el részletesen a dolgot Key, de még mindig nem féltem kevésbé. - Kibum, biztos ezt akarod? Azt az erőt olyan kezébe kellene adnod, akiben megbízol - lépett előre Kris is. - Rajtad kívül Jonnyban bízok meg annyira, hogy átadjam az erőm. De ő vámpír, te pedig már így is sokkal erősebb vagy, mint kéksárkányként lennél. Neki meg szüksége van rá, ha viszont egyetlen apró esélyt is látok arra, hogy el akar árulni, habozás nélkül végzek vele - felelte halálkomoly tekintettel az öcsém, a végén pedig rám is nézett. Tudtam, hogy nagy ára lesz a kapcsolatomnak Minhóval, és már mindenre felkészültem, talán csak arra nem, hogy démonként kell leélnem az életem. Nem volt vele semmi bajom, csak biztos voltam benne, hogy az angyalok majd árulónak tartanak. Végül is igazuk lenne, hiszen egy pasi miatt készülök átállni a másik oldalra, én, aki apám után a legerősebb angyal vagyok. - Legyen, ha Taemin ezt akarja, akkor benne vagyok. Egy fiamat már elvesztettem a hülyeségem miatt, ha ő így lesz boldog, akkor tegye - mondta apánk, mire leesett az állam. Mindenféle vita és harc nélkül beleegyezett ebbe. - Komolyan? - visítottam fel hangosan örömömben. - Igen, és a békeszerződést is hajlandó vagyok aláírni ezzel a csoporttal... - De? - kérdezte egyből Kibum. Ő is tudta, hogy ennek a két nagy dolognak van valami hátulütője is. - Szeretném, ha újra kijönnénk egymással. Ha többet nem is, de legalább az ünnepeket töltsük majd együtt, mint egy normális család - nyögte ki apám. Szóval ezért volt olyan nyugtalan, mert hiányzott neki az a pár hét, amit hármasban töltöttünk együtt. És mégis amilyen gyorsan jött a remény, olyan gyorsan kezdett el távolodni is. Key soha nem egyezne bele, mivel nem bír a közelében lenni. - Tudod, az előző élet, amire emlékszem, Dongwoo hercegé, akit te és Jisub öltetek meg. Emiatt kis híján megöltem a bácsikámat, és még most is meg akarom, ahogy téged is. Nem az a baj, hogy nem tudnék megbocsájtani, hanem hogy félek, egyszer neked megyek - vallotta be őszintén - Majd alakul. Már az is elég, ha megpróbálod, ennyit kérek azért, hogy Taemin átállhasson hozzád, és hogy a szerződést megírjuk - mondta reménykedve. - Rendben, legyen úgy - állt fel Kibum, és kezet nyújtott, amit apám boldogan fogadott. - Ez most azt jelenti, hogy... - Mi engedéllyel együtt lehetünk? - fejezte be a mondatom Minho. - Azt - sóhajtották egyszerre, aminek röhögés lett a vége. Minho meg majdnem fellökve Keyt rohant hozzám. - Minho! - rivallt rá Kris. - Elnézést - hajolt meg mélyen Kibum felé, aki szerintem fel sem fogta a helyzetet. - Viszont nem érünk rá. Vagy most megkapod az erődet, Taemin, vagy a fene sem tudja, mikor - rontotta el az örömünket Kris. - Miért? - Mert nekem dolgom van, és mielőbb mennem kell. Mint hallottad, engem maximum reggelig üt csak ki, téged sokkal tovább. Más részről nem tudhatjuk, mikor történik megint valami, ami akadályoz minket - nyújtózott ki Key. - Szóval Taemin, akkor mi legyen? - fogta meg erősen a kezem Minho. - Csináljuk - bólogattam hevesen. - Én akkor megyek is, megírom a szerződést. Sziasztok - integetett apánk, és Kris kíséretében távozott. - Menj be a vendégszobába, és vedd le a felsőd, jövök én is mindjárt - mutatta az irányt az öcsém. Minhóval kézen fogva mentünk a szoba felé. - Biztos szeretnéd? - állított meg az ágynál a pasim. - Ha így veled lehetek, akkor igen - húztam le a pulcsim, majd a pólóm is. Tudtam, hogy ezt kell tennem, mert nekünk együtt kellett lennünk, már az első találkozásunkkor tudtam. - Rendben - lépett elém, és adott egy hosszú csókot. - Megvagytok? - kérdezte Kibum, amikor Kris-szel belépett. - Igen - ültem le az ágyra. - Feküdj hanyatt - döntött hátra Key, és mellém mászott. - Vedd fel az angyali alakod - kért meg, miközben ő is átalakult. A hatalmas fekete szárnyai elfoglalták az egész ágyat. Még a szárnyaival és a fura kinézetével is túl aranyos volt. Én is felvettem az angyali alakom, és a fehér szárnyaim kiterítettem Kibum feketéi alatt. - Fájni fog? - kérdeztem, mikor a keze közt megjelent egy kéken izzó gömb. - Az elején, utána már elveszted az eszméleted - simította meg a szárnyam, Minho pedig megfogta a kezem. - Itt leszek veled, amíg fel nem ébredsz - adott rá egy puszit, Key pedig egyre közelebb vitte a kék energiagömböt az angyal medálhoz. - Kezdem- mondta, és már neki is nyomta. Hogy mit éreztem? Hasító fájdalmat, ami lassan kezdett egyre erőteljesebb égő érzéssé alakulni. Nem bírtam hangos üvöltés nélkül, és erősen szorítottam Minho kezét, majd egyre gyengültem, mert kezdtem nagyon szédülni. - Szeretlek - hallottam Minho szavait, mielőtt végleg elragadott a sötétség.