The prince of demons (Befejezett)

46.rész (Taemin POV)

Már eltelt egy év az öcsém halála óta, de nekem még mindig olyan érzésem volt, mintha tegnap történt volna. Haragudtam rá, amiért nem szólt nekünk, hogy mit tervez. Elkerülhettük volna az egészet, de ő makacs volt, és mindenkire gondolt, csak magára nem. Képtelen vagyok elfogadni, hogy nem él már, pedig Jonghyun sem érzi a jelenlétét. Sokszor kérdezték tőlem is az elején, hogy érzek-e valamit, de nemmel válaszoltam. Tényleg nem éreztem a herceg jelenlétét, amit nekem kellett volna, de másét sem, pedig elvileg már rég meg kellett születnie valahol az újnak. Ez még mindig reményt adott nekem, hogy életben van valahol, valamilyen formában. - Taemin – szólított Minho, de mivel nem figyeltem, hanyatt döntött az ágyon. Durcásan néztem rá, de ő állta a tekintetem. - Mikor fogadod végre el? Már a többiek is átvészelték, sőt, Jonghyun és Jonny is - támaszkodott felettem, mint minden alkalommal, amikor nem figyeltem rá. Ilyenkor muszáj volt, mert ha el is fordítottam a fejem, visszafordította. - Csak hiszed. Kris a munkába temeti a bánatát, még Taóval sem foglalkozik annyit, amennyit kéne, tehát egyáltalán nincs jól. Jonghyun és Jonny, láttam őket én is. Sőt, intimebb pillanatban is, mint ti, mivel véletlen rájuk nyitottam az... szóval az aktusuk közben. De tudod, miért vannak együtt? - kérdeztem komoran. - Mert megismerték egymást, és egymásba szerettek? - kérdezett vissza mindent tudóan, mire csak az arcába röhögtem. - A nagy szart. Csak így egyikük sem érzi azt, hogy elárulták Kibumot, miközben jól érzik magukat. Mindketten őt szerették, és egyikük sem lenne képes mást szeretni, így megegyeztek, hogy kielégítik egymás szükségleteit, de semmi mély érzelem nincs benne - meséltem el neki, amit ők meséltek nekem akkor. Teljesen kibuktam, hogy fél évvel a szerelmük halála után képesek erre, ezért elmondták. Nem akartam hinni nekik, de megtettem. Ők mindenkinél jobban szerették Key-t. - Hát erre nem gondoltam volna. És veled mi a helyzet? Meg sem próbálod enyhíteni a fájdalmad? - hajolt közelebb hozzám. - Próbálom - fordítottam el hirtelen a fejem, mert zavart a közelsége. Az utóbbi időben nagyon kerültem a fizikai érintkezést vele, mert nem volt kedvem hozzá. Esténként szerettem hozzábújni, meg néha egy gyors csókot adni, de ennél több nem történt azóta. - Kezdem elveszíteni a türelmem - szállt le rólam, és mérgesen becsapta maga után a fürdő ajtaját. - Ahj, Minho, miért nem értesz meg? - sóhajtottam a plafont nézve. Megértettem őt, hiszen neki is biztos elege volt már belőlem, amiért ennyire magamba zuhantam, de engem senki nem értett meg. Akikkel békében álltunk, azok az angyalok és meglepő módon a vámpírok voltak. Nem Jonny miatt, hanem az apja, a fejedelem szervezett egy békítő ülést, mert kiderült, hogy az ő viszályuk mögött is apám állt. Bár megölhettem volna. Nekem apám mindennél többet jelentett, ahogy Kibumnak is anyánk. A sok gonoszsága miatt viszont úgy meggyűlöltem, hogy a halálát kívántam, annak ellenére is, hogy az öcsém ezt nem akarta. Nagyot csalódtam benne, mert mindig felnéztem rá, hogy milyen jó vezető, de mégsem volt az. A saját fiát is képes volt megölni, mert magára gondolt, meg elvileg a békére, amit úgy szerzett meg, hogy gyilkolt. Undorító tett volt