A megbízás ♦Kim Taehyung ff.♦ (Befejezett)

12. rész

Hosszú volt az út a belvárosig, pedig nem is a csúcsforgalomban mentünk. De legalább azért nem kellett idegeskednem, hogy Taehyung esetleg beszélgetést akarna folytatni velem, mivel egész úton meg sem szólalt. Bár azt nem tudom azért mert valóban nem akart vagy még mindig a történtek hatása alatt van. Na persze nem is igazán érdekel, én csak örülök ha nem pofázik.

A cég elé érve tettem néhány kört a tömb körül, hogy lecsekkoljam az arra járkáló embereket, keressek néhány búvóhelyet és megnézzem a kültéri kamerák pontos helyzetét. Majd mikor úgy véltem sikeresen memorizáltam mindent egy messzebbi parkolóban letettem a kocsit, csak a kíváncsi szemek miatt is. De mielőtt kiszálltunk volna gondoltam felvilágosítom a kis amatőrt mire vigyázzon és egy esetleges beszélgetésnél mit mondjon ha kérdezik. Jobb az ilyet előre letisztázni mint vakon beleugrani a dolgok sűrűjébe.

- Na akkor minden világos?

- Persze. Nem vagyok hülye, ennyit már azért csak meg tudok jegyezni.

- Jólvan hé, azért vegyél vissza kistigris, nem kell túlzásba esni.

- Bocs, ne haragudj, csak nagyon félek mit fogunk odabent találni. -biccentett az épület felé.

- De azzal nem lesz jobb ha nekem pofázol vissza. Inkább tedd fel a maszkot és menjünk.

Én is feltettem maszkomat és már indultunk is. Bevallom mikor a bejárathoz értünk kissé megdobbant a szívem a tömérdek őr láttán, de mikor simán minden szó nélkül elmentünk mellettük csak lestem, hogy „Hogy most mi van?”. Azért ennyire sima bejutásra még én sem számítottam. Kezdek kételkedni abban, hogy Taehyung apja annyira profi üzletember lenne mint amilyennek reklámozza magát. Elég csupán elegánsan felöltözni és márkás ruhát felvenni ahhoz, hogy bármiféle kérdezés nélkül tovább engedjenek? Így akár egy bérgyilkos is bemehetne, elég egy Calvin Klein ruhát felvennie. Hisz én is bent vagyok. Élő példa! Hahó!

Na mindegy. Tovább araszoltunk a recepcióig ahol meghagytam betoji társamnak, hogy maradjon csendben majd én beszélek. Bár szerintem erre kérnem sem kellett volna, annyira meg van ijedve, hogy nemhogy beszélgni de egy sima szót sem tudna kinyögni. Elképesztő ez a srác az egyszer biztos.

- Jónapot! Az igazgató úrhoz jöttünk. Megbeszélt időpontra természetesen.

Én kezdeményeztem, hiszen ha hagyom, hogy a recepciós kezdje az eszmecserét akkor nem úgy alakulna a beszélgetés ahogy én azt szeretném. Meg ez bevált rutin és én utálok eltérni a megszokott-tól.

- Maga Park kisasszony a nemzetközi szállítmányozási irodától?

- Személyesen. -lehúztam maszkom, hogy jobban lásson, hisz úgysem ismernek meg amúgy is paróka van rajtam szóval nem lesz baj, és rá vigyorogtam.

- És az úr, ki?

- Az asszisztensem. Ne haragudjon de sűrgős ügyben van megbeszélni valóm Kim úrral, szóval örülnék ha nem tartana fel tovább.

- Elnézést kisasszony, de az igazgató úr házon kívül van.

- És meg tudja mondani mikor jön vissza?

- Sajnos nem. Kim úr szinte sosincs bent a cégnél, az ügyeket általában a helyettes igazgató intézi.

- És ő bent van?

- Úgy tudom, hogy igen.

- Remek. Mondja meg melyik az ő irodája és már itt sem vagyunk.

- Sajnálom de magamtól nem adhatok ki ilyesmi információkat. Előbb utána kérdezek a kisasszonynak. -emelte fel telefonját.