A megbízás ♦Kim Taehyung ff.♦ (Befejezett)

26. rész

Nagyon aggódtam a reggel miatt, féltem Taejoon meggondolja magát az éjjel és mégis csak kihátrál az egyezségből. Alig aludtam valamit. Már hajnalban felkeltem és a tv-t bámultam amiatt a bizonyos bejelentés miatt amire mind várunk. Hisz csak azután tudjuk elkezdni a tervünket ha megjelenik a hírekben a cégeladás.
Olyan hét óra körül a konyhába mentem és készítettem egy jó nagy adag kávét. Természetesen itt is a híreket figyeltem de még mindig nem hangzottak el azok a bizonyos szavak amikre már tűkön ülve várok. Kisvártatva Taehyung is feltűnt az ajtóban, aki talán még tőlem is ramatyabbul nézett ki, pedig mindössze három órát aludtam. Fáradtnak tűnt, de ez az a bizonyos lelki fáradtságnak hatott, amit én olyan jól ismerek. Biztosan az őt ért csalódások miatt készült ki ennyire. Töltött magának kávét és lehunyt szemekkel ült a pulthoz. Felkönyökölt a márványlapra és kortyolgatni kezdte a fekete koffeinbombát. Talán nálam is a kimerültség játszik közre de valamiért beszélgetni kezdtem vele.

- Minden okés? Elég szarul nézel ki.

- Kössz. Te aztán tudod mit kell mondani, hogy feldobd a napom. -mosolygott még mindig csukott szemekkel.

- Na hát ha ez az igazság, most mi mást mondhatnék? Úgy nézel ki, mint a mosott szar.

- Kössz, ma igazán rendkívül rendes vagy.

- Hát na, ez a védjegyem. -vontam vállat- Na jó, akkor virágnyelven is elmondom, úgy festesz, mint aki nem aludt semmit.

- Talán mert nem is aludtam? -elhalkult egy pár pillanatra és kávéjába is belekortyolt csak aztán nézett rám- Ne haragudj Savanna, de most ez nem megy nekem.

Felállt és simán itthagyott. Csak lestem. Kérdő tekintettel néztem végig ahogy kiballag a konyhából majd eltűnik az ajtó mögött. Nem hagyott nyugodni a dolog ezért utána mentem. Mármint nem azért, hogy megtudjam mi baja, csak... na jó talán azért is, meg amiért simán otthagyott, egy beszélgetés kellős közepén. Amit mellesleg nagyon utálok!
Kopogás nélkül rontottam be szobájába és mikor megláttam az ágy közepén összekuporodva sírni valahogy már nem volt olyan fontos számonkérni. Nem azt mondom, hogy eltátottam a számat de eléggé meglepett, hogy így találtam rá. Igazság szerint nem tudom mit vártam mit fog csinálni, de erre biztosan nem számítottam. Na és az a tegnapi viselkedés is. Már tényleg aggódok érte.
Odamentem hozzá és leültem az ágyra. Nem fordult meg, csupán gyorsan letörölte arcát és belenyomta fejét a párnába, mintha én nem is láttam volna, hogy éppen sír.

- Láttam ám menőkém. -paskoltam meg karját.

Most sem moccant meg egy millimétert sem, csupán szaggatottan szedte a levegőt. Tudtam titkol valamit és ha nem árulja el mi baja akkor az kihatással lesz a tervünkre is, amit a jelen helyzetben nagyon nem engedhetünk meg magunknak.

- Történt valami Taehyung? Tegnap még semmi bajod sem volt.

- Nem lehetne, hogy csak kimenj innen és békén hagyj? -beszélt bele párnájába.

- Hát sorry de nálam ez nem opció, te is nagyon jól tudod. Szóval, elárulod végre mi bajod?

- Mért teszel úgy mintha érdekelne? -hirtelen felém fordult én pedig arrébb csúsztam, hogy elegendő távolság legyen köztünk.

Kérdése teljesen váratlanul ért és meg is lepett. Már nem sírt, szemei egyáltalán nem voltak könnyesek sőt inkább haragot és csalódottságot szórtak szét pillantásai közben. Tudtam valóban komoly dologról lehet szó, s talán ezúttal a nagybátyjához sincs köze.

- Miből gondolod, hogy nem érdekel?

- Miért, talán igen? -felcsúszott ülő helyzetbe.

- Legutóbb is elmondtam a véleményem erről a dologról Taehyung. És ha nem is nekem akarod elárulni jelen helyzetben nincs más akivel lelkizhetnél. Szóval ha el akarod mondani most tedd, ha nem akkor hagyd abba végre ezt a gyerekes picsogást és koncentrálj a feladatra! Bármelyik percben kijöhet a bejelentés és akkor már nem hátrálhatunk meg.