ez a részéről. - Amúgy Donghae, Tao és Kris hívat minket - lépett mellém Minho egy farmerban, és törölközővel a nyakán. Annyiszor láttam már így, de még mindig képes volt zavarba hozni ezzel. Eszméletlenül jó teste volt. - Úgy bámulsz, mintha nem láttál volna még így - mondta közömbösen, és magára vett egy pólót. - Csak elbambultam - fintorogtam rá. - Akkor menjünk - csóválta meg a fejét, és udvariasan maga elé engedett. Tényleg megbántottam. - Mi a helyzet? - vágódott le Sehun és Kevin közé a kanapén, én pedig a fotelbe telepedtem le. - Gondolom, hallottátok ti is, hogy Thanos és Tiana elindult egy kisebb sereggel felénk - közölte halál nyugodtan Tao, mintha a napi teendőkről beszélt volna. - A farkasok és tündérek vezetője? - kapta mindenki rám a tekintetét, mikor ijedten kérdeztem vissza. - Pontosan. Kibum halála és Sooman eltávolítása a vezetői székből eléggé meggyengített minket. Az angyalok nem tudnak lejönni az alvilágba, így mondhatni könnyű préda vagyunk számukra, hogy visszaszorítsák a területünket és megtizedeljék a létszámunkat - magyarázta el értelmesen Donghae, hogy mik is a terveik. - De itt vagyunk mi is - szólt közbe Jonny is, aki a klánját képviselte. - Lehet, hogy békében állunk, de nem hiszem, hogy apád bele akar keveredni egy ilyen harcba. - És ha iderendeljük a fenti démonokat is, akkor már elegen lennénk, nem? - kérdezte Minho. - A fenti démonok több, mint háromnegyed része nincs kiképezve, semmit nem érnénk velük - szólta le Kris az ötletét, amiben én is egyetértettem. Rengetegszer kerültünk velük összetűzésbe, amikor még angyal voltam, és még a démoni erejüket sem tudják használni. - Szóval azért hívtál ide minket, hogy elmondd, pár nap múlva legyilkolnak minket? - akadt ki Sehun. - Ezt nem mondtam... - Semmi értelmeset nem mondtál, csak hogy háborúra kell számítanunk! - dühöngött tovább. Az arcok alapján mind ugyanígy vélekedtünk a dologról. - Mi tízen vagyunk azok, akik a legerősebbek a démonok között, a többiek is elég képzettek, főleg azok, akik nálunk tanulták a harcművészetet, de gondoljatok bele, hogy két igen erős ellenséges fajjal állunk szemben, akiknél mégtöbb erősebb lehet - próbálta lenyugtatni Tao a kedélyeket. - Ha Kibum élne, akkor mivel lenne másabb? - nézett Namjoon a vezéreinkre. - Ő volt a herceg - tudta le ennyivel a választ Donghae. - És? Jelenleg egyből két vezető is támadásnak indult - értetlenkedett tovább. - A hat vezér közül a herceg a legerősebb. Mondhatni ő az alvilág ura, aki mindenki felett áll itt lent. Ezért nem fejedelem, vezér meg ehhez hasonló a megszólítása, hanem herceg. Egyedül az angyalok kivételek, mert ők nem itt vannak - próbálta megértetni a rangokat Kris. - Ahhoz képest elég gyorsan eltették láb alól a hercegünk - horkant fel Suga. - Fogd be! - förmedtem rá idegesen. Nem szerettem, ha rosszat mondtak az öcsémről. - Bocs, Taemin, de ez az igazság - vont vállat, mire előtte termettem, és leterítettem a földre. - Egyikőtök sem tett annyit a démonokért, mint ő, szóval kussolj, mert kitépem a beleidet - sziszegtem az arcába. - Héj, ne foglalkozz vele - hámozta le Minho az ujjaimat Suga nyakáról. - Engedj már el! - löktem el magamtól, mikor két lábon álltam. - Taemin... - Ne őt sértegessétek azért, amiről nem tehet. Ő nincs itt, de ha itt lenne, akkor akár egyedül is szembenézne velük, hogy nekünk ne essen bántódásunk. Ti meg csak nyafogtok, és nem csináltok semmit. Szánalmasak vagytok! - kiabáltam a végére, és otthagytam őket. Könnyű azt szidni, aki nem tudja megvédeni magát. Mind ilyenek voltak. Amikor élt, akkor mindenki körülötte legyeskedett, most meg elmondták minden szarnak. - Gyere már vissza, a rohadt életbe is! - kiabáltam el magam hangosan a szobánkban. Miért nem vagy itt, amikor szükségünk lenne rád, Kibum? Itt csak te tudsz segíteni, egyedül te vagy rá képes, hogy megmentsd a birodalmunk. - Tae, kérlek - fordított maga felé Minho–, ne lökj el - húzott magához, én meg bújtam egyből hozzá. - Miért bántják? Miért nem hagyják már békén őt? Ha visszajön... - Tudod, hogy nem fog - vágott gyorsan a szavamba. - Nem tudom, én még mindig biztosra veszem, hogy él – húzódtam kicsit hátrébb tőle. - Miért hiszed ezt? Láttad, hogy meghalt, azt a két gömböt ő sem élhette túl – ellenkezett tovább. - Nincs igazad, ő nem hal meg ilyen könnyen, ő biztosan nem! Te is ugyanolyan hitetlen paraszt vagy, mint ők – kezdtem el vele is kiabálni. - Elég volt ebből! – rántott vissza az ölelésébe. - Engedj! – próbáltam szabadulni, de ő csak egyre erősebben szorított magához. - Csak nyugodj le, egy kicsit felhergelted magad – suttogta a fülembe. Tényleg ideges voltam, de nem rá. Hanem úgy mindenre és mindenkire. – Meg fogsz őrülni, ha ezt így folytatod tovább. - Egyedül akarok lenni – szabadítottam ki magam, és kirohantam a szobából. Szeretem Minhót, de jelenleg ő sem tud tenni semmit, amivel csillapítani tudná a fájdalmamat. - Taemin? – állított meg Jonghyun, mikor az udvaron próbáltam átvágni. Fújtatva néztem rá, de ő nem lepődött meg ezen. Csak ugyanazzal a komor tekintettel fürkészte az arcom. – Minden rendben? – szólalt végre meg. - Minden a legnagyobb rendben, miért ne lenne? Azért, mert én nem tudtam elfogadni az öcsém halálát, vagy mert mindenki túllépett rajta és boldog, csak én nem? – kérdeztem ingerülten. - Én sem fogadtam el, még mindig várom, hogy belépjen egyszer azon a kapun... - Hazudsz! Ha így lenne, akkor nem Jonnyval vihorásznál és hemperegnél! – vágtam az arcába, amit gondoltam. - Elég, Tae – sóhajtotta fáradtan. - Te bántottad őt a legtöbbször, és még arra sem voltál képes, hogy megvédd őt. A te hibád az egész! - Azt mondtam, elég ebből a hisztiből! – kiabálta el magát egy jókora pofon kíséretében. Megütött. – Bocsáss meg, de nem tehettem mást. Kibum írta, hogy ez lesz, de nem gondoltam volna, hogy ennyire bedepizel majd. Ha ennyire bízol a visszatértében, akkor térj végre észhez, ahelyett, hogy csak őrjöngesz. Mindenkit kritizálsz, bunkózol, és nem veszed észre, mekkora fájdalmat okozol a barátaidnak. Ha így folytatod, Minhót is elveszíted – haladt el mellettem. Minhót... nem, őt nem fogom. Estig vissza sem mentem a helyünkre, inkább kint lézengtem az erdőben, ahol csak magam lehettem. Kibum tudta, hogy ennyire meg fog viselni a hiánya, de akkor miért tette azt, amit? Mindenkire gondolt, mégis vállalta a kockázatot. Vagy talán tudott valamit, amit mi nem? - Taemin, merre vagy? – hallatszott messziről Minho aggodalmas hangja. Ő sosem haragudott rám igazán, én mégis minden nap szemétkedtem vele, mert olyan hangulatban voltam. Csoda, hogy el tudott viselni maga mellett. – Taemiiin, kérlek! - Itt vagyok – suttogtam halkan. Nem érdemeltem meg őt, túl jó volt hozzám. Hagynom kellett volna, hogy Kibummal maradjon, akkor talán minden teljesen másként alakult volna. De nem, Minho az enyém, és soha nem fogom elengedni. Soha. - Életem, hála az égnek. Halálra aggódtam magam – Könnyebbült meg, mikor meglátott a fának támaszkodva. - Sajnálom, Minho. Én, nem akartam olyanokat mondani, csak... ígérem, próbálok majd változtatni ezen, jó? – néztem rá könnyes szemmel, majd gyorsan odabújtam hozzá, hogy ne lássa, mennyire szánalmas vagyok. - Szeretlek, te lökött – simogatta a hátamat. - Én is szeretlek – dünnyögtem a mellkasába. - Milyen édesek vagytok – szólalt meg egy ismeretlen női hang, mire ijedten ugrottunk szét, Minho pedig egyből elém állt. - Ki az? – kérdezte, engem szorosan a fa és maga közé szorítva, nehogy bántódásom essen. - Csak semmi pánik, barátok vagyunk – lépett elő a fa takarásából, majd lassan a többiek is előmerészkedtek. - És ezt mivel bizonyítod? – faggatózott tovább. - Taemin, olyan régen nem láttalak, gyere már elő onnan. Nem is tudtam, hogy démon lett belőled – szövegelt nekem, de nem tudtam ki ő. Túl sötét volt, ezért nem tudtam felismerni. - Maradj itt – fogta meg maga mögött a kezem Minho. - Srácok, kérlek, csináljatok már valami kis fényt. Így tényleg azt hiszik, hogy ellenségek vagyunk – fordult egy pillanatra a csapata felé, akiknek sorra megjelent a kezükben egy kis energiagömb. - Démonok vagytok? – lepődtem meg, és már bátrabban léptem ki a barátom takarás mögül. - Sárkánydémonok, kisfiam – jelent meg végül a nő kezében is egy ragyogó zöld gömb. - A... a... anya? – hátráltam vissza egyből, nekiütközve Minhónak, aki csak értetlenül nézett ki a fejéből. - Szia, Minnie. - Te halott vagy, eltemettünk már két éve... mi folyik itt? - Apád nem tudta, hogy sárkánydémon vagyok, ezért nem a megfelelő módszert alkalmazta, így életben maradtam. De Kibum érdekében nem mutatkozhattam. Aztán összefutottam itt lent velük. Ők mind Sooman miatt elrejtőzött sárkánydémonok. Most, hogy hallottuk, támadni akarnak titeket, idejöttünk segíteni – mosolygott rám, de én még mindig nem tudtam, mit tegyek, főleg, hogy én kiskorom óta nem is láttam őt személyesen, csak levélben tartottuk néha a kapcsolatot, apám tudta nélkül. Erre megjelent előttem, és a segítségét ajánlotta. - Gyertek velünk, biztosan fáradtak vagytok már. A vezetőink eldöntik majd, hogy hogyan tovább – eresztette le a védelmét Minho, és megfogva a kezem, elindult vissza. Én csak csendben haladtam mellette, és próbáltam magamban összegezni a dolgokat. Az tiszta sor volt, hogy apám üldözte a sárkánydémonokat, hogy a herceg védelme gyengébb legyen, de nem gondoltam volna, hogy valahol az alvilágban egy egész csoportnyi van belőlük, mikor mi azt hittük, hogy mi vagyunk az utolsók. Hát, mind nagyot tévedtünk. Érdekes módon mire elértük a főkaput, a három vezérünk és a sárkányaink már ott vártak minket előtte. - Ez elképesztő – tátotta el a száját Sehun. - Minhee? – pislogott párat Jonghyun, majd rekordsebességet megdöntve vetette magát az anyám karjaiba, mintha a fia lenne. - Jonghyun? Mekkorát nőttél – borzolta össze nevetgélve a démon haját. - Most gúnyolódsz? – nézett felfújt arccal anyára. - Dehogyis. - Üdvözöllek titeket. Kris vagyok, ők pedig Tao és Donghae – tudta le a bemutatkozást Kris. - Egész jó a megfigyelőtök. Az erdő közepéig fel sem tűnt, hogy figyel – dicsérte meg anyám a posztra kijelölt démont. - Nem lankadhat a figyelmünk, háború közeleg... - Tudjuk, ezért jöttünk ide. Segíteni akarunk nektek, ha elfogadjátok – közölte anyám az érkezésük okát. – Mind kiképzett sárkánydémonok vagyunk. Erősebbek, mint a fiúk, hiszen a legfiatalabbikunk is száz évvel idősebb náluk. A legidősebb tagunk majdnem hatszáz éves, de rengetegen vannak, akik az előző herceg mellett szolgáltak – ismertette a csapatában szolgálók erejét. Öregek voltak már, ez pedig pont kapóra jött nekünk, mivel ahogy mondta, ők igazán erősek voltak. - Szívesen fogadjuk a segítséget, főleg most. De menjünk beljebb. Előkészíttetek szobákat, ahol pihenni tudtok. Izé... hányan is vagytok? – kapott észhez Kris. Szegénynek teljesen lefagyott az agya a nagy örömben. - Kilencvenketten, ugye? – fordult hátra anyám megerősítést várva. - Igen! – hangzott szinkronban a válasz, ami olyan érzést keltett, mintha katonaságban lettem volna. - Elképesztő – mosolyodott el végre Kris is. – Akkor menjünk – nyílt a hatalmas kapu, amin szépen becsörtettünk. A benti démonok szája tátva maradt, amikor meglátták a sok középkorú férfit és nőt. Hát igen, általában legkésőbb a harmincadik életévük után, a démonok elhagyják a bázist, és vagy az alvilágban, vagy a fentiben élnek tovább, átadva a helyet az újaknak. - Amúgy a herceg merre van, szeretném már látni Kibumot – szólalt meg az udvaron anyám, mire a mieink mind elhallgattak, még Taóék is lecövekeltek. Nem tudnak a történtekről? - A herceg... - kezdett bele Tao, de eddig jutott. Képtelen volt elmondani neki, hogy a fia halott. - Kibum halott, Minhee – lépett Jonghyun anyám elé, és ridegen közölte vele. Talán ez is volt a megfelelő módszer. - Halott? – kezdtek el nyüzsögni a sárkányok, csak anyám állt mozdulatlanul. - Sooman megölte, miután megkötötték a békét angyalok és démonok között. Hősként távozott, ezt mind így gondoljuk – fejezte be Donghae Jonghyun helyett. - Értem. Most azt hiszem tényleg le kell pihennem – nevette el magát, hogy elrejtse a bánatát. - Erre gyere – mutatta neki az utat Kris. - Később beszélünk, Taemin – fordult meg egy pillanatra, majd eltűntek. - El sem hiszem, hogy él Minhee, te nem is örülsz, hogy él anyukád? – pörgött be teljesen Jjong. - De igen, csak annyira fura, hogy régen nem volt anyám, most elvesztettem apámat, de visszakaptam anyámat. Annyira bonyolult, erre nekem is aludnom kell egyet – néztem Minhóra, majd a pulcsija ujjánál fogva húzni kezdtem magam után. - Nekem is mennem kell aludni – integetett vissza a többieknek, utána megfogta rendesen a kezem, és úgy mentünk felfelé. - Gyönyörű anyukád van, így már értem, hogy te miért lettél ennyire szívdöglesztő pasi. Tudod, most, hogy ők itt vannak, már nem lesz gond – állt meg előttem a folyosón. - Szerinted hogy viseli Key halálhírét? – mondtam ki hangosan, ami nyomta a szívem. - Láttad, nem? Erős nő, bármennyire is fog fájni neki, nem fogja kimutatni, mert számítanak rá a társai. Te se ezen agyalj, minden rendben van. - Tudom. Várni fogok, mert visszajön, ahogy anya is – mosolyogtam rá őszintén. - Tegyél így – mosolyodott el, és nyomott egy puszit a számra.