A megbízás ♦Kim Taehyung ff.♦ (Befejezett)

23. rész

Roppant frusztráló csend honol házamban, már-már tapintani lehet a feszültséget a levegőben. Mióta visszaértünk a birtokra Taehyung elvonult a vendégszobába és azóta ki se jött. Egész úton egy árva szót sem szólt csak meredten bámult magaelé. Tudtam nagy törést fog neki okozni ha mindent elmondok de mégis hogyan tarthattam volna titokban? Az ilyesmit nem lehet és nem is igazán szabad. Nem vagyok az az aggódós fajta de kezdek egyre inkább frusztráltabb lenni amiért nem hallom a férfi hangját már órák óta. Mármint úgy értve nem tombol, nem dühöng se semmi ilyesmit amit ilyenkor szoktak. De még csak sírni se hallom. Tudom tudom kétségek és mindenféle kitalálciók helyett bemehetnék megnézni mi van vele de... őszintén szólva úgy érzem rossz ötlet lenne. Egyrészt nem akarok zavarni, hiszen nagy trauma érte és mint olyat meg kell élnie, másrészt viszont nem igazán tudom mit mondhatnék neki ha be is mennék hozzá. Valahogy most kedvem sincs leordítani a fejét és okom se lenne rá, viszont kedves meg nem tudok lenni hozzá mert... mert nem tudok. Ezért inkább már kb három órája fel-alá járkálok a házban és azzal töltöm eme remek perceimet, hogy halálra idegesítem magam. Jó nem?

....

Az est már javában leszállt Daegura mikor félálomból felriadtam valami matatás szerű hangra. Azonnal pisztolyomért nyúltam de vissza is raktam párnám alá mikor láttam, hogy csak az elveszett bárány kutat a hűtőben. Feltápászkodtam a kanapéról és odamentem hozzá. Pont az italok között kutatott.

- Azzal nem oldasz meg semmit ha leiszod magad.

Háta rezdüléséből úgy tűnt kissé megijedt hangomtól de nem zavartatta magát különösebben, sőt még csak meg sem fordult.

- Ne haragudj Savanna de ebbe most ne szólj bele. Kifizetem neked az italokat ne aggódj.

Kivett néhány sojut, whiskeyt, egy gyömbéres kólát, némi jeget és egy egész citromot.

- Azt hiszed a pénz miatt aggódom?

Költői kérdésemre már hátrafordította fejét ám nem szólalt meg. A kezébe fogott dolgokat a pultra sorakoztatta és az alsó szekrényből kivette az egyik nagyobb koktélkeverős tartályt -bár halványlila gőzöm sincs róla honnan tudja, hogy ott van- amibe elkezdte beledobálni a hűtőből kiszedett hozzávalókat. Közben felpattintotta az egyik sojus üveg tetejét és nagyot kortyolt a hűs italból. Bevallom rossz érzéssel töltött el így látnom őt, nem igazán értem miért de kicsit mintha magamra emlékeztetne. Át tudom érezni a fájdalmát és talán azt is amin most keresztül megy. Sajnos nekem is megvoltak ezek a dolgok és csak nagyon nehezen tudtam kivergődni a gödörből. Ha nincs Mina és a felelősség érzetem iránta szerintem mai napig a szakadék mélyén lennék vagy egy sötét lyukban a föld alatt. Talán ezért is érzem úgy, hogy valahogyan segítenem kéne neki. De mégis hogy tehetném? Azért az ő és az én esetem kissé más, nem mehetek oda és mondhatom azt, hogy "minden rendben lesz" mikor mindketten tudjuk, hogy ez egy baromság. Ezekután mégis hogy lenne rendbe bármi? Persze meg lehet oldani a helyzetet, kiküszöbölni a dolgokat de olyan mint régen sosem lesz az élete. Már ötleteim is vannak hogyan végezzek a bácsikájával de van egy olyan sejtésem ne ma fogom elmondani neki ezeket. Ezért elvetve a dolgot kissé tanácstalanul lépkedtem oda hozzá és kikapva kezéből a whiskeys üveget arrébb lökdöstem csípőmmel.

- Nem igaz, hogy még egy highballt sem tudsz normálisan elkészíteni. -ezúttal nem voltam bunkó sőt lekezelő sem, tök kedves volt a hangom. Ami még engem is meglepett.- Először a hat darab jégkocka kell bele, aztán némi citromlé, rá a whiskey, úgy jön a gyömbéres kóla és még egy kis citrom s violá kész is.

- Szuper, kössz...

Elvette kezemből a koktélkeverőt és magáhozvéve még a két üveg bontatlan sojut visszaballagott szobájába. Furcsa módon egyáltalán nem lettem mérges amiért ezt csinálta, sőt borzasztóan sajnáltam őt. Összetakarítottam a konyhát és én magam sem értem miért de saját szobám helyett az övét vettem célba. Az ajtó előtt megtorpantam és kezemet a levegőben lógatva vártam. Nem teljesen tudom megfogalmazni mire is pontosan, csupán jó lett volna ha van valaki mögöttem és megerősít abban, hogy jó az amit csinálok és nem pedig egy óriási hibát készülök elkövetni. Csak néztem a nagy krémszínű falapot és erősen vívódtam a bemegyek és a felrohanok a szobámba és szarok mindenre dolog között. De egy megmagyarázhatatlan erő nem hagyott elmenni. Csak az járt a fejemben, hogy a bent lévő fiú most teljesen összetört és a poklok poklát járja meg. Tudom talán másoknak ez nem olyan "nagy dolog" de számára ez óriási csalódás, főleg mivel a férfi az anyja testvére és bizonyára sosem gondolta volna róla, hogy valaha is képes lenne ilyesmire, ráadásul pont vele szemben. Pontosan tudom mekkora fájdalom szembesülni azzal, hogy pont az a személy akar holtan látni minket akit a világon mindennél jobban szeretünk. Nagy törést tud okozni az emberben és sajnos ez a fajta törés nem múlik el csak úgy. Taehyungnak segítségre van szüksége és amíg az apja nem lehet a támasza úgy érzem ezt a posztot nekem kell betöltenem, még ha fogalmam sincs hogyan csináljam. Valahogy most nem szeretnék egyből két holttestet eltűntetni a napokban.