A megbízás ♦Kim Taehyung ff.♦ (Befejezett)

20. rész

Nem sokkal a vészjósló telefonhívás után Jimin is felhívott és elmondta, hogy semmiféle furcsa eset vagy váratlan dolog nem történt a gálán, eseménytelenül telt. Igen, összességében kb erre is számítottam. Főleg miután olyan barátian megfenyegettek. Sejtettem, hogy ezt az egészet csendesen akarját megoldani, közönség nélkül. Így természetes volt, hogy nem akarják felhívni magukra a figyelmet. Bár egyszerűbb dolgom lenne ha végig tudtam volna vinni a tervem, elkerülhető akadályok nélkül. De mr. kétballáb másként gondolta. Mindegy is, ezen már abszolút de felesleges idegeskednem, úgysem tudom meg nem történtté tenni a dolgokat, akkor meg minek nemde?

Az éjszaka kb semmit sem aludtam, használható tervet próbáltam kitalálni. Jutottak eszembe egész jó dolgok de ezekhez még mindig hiányzik némi kutató munka. Azért remélem, hogy jutok is valamire az ötleteimmel.
A reggeli, miket beszélek, a hajnali kávémat fogyasztva az járt a fejemben, hogy már elég régóta vagyok a szakmában de ilyen galibás megbízásom még sosem volt. Azt hittem ez is olyan meló lesz mint a többi, 1-2 nap alatt kiderítek mindent és hamar lezavarom, de ahogy teltek a napok és egyre inkább zűrzavarossá vált minden már úgy érzem hiba volt rábólintanom az alkura. Ha őszinte akarok lenni azon az ötven millán kívül igazából normális okom sincs rá miért fogadtam el. Oké, hogy kell a pénz és szükségem van rá, de az, hogy egy ember életet kell megmentem és nem kioltanom mintha valahogy elvenne belőlem valamit. Nem tudom pontosan megfogalmazni vagy körbeírni ezt az egészet, csupán érzem legbelül, hogy már nem ugyanaz az ember vagyok. És ez megrémiszt. Igen talán hülyén hangzik, de egyáltalán nem tetszik az aki most vagyok, jobban szerettem azt az énemet aki ezelőtt a megbízás előtt voltam. Nem tudom. Talán nem is változtam meg csak az ügy más, de így vagy úgy nem vagyok ura a helyzetnek.

Miután megittam kávémat és a bögrét is elmostam a dolgozómba mentem, ami virágnyelven a szobám. Mivel itt vagyok a legtöbbet és általában itt születnek meg a legjobb ötleteim ezt a "sarkot" neveztem ki dolgozó szobának. Talán butaság de nekem így tetszik, na meg az én házam az én szabályaim.
A teraszra sétáltam és néztem az alattam elterülő kopár tájat. Lassan beköszönt a tél és ennek már nagyon közel a szele. Ha beleszippant az ember a levegőbe bizony már érezni azt a bizonyos fagyos, téli illatot. Számomra ez roppant nehéz és amúgyis hűvös időszak, nem szeretem a telet. Sok érzést ébreszt fel bennem, és egyik sem jó. De jó lenne ha az ősz után rögtön tavasz következne és ezt az egészet kihagyhatnánk! De sajnos ez csak egy kósza ábránd marad.

Egy ideje álltam már a hideg reggeli levegőn mikor hirtelen köd szerű pára suhant el arcom előtt. Lenéztem és megláttam életem megkeserítőjét a lenti teraszon forró kávét inni. Mivel a korlátnak támaszkodott nem látott meg, bár mivel egyel felette vagyok akkor sem venne észre ha egyenesen állna. Néztem őt ahogy időnként bele-belekortyol a fekete italba s közben nagyokat sóhajtozik. Nem tudom de a minapi mérhetetlen dühöm elmúlt irányába és nem maradt más csak a sajnálat és egy pici haragszom rád amiért mindent olyan mesterien elcseszett. De ezen kívül semmi. Mély és gondterhelt sóhajaira én is elkezdtem ugyanígy sóhajtozni, átadva magam gondolataimnak. Még innen is, hogy ilyen semmitmondó dolgot csinál, olyan védtelennek és ártatlannak tűnik. Nem is értem ki lehet annyira elmerozzant, hogy meg akarja őt ölni? Mármint. Amilyen galamblelkű le merem fogadni ha megkérték volna, hogy mondjon le a részesedéséről az apja cégében megtette volna. Nem értem miért kellett arra vetemedniük, hogy eltegyék lábalól? Furcsák az emberek és annál is furcsább dolgokat hajlandóak megtenni némi hatalomért, pénzért. Mondjuk... én beszélek? Aki embereket öl pénzért? Oké, hogy csak bűnözőket és mindenféle alvilági alakokat de akkor is. Miért osztom én az észt? Mi a franc lett velem?
Idegességemben visszamentem szobámba és öltözni kezdtem. Muszáj innen lelépnem! Kell egy kis levegő, úgy érzem menten megfulladok.