A megbízás ♦Kim Taehyung ff.♦ (Befejezett)

19. rész

Savanna szemszöge

Na jó azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy még életemben nem voltam senkire annyira dühös mint erre az isten csapás idióta baromra, aki az egész estés akciót sikeresen szétcseszte nekem. Hogy tud valaki akkora balfasz lenni, hogy annyi ember közül pont a saját nagybátyját sikerül telibe öntenie valami gagyi itallal? Ez nem szerencse ez már tehetség bazdmeg! Elképesztő. Oké, számítottam bakira, váratlan bökkenőkre, de ez... Ezzel most ki számolna de őszintén? És még csodálkozik ha ki nem állhatom.

Alig értünk vissza a házamhoz de már egy komplett leordítási, szidási és a halál faszára küldési kompozícióm volt a férfi számára, amit nem voltam rest vele is megosztani. Megvártam míg a nappaliba érünk.

- Gratulálok kétballáb, igazán faszán elcsesztél mindent. Kimagasló tehetség vagy ha el kell baszni valamit.

- Ne haragudj Sana véletlen volt. -próbált boci szemeket mereszteni de pont leszartam, magasról.

- Véletlen!? Ch ja. Ha sietsz valahová és hirtelen rátaposol valaki lábára na az véletlen, ha megpróbálsz zéró hozzáértéssel főzni és nem úgy sikerül a kaja még az is véletlen, de az, hogy pont a bácsikádat sikerül annyi ember közül leöntened aki ráadásul az ellenséged is lehet, na az már nem véletlen, hanem veleszületett balfaszság! Mégis hogy tehetted ezt!? -kiabáltam.

- Mondtam már, hogy sajnálom. Véletlen volt. Elhiheted nekem sem az volt a szándékom, hogy lebuktassam magam vagy téged. Egy szerencsétlen baleset volt.

- Baleset mi? A baleset majd akkor fog érni ha a bácsikádnak leesik, hogy te voltál az a vadbarom aki meg akarta itatni a térdkalácsát.

- Akkor... ezekszerint az apám ártatlan? Nem ő akart megöletni?

- Nem tudom. De túlságosan felbasztad az agyamat ahhoz, hogy gondolkodni tudjak.

- Nagyon sajnálom Sana, hidd el!

- Ch kössz sokra megyek a fene nagy sajnálatoddal. -horkantottam fel szarkasztikusan- És ne hívj Sananak, kurvára nem érdemelted ki!

- Rendben ne haragudj. De mit akarsz mit mondjak még vagy mit tegyek?

- Hogy mit tegyél? -léptem közelebb idegesen, nem sok híja volt hogy alaposan helyben hagyjam.

Már emeltem volna a kezem, hogy jól szétüssem de végül, magam sem tudom miért, nem tettem.

- Csak takarodj be a vendégszobába amíg még képes vagy mankó nélkül járni!

Elmellőzve és szándékosan beleütközve karjába a konyhába mentem. Életem megkeserítője hála az égnek nem maradt ott tovább és hamar eltűnt szemeim elől. A hűtőből kivettem egy üveg sojut és alaposan meghúzva azon kezdtem el gondolkozni mitévő legyek. Kell egy új terv, de attól tartok felesleges lesz kitalálni. Hiszen ez a sors csapás lebukott a bácsikája előtt és ha rögtön nem is de azóta bizonyára rájött kivel találkozott a rendezvényen. És én is elárultam magam Taehyung apjának, hogy ismerem őt így ebből következtethet szinte bármire. Persze őszintének tűntek szavai de sosem lehet tudni. Igaz számomra nem volt ismerős vagyis pontosabban fogalmazva nem vele beszéltem az amerikai utam során. De ez sem zárja ki azt, hogy ne lehetett volna ő a felbújtó. Mi van ha ő bízta meg azt a fickót, hogy fogadjon fel engem? Sok ebben az ügyben a ha és sajnos ez a mai eset nem a legjobbkor jött. Csupán egy kicsi hiányzott. Egy pici ahhoz, hogy többet megtudjak, hogy kiderítsem ki áll a háttérben, erre ez a démoni csoda mindent tönkrevág. Kellett nekem elfogadnom a megbízását... Így nem csak ő de most már én is veszélyben vagyok. Hiszen most már tudják, hogy életben van szóval azzal is tisztában vannak, hogy nem teljesítettem korábbi megbízásomat. Lehet már a nyakamra is küldtek valakit?