A megbízás ♦Kim Taehyung ff.♦ (Befejezett)

27/1. rész

Mivel ez egy kicsit hosszabbra sikeredett az utolsó részt ketté szedtem mert a wattpad nem engedte kirakni egyben a hosszas terjedelme miatt. De remélem azért így is élvezni fogjátok majd!

Az idegességtől alig láttam valamit, szinte nem volt egy kocsi az autópályán aminek ne mentem volna neki. De leszartam. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy mindegy milyen áron de nekem kell előbb odaérnem.
Mikor lefordultam a gyógyintézethez vezető földesútra olyan nagy gyorsasággal vettem be a kanyart, hogy az autó kisodródott a poros, kavicsos úton és az árokban kötöttem ki. Még szerencse, hogy volt annyi lélekjelenlétem, bár fogalmam sincs honnan, hogy bekössem magam. Mert ha nem már biztosan nem élnék. Némi erőfeszítésembe telt kinyitni az ajtót, ami egy az egyben leesett a földre. A széttört és felgyűrődött motorháztető alól gomolygott a füst és azt hiszem még a benzintank is kilyukadhatott mert elég erős benzin szag áradt a kocsi alól. Letöröltem homlokomról a vért és gyorsan a csomagtartóhoz imbolyogtam, hogy kiszedjek annyi fegyvert amennyit csak elbírok. Próbáltam sietni mielőtt ez a szar felrobbanna. Nagyon nehéz volt felnyitni a csomagtartót, mert az ütközés miatt benyomódott a teteje. De a bennem tomboló ideg, az adrenalin és az ölni akarás együttese nagy csodákra képes ám. Kinyitottam és fogtam annyi pisztolyt amennyit csak el tudtam rakni magamon valahová, majd összeszedve minden erőmet kimásztam az árokból és futni kezdtem. Nem volt olyan testrészem ami ne fájt volna de ez a fájdalom semmi volt ahhoz képest amit a hugom elvesztésére szánt gondolat okozott bennem. Ezért nem törődtem semmivel csak futottam.

Az intézethez érve nem láttam egyetlen gyanús járművet sem. Igaz álltak ott autók viszont attól mert nem tűntek gyanúsnak nem jelenti azt, hogy Sunghan ne jöhetett volna valamelyikkel. Belopóztam az épületbe, nehogy a férfi valakivel figyeltessen, viszont mikor beértem meglepetten láttam, hogy a recepción nem tartózkodik senki sem. Ami már gyanút okozott számomra ezért nem is várva semmire és senkire azonnal hugom szobája felé vettem az irányt. Az ajtót szinte betörtem magam előtt. Mina nem volt ott. Az ágya üres volt. Azonnal szívverésem a maximumra váltott és nem hallottam semmi mást csak a fülemben pulzáló vérnyomásom. Zihálni kezdtem és kibiztosítva fegyverem hugom keresésére indultam.

- Hol van Mina!? -kiabáltam.

Csak ezt az egy mondatot ordítottam folyosóról folyosóra. Az arra járó betegek és nővérek riadtan, páran sikongatva rohantak el az ellenkező irányba. Addig addig folytattam ezt míg a múltkori kis ribancképű miniszoknyás cicababát meg nem pillantottam. Épp az igazgatóval beszélt. Odaérve rájuk szegeztem fegyverem s a hisztis csaj azonnal a férfi mögé ugrott.

- Na de Kwon kisasszony mégis mit képzel mit csinál maga? És mi ez a fegyver, mi folyik itt?

- Elnézést Wong úr de nincs idő magyarázkodni. Hol a hugom?

- Elvitték egy MRI vizsgálatra. Mégis mi a fene történt? Minek van magánál pisztoly?

- Az most nem számít. Csak hívja fel a rendőrséget és kérje Park Jimin nyomozót. Mondja el hol vagyok és hogy a hugomat meg akarják ölni.

- Micsoda?

- Csak tegye amit mondtam!

Azonnal a vizsgálók felé vettem az irányt és minden ajtó mögé benéztem amire az volt írva MRI. Végül hála az égnek a legutolsó szobában találtam rá ahol épp be akarták tolni őt az óriási mágneses sugár alá. Az orvos is és a bent tartózkodó összes nővér is meglepődtek mit keresek ott. Azonnal odarohantam hozzá.