Sebastian lánya

11 nap

11 nap telt azóta, mióta nem láttam Landot. Mióta bejött Carlos ajtaján és én szó nélkül hagytam, hogy elmenjen.

11 napja nem láttam, ahogy rám nevet és a csodás szemeivel méreget.

11 napja nem érzem az illatát, sem a csókját a számon.

11 napja Carlosnál csövelek és áfonyán meg mandarinon élek. Azóta nem ettem normális kaját csak gyümölcsöt.

Fürdök és alszom, ez a mindennapi programom.

Carlos már megfenyegetett, hogy ha nem kezdek magammal valamit, akkor ő fog intézkedni, mert rossz rám nézni. Mondjuk teljesen igazat adok neki.

Ki akarna egy ilyen életunt lány közelében lenni? Még a saját apám szeme elé sem merek kerülni, pedig csak pár méterre van a házunk, így csak át kéne sétálnom.

Nem tudom, hogy valamikor jobban fogom-e érezni magam, vagy ha igen akkor mikor, de most úgy érzem ebből sosem mászok ki.

"Öltözz. Programunk van!"

"Nem akarok sehova menni"

"Nara, nem kérés volt, gyerünk!"

Erőt vettem magamon, elmentem a mosdóba és csináltam egy alapos arcápolást. Fogat mostam, felkötöttem a hajam lófarokba, majd felöltöztem normális ruhába. Egy edző szettet választottam, fekete nadrág fekete rövid ujjúval.

"Nem tudom hova megyünk, de remélem megfelelek így mert nem vagyok hajlandó átöltözni"

"Tökéletes. Mehetünk?"

Bólintottam, majd követtem a kocsihoz az előttem Sétáló férfit. Nem tudom hogy mit tervez, de talán tényleg rám fért már egy kis kikapcsolódás.

Több mint fél órás autóút után elaludtam az anyósülésen, majd arra keltem hogy Carlos lökdös, hogy megérkeztünk.

Kinyitva a szememet alig hittem el amit látok. Na, ebbe most nagyon betalált. Ez most nagyon jót fog tenni, leszámítva azt, hogy erről is ugyanúgy a fiú jut eszembe.

De ha már egyszer eljöttünk, akkor legalább megpróbálom jól érezni magam és nem lehúzni a hangulatot.

Besétáltunk majd kiválasztottuk a fegyvereket.
Carlos megakarta mutatni, hogy mit és hogy csináljak de elmondtam neki, hogy Lando már mindent megtanított.

Iszonyú jó érzéssel töltött el hogy ki adhatom magamból a feszültséget. A sok düh és ideg ami bennem volt egyszer robbant ki, pontosan ugyanúgy mint amikor a fiúval voltam lőni.

Nem tudom hány órát lehetünk ott de percek nek tűnt az egész. Carlos végig úgy viselkedett velem, mint egy idősebb testvér.

Nagyon jólesik, hogy mellettem áll és támogat. Nem hagyja, hogy ki csússzon alólam a talaj. Nem tudom, hogy hogyan fogom tudni megköszönni neki ezt a sok jót, amit az elmúlt pár napban kaptam tőle. Talán sosem fogom tudni meghálálni.

"Köszönöm szépen a mai napot. Meg azt is, hogy végre kirángattál otthonról"

"Ugyan, ne viccelj. Köszönöm hogy eljöttél velem"

"Jobban érzed azért már magad?"

"Őszintén? Nem mondanám... Tudom hogy helyesen cselekedtem, hiszen ezzel az egy lehetőséggel tudtam megvédeni attól, hogy gondot okozzak neki"

"Én ezt máshogy látom, de te tudod"

"Te egyébként tudsz róla valamit? Nem tudod, hogy hogy van?"

Már az furcsa volt, hogy nem nagyon akart válaszolni a kérdésre. Amilyen hülye vagyok meg is érdemlem a nyomoromat. Ugyanis addig addig kérdezgettem míg csaknem kibukott, hogy mi a fene folyik itt.

"Mondd már el légyszíves, tudni akarom hogy mi van vele "

"Őszintén? Nem tudok róla semmit. Nem tudom merre van, a lakásán nincs és a telefonja is kikapcsolva. Olivert hívtam de náluk sincs"

Nem tetszett, hogy ez miattam alakult így de most viselnem kell a döntésem következményeit.

"Viszont elmondtam apádnak hogy itthon vagy és hogy egy ideje nálam csövelsz"

"Hogy mit csináltál? Te áruló!"

"Muszáj voltam ugyanis kérdezte hogy mi van veled... Amúgy meg ha megtudná hogy hazudok levágná a tökeimet"

"De az a jó hírem van, hogy ennek következtében jönnöd kell velünk az esti rendezvényre, ahova apád is hivatalos. Képzeld, még egy ruhát is csináltatott neked"

"Úristen... Hirtelen el akarja játszani, hogy jó apuka? Az éttermet kívül még soha nem töltöttünk időt olyan helyen, ahol mások is vannak. Tudod mit? Én nem megyek"

"Ne már, légyszi ne hagyj cserben! nekem is ott kell lennem, legalább együtt elszórakoznánk"

"Jól van... Majd meglátom mennyire fog tetszeni a ruhám. És amúgy Carlos..."

Aggódva néztem a mellettem álló fiúra, tagadni sem tudtam volna hogy a fejemben lévő gondolatok mennyire megijesztettek... Kiült az arcomra és szerintem egyből tudta, hogy mit akarok mondani, pontosabban kérdezni.

"Szerinted ő is ott lesz?"

"Hát... Nem láttam a névsort és abból kiindulva, hogy mostanában senki nem látta és nem jelenik meg sehol nem hiszem, hogy pontot fogunk vele összefutni"

Egész hazafelé úton ideges voltam. Hogy fogom leküzdeni magamban a vágyat a fiú iránt, ha esetleg ő is ott lesz? Hogy bírom majd ki, hogy ne szóljak hozzá, hogy kerüljem a tekintetét, hogy teljesen idegenként nézzek rá?

Az lehetetlen, kár ezen gondolkoznom. Minden alkalommal amint megpillantottam levett a lábamról egyből. Az elmúlt időben azért imádkoztam, hogy minél több időt legyünk együtt. Most azért fogok, hogy ő ne legyen ott.

Nem azért mert nem akarnám látni vagy mert nem hiányzik, hanem azért, mert képtelen lennék normálisan gondolkozni mellette és nem akarok olyat csinálni amit esetleg megbánnék.

Hazaérve megfogtam a bőröndömet, ami Carlos lakásán volt, majd át cipeltem a mi házunkba. kipakolva a cuccaimat elindítottam egy mosást és nekiáltam készülődni.

Általában mindig begöndörítem a hajam és alapjáraton is hullámos egy kicsit, ezért most úgy döntöttem, hogy kivasalom és egyenesen hagyom.

Nem tudom, hogy apám milyen ruhát intézett de ahhoz kellene megcsinálnom a sminkemet. A ruha pedig még legalább 40 perc mire ideér, szóval valamit rögtönöznöm kell, különben sosem készülök el.

Végül a ruhám is megérkezett és a sminkem is kész lett. Nem éreztem készen rá magam, hogy elmenjek a rendezvényre, de ha egyszer már indulásra készen vagyok akkor hagy szóljon.