A megbízás ♦Kim Taehyung ff.♦ (Befejezett)

25. rész

Taehyung szemszöge

Hazudnék ha azt mondanám nem kavart fel eléggé a viszontlátás az apámmal, viszont tudtam, hogy ha haladni akarunk az üggyel úgy, hogy közben meg is ússzuk élve, ezt a fojtogató érzést háttérbe kell szorítanom és a feladatra koncentrálni amiért most ide jöttünk.
Miután leültünk a félelmetesen nagy, súlyos terheket cipelő és óriási felelősséggel bíró asztalhoz Savanna pillanatokon belül elkezdte ecsetelni az apámnak miért vagyunk ott és mi lenne a szerepe ebben az őrült tervben. Természetesen ahogy meg is jósoltam azonnal a rendőrségre akart menni. Valóban nagy erőfeszítésbe és hosszas könyörgésbe telt lebeszélni róla.

- Ez őrültség! -csapott mérgesen az asztalra- Jólvan, hogy Sunghan és én sosem voltunk jóban de miért akarna megölni téged? Hiszen az anyád testvére, gyerekkorodtól odavolt érted.

- Lehet, de azóta megváltoztak a dolgok. -válaszolt Sana helyettem- A pénz és a hatalom sok mindenre képes és higyje el nagyon meg tudja változtatni az embert. Én már csak tudom, sok ilyet láttam.

- Jó, mielőtt ezt tovább boncolgatnánk az még mindig nem világos számomra, hogy kicsoda maga és honnan tud a családi dolgainkról? Mégis honnan ismeri a fiamat?

Láttam, hogy Savanna erősen markolássza a térdét az asztal alatt, féltem aközött vacilál elmondja-e az igazat vagy gyorsan találjon ki valami eszement hazugságot. Tudtam a valós találkozásunkat nem mondhatja el az apámnak hiszen akarjon bármennyire is segíteni most a múltbéli tetteit sosem bocsátaná meg. Sőt talán elintézne neki jónéhány évett a börtönben. Ezt nem engedhetem!

- Megmentett engem apám. Mikor Sunghan meg akart öletni Amerikában ő volt az aki kihúzott a slamasztikából. Elrejtett a szállásán és segített hazajutnom Koreába. Ha ő nincs akkor ma nem beszélgetnénk itt.

Bár egy fél másodpercre se vettem le a szemem az apámról mégis pontosan tudtam, hogy Sana engem néz, legalább is biztosan megajándékozott egy gyilkos pillantással.
Apám szemöldökét ráncolva méregette Savannat és próbálja elképzelni ahogy ez a törékenynek tűnő lány megment engem egy csapat rosszfiútól. Igen talán fordított esetben én is kételkednék a szavaimban de ő nem látta azokat amiket én.

- Még mindig nem világos nekem ez az egész. Mégis honnan tudta ez a lány, hogy meg akarnak ölni? És miért segített neked?

- Csak jókor volt jó helyen. A sors ajándéka volt, hogy akkor este találkoztam vele. Csak is a döntésének, hogy segít nekem köszönhetem azt, hogy még élek. Épp ezért kérlek apám bízz benne és vigyük véghez ezt a tervet. Sunghant le kell buktatni! De az úgy nem fog menni ha te rögtön a rendőrségre rohansz.

- Mielőtt választ adok szeretnék a kisasszonnyal négyszemközt beszélni pár szót. Kimennél fiam?

- Na de apám...

Hirtelen Sana ráfogott karomra és miután ránéztem megingatta fejét, hogy hagyjam ezt annyiban és ne ellenkezzek. Felálltam ugyan de mielőtt elindultam volna kifelé ismét apám felé fordultam.

- Ne aggódj fiam, csupán pár perc az egész. Csak szeretném a bátor fiatal hölgynek megköszönni amit érted, a családunkért tett. Csak várj odakint!

Nehéz szívvel ugyan de rábólintottam a dologra. Bár nem igen tudtam volna mást tenni. Az apám hajthatatlan volt és úgy tűnt Savanna is. Leszegett fejjel vonultam ki a folyosóra s úgy vártam ott mint egy bűntetésben lévő kisgyerek. Próbáltam hallgatózni de az apám alaposságának hála hangszigetelt anyagból készítették az ajtót, így esélyem se nyílt arra, hogy bármit is megtudjak abból ami most odabent elhangzik. Hosszú és idegtépő percek teltek el a frusztrálóan csendes folyosón mire végre ismét kinyílt az a bizonyos vérvörös ajtó. Savanna jött ki elsőként de igazán profi pókerarcáról semmit sem tudtam leolvasni, így halvány gőzöm sincs arról vajon miről eshetett szó odabent. Csak álltam ott mint egy rakás szerencsétlenség mikor az apám intett, hogy menjek be. Azt hittem Sana is visszajön de mikor bezárult az ajtó és csak ketten voltunk az irodában kezdett nagyon rossz érzésem lenni. Soha nem féltem az apámtól, de most valamiért nagyon aggódtam mi fog történni